Délmagyarország, 1931. december (7. évfolyam, 273-296. szám)
1931-12-19 / 288. szám
désével gyűjtsön a munkanélküli családok gyermekei számára cipőt, szappant, fehérneműt és tűzifát. A bizottság kimondotta, hogy mindkét javaslatot' elvileg elfogadja és a gyűjtések megszervezését sürgősen megkezdi Végül Lájer Dezső terjesztette elő azt az indítványt, hogy dr. Pálfy József polgármesterhelyettes vezessen háromtagú küldöttséget Károlyi Gyula miniszterelnök elé, Ismertesse a miniszterelnökkel a szegedi helyzetet és kérjen az államtól hathatós támogatást a fenyegető inség enyhítésére. A bizottság hoszszas vita után azt határozta, hogy a küldöttséget fölöslegesnek tarja, mivel a kormányt a szegedi helyzetről a főispán állandóan és részletesen tájékoztatja. Leszállítják a gazdák ármentesltésl hozzájárulását Pénteken közgyűlési tartott a Szegedi Armenfesllő Társulat (A Délmagyarország munkatársától.) A Szegedi » Armentesitő Társulat pénteken tartotta dr. Somogyi Szilveszter polgármester elnökletével évi tisztújító közgyűlését a városháza tanácstermében. A társulat működéséről H. Papp István Igazgató.főmérnök részletes jelentésben számolt be és ismertette a társulat építkezési munkálatait, köztük az algyő— dorozsmai csatorna építését. A közgyűlés az igazgatói jelentést megelégedéssel vette tudomásul. Foglalkozott a közgyűlés a társulat alkalmazottainak fizetésredukciójával és kimondotta, hogy a fizetéscsökkentés mértéke nem lehet nagyobb, mint amilyen arányban leszállították az állami és a közigazgatási alkalmazottak fizetését. Letárgyalták ezután a társulat jövő évi költségvetését, amelynek legfontosabb része az, hogy a jövő évben a földbirtokosok és a kisgazdá k ármenlesitést hozzájárulása 10 százalékkal csökken. A közgyűlés a költségvetési javaslatot változtatás nélkül elfogadta. Az igazgató javaslatára elhatározta a közgyűlés, hogy lebontatja a feleslegessé vált macskási töltést és a belőle kikerülő 3600 köbméter mészkövet elárverezteti. Ezután megtartották a tisztújítást. Elnökké három évre ismét dr. Somogyi Szilveszter polgármestert, alelnökké Bokor Pál nyugalmazott polgármesterhelyettest választották és választottak kilenctagú választmányt. Az alapszabályok szerint tíztagú választmányt ke1 e ' o a választani, mivel azonban a trianoni határok az ármentesitő társulat területét is megcsonkították, a közgyűlés a kilenctagú választmánnyal kívánja dokumentálni a csonkaságot. Uránia 2+t csöves készülékek egyedárusitása PtfllfMí.wébra4rk4. rMMfctaflMlwk Rfldó Géza Csepel iőlerakai Tisza Lafos-hörut 42a. Dl|falan bemutatási _ órltsl karácsonyi árlessáUUAs PHILIPS keuOlékeknél. lotre 837 Tizenegy év után a törvényszék elé került a volt malomigazgató, aki 27 vagon liszt helyett 26-ot szállított a városnak Csalás és akiratbamisltás miatt kétévi fegyházra ítélték (A Délmagyarország munkatársától.) Pénteken délelőtt egy testileg teljesen összetört fegyencruhás férfi állott botjára támaszkodva a szegedi törvényszék Vf/rf-tanácsa elé, hogy egy 1920-ban, Szeged város sérelmére elkövetett csalási ügye miatt feleijen. A vádlott, Stein Miklós valamikor a vásárhelyi József-malom üzletvezető-igazgatója volt. Jelenleg Is sikkasztás miatt van vizsgálati fogságban és nem ls régen töltött Id háromesztendei fegyházat, amelyet különböző csalások miatt mért rá a biróság. A mostani bűnügyben csalás és okiratbamisitás bűntette miatt vonták felelősségre. 1920 novemberében Szeged város a G. 0. Kengedélye alapján — mert abban az Időben csak a gabonakirendeltségek közbejöttével lehetett gabonát, lisztet vásárolni — a vásárhelyi József-malom. tói 27 vagon lisztet vásárolt és az árát előre kifizette a cégnek. A József-malom, illetve a malom üzletvezető-igazgatója, Stein Miklós, a pénz kézhezvétele után el is indította a vagonokat Szegedre, ő maga a közélelmezési hivatal egyik tisztviselőjével elintézte, hogy a hivatal egy vagon hijján vegye át a szállítmányt. A város tehát csak 26 vagon lisztet kapott Stein akkor felkereste Wolf Endre péket és a vagon lisztet szabadforgalomban sokkal drágábban eladta, mint amennyiért a város Vásárolta. A tekintélyes összegű pénzt felvette, a dolog azonban kiderült, mert Fodor Jenő, a gazdasági hivatal akkori vezetője felfedezte, hogy a gőzfürdő előtt veszteglő vagonokból egy hiányzik. A megindult vizsgálat során kiderült a panama Budafoki Lenáru Occasió Wagnernál karácsonyi HjándékoK MAKHEIM drogériában Klauzál i é r 3. szám 3e6 Hogv