Délmagyarország, 1932. március (8. évfolyam, 49-72. szám)

1932-03-27 / 70. szám

DELMAGYAKOKSZAG > Telefon ««*« i9. Tel ét Ifvíicim • D«l'D»gya Vasárnap, 1932 március 27 Ara ZA fillér vm. évfolyam, es. EtőrittTftarontohelybw UO TMékrn «• BotfapMten 3-00. klUWldWB 0-40 PCB(I«. - BOTM •«*"> "J"" nap M, VMAIW «• Hnnepnnp *•* «"«- ' deté«ek felrMele «nrlf« Mertnl. IrnlK hélf"» kh^leierel nennnia reqpr i NAGYTAKARÍTÁS Irta MÓRA FERENC. Egy történeti regényhez befedem adatokat g a karnak mútannendőri bejárása során akad. tara rá Karafulára. A regényt, ahogy magamat ismerem, sohase fogom megírni, de legalább Karafalát feltámasztom tiz percre. Először azért, hogy hadd sajnálja az olvasó, milyen érdekes regénytől esik el, másodszor azért, mert igy jóvá teszem, amit a regényben vétettem volna Karafala ellen: Ott tudniillik levágta volna a nyakát a párisi hóhér, esetleg a budai (Mert a magamforma vidéki iró a mai világban aligha kapna vahitát a felsőbh. •égtől, ha idegen miliőbe akarna kirándulni agy kicsit.) Pedig kár lett volna a Karafala fejéért, inart ő volt kora legokosabb, embere, amenynyiben I. Ferenc francia király nála tartotta az eszét Persze nem miniszterelnöke volt Karafala a királynak, hanem udvari bolondjai & királyról pedig tudnivaló, hogy 6 meg az asszonyok bolondja volt, ami szintén nem Btobó foglalkozás, sőt királyoknál némtaemüképen közérdekű is, mert akkor kevesebb idejük van nekik vesaedelmesebb bolondságokra. .4 Karafnla a neve szerint angfMmem olasz Smber volt és igy nagy sérelem érte Troyest, mikor őt választotta udvari bolondjának a francia király. Mert a középkorban Troyes városának volt privilégium-levele arra, hogy 8 tegyen a francia királyok udvari bolondssállitója. Es a troyesi bábái;, ha egy újszülöttet felfürösztóttek, bizonyosan azzal tették art a boldog apa karjaiba, bogy ha az isten laegMgitl, lehet még abtJ udvari bolond is. I. Ferenc azonban már modern uralkodó Solt és szeretett a maga feje után járni. Akkor ' Ugyan inkább egy kis péklány után járt, mir kor bevetődött a roueni községházára éa szóba ereszkedett Karafulával, ald mint községi Írnok már reggel nyolc Órakor cftt rágta a lúdtollat a kancellárián. Reggel nyolc órakar Roaenben ls csak Írnokokat lehetett találni a hivatalban éa Így Ferenc király ia esak a kanoellistával ereszkedhetett szóba. Többi közt megkérdezte tőle, hogy vannak megelégedve a roueniak a bírójukkal. — Szidják a vén tolvajt, mint a bokrot, — vallatta őszintén Karafula, akinek sejtelme se volt róla, kiféle lehet az a nagyorrú ember, ald még a roueni maire-t se ismert ö aztán megismertette vele olyan alapo«tn, ahogy csak egy jól értesült Írnoktól telik. — Hü, de nagy lator lehet — szörnyűködött • király —, de hát mért nem tesznek ellene oanaszt a királynál? — A királynál? — legyintett az írnok. Hiszen az még nagyobb lator, mint ő, hogy az Isten tüze pusztítsa el mindkettőjüket 1 Erre aztán a király se kívánt tőbb őszinte szót hallani, Karafula is visszagőrnyedt a munkájába s cs&k akkor ütötte fel a fejét, mikor kipattant az ajtó s begurult rajta a biró a községi tanáccsal. — Síre, alázatos hódólahinkat tesszük lábaihoz, — lihegte a maire. De már akkor Karafula is észbekapott, odagomfordált a király mellé s megrántva a zekéje ujját, azt súgta neki: — Sire, amit mondtam, maradjon tíétTőnk közt, más ugy se hallotta, rfak a i<"> Isten, az pedig már úgyis régen tudja. Mivel abban az időben a fejedelmek sokkal büszkébbek voltak egy-egy jólsikcrült odvari bolondra, mint egy-egy jeléi kanoell árra — igaz, hogy kancellárhoz könnyebb is volt jutni, mint bolondhoz —, Ferenc ugy számított, jó vásárt csinál, ha Karafu'át veszi oda az udvarába boklAdnak. Ugy is lehetne mondani, hogy udvaif igazmondónak vette magához, de hiszen egészen egyre megy a kettő. A különbség csak annyi volt, hogy a bolondot legfeljebb hátbaútötték azért, amibe a kancellárnak nyaka szakadt volna. Hja, már akkor is tudták azt az igazságot, hogy Qttod Vtcct bort, non licct Jovi. Hát ami az igazmondást illeti, Karafnla azt felelős bolond korában is esak ugy gyakorolta, mint a községházán. S beleszólt minden államügybe, akár kérdezte s principálisa^ akár nem. — Nem gondolod, hogy tán hivatalt cserélnénk? — mordult rá egysser bosszúsan Ferenc. Te lennél a király, én meg a bolondod, mi? • . — Azt már nemi — tiltakozott erélyesen a bolond. v — Hogy-hogy? nevetett Ferenc, — csak nem szégyelnél király lenni? • Nem, de azt szégyelném, ha