Délmagyarország, 1931. október (7. évfolyam, 222-248. szám)

1931-10-11 / 231. szám

Óriási viharban iefesiéU be a sstepiemberi Közgyűlést A Jobboldali többség nem engedte tárgyalni a szocialista indit-A ványokat — Megufuló izgalmak, tomboló zaf az elhallgatta-5 tott indítványok körUl 1 Standard avatol (A Délmagyarország munkatársától.) A tiz napja tartó közgyűlést szombaton este befejezték. Szom­baton folytatták az indítványok tárgyalását Az ülés megnyitása után először dr. Tóth Béla ismertette a költségvetési vita végeredményét, amely szerint a pótadóból és a kereseti adótöbbletből fedezendő deficit 1,483.000 pengő, ennek fedezésére 70 százalékos pótadó és egy százalékkal emelendő keresel! adó Szükséges. Dr. Bodnár Géza megállapítja, hogy a közgyűlés még nem állapította meg sem a pótadó, sem a kereseti adó kulcsát, tehát ez határozatként nem szerepelhet a jegyzőkönyvben. A polgármester bejelenti, hogy ax egyszázalékos kereseti adótöbblet 80.000 pengőt jelent, a többit a 70 százalékos pótadó fedezi. Igy ÍOjOOO pengő felesleg marad. Dr. Bodnár Géza indítványozza, hogy azok. akik­nek évi jövedelme 1200 pengőt nem haladja meg, csak öt százalék kereseti és 50 százalékos pót adót fizessen. A megszavazott keretek kőzött a város hatósága a legnagyobb takarékosságot fejtse ki. Kőrmendy Mátyás támogatja Bodnár indítványát Dr. Kertész Béla azt indítványozta, hogy az 50 szá­zalékot meghaladó pótadó behajtását áprilisig füg­gessze fel a város, mert áprilisban már tiszta képet nyerhet a közgyűlés a város pénzügyi hely­zetéről és eldöntheti, hogy szükség van-e a fel­emelt pótadóra. A polgármester kijelenti, hogy abban az eset­ben, ha a város váratlanul kedvezőbb pénzügyi vi­szonyok közé kerülne, rendkívüli közgyűléssel le­szállíthatja ugy a pótadót, mint a kereseti adót Dr. Schultz Károly csatlakozik Kertész Béla indítványához, amely csupán a behajtás három hónapra való felfüggesztését jelenti A polgármestert láthatólag idegesítette a várat lan vita. — Sohase volt még ilyen komédia — mondta, mire nagy zaj támad. A városatyák erélyesen til­takoznak. — Jól van no, visszavonom, — mondja a polgár­mester, majd felteszi a kérdést, hogy megsza­vazza-e a közgyűlés az egyszázalékos kereseti adó­emelést A többség megszavazta ezt a javaslatot — Hát Kertész indítványa? — kérdik — Azt nem teszem fel. Tessék megfellebbezni! — mondja a polgármester. (Nagy zaj.) Gát Miksa indítványára elhatározta a közgyűlés, hogy felír a kormányhoz és megsürgeti az öntözési társulatok létesitését Második indítványában a Duna—Tisza-csatorna bizott­ság — Az ám, aranytányérról őszik ott a dilektor, hallja. Nem ugy, mint maga, mőg én. — Maga látta már? — A dilektort? Ugy vélők hozzá, hogy az az alacsonyas husded barna lőhet aki mindifc olyan mérgesen nyiti az ajtót Annyit én is tudok a történelemből, hogy csá­szároknak, királyoknak muszáj inkognitóba öltöz­ni, ha olyan embert akarnak találni, aki szem­től-szembe megmondja nekik az igazat s hogy ők azért egy zacskó aranyat szoktak adni örö­mükben. De arannyal terhelt autó most nem esett a kezem ügyébe, igy csak egy pipa dohánnyal kínáltam meg a kődmőnős embert Szumátrai do­hány volt nálam, valaki kedveskedett abból tömettem meg a pipáját Attila se szítt olyant — No mit szól hozzá? A motoros már kattogott, az őr felgyújtotta a