Délmagyarország, 1932. január (8. évfolyam, 1-25. szám)

1932-01-12 / 8. szám

•<MK N/.IM. <Kurulüclul félmiiiá pengő. az ŐSSÍM házbér jövedelem öt százaléka. 1091 derem bor SÍ-lg as utolsó negyedévre kivetett házsziiksépadó pontos összege 247 ezer pengő volt. Erután arról beszélt dr. Hamraer Fidél, hogy az idén huss százalékkal főbbet kőteletek a háztulajdonosok fi telni adóban, mtnt 1931-ben. — A házadók községi pótadója — mondoíta — ez évben nem 50 százalék, mint tavaly volt, hanem 70 százalék, a házbérjövedelem után ez évben is 16 százalék községi pótadót kell fizetni, ugy, hogy mindenféle házbér* jövedelem után összesen 101 százalék póladót Ml befizetni a tavalyi 81 százalékkal szemben. A Délmagyarország szombati számában megirta, hogy januárban lehet felmondani a kereseti és mgyonadól. Ezzel kapcsolatban megjegyezzük, hogy ai uj kivetéseknél itt is meglepetés fogja érni a közönséget, mert a kivetési kulcs ebben az évben nem'<5/ szá;nlékl mint tavaly volt, hanem hat szátalék. Rassay Károly cipBadományának kiosztása Blsó- ás Felsátanyán (A Délmagyarország munkatársától.) Nagy nép­tömeg gyűlt össze a királyhalmi népkórben va­sárnap délelőtt, ahol az átokházi á# királyhalmi kapitányságok területén lévő 14 Iskola ssegény tanulói között Rassay Károly ismeretes adomá/­nyából 80 pár cipőt osztott ki a szegedi Függet­len Balpárt A kiosztás megható ünnepély keretében történt, •melyen György kórelnök üdvözölte a na» számban megjelent tanítóságot és gazdakfizönsé­get, valamint a bulpárt kiküldöttjét Utána Rawy Károly nevében dr. Bokor Pál tb. városi főügyész kioszoitla a dpőket Beszédében méltatta Rassay Károlynak a tanyai lakosság iránti szeretetét ts azt a nagy áldozatkészségét, amellyel lehetővé tette, hogy adományából a télvíz idején 230 me­zítlábas gyermek t«l»oWba járhasson. A nehéz gaz­dasági helyzetből csak ugy juthatunk ki monr dotta ha a tanyai lakosság sem ül fel a dema­gógia hangzatos jelszavainak, hanem a városi pol­gársággal karöltve felülemelkedik minden oyztály­érdeken, I A megjelentek soká)g ünnepeltek Rassfyt n\>jd Szabó Gyula igazgató és V. Bokor Zoltán gondnok­Sági elnök mejeg szavakkal mondottak köszöne­tet a nemes adományért, A* ünnepély befejezése után a királyhalmi népkör vezetősége megven­dégelte a megjelent szegény gyermekeket. Délelőtt 1Q órakor Ssatymason osztották ki sx akció cipőit. As ünnepségen a balpártot dr. Tóth László ügyvéd képviselte, megjelent a kiosztásnál dr. Fréter Zoltán iskol»s*4ki elnök és Simsay István igMfletó-tanitó is. A szülök 4s a tanítói kar jelenlétében dr. Tóth Lássló rövid besi<5<j kí­séretében vázolta Rassay akciójának jelentőségét. II órakor a frtsököxpontl szegény gyermekeknek osztották ki a cipókat. A 950 pár cipő kiosztása vasárnap fejeződik he. amikor ia Csengclén 48 gyermeknek juttatnak cipőt Drága jó férjem, apánk Szarnék Adolf f. hó 7-én meghalt, IQ-én csend­ben eltemettük. 6av. Ssamek Adelfná Szarnak Jenő és neje WiHenbarger Klára Dr. Ssainak Sándor «B nej* Kehari Klári Dr. Ssapasl Imre és nejo Dr. Szarnak Sára Henzar Jenő neje Szemek Kató R A DIO 7 pengős részletre oéry aépáruház «Ni'»V5rsga&stf •w'r iStaadard •> -f-l késsulékn* öenha KéixUléleot 7O P-be becserél ~ e. Vizsgálatot indiíolíak a Rudolf-téri szokatlan íejrazzla ügyében (A Délmagyarország munkatársától,) A Délma. gyarorstág vasárnapi számában panaszos levelet közöttünk arról a lehetetlen eljárásról, amellyel a pUerendészeti közegek scombaton délelőtt szét­ugrasztották a Rudolf-téri piacot. Az történt, bogy reggel 0 órakor, tehát abban as időben, amikor megkezdődött