Délmagyarország, 1931. december (7. évfolyam, 273-296. szám)

1931-12-25 / 293. szám

VALTOZO IDŐK VÁLTOZÓ EMBEREK (ria: Tonelli Sándor A' múltkoriban érettségiző diáklányokkal voltam egy társaságban. Mentségemre legyen mondva, meglett emberek gondos mamák is voltak közöttünk. Ebben a társaságban odavetve, kissé eltorzított formában alkalmaztam egy latin közmondást: »Tempora mutanlur. et nos mutamur in illibus«. A diáklányok sejtették, hogy valami nincs rendjén ebben a kiszólásban, de egyik se tudta megmondani, hogy hol van a hiba. Valahogyan mi felnőttek is, akik már érett ésszel tudunk visszaemlékezni a háború előtti esztendőkre, ugyanugy vagyunk visszaemlékezéseinkkel, mint a diáklányok a latin közmondással. Mikor a háború előtti emlékeinket mostam tapasztalatninkkal vetjük össze, érezzük, hogy valami nincs rendjén. <b pontosan nem tudjuk megmondani, hogy micsoda. Hiába soroljuk ugyanis fel, hogy összeomlott a monarchia és helyét apró, töredék államocskák foglalták el, hiába mondjuk, hogy Németországot legyőzték és évi kétmilliárd hadisarc fizetésére kötelezték, hiába látjuk, hogy Oroszországban összedőlt a régi rend és egy uj társadalmi forma küzd a kialakulásért, ugy érezzük, hogy ezekkel és más külsőségekkel még nincs elintézve minden. Van még valami, ami a változások visszahatása gyanánt bennünk, a mi énünkben jelentkezik. Változott a világ és benne megváltoztunk mi is. Másként látjuk a világot, mint láttuk azelőtt. Háború előtt Azt hiszem, nem tévedek, hogy a háború előtti világnak a mindenre kiterjedő biztonság érzése volt a legjellemzőbb vonása. A nagy háborút megelőző hosszú béke időszaka azelőtt soha nem érzett biztonságba ringatta az egész világot. Szilárd törvények garantálták, erős intézmények védték az otthon és az egyén biztonságát A jogrend oltalmát érezte mindenki, nemcsak otthon, hanem az idegen országokban is. Akárki a legcsekélyebb zaklatás nélkül körülutazhatta az egész világot s útlevélre legfeljebb a személyazonosságának igazolására volt szüksége, ha valahol pénzt akart felvenni. Természetesnek látszott, hogy a vonatok percnyi pontossággal futnak be az állomásokon, hogy a táviratila.; • feladott pénzküldemények pontosan megérkeznek, hogy a brazíliai bányavállalat hiány és késedelem nélkül javára irja az osztalékot angol, vagy francia részvényesének és hogy a friss riviérai virág télen harminchat óra alatt megérkezik Bécsbe, vagy Budapestre. Ismeretlenek voltak az utazási nehézségek, devizakorlátozások és nem kellett tartani lőle, hogy bankzárlatok és más hasonló intézkedések kellemetlen meglepetések elé állitiík az embereket. Akinek gyermeke volt, Ludta, hogy a gyermek, ha elvégzi az iskolát, vagy kitanulja a mesterségét, nyugodtan mehet neki az életnek. Aki elvégezte az egyetemei, számithatott rá. hogy mint köztisztviselőielhelyezkedik, vagy mint ügyvéd, orvos, megkeresi a kei.yerét. Aki kereskedőnek ment, esetleg nem szerzett ugyan vagyont, de megvolt polgári megélhetésének a valószínűsége. Aki ipari pályát választott,, emberi számítás szerint megtalálta azt, amihez szüksége volt az életben. Aki egy élet munkája után nyugalomba vonult, a biztosító társaságtól megkapta a nénzét, nyugodtan élvezte járadékát, vagy ha közalkalmazott volt, tudta, hogy az állam maradéktalanul biztosítja neki a hosszú évek munkájával kiérdemelt zavartalan öregséget. Senkinek se jutott volna eszébe, hogy valaki elveheti, vagy elmarhatja tőle, ami a törvény és közfelfogás szerint jogosan megilleti. Nem tagadom, voltak ennek a derűs, bizakodó és magát a biztonság érzésében ringató világnak