pilácsot Annak a fényinél láttam meg, hogy In­formátorom képe elfintorodik. — Marha tüdő kőll ehhön, hallja. Fogadok, hogy a maga gazdá ja nem ilyet pipál — Micsoda fazdám? — felejtkeztem rá értet­lenül. — Hát aki a napszámot fizeti az aranyásásért A buzeomos. Nini, hát maga nem ide száll? Az nem harmadik, hél — Nem baj, — szóltam vissza a kapaszkodóról, — ez térségesebb. Azt hiszem, most a kődmönös ember mondta, hogy »ejnye, hejnyet. S alighanem fölveri hol­nap a piacot azzal a hírrel, hogy borzasztó sok aranyat találhatnak a Kerekhalomban, ha már a napszámosoknak is igy futja az uradzásra. kiküldését sürgette. A közgyűlés a következő bi­zottságot küldte ki: Back Bernát Gál Miksa, Kiss Ferenc, Szirányi Béla, Doránszkg Károly, dr. Veress Gábor és dr. TonelU Sándor. Gárgyán Imre felirati javaslatát, amelyben ai jóvátételi összegek csökkentését kívánja, szintén} elfogadta a közgyűlés. Gönczy Károly indítványában a sínylődő öregek "" * és a gyógyíthatatlan betegek kórházának felálli- ,, tását kérte. A közgyűlés felír ez ügyben a kor- T*?8® mányhoz. Hegedűs-Bit* János a tanyai plaook helypénzének, 50 százalékkal való leszállítását indítványozta. He. gedüs-Bite János, Korom Mihály felszólalása után a többség elfogadta az indítványt Iritz Béla azt indítványozza, hogy Írjon fel a közgyűlés a kormányhoz és kérjen a magántartozásokra morató­riumot. A közgyűlés napirendre tért az inditvány felett Karácsonyi Guidó közmunka alap létesitését in­dítványozta, hogy a város 20.000 adózóra vessen ki egyenkint 20 pengőt, emelje fel az adókat erre a célra és írjon fel a kormányhoz, hogy a munka. alap céljára vegye igénybe a bankbetétek öt szá. zalékát. Karácsonyi megállapítja, hogy a télen 13.000 tesz a munkanélküliek száma, ami családjukkal együtt közel negyvenezer lelket jelent Elismeri, hogy sú­lyos teher lenne e* az adó, de meg kell szavazni,1 mert a munkásosztály könnyen a polgári társada­lom ellen fordul. Ezen aztán csodálkozni sem lehet (Nagy zaj.) Lájer Dezső meg van győződve róla, hogy ezt a jobboldalról elhangzott indítványt sem fogadja el a közgyűlés, pedig Karácsonyi Guidó rideg adatok­kal bizonyította be Indítványának helyességét A közgyűlés kötelessége, hogy mindent elkövessen a fenyegető veszedelem elhárítására. A polgármester hozzájárul a felirati Javaslathoz. A többség is igy határozott Dr. Kelemen László az építési szabályrendelet módosítását sürgette. A javaslatot a novemberi közgyűlés elé terjesztik. Kőrmendy Mátyás indítványára megalakítják a baromfitenyésztési szakbizottságot IÁ jer Dezs^ az építőipari munkások foglalkoztatásának szabályozását sürgette indítvá­nyában. A kisgyűlés az indítványnak csak azt a részét fogadta el, amely a heti munkaidőnek 40 órában való megállapítását kívánja, az akkord­munka megszüntetése ellen foglalt állást A köz­gyűlés a kisgyűlés javaslata szerint fogadta el az indítványt Masa Miklós minőségért dtaadwd a borfogyasztási adó leszállítását indítványozta, ugy, hogy az adó ne legyen több a bor árának egytized részénél. Szélpál Benő, vitéz Gárgyán Imre, Papp József és Kiss Ferenc felszólalása után a közgyűlés a kisgyűlés javas'atával szemben Masa indítványát fogadta el 4C szóval 33 ellenében. Pásztor Józsefnek az idegenforgalmi fanács megalakít:'sára vonatkozó indítványát egyhangú­lag elfogadla a