a vásárlás, megjelentek a piacon a hatósági közegek, végigvizsgálták a tanyai terme­lők holmfját, átkutatták a kocsikat és akinél tejet, vagy tejterméket találtak, azt eltiltották az áru­sltástól és utasították, hogy vigye át az áruját vérvizsgálat céljából as uftstgedt vegykisérltti állomásra. Es as eljárás érthető felzúdulást kel­teti ugy a termelők, mint a vásárlók Sörében és kü'ónósen a termelőket érzékenyen megkáro­sította. A vegyvizsgálat ugyanis hosszadalmas el­járás és még akkor is órákig eltart ha egyenkint vizsgálják mag a mintákat. így tehát a piáéról elutasított tanyaiak délig aem Igen érkezhettek vissza, portékájukat* már aem adhatták.?1. A Qélm*naror*t4g munkatársa héttőn érdeklő, dótt ás ügyben dr. Pálfy József polgármester­helyettesnél, aki a következőket mondotta: — A Délnngyarországban megjelent panaszos­levét elolvasása után atannal intézkedtem, hogy a történteket tl ztázzdtt tl f Mikes hivatalok. Jelen­téstételre szólítottam fel a vámfelügyelőséget, amely jelentését a legrövidebb időn belül írásban fogja hozzám benyújtani Ettől függetlenül annyit már megállapítottam, hogy t Sérelmezett eljárás nsm a városi hatóság intézkedésért történt, I*. nem « vegyklsérlttt állomás utasítására. Ennek M utasításnak a Tár«haÍ*álá!Ul s városi közegek csupán asszisztáltak. — Tagadhatatlan *•> maadetta a polgármester­helyettes *«, begy a gasdeközönség szempont, fából ts tt eljárás káros, azonban t vegyki*irieti állomásnak el kelt követnie mindent, hogy a párost fogyasztóközönsét e"ts-.stqfig:tl érdeieeit megvédje. Nem tudom, hogy lehet-e más módot találui a tejtermékek ellenőrzéséne, annyi azonban bizonyos, hogy a legszigorúbb ellenőrzésre oan szükség, mert « hamisított, tisztátalanul kezelt tej sok­szor okoz járványos betegségeket. _ Ha létezik valami más megoldás ennek • szempontnak a kielégítésére, olyan megoldás, amely kevesebb kárral és zaklatással jár, akkor mindent ei fogok követni, hogy a regykísérleti állomás ezt a méltányosabb módot alkalmazza- Esért — ha beérkezik a vámfelügyelet? írásbeli jelentése — érintkezésbe lépek a vegykisirleti állomás veze­tőjével és vele fa megtárgyalom a dolgot. Véle­ményem szerint a közönséget nem érte károsodás, mert hiszen tej, vagy tejtermékszúkségletét másutt fa beszerezhet te. f A Rudolf-téri piserazsia ügyében érdeklődtünk a ptaerendészeli hatóságnál fa, ahol dr. Ttmee. oáry László tb- fogalmazótól a következő felvilár gositást kaptuk: — A piad tejrajziára egy névtelen feljelentéi szolgáltatott okot A feljelentés arról szólt bogy a dorozsmai tejeskofák közfil egyik-másik sár* gitja a szegedi' piacra szánt tejfölt Ezért vizs­gáltunk meg minden tejterméket s sombeton. A panaszos levél írója azonban valószínűleg félre­értette a piacon kiadott utasításokat mert « ter. melőket nem üfszegedre küldtük át, hanem • Rudolf.téri ktsvasutálfomás épületébe küldtük, ahol dr. Benedek László vegyész azonnal mintát vett a tejtermékekből, mi pedig felvettük a jegyző­könyveket. A vizsgálat körülbelül fél lt órakor fejeződött be. Kegy mi az eredménye, azt aem tudjuk, mert a jelentést még nem kaptak meg a vagy kísérleti állomástól Politikai szervezkedési mozgalmak a tanyavilágban (A Délmagyarorsaág munkatársától: A bé, a sár, amely sok helyen tengelyig ér a vá­ros Külsó részeiben, sjlnte áthághatatlan válasz­falat emelt a város és a tanye világ közé. Egy-egy tanyacsoport messzebb került az anyavárostól, mintha sokszáz kilométer jeleiné a köztük lévő távolságot. Legfeljebb a kisvasút és a nagyvasul közvetlen saomszédsága, meg a kiépített, köves országutak