is zavaró momentumai. Voltak anarchisták és nihilisták, akik sportot űztek abból, hogy álJnmfőket és egyéb kiváló állású személyiségeket gyorsított eljárással a túlvilágra expediáljanak. Ilyenkor a libabőrös ijedelem rezgett végig a polgári társadalmon, a tőzsdék pedig kisebb-nagyobb kilengésekkel reagáltak a merényletekre. Csakhamar kiderült azonban, hogy minden maradt a régiben. A tőzsdék megnyugodtak, az emberek pedig születtek, szerettek, gyűlöltek, éltek, meghaltak, mint azelőtt. Voltak háborúk is, a középamerikai vizeken és Mandzsúria sárgás porondján, de ezek a háborúk, a nagyhatalmak fenyegetőzéseivel együtt olyan távol estek a megfogható realitásoktól, mintha valaki azt mondta volna, hogy tigrisek sétálgatnak az európai nagyvárosok uccáín. . . Háború után Szinte felesleges mondani, hogy a háború óta minden mennyire megváltozott. Megingott minden, amit állandónak és biztosnak tekintettünk. Megingottak a politikai határok, megingott a társadalmi, pénzügyi és közgazdasági berendezkedés. Erre mifelénk a határok szinte szakaszjegy távolságra esnek' egymástól, minden határon uj rendszabályok érvényesek és minden határon uj pénz fogad, melyről nem tudjuk, hogy ér-e valamit és ha van értéke, nem tudjuk, hogy kifizetése nem ütközik-e valamely meglepetésszerűen kibocsájtott rendelet drótakadályába. Ha árut küldünk, nem tudjuak, kapunk-e érte pénzt, ha árut rendelünk, nem tudjuk, megkapjk-e és ha igen, módunkban lesz-e kifizetni? össze kell zsugorodnunk, mint a selyemhernyónak a gubójában. Klebelsberg Kunó gróf egyik beszédiben plasztikusan mutatott rá, hogy a háború előtti világban Anglia volt a szilárdan megalapozott hatalom tipusa. Ennek a hatalomnak három pillére volt: a flotta, a font és India. A flotta biztosította a kolóniák és a világtengerek feletti uralmat, a font a pénzügyi szuverenitást, India pedig szállította a gazdagságot az angol kapitalizmus számára. A nyáron az atlanti flotta legénysége a zsoldleszállitás miatt megtagadta az engedelmességet, az ősszel az Angol Bank kénytelen volt felfüggeszteni az aranybeváltási kötelezettséget, decpmber elején pedig eredménytelenül oszlott szét a kerekasztal konferencia, melynek rendet kellett volna teremteni az indiai ügyekben. Mindhárom pilléren . jszes repedések mutatkoznak. A pénzügyek összeomlása Juliusban a német kormány elrendelte a pénzintézetek bezárását és életbeléptette a devizakorlátozásokat. A p'éldáját néhány nap múlva mi is követtük. Akkor elszigetelten állottunk, ma nagy társaságban vagyunk. Devizakorlátozások, valutakiviteli és árubehozatali tilalmak vannak mindenfelé. Laikus nyelven a helyzetet ugy lehetne jellemezni, hogy én nem fizetek, te nem fizetsz, mi nem fizetünk, — senki sem fizet. Odái^ jutottunk, hogy talán az általános pénzügyi bizonytalanság fogja kényszeríteni a világ sorsának intézőit, hogy végre összeüljenek és komolyan rendet csináljanak. Egymásután omlanak össze a nagybankok", a kapitalizmus várszerkezetének páncélerődjei. A helyzet karrikaturája gyanánt ellenben megjelennek a szinen a biztosító társaságok, amelyeknek még elszámolatlan üzleteik vannak a háború előtti időkből és uj biztosítási üzletágat kínálnak: biztosi!