közgyűlés. Ezután lázas tempóban vezette tovább a polgár, mester a közgyűlést Azt sem engedte meg, hogy az előadók részletesebben ismertessék a soron kő­vetkező indítványokat A berendelt egységespárti városatyák minden előterjesztésre kórusban zeng­ték,, hogy elfogadják. Elfogadták Wagner Ferenc­nek azt az indítványát, amely szerint a közgyűlés felír a kormányhoz és olyan rendelkezéseket kér, amelyeknek alapján az optánsok az őket megillető devizákat pengőérték ellenében kötetesek átengedni az államnak. Egyhangúlag elfogadták Wolf Mik­sának azt az indítványát, amelynek értelmében fel­írnak a Növényvédelmi Iroda megszűntetése érde­kében. Ugyancsak Wolf Miksa indítványára fel­írnak az olcsó állatoltószerek forgalombahozata­láért Napirendre tért a közgyűlés a harmadik Wolf-inditvány felett, amelyben a tőkekamatadó felemelését kívánta. Hét óra volt amikor a polgármester bejelen­tette, hogy a póttárgyként felvett indítványok kö­vetkeznek. A közgyűlési terembe» nagy volt az izgatottság, az egységespárt tömör sorokban várakozott a jobb­oldalon. A poleármester bejelentette, hogy eze­ket az indítványokat a közgyűlés napirendjének összeállítása után, tehát szabálytalan időben nyúj­tották be. A közgyűlésnek igy a törvény értelmé­ben joga van ahoz, hogy egyszerű szavazással, hozzászólás nélkül döntsön, vájjon kívánjam tár­gyalni az indítványokat — Az ügyrendhez kérünk szótt — kiáltozták helyeikről felugrálva a szocialisták. — A törvény szerint az indítványozónak még eb* ben az esetben is foga van ahoz, hogy megindOn kolja indítványát! — mondta Olejnyik József. — Ebben igaza van — állapította meg a főjegyző és a tőrvényt már nyújtotta is a polgármester elé, aki felolvasott néhány sort belőle, majd ki­jelentette, hogy minden egyes inditvány tárgya, iása ügyében megszavaztatja a közgyűlést. — Az ügyrendhez, az ügyrendhez 1 — kiáltják nagy zajban a baloldalon, de a polgármester nem ad|a meg senkinek sem a szólás Jogát, hanem elrendeli az első indítványra a szavazást Ezt az indítványt dr. Pap Bóbert nyújtotta be, hivatkozva az Ítélőtábla Szegedről való elhelyezés séről elterjedt hirekre, azt kérte, hogy a közgyű­lés tiltakozzék ez elien a terv ellen. A közgyűlés egyhangúlag elhatározta, hogy felir. az ügyben a kormányhoz. — Kívánja-e tárgyalni a közgyűlés Lájer Dezső­nek azt az indítványát, amelyben a Bethlen-kormány vád alá he­lyezését javasolja —, kiáltja óriási zajban a polgármester. A baloldalon tárgyalni kívánják, a jobboldali több­ség azonban kórusban »n«m«_et kiált A szociáldemokrata bizottsági tagok felugrálnak helyükről, a padot verik és igy kiáltoznak az el­nöki emelvény felé, de a nagy zajban egyetlen szavukat sem lehet megérteni. Ugyanígy intézte el a polgármester vezénylete alatt szavazó jobboldali többség Lájer Dezsőnek a kormány és a 83jis bizottság iránti bizalmat­lansági indítványát, majd azt az indtiványát is, amelyben az általános titkos választójog alapján uf törvényhatósági bizottság alkotását kívánta és azt sem, amelyben a 3600 pengőn felüli munka­nélküli jövedelmek fokozottabb megadóztatását kö­vetelte az ínség enyhítésére. A polgármester rekedt hangon hirdette ki ál­Feffáfásnál, ideges, csúzos és kösz­vényes fájdalmak esetén kiválóan beváltak a Togal tabletták. Kérdezze meg orvosát! Ara: P 1.80.

Next

/
Thumbnails
Contents