olyan bolondom lenne, mint te, — magyarázta ki magát a csörgősapkás filozófus. Egyszer V. Károly arra kért engedelmet Ferenctől, hogy egyik országából, Spanyolországból francia főidőn keresztül mehessen a másikba, Németországba. Ferenc, mint Európa leggavallérabb lovagja természetesen nemcsak a vízumot adta meg legnagyobb ellenségének, hanem a legpazarabb pompával készült fogadni. Az ^gész udvar csinosította magát a nagy dinom-dánomra, csak a bolond ült mord képpel az egyik zngban, ölében a Bölcsek Könyvé-ve 1. Igy hivta azt a disznóbőrbe kötött kapcsos salabaktert, amibe a körülötte történő nagyúri ostobaságokat bejegyezte. A király, aki éppen arra ment, jókedvűen megkérdezte Karafulál: — No, komám, miféle ui bolonddal gazdagodott a gyűjteményed? — Károly császár őfelségével, — felelte á bolond szárazon. — Vigyázz, hél - — No igen, nem tudok nagyobb bolondot elképzelni, mint aki helyébe jön a legnagyobb ellenségének és muzsikaszó mellett táncol be a fogságba. — Ejnye, te cudar! — hördült fel Ferenc, — hát csak nem gondolod, hogy, a francia király fogságba véli a vendégét?" — Bocsánat, Sire — oókolt mélyen Karafula —, már ki is törültem a császár nevét és helyébe az önét Írtam be, mert ón valóban sokkal nagyobb bolond. Valami igazsága lehetett is a bolondnak, mert Károlyon nem igen fogott a lovagiasság. A páviai csata után egy esztendeig fogságban tartotta Ferencet Természetes, hogy Karafulának Sok volt az ellensége az udvarnál, persze nem az aprószentek, hanem a főméltóságok közt __ Egyszer, ahogy Bourbon herceg, a gőgös connetable a Lauvre épülését néz%»eUe, Karafula odaállít a jobbjára és el kezdte neki magya ázni, hogy a király mégis csak ftfcselmes férj: a rosszlábu királynét helyezi el a földszinten s a szerelője lakosztályát az emnlelen rendezte be. _ Menj innét — fordított neki httaí a nagy ur —, nem szivelek bolondot a jobboldalamon. De én igen — ugrott át Karafula a herceg baloldalára, hogy most már az essen sz ő jobbja felől. Annál jobban szerették a bolondot az odvar keze-lábai, a kertészlegények, az ndvarsöprők, a kukták, a szalad jide-sznl ad joda cselédek. Ha egyebet nem is, legalább jó szót mindig adott nekik s ügyes-bajos dókáikban a király előtt is közbejárt értük. Akkor is hozzáfordultak, mikor Ferenc elrendelte az első nagy, »leépitést-t, amit is* mer az újkor története. Tömérdek pénzbe kekürlt a tömérdek építkezés, még többe az örökös háborúskodás, legtöbbe Etampes hercegnő, meg De Foix Franciska, meg a szép Feroniére, meg a még saebb Bourduisíére asszony. A mindenféle anonim ákról nem is beszélve, mert a nagy számokba én mindig bele szoktam zavarodni. Egyszóval a király belátta, hogy a csődtől csak a legnagyobb takarékosság mentheti meg. Ha már akkor divatban lett volna a fogpiszkáló, akkor bizonyosan a fogpiszkálót törli a költségvetésből, tor azonban a létszámot csökkentette. Persze nem a szépasszonyszeretőknek mondott fel, meg a sok csatátvesztett öreg tábornokoknak, aranyba-ezüst be öltöztetett lovfazmestereknek, asztal nokoknak, pohárnokoknak és egyéb udvari légyfogóknak, hanem csupa csHbtri kis ember került a B-Ústára. Kapkodtak a szegény proskrfbáltak fühőafához, de senki ae akart velük szóba állni. Végre is a bolond szive esett meg rajtukMivel éjjel-nappal szabad bejárása volt a királyhoz, egyszer korán reggel állított be hopszá a hálószobába nagy dérrel-durral, hat szobán keresztül fellőkdöste a székeket — Hál te beléd mi az ördög bujt? — nézett U a király dühösen a bíbor superlátok közül. — Hja, Síre, nagy méreg ám az, mikor az ember haragszik, — fujtatott mérgesen a bolond, belevágva magát egy bársonykaru székbe. — Hát aztán mért haragszolj mester? — kérdezte ásítva a király. — Képzelje, Sire, Gudulc, az öreg szolgálóm nagytakarítást rendezett. — Az bizony elég nagy méreg. _ , v — Ez még semmi, Sire, hallgassa csak tovább. Nekiállt a vén szamár a lépcsőt sorolni, de ugy, hogy először a legalsót mosta föl, ugy haladt fölfelé s mire fölért a legfelsőre, ugy végig csurgatta a dézsalével a tiszfára mosott al-sókat is, hogy most roég rondábbak, mint azelőtt voltak ilát hogy mer az nagytakarításba fogni, aki annyit se híd, hogy a nagytakarítást felülről kell kezdeni? Nincs igazam uram? Alighanem igaza volt, dc nyilván ez lehetett az utolsó igazmondása, amit még a bolondtól is rossz néven vett a király. M ! ettől fogva nyoma vesz Karafulának az udvari krónikában. ^ i Húsvéti számunk 2L& oldal, ára 24 fillér.