ccnládlánnlr Krftme Ipaven JJJ^y Cfi t ff Ű Z t Paulusznál vegyen Kelemen ucca 7. Legszebb karácsonyi ajándék ctíu valódi perzsaszönueg értékét nem veszíti, nagy választékban, occassio árak mellDomárt Mihály és Fia szónyagáruházában, Kárász ucca 12. " ai«»uui <sv 1&57. Készpénzért veszek, eladok, cserí'ek mindenféle aranyat. ezüstöt és brilllAns ékszert. — Záloglegyet vásárlók. — Blkalml vételMI származó arany, ezüst, brlllláns ékszerek olcsón kaphatók. — Ékszer és óralavltás olcsó úrban. Fisc&er Testvérek ékaxerésx-mUórda SZEGED, Kdrdax-u. lO. — Teleion 20-65. és Stein Miklóson kivül több szegedi ember ellen bűnvádi eljárás Indult meg. Amikor ezek a dolgok kipattantak, a József-malom azonnali hatállyal elbocsájtotta Sletnt állásából. Stein, mielőtt Vásárhelyről elutazott volna, még egy nagy mutatást csapott és a malom ugyanazon éjszakán, rovancsolás során megállapította, hogy volt igazgatója több csalást követett el. Stein ezután hirtelen elutazott és Budapesten, Halmos Miksa kereskedő üzletében könyvelői állást vállalt, j Amikor Halmos megtudta, hogy könyvelője milyen; viharos múlttal rendelkezik, elbocsájtotta szolgálatából. Stein innen sem ment el üres kézzel,! hanem kiszakított gazdája cse' k'lzetéből egy biancó csekklapot és az 57 ezer koronára kitöltve beváltotta a postatakarékpénztárnát Budapestről ezután visszatért Vásárhelyre, ahol 1920 december végén a vásárhelyi rendőrség letartóztatta. Később szabadlábra helyezték és ekkor Székesfehérvárra utazott és igy kivonta magát a bűnvádi eljárásból, mert sehol sem tudták megtalálni. A szegedi törvényszék 1927-ben nyomozólevelet adott ki ellene és ez alaDián nemrégiben elő is került Stein Miklós a pénteki tárgyalás során tagadta bűnösségét ugy a lisztpanamában, mint a csekk, csalásban. Azzal védekezett, hogy csalás tulaj, donképen nem történt, mert senkisem károsodott. A városnak igaz, hogy csak 26 vagon lisztet szálli. tott 27 helyett, de ez a 26 vagon értékesebb liszt volt, mint amilyent a város rendelt. A malom sem károsodott, mert hiánytalanul megkapta 8 várostól a 27 vagon árát. Az eladott vagonon' neki sem volt haszna — állította —, mert ezzel a liszttel is elszámolt cégének. A csekkcsalásra vonatkozólag azi' adta elő, hogy Halmostól való kilépése előtt, követelése fejében kapta a csekket, melyet ő töltött ugyan ki, de Halmos irt alá.! Kihallgatta a biróság Wolf Endrét, aki elmondotta, hogy a vagon lisztet legális forgalomban vette, a vételre engedélye volt. A pénzt csak akkor fizette ki Steinnek, amikor az felmutatta a József, malom megbízó levelét, Steiner Ferenc, a József-malom vezérigazgatója vallomásában elmondotta, hogy Stein olyan nagy* lábon élt, hogy neki is gyanússá vált. A bíróság végül is bűnősnek mondotta ki Stein Miklóst csalás és okirathamidlás bűntettében éa ezért kétesztendei fegyházra it 'ltr. Stein fellebbezést je'entett be. Gyiirü-per a törvényszék előtt (A Délmagyarország munkatársától.) Két notórius tolvaj ügyében tartott pénteken tárgyalást a szegedi törvényszék Vr'M-tanácsa. Az egyik Makra Ferenc 46 éves napszámos lopás bűntettével volt vádolva. A személyi adatok felvételénél kiderült, hogy éleiének háromnegyedrészét börtönben töU tötte. Az első büntetését, egynapi elzárást év. tizedekkel ezelőtt kapta, azóta számtalanszor et. ítélték, legutóbb lopások miatt összbüntetésüt 15 esztendei fegyházat töltött ki. Az orgazdasággal vádolt Tőrök József is sokszor volt büntetve, össze, sen hét esztendőt ült különböző bűncselekmények miatt. Makra ellen a vád az volt, hogy Klamár Akos biztosítási titkártól ellopott egy brilliánsgyürüt és egy arany pecsétgyűrűt, Török József pedig a pecsétgyűrűt 4 pengőért megvette tőls. Makra Fe. renc azzal védekezett, hogy nem lopta a gyűrűt, hanem találta a Stefánián és azután Töröknek et. adta. Török is igy adta elő a dolgot és elmondotta, hogy a gyűrűt Fischer ékszerész ismerta fel az ujján, amikor bement hozzá vásárolni. A biróság kihallgatta Klamár Ákost és feleségét, akik azt vallották, hogy a két gyűrű az éjjeli szek. rényről tűnt el és az a gyanujuk, hogy a háztartási alkalmazott lophatta el és az juttatta el azután Makrához. Makra erre a következőket mondotta: — Méltóságos elnök uri Én rengeteget ültem, legutóbb is 15 évi fegyházat. Nekem egyáltalán nincs semmi közöm a nőkhöz... A biróság Makra Ferencet jogtalan elsajátítás miatt U napi fogházra, Török Józsefet pedig tutajdonelleni kihágás miatt 8 napi fogházra ítélte.