Délmagyarország, 1931. december (7. évfolyam, 273-296. szám)
1931-12-06 / 278. szám
Gandhi elutazott Londonból London, december 5. Gandhi Folkestoneban mielőtt hajóra szállt, kijelentette, hogy nem szivesen utazik el Anngliából. Ha sorsa arra kényszerítené, hogy Anglia ellen harcoljon — mondotta —, ezt nem gyűlöletből, hanem szeretetből teszi. Páris, deoember 5. Gandhi délután Párisba érkezett. A Párisbau élő hinduk nagy ünnepléssel fogadták. Szombaton délután 550 inséges gyermeknek kiosztottuk a mikulási adományokat A Délmagyarország akciójának nagy sikere Vasárnap délelöll: Ingyenes mallné a színházban és a Belvárosi Moziban Szombaton délután a belvárosi elemi iskola tornatermében kiosztottuk nagy eredménnyel járt mikulási akciónk ajándékcsomagjait A nyomor sok-sok fázó és didergő áldozata vonult fel hagy tömegben az ajándékcsomagok kiosztására. Hosszú sorfalakat állottak és türelmesen várakoztak a mikulási csomagok pontos szétosztására. Az ajándékok kiosztásánál a város népjóléti ügyosztályát dr. Pálfy György és dr. Vicsay Emil fogalmazók képviselték, akik nagy elismeréssel nyilatkoztak a Délmagyarország akciójáról. A csomagok szétosztása 9 leggyorsabb tempóban tőrtént. Akik megkapták ajándéktárgyalkat, örömmel siettek ki a teremből. A jó meleg ruhácskák, harisnyák, cipők, fehérneműk, sapkák, a szén, a fa, élelmiszer, cukorka nagy őrömet okoztak az Ínségeseknek, a gyereksereg persze nagy őrömmel fogadta a mindegyik csomaghoz csatolt játékokat is. Az ajándékok fölötti őröm szinezte meg a nyomornak ezt a szomorú felvonulását. 550 gyermek részesült a Dél magyar ország Mikulás-napi akciójában, amelyre még szombat délelőtt is hoztak nemescélu adományokat. A kiosztás előkészítése és lebonyolítása nagy munkát rótt a bizottságra, amely lelkesen végezte nehéz feladatát. Kiosztottak meleg ruhácskákat, hósapkákat, sálakat, keztyüket, kamásnikat, tűzifát, szenet, ebédjegyeket, kalácsokat, különböző élelmiszereket. A szülők és gyermekek meghatva vették át a szeretetadományokat. öt órára járt az idő, amikor a kiosztás véget ért. A nyomor sokszáz viskójába a Délmagyarország akciója egy napra őrömet varázsolt. Köszönettel nyugtázzuk még az alábbi adományokat, amelyek szombaton érkeztek kiadóhivatalunkba: Ott György 2 doboz teasütemény, 2 csomag füge, Ibolyka 1, N. N. 5 pengő. Köves Zoltánná 10 csomag keksz, Buchwald Palkó és Dóra 1 kötött sál, 1 kötő, 1 pár harisnya, 1 szvetter, 1 sapka, 1 pizsamanadrág, Auszterweil Laczi és öcsi 1 kabát, 8 sapka, 1 pár KUlfOldI szenet éa kokszot tökéletesen pótolja Tatabánya korszakalkotó terméke: TATAI DIÓ KOKSZDRIKfTT Nem hagy sa'akot, nem sül össze, tisztán hamuvá ég Ara i iuvarféfelben 100 kghttit 7 60 P zsákokban 100 „ 6 — ,, Állandóan raktáron tarifa és szállítja : VFDTFC Szénkereskedelmi f 1KI Részvény fársaság Szeged, Boldogasszony sugárul 17. Telefon s ÍO—AS. Egyetlen kísérlet meggyőzi, hogy mlnde rendszerű kályhában a leggazdaságosabb tüzelőanyag 1 cipő, 4 pár harisnya, 3 leibehen, 3 kőtő, 1 nadrág, 2 bluz. Vasárnap délelőtt nagyszabású matinékat rendezünk az Ínséges gyermekek számára. Hogy minél több gyermeket részesíthessünk mikulási szórakozásban, két mailnél rendezünk: a színházban fél 11 órai, a Belvárosi Moziban 11 órai kezdettel. A műsorban szerepelnek: Kondor Ibolya, Kiss Manyi, Barna Anci, Egyed Lenke, Vágó Artúr, Herczeg Vilmos, Misoga László. Kondor Ibolyát Komjáthy Károly, a többi számot Beck Miklós kiséri zongorán. Agyonlőtte magát egyrendőrfőtörzsőrmester (A Délmagyarország munkatársától.) Seprényi Imre 87 éves rendőrfőtőrzsőrmester szombaton hajnalban ujszegedi lakásán szolgálati revolverével föbelött? magát. Seprényit a mentők a közrendészeti kórházba szállították, ahol délelőtt 10 órakor anélkül, hogy eszméletét visszanyerte volna, meghall. Seprényi Imre az ujszegedi Őrszobán teljesített szolgálatot. Kitűnő rendőrnek ismerték, soha semmi kifogás nem merült fel ellene. Családi életében azonban különböző nehézségek merültek fel, a viszálykodások miatt már