ást a bankbukásoknál veszélyeztetett takarék- és folyószámlabetétekre. A gép tragédiája De nemcsak pénzügyi téren van ez a bizonytalanság, hanem a közgazdasági élet egyéb területein Is tökéletesen felfordult minden, amihez a szilárdság, vagy az állandó fejlődés képzetét kapcsoltuk. Olvassuk, hogy az ipari kapitalizmus egyik leghatalmasabb kép"nyeimem a|Anl|uk zongoraterme/, hol f sztv!s 'Ók előleg nélkül, a legcseWéIjeh* részletre la váaárotkafaak J JLl U elsőrendű zongorákaL Budapest, Hajós ucca tizenhat. n. viselője, Ford bejelentette a szakítást a géptechnika rendszerével. Gyáraiban a munkásokat a kézi munkaerő kihasználására fogja. Birtokain leállította a traktorokat és a mezőgazdasági technika ezidőszeri csúcspontját képviselő arató-cséplőgépeket s helyettük viszszatér a primitív emberi munkaerő alkalmazásához. Másban is felfordult a világ. Azt szokták mondani és ószinüleg ugy is van, hogy az államok pénzrendszereinek alapját képező arany fizikai valami Mégis azt látjuk, hogy a Francia Bankban már annyi az arany, hogyi az csak teória. A Német Birodalmi Bankban és a Magyar Nemzeti Bankban oly kevés az arany, hogy már az is csak teória. Ezzel szemben egy megfoghatatlan, elméleti jellegű dolog nehezedik ránk a keserves valóság t ulyával: gyermekeink jövője. Sokat ^rről beszélni felesleges. De összehasonlítva napjainkat a háború előtti időkkel, hova tűnt el az a biztonsági érzés, amely megvolt bennünk, mikor az ifjú generációt neveléssel és tudással ellátva nekieresztettük az életnek? Van-e ma, nagyon kevés kivételt leszámítva, aki nyugodtan merne elébenézni gyermekei jövendő sorsának? A kulturális élet Ugyanez a bizonytalanság van a kulturális élet területén is. Csak vissza kell gondolni a háború előtti regényirodalomra, hogy milyen kiegyensúlyozottak voltak a közönség kedvenc íróinak, Jókainak, vagy Mikszáthnak romantikus regényei De még az ellentétes irányt képviselő naturalista és romantikus regényírók is, akiknek tipusát Zola képviseli, menynyire nyugodt, átfogó módon tudták felfogni irói hivatásukat. Zola például ciklus formájában egy családnak, a Bougon-Macquart családnak történetét dolgozta fel a második császárság alatt. Még Ady Endrének, a háború előtti esztendők hasonlíthatatlanul legnagyobb magyar költőjének lázadó szimbolizmusa is tudatosan egy cél felé törekedett Hová tünt a mai irodalomból ezeknek a békebeli esztendőknek nyugalma, megállapodottsága, egységes célkitűzése? A szinház eltolódott a revü felé és valahogyan a mozi vibráló lüktetése is az általános bizonytalanság kifejezője. Ugyanígy vagyunk a dlmttal is, amely legszembetűnőbb módon szokta kifejezni egy-egy, kor hangulatát Csak vissza kell képzelnünk magunk elé XIV. Lajos korának, a directoirenak, az empirenak, a biedermeiernek, vagy a krinolin korszakának divatját. Lakásberendezés, ruházat, poroelláncsésze, életmód mind egyazon felfogásnak volt a terméke és pontosan beleilleszkedett a kor I _ .'a'.lba. Van-e ma ilyen egységes alaphangulata életünknek? Elgondolom, hogy a napokban láttam a moziban egy divatrevüt, fürdőruhák divatrevüjét, ahol egy délfranciaországi fürdőhelyen egymásután sorakoztak fel a különböző fürdőruhák tulajdonosnői. Szinte el sem lehet képzelni, hogy milyen tarka változatosságot lehet bemutatni olyan kis fürdőruhákból, amelyek akkorák, hogy bármelyiket nyugodtan be lehet gyömöszölni egy kabát zsebébe. Hol van ez anyáink korának divatjától, amikor a nők valósággal felöltözkődtek, ha elmentek fürdeni? Állandó maradt a zene Nem akarom folytatni a példák sorozatát Inkább felretem a kérdést, hogy a változásoknak és átértékeléseknek ebben a zűrzavarában mi is maradt meg tulajdonképen a háború előtti világból? Tudom, hogy a válásom nem tökéletes, mégis két nagyon szembeötlő dologra mutatok rá, az egyik Franciaország katonai ereje és hadserege, a másik a zene. Az elsőt, mert nem akarok politikai kérdésekkel foglalkozni, csak érintem és csak annyit mondok róla, hogy talán ez sem tel-