Délmagyarország, 1932. február (8. évfolyam, 26-48. szám)

1932-02-09 / 31. szám

Gróf Klebelsberg Kunó előadása a Lorántfy Zsuzsana Egyesület szerefelvendégségén „BÜn a meglévő egyetemek megazllnleféséről beszélni" fA fiélmaguarország munkatársától.) & Lorántfy Zvirsána Egyesület vasárnap délután rendszie meg Jótékonycélu műsoros szeretetvendégségét <S Tisza nagytermében, ahol szép számú közönség Jelent meg. Megjelent dr. A'gner Károly főispán dr. Snmorjm S7llveszier polgármoster. dr. Beretz JánőS, a Katolikus Kör elnöke, At. Balogh István belvárosi katolikus lelkész, Wimmer Fülöp kamarai elnök de még számosan a város kstoUkns fii református társadalmának tagjai közül. A felekesetközi érdek­lődésnek az a magyarázata. hogy a református nő­egylet szeretel vendégségének műsorán sserepelt gróf K'ebe'sberg Kunó volt kultuszminiszter is, aki-s református ku!turl;özpontokról tartott előadást. A műsort Bakó Lászlóné megnyitó beszéde ve­zette be, utána Táray Ferenc adott elő néhány köl­teményt nagy sikerrel, majd Klebelsberg kezdte meg előadását. — Tiz esztendeig intézte Magyarország kultur­figyelt — mondotta többek között - és a tiz ér kulturális vonatkozású eseményeiért mlndenkonvál­lalja a felelősségét. Munkájának eredményei közül arra a legbüszkébb — folytatta —, hogy a tiz esztendő alatt sikerült az országban a felekezeti békít fenntartania. Mindig arra törekedett hogy as államhatalom igazságban os»Za meg anyagi Se erkóirsi gondoskodását ez egyet felekezetek kózótt, mert tisztában volt azzal, hogy a felekezeti béke megbontására az Igazságtalan megosztás a legal­kalmasabb. I ; V 1 ' Klebelsberg ezután kulturális alkotásairól beszélt és megállapította, bogy egy darab földet cssk m tl vekkel lehet hazává avatni Magyarországon, amely Európa belvárosában fekszik, a zsupfedeles házak számára tuldrága a házhely. A magyar pro­trstántizmus erősen és eredményesen vette kl mindig a részét az ország kulturális fejlesztésében A református kultúrintézmények négyszázesztendős szép múltra tekinthetnek vissza. Ez az tgazl nemen levél, nem pedig az a kutyabőr, amelyet Ismeretien okok miatt és ismeretlen célokért osztogattak haj­dan az uralkodók. — Egy nemzet akkor cselekszik helyesen — mondotta —, ha a mult intézményeit 'megóvja. Ezért bün beszélni « meglévő egyetemek megszün• tr.tésérőt, mert minden egyetemnek tradíciója van, minden egyetemet a szükségszerűség hivott életre. Hivatkozott arra. hogy Németország 23 egyeteme közű*, hét van olyan, amelynek diáklétszáma ki­sebb a szegedi egye'eraénél. Meg kall őriznie minden egyetemnek a maga sajátos szellemét, Igy meg keli tartani a debreceni egyetem protestáns szel­lemét is, mert a felekezeti ezéttagozádás nem átka, hanem szerencséje egy országiak. A magyar pro­testantizmus sokkal könnyebben létesíthet kapcso­latokat a protestáns államokkal, Angliával, Né­metországgal, viszont a katoükusság a katolikus államokkal juthat szorosabb kapcsolatba. Fontos ezért, bogy a debreceni egyetem, azokat a nyelveket tanitsa leginkább, amelyek a protestáns államok területén szolgálnak útlevélül. Klebelsberg azzal fejezte be előadását hogy mi­nisztersége alatt állandóan arra törekedett, hogy a felekezetek értsék meg és szeressék egymást. Ezt az elvet hagyta politika] végrendeletül utódjára fc, A nagy tapsai fogadott előadás után dr. Ocsftfe Kornél énekelt. Első száma Ady—Korucz: »A6tf nekem a te szemeidet...