többízben kísérelt meg öngyilkosságot eredménytelenül. A rendőrfőtörzsőrmester halála a szegedi kapitányságon nagy részvétet keltett. Betiltottak egy^M lapot •jflxtOpesr, tfecemőer 5. A Defügynuűistíér a t'/feggen IJfsdgi cftnü hétfőn me^eleiIS Tiet^fap meíie'fhffsrét januSr 75-ig, egy hő i^Tutartamra eliit. lotTa. A szegedi kormánylap Igazgatóiának sajtópere (A Délmagyarország munkatársától.) A tőrvénySzék G<5mőri/-tanácsa szombaton tárgyalta Sajgó Józsefnek, a Hírlapkiadó és Nyomdaválialat igazgatójának perét, akit Lukács Károly, a »Szegedi Uj Nemzedéki volt munkatársa jelentett fel. Lukács tEgy virágzó szegedi lapot teljesen tönkretett u kiadó lelkiismeretlen ügyvezetője« címmel cikket Irt, amelyre Sajgó József nyilatkozott. A nyilatkozatba orvtámadásnak és rágalmazásnak nevezte Lukács Emilt, amely miatt Lukácsot azonnali hatállyal efbocsájtották a fajvédők lapjától. A tárgyaláson Sajgó kijelentette, hogy Lukács azt állitotta róla, hogy hűtlenül kezelt, jegyzőkönyveket elsikkasztott Ezért jelent meg a nyilatkozat, amelyben a cikket rágalmazónak jelentette ki. Kihallgatták ezután Valihora Istvánt, aki tagadta, hogy a »Szegedi Napló« elleni adatokat ő bocsájtotta volna Lukács rendelkezésére. Arra vonatkozólag, hogy az >Uj Nemzedékben« felsorolt vádak megegyeznek-e az ö vizsgálatának eredményével, nem tud vallomást tenni, mert nem emlékszik. Dr. Türr Aladár megjegyezte, hogy a »Szegedi Napló« igazgatósága a kérdéses ügyet nem is tárgyalta. A biróság ezután elrendelte dr. Pálfy József, dr. Menyhárt Gáspár és dr. Türr Aladár tanukénti kihallgatását és felhívta a »Szegedi Napló* igazgatóságál, hogy jogkövetkezmények terhe mellett bocsássa a biróság rendelkezésére az ügyben felvett jegyzőkönyvet. GRAMAFON és lemezek leszállított Használt lemezek i U.j 25 om. lemezek p Mikinitte táskagramofon p Columbia gramofon p l„— Uj His Master s Voice gramofon P 130'— I K-' phntók ÍOiltfé Soma szekOz'ctacn Kölcíey u. 4. — Teleion 11.03. A kormányzó nevenapja Budapest, december 5. A budapesti Vitézi Szék rendkívüli kőzgyüfést tartott a kormányzfó névestéje atka/mából. A 'közgyűlésen jelenvolt vitéz KOrpdthy Kamilló honvédségi főparancsnok Vezetésével a tábornoki kar csaínem Teljes számban. Hellebrahdt Antaí ny. tüzértábornok megnyitója ulán Garamszeghy S'mdor Ódát szavalt, ma]d Kárpfifíy Kamilló fejezi ki a Vifézí S^ék ragaszkodását ^ Kormílnyzo személye iránt*. Az egyetemi Tiaugaroit és ffeverilék zerfSs fefvonufést rendeztek a korm3nyz75 tlsztéletére. Gyermekfénvkép specialista Kepéim a* apróságok eleven ragyogO mAsal. Nézze meg kirakataimat Két revolverlövés a szőregi országúton (A Délmagyarország munkatársától.) Glevilzky Károly borbélysegéd pénteken este munka után hazafelé ment a szőregi országúton és maga előtt vezette kerékpárját. Előtte haladt Berg Sándor és felesége, akiket arra kért, hogy adjanak neki utat. Bergék többszöri felszólításra sem voltak hajlandók kitérni, sőt Berg karjánál fogva lerántotta a földre. Amikor Glevitzky feltápászkodott, Berg kezében revolver villant meg, majd gyors egymásutánban kétszer elsütötte a pisztolyt. A golyók a sötétben célt tévesztettek, Glevitzky sértetlen maradt. A borbélysegéd Berget feljelentette, ellene emberölés kísérlete miatt Indult meg az eljárás. Bútorokat csak Feketesas-ucca. Kertésznél! 72 Képkeretezést szakszertlen 198 éa legolcsóbban Készít Kiss József ésTsa Kölcsey ucca 3. szám Karácsonyi és újévi ajándékok 3--12 havi részletre is Tóth órásnál ElőnyOt ABC beszené*. Nagy óra, ékszer Javítóműhely. EieiMáalom I E,aaó 6 és 12 szeriaiCICm h méJyes exUst evökésxlet. Brilliáns és gyémánt függök. gyürlllc, Colllerek stb. igen olosó alkalmi áron Elfogadok bizományi eladásra brilliáns ékszereket, arany és ezüst árut. — Külön blxományt Kirakat. Xálogfegy. tifrt arany, erUst. régi pénx beváltál. 178 Mi lesz a hét szenzációja' TRIOER HORN minden idfik leghatalmasabb filmje se fizet többet zálogcédulájáért, mint F. Molnár ötvös most megnyílt zálogjegy értékesítő üzlete Kárás* 112.