Délmagyarország, 1931. december (7. évfolyam, 273-296. szám)

1931-12-22 / 290. szám

Németország kétéves ujabb moratóriumot kap ? Páris, december 21. A Havas-iroda baseli jelentése szerint a tanácsadó bizottságot olyan javaslat foglalkoztatja, amelyben a bizottság azt ajánlaná a kormányoknak és a Nemzet­közi Fizetések Bankjának, hogy két évig men­tesítsék Németországot a feltételekhez kötött jóvátételi fizetések alól. Ami a feltételhez nem kötött részt illeti, a bizottság arról nem tenne említést, azonban azt javasolná a kormányok­nak, hogy a súlyos és az általános válságra való tekintettel tegyék megvizsgálás tárgyává a legközelebbi kormányközi értekezleten B nemzetközi adósságok oroblémájínak vala­mennui vonatkozását. Borzalmas szerencsétlenség egy karácsonyi ünnepélyen Lohne, deoember 21. Az egyik karácsonyi Ünnepélyen, amejyet az acélsisakcsok szövet­sége rendezett, borzalmas szerer.cs£tlenség tör­tént Hat fiu a színpadon játszott és teljesen be voltak burkolva vattaruhába. Az egyik tulközel került az égő gyertyákkal díszített karácsonyfához, ugy, hogy a vatta tüzet fogott. Pillanatok alatt mind a hat fiún lángolt a vattaöltözet. Kétségbeesetten rohantak a szín­padi ajtó felé, az ajtót azonban nem tudták kinyitni, csak amikor kivülről nyitották ki áz ajtót, tudták a gyermekeket helyze'ükből ki­szabadítani Ekkor már valamennyien súlyos 'égési sebekét szenvedtek, egyikük meghalt. Arnoldo Mussolini meghalt (Budapesti tudósítónk telefonjelentése.) Milánóból jelentik: Arnoldo Mussolini, aDuce testvéröccse, a »Popolo d'Italla* főszerkesz­tője hétfőn délután 46 éves korában hirlehn meghalt. Arnoldo Mussolini autóuton lett rosz­szul, sietve egy mentőállomásra vilték, köz­ben ujabb rohamot kapott, amely megölte. %z orvosi megállapítás szerint Arnoldo Mus­solini halálát szivbénulás okozta. Holttestét a »Popolo d'Italia* szerkesztőségében ravataloz­ták fel. Jöiiön TELEFON: 20-85. és vásárolion nálam minden! olcsón adok! Pénzre van szükségem! 419 Ajánlok alkalmi vétel­ből származó a rang, ezfisi és brlllláns éksze­reket öuönyörö clga­rettaszeienceket, férfi es nöi zseb- es karórákat, ezüsttálcákat es tálakat, műipar! tárgyakat stb. lavitások a leggondosabban és nagyon olcsón. riSCHCR TESTVÉREK ekszerész-mflórás SZEGED. Kárász ncca 10. sz. MM CIPŐÁRUHÁZ Rendkívüli árajánlata Gyermekhócipők 3"™ptől Női hócslzmák 11 "50 Legdivatosabb gumml hócipő 10*50 Férfi Cipők (egyes párok) — — - 10*50 Férfi divatcipők színes és feketében 14*50 M II II ** 307 Kérflik áras kirakatainkat megtekinteni! Nippold mérnök pere a torvényszék előtt Mii mondott a mérnők a város kitelepített bérlőinek (A Délmagyarország munkatársától.) Nippold Já­nos mérnők, akinek neve a földbérlök mozgat­máböl Ismeretes, állott hétfőn a szegedi törvény­szék FÍM-tanácsa előtt bűncselekményre való rá. birással vádolva. A biróság a tárgyaláson rengeteg csengelei földbérlőt idézett meg tanúként A tár­gyalás mindvégig izgalmas mederben folyt le. Az elnök ismertette a vádiratot Eszerint a mult év októberében történt, hogy a város kilenc csen­gelei bérlőt akik a bérleti összeget többszöri fel­szólításra sem fizették be, bíróilag kitett a bér­létből. A bérlőket ezután október 24-ére Vámosi Mihály gazdasági felügyelő értekezletre hivta össze a Tóth-féle vendéglőbe. Itt a felügyelő az előadott panaszokból megállapította, hogy a bérlőknek iga. zuk van abból a szempontból, hogy a bérleti ősszeg a rossz földért túlzottan magas. Kijelen­tette, hogy a kitelepitetteknek nem szabad bérle­tükbe visszamenniök, ellenben néhány nap mulva menjenek be a polgármesterhez, az majd tesz valamit az érdekükben. Az értekezleten megjelent Nippold mérnök is, aki ekkor a kővetkező kijelen­tést tette: — Menjetek haza, szántsatok, vessetek és ha idegent, főleg