« dmű dal volt után* Kacsóh: Rákóczi visszatérése dmű dalt adta végűi egy ádát énekelt a Turandotból. Ócskát a közönség szűnni nem akaró tapssal ünnepelj minden egyes énekszáma után. Harsányt Pál esp*. res tartott ezután hatásos beszédet a jótéten* ságról, majd a műsort Bakó László lelkész rfeg záróbeszéde fejezte be. A műsor után az let hölgytagjai felsze d ák a teát Délmagyarorsseáa — kölcsönkönyvtár A törvényszék 1 hónapi államfogházra ilélte Nippold mérnököt bűncselekmény elkövetésére való felhívás miatt (A Délmagyarország munkatársától.) Érde­kes bűnügyet tárgyalt hétfőn s szegedi tör­vényszék F/W-tan ácsa. A vádlott Nippold János mérnök, s földbérlő mozgalmak szer* vezőjo és vezetője volt, aki ellen az ügyészség bűncselekmény elkövetésre való felbuftás miatt emelt vádat. Még a mult év őssén tör­tént, hogy a város kilenc csengelei bérlőt, akik már régebbi idő óta nem fizették a bérleti összeget, kilett t bérletből. Ezeket ké­sőbb, s szegedi nagygyűlés után visszahelyez­ték a bérletbe, de Oengele tovább mozgolódott annál is inkább, mert valamennyi földbérlő nehéz helyzetben vergődött és azt kívánták, hogy s város a bérletnek, illetve a földnek megfelelő bért szabjon, s hátralékra pedig adjon időt Október 29-én Vámosi Mihály gazdasági felügyelő s csengelei Tóth-íéle kocs­mában hivatalos órát tartott a bérlők réssére. Megjelent vagy 200 ember. Ott volt Nippold János is, aki a többiek Jelenlétében beszél­getésbe elegyedett a gazdasági felügyelővel. A beszélgetésből szóváltás lett, majd — a vádirat szerint — Nippold János s bérlök felé fordulva s kővetkezőket mondotta: — Ha kültelki bérlőknek adnák ki a bérle­teket, akkor ezeket a bérlöket ki kell botolni... Vámosi felügyelő erre megjegyezte: — Ezért s törvény előtt fog felelni! Fel Is Jelentette Nippold Jánost. A mérnők ügyében már tartott egy Ízben tárgyalást a törvényszék, de az ügyész kérelmére ujabb tanukat idéztek meg. Ezek a tanuk, min egy tizen, hétfőn tettek vallomást. Közöttük többen határozottan vallották, hogy Nippold a ki­Jelentést meg'ette, viszont Nippold tagadta a vádat és kijelentene, hogy az egész ügy sze­mélye ellen irányuló hajsza. Más tanuk nem Bucsu farsangtól kedd este a 142 Kattlíávfliázban Játszik. hallották a kijelentését. Érdekes vallomást lett Kan András bérlő, ald elmondotta, hogy a mult tárgyalás után dr. Fajka Lajos megszó­lította őt és azt mondta: — Nippoldot meg keU fojtani... A tanúkihallgatások Után Nippold János ujabb tanuk kihallgatását kérte, dr. éaJmér Szilveszter ügyész azonban ellenezte s tanuk 'kihallgatását, mert — amint mondotta — etsel s vádlott el akarja húzni az ügyet A bíróság nem adott helyt s kérelemnek. Dr. Kalmár Szilveszter vádbeszédében kiterjesztette s vá­dst a tanúvallomások alapján, Nippold bak­tól beszédére ls, ahol hasonló kijelentéseket használt, dr. Ssabó Béla védő az uj vád miatt kérte s tárgyalás elnapolását hogy s védelets felkészülhessen. > — Ha a védelem emiatt kéri a tárgyalás elnapolását — mondotta az flgvész —. akkor inkább elállók az uj vádtól. • A védő felmentést kért, majd a bíróság rövid tanácskozás után bűnösnek mondotta kl a mérnököt bűncselekmény elkövetésére való egyenes felhívás vétségében és ezért 1 hónapi államfogházra Ítélte. A bíróság még. álapitotta, hogy Nippold János kijelentése egyenes felhívás ingatlan vagyon elfoglalásá­nak bűncselekményére. . Az ügyész sulvosbitásért, az elitélt felmentés végett jelentett be fellebbezést. Kéthly Inna beszámolója Szentmlhálytelken és Feketeszélen (A Délmagyarország munka'ársá'ól.) Kéthly Anna, Szeged szociáldemokrata képviselője va­sárnap és hétfőn beszámolót tartott a tanya­világban. Vasárnap délután fél 5 órakor Szentmihálytelken, a volt Kéri-b 'e vendéglő­ben tartottak lelkes gyűlést, amelyen rendkí­vül sokan jelentek meg. Kéthly Annát ax egybegyűltek lelkesen és hosszan ünnepeltét Beszédében vázolta a mai gazdasági és po­litikai helyzetet, ismertette a legutóbb kide­rült panamákat és szóvátette azokat a sérel­meket, amelyek a főldmivesosztályt érték. A megjelentek a képviselőt beszéde végén sokáií tapsolták. Hétfőn délután Feketeszélen tartott Kéthly Anna beszámolót Varga Imre tanyájában, amely ezalkalomra zsúfolásig meg'elt érdek­lődővel. Kéthly Anna részletes beszédben be­számolt a párt működéséről és ismertette szo­kat a célokat, amelyekért a szociáldemokrata párt dolgozik. Kéthly Annát itt is 1 :!keses ünnepelte a hallgatóság.

Next

/
Thumbnails
Contents