mentén elterülő résaak tartanak lenn állandó jellegű kapcsolatét a városfal, de a többi belesüppedt a téli tétlenségbe és éli a maga is­meretlen életét A hirek is csak elvétve érkeznek a tanyákról, de ezek a hírek azt suttogják, hogy valsml vajuük a határban, hogy a bizonytalanság egyre nagyobb terűletekre harapódzik el. Vaunak, akik megbirkóznak a mély sárfal, a fa­gyos hóiéval és kitartóan járják a csöndes tanya­házakat. Hol itt, hol ott gyülekezik össze néhány csönriesssavu magyar, ítémán hallgatja meg a nya'l^ sáros idegenek agitáló magyarázatait. A szórványosan érkező hirek arról szólnak, hogy soha nem volt olyan tüzes a • z'rvezke«iesl ttc a lanyákon, mint mostanában. Olyan tüzes és olyan sok irányú. A tanyát sokan szüs területnek lát­ják és alkalmas talajnak gz elernyedt politikai erők felfrissítésére. Szorgalmasan vetik a hólébe ós a sárba a kortesnwgvakat és mindegyik reméli, hogy a tavasz kimarja*ztja majd a dus vetést. Erősen szervezkedik odakinn — amint informá­torunk mondja — a jobboldal Nem is egy, ha­nem két-három irányban folyik ez a jobboldali szervezkedés. Állandóan járják a Felsőtanyákat Balesy.ZalHnszky Endre emberei, oltogatják az »E!őőr$< cimü hetilap példányait, gyűjtik az ada­tokat és ígérik a helyzet radikális megjavítását. Da dolgodnak Mi'atay ístyán emberei is, mégpe dig Nlppold János mérnök irányításival. A szodáidemokrui párt, ar.iely a legutóbbi vá­lasztáson is Igen eredményt ért el a tanyá­kon, rendszeres munkával folytatja a szervezke­dést. » szegedi lanyál.on egyre nő a <w>dá!demok­raták tábora a megszervezett szociáldemokrácia a legbiztosabb slháritója a kommunista agitáció veszedelmének. Az összes észlelhető szervezkedési irányzatok­kal és szándékokkal > zömben szervezkedik a hi­vatalos váres ls. a hivatalos szervezkedés a pe­Hllkamenlesség jelszavával indult meg és folyik talán a legnagyobb apparátussal. Bevallott célja az, hogy a tanyai bérlőket tavoltartsa as összes politikai pártoktól, hogy fizdasagi egyesületekbe tömörítse. Ennek az irányzatnak az eszközei fa hatósági jellegűek. Kisebb-nagyobb üléseket meg­beszéléseket rendeznek a város emberei a tanya­világ különböző részeiben, előadásokat tartanak és t artatnak « tanyaiak számára, gazdasági vonat­kozású szaktanácsaikat kínálgatják mindenfelé. Sőt még a tétlen téli tanyák szórakoztatásáról ls gon­doskodni kívánnak. A tanyai iskolák tanulólból apró műkedvelő társulatokat szerveznek és ezek a gyerektársulatok formális szinlelőadásokat tar­tanak az iskolákban. Minden vasárnapnak meg vaa a programja. Megkérdeztük informátorunkat hogy a sokirányú szervezkedés kereszttüzében hogyan viselkedik e tanya nepe? " Azt tapasztalom mindenleié — mondotta in^ formátorunk —, hogy a tanyaiak rendkívül tartód kodók. Meghallgatnak mindenkit elmennek miiv den megbeszélésre, mert ej tel is telik a nehezen haladó téli idő, de nem nyilatkoznak. A szélsősé­gek atilációja számára jó U.Iajt jelent az általá­nos elégedetlenség, amelynek a nyomor a szülő oka. De hogy van-e eredménye a szélsőnek agi­tációjának, azt nem lehet megállapítani, mert a tanyaiak óvatosak, nem nyilvánítanak véleményt, nem árulják el, hogy hová huz a szivük. Az ténv, hogy a nyernemsé<, külftnsssn egyes t javarésze­ken szinte leírhatatlanul nngy, de az is igaz, hogy sok helyen, ahol eddig nagy nyomort sejtettünk, valamivel enyhébbnek bizonyult a helyzet. A sze­gedi tanyák politikai arculatát (egyelőre nehéz meg­ítélni. Monegram Címer teaszsr** VESESE Drágakövek mJSi^SSiLÍSBLi r. Molnár ftfritemüiielu Kérdsz u. 12

Next

/
Thumbnails
Contents