kültelkit akarnának a földre tele­pilent, azt botozzátok kit Az értekezlet után néhány nappal több földbérlő vissza Is ment a tanyájába és bevetette földjét A hétfői tárgyaláson a mérnők tagadta, hogy a kijelentést ilyen formában megtette volna. Vá­mosi Mihály felügyelő viszont előadta, hogy ő a kijelentés miatt össze is zördült Nippolddal és megmondta neki, hogy Ilyen kijelentést intelligens; ember nem tehet Ezután a biróság sorra kihallgatta azokat at bérlőket, akik az értekezleten jelen voltak. Ezek, annak ellenére, hogy a rendőrség előtt terhelő vallomást tettek, a bíróság előtt nem emlékezteié a dologra és egyik-másik azt adta elő, hogy « rendőrségen másképen adta elő a dolgot mint ahogy azt jegyzőkönyvbe vették. Egy tanu azon.' ban súlyosan terhelő vallomást tett a mérnökre^ mire Vtld elnök megkérdezte a vádlottól; — Válaszoljon kérem, mondta tehát azt hogy ki kell botozni azt aki beleül a főidbe, vagy; nem? , . ^ Nippold mérnök nem felelt határozottan, mire az elnök erélyes szavakkal leültette. A biróság ezután elrendelte dr. Vastagh Zoltán rendőrkapitány kihallgatását, akinek arra vonatko. zóan keU vallomást tennie, hogy a jegyzőkönyve* zés milyen körülmények között tőrtént A védelem' is több tanút jelentett be. A biróság a legközelebbi tárgyaláson ezeket is kihallgatja. 1500 pár cipőt és 900 ruhát osztott ki hétfőn délelőtt a kisrongyos akció Az ünnepélyes blosztAs után a gydltést tov&bb folytalf&k (A D étmagyarország munkatársától.) Hétfőn dél­előtt ozstotta ki a dr. Aignsr főispán irányításával működő kisrongyos akció karácsonyi ajándékait a szegedi iskolák és óvodák mezítlábas aprósá­gainak. Több, mint kétezer sápadtarcu, vézna kis­gyerek, fiuk és leányok vegyesen, gyülekezett össze a rókusi tornacsarnokban, amely zsúfolásig meg­telt. A hatalmas csarnok közepén szőnyeggel le­borított emelvény várt az akció vezetőségére. Az emelvény mellett hatalmas karácsonyfa szines bur­kolatu cukorkákkai, csillogó papirláncokkal és vil­lanykörtékkel, amelyek akkor gyulladtak fel, ami­kor megkezdődött az ünnepély. A kisrongyosok féltékenyen szorították magukhoz a már korábban kiosztott ajándékcipőket, volt, aki nem győzte kivárni az ünnepély végét, óva­tosan lehámozta gémberedett lábacskájáról a régi, elnyűtt foszlányokat és felpróbálta az ujat. Azután nem figyelt a sok szép beszédre, az énekre, a sza­valatokra, szeme ugy odatapadt a vadonatúj cipő­höz, mintha semmi más doloü nem lenne ezen a fagyos világon. Az ünnepély énekkel kezdődött A rókusi iskola gyerekkara énekelte el harmónium kísérettel a •Mennyből az angyalt kezdetű karácsonyi éne­ket, majd az egyik tanitó kis gyerekembert segi­tett fel a pódiumra. Az apróság csengő hangon hálálkodó versikét szavalt Dr. Aigner Károly főispánt, amikor beszélni kez. dett, az apróságok lelkesen megtapsolták. A főispán a város társadalmának párattan áldozatkészségéről beszélt, amely még a mai sanyarú viszonyok között is megteremtette a lehetőséget a kisrongyosok fel­ruházására. Elmondotta, hogy ez már a tizen­kettedik karácsonya az akciónak. Az idén Í500 pár cipőt is kilencszáz ruhadarabot osztottak ki a szegény gyermekek között Kösző­netet mondott az adakozóknak, a városnak, a megyéspüspöknek, az igazságügyi intézmények sze­mélyzetének, amely 150 pár gyermekcipőt ado­mányozott az akció céljaira, Klebelsberg Kunó volt kultuszminiszter feleségének, aki szövetanya­got gyűjtött össze a magyar posztógyáraktóL Ki­jelentette a főispán, hogy ezzel a karácsonyi ki­osztással az akció még nem zárult te, mert tolt kisrongyos tengődik még Szegeden. Ezért azzal a kéréssel fordul a társadalomhoz, hogy további adományaival teremtse meg a további segélye­zés lehetőségét. A főispán aokfij tapséit beszéde ntán ismét 1 i

Next

/
Thumbnails
Contents