Délmagyarország, 1931. október (7. évfolyam, 222-248. szám)
1931-10-01 / 222. szám
Létrejött az egyesség a Wlnkler-cég és hitelezői között A hitelezők ötven százalékot kapnak nyolc hónap alatt (A Délmagyarország munkatársától) A Délm«. gyarorsedg már több irben beszámolt a Winkler Teatoirek cég fizetésképtelenségi ügyéréi A törvényszék, mint ismeretes, elrendelte a kényszcregyasségi eljárás megindítását. A cég hitelezői követeléseiket az OHE-nét be I« jelentették, ahol már két ijben, szeptember 14-en és 15-én folytak tárgyalások a magánegyesség létrehozásának érdekében. Ezeken a tárgyalásokon nagy számban jelentek meg a cég romániai, esehorsjági és magyarorsiági hitelezőinek a képviselői. A cég 50 százalékos kvótát ajánlott fel és ezek az első tárgyalások azzaí végződtek, hogy kiküldtek egy szűkebb bizottságot azzal, hogy elsősorban a romániai hitelezőkkel tárgyaljon a Winklser eég Romániában lévő vagyontárgyainak a Sorsáról. Ugyanennek a bizottságnak volt t feladata, hogy a rokonhitelezőkkel tárgyaljon az úgynevezett hátrábállás érdekében. A sjükebbkörü bizottság ezeket a tárgyalásokat lefolytatta, bizonyos megállapodások létrejöttek, de véglegesen nem tudtak megegyezni. Ezért az egyezkedési tárgyalásokat szeptember 23-ra halasztották el eddig adtak haladékot a többi hitelezőknek arravonatkozólag, hogy elfogadják-e a cég áltat feíajánlott ötvenszázalékos kvótát, vagy sem.* Szeptember 23-án azután a hileleiők nagyrésze at egyesség elfogadása mellett döntött, miután a szűkebbkörü bizottság bejelentette, hogy ugy a romániai hitelezőkkel, mint a rokonhitelezőkkel sikerült a megállapodás. Azok a hitelezők, akik még nem szavaztak, erre szeptember 29-lg kaptak haladékot. A szavazást szeptember 20-én fejezték be és ugyanekkor tartották meg a szavazást foganatosító ülést. A Winkler Testvérek cég nevében dr. Szivessy Lehel terjesztette elő az egyesRégi ajánlatot, amely szerint a cég tartozásainak ötven stásalékát fizeti meg nyolc egyenlő havi rést. létben, Ax ülésen ezután elfogadták a cég ajánlatát, amivel a Winkler Testvérek cég további működése és ezzel mintegy száz munkás és tisztviselő kenyere biztosítva van. MálkAt dk* DrSuintfliu párisidivafszűcsfikszftrmeáruiiáza nersej CJ rriViniZKjr Szeged, Széchenyi f6r6. sz. « Szőrméket, ssérmobundákat a legelegánsabb klvlteben tartunk raktáron és mérték Mtán l» logpontosabban készítünk. Alakításokat, Javításokat Jutányos árban vállalunk Klebelsberg szegedi programja (A Délmagyarorsiág munkatársától.) Klebels. berg Kunó gróf kultuszminiszter — mint ismeretes — pénteken délután Szegedre érkezik és itt négy napot tölt el. Klebelsberg fogadtatására nagyszabású programot dolgozott ki az egyetem, a különböző társadalmi egyesületek és testületek. Ebben a programban változás történt, amennyiben Klebelsberg október 4-én nem megy ki a tanyákra, miután Szegeden ezen a napon országos vásár lesz és a gazdák nagyrésze bejön a városba. A volt kultuszminiszter szegedi tartózkodásának végleges programját a kővetkezőkben állapították meg: Október 2-án, pénteken délután fél 6 órakor ünnepélyes fogadtatás a Szeged-állomáson; október 3.án, szombaton délelőtt Klebelsberg a gazdasági tanitók országos kongresszusán vesz részt, délután 5 órakor s kereskedöérdekeltsé£ekkel folytat megbeszélést a Lloydban gazdasági kérdésekről; este a volt kultuszminiszter tiszteletére a színház díszelőadást rendez, este 9 órakor az Alsóvárosi Képkörben Klebelsberg Kunó társasvacsorán vesz Figyelem! I. r, abédmonU P V1Q, választékos vacsora: rostélyos, p&rlsl és bécsi szelet, v. lacipecsenye 90 flll. Z6nák 40 flll. Elsőrendű fejbőr ok. Bor mindenkor lilMen D«II«UNÍI forralva F» l-OO KaTTBjnal részt, amelyen meghallgatja a gazdakörök kívánságait; vasárnap megtekinti az országos vásárt, majd a dorozsma—algyői csatorna most készülő műtárgyait nézi meg; \ órakor a felsővárosi és rókusi gazdák és iparosok adnak ebédet tiszteletére, délután 5 órakor az ipartestületbe megy a volt kuftuszminisjter az iparosok kívánságának a meghall, gatására; október 5-én az egyetem dolgaival foglalkozik, délben pedig a szegedi sporttársadalom ad ebédet a Kassban tiszteletére. Előzőleg a szegedi tenniszezők átadják a polgármesternek megőrzés végett a Rothermere-serleget, amit vasárnap nyertek meg a Mátyásföld elleni mérkőzésükkel. Gróf Klebelsberg Kunó kedden utazik et Szegedről. Nem változtatják meg a lira árfolyamát Róma, szeptember 30. A 110 olasz takarékpénztár nemzeti szövetségének központi bizottsága a földmivelésűgyi miniszter vezetésével megjelent Mussolini miniszterelnök előtt. A delegáció átadta a miniszterelnöknek az általuk elfogadott határo. zati javaslat szövegét, amelynek értelmében a takarékpénztárak szövetségének végrehajtó bizottsága a többmilljó takarékbetét tulajdonos nevében, akik 18 milliárd lírát helyeztük el az intézeteknél, megelégedéssel veszi tudomásul, hogy a kormány nem változtatja meg a Ura stabilizációs árfolyamát. Isméi megszűnt a Próféta (A Dflmagyarorsgág munkatársától.) Ezév tavaszán nyílott meg újra, hosszú szünet után, a Kárász-ucca és a Kölcsey-ucca sarkán a Próféta. étterem. Az uj tulajdonos, Némethy Alfréd, a Kass-kávéház főpincére lelkesedéssel fogott a munkához. Rengeteg pénzt olt bele as üzletbe, amely az első két-három hónapban rentábilisnak is mutatkozott. A gazdasági bajoktól terhes nyár azonban nem váltotta be a hozzája fűzött reményeket Egyre kevesebb kilátás volt a helyzet javulására, az adósság napról-napra nőtt, mig a bevételek csökkentek. A tulajdonos az utolsó pillanatig reménykedett. Kedden éjszaka még nyitva volt az üzlet, de már szerdán reggel kocsik állottak meg előtte és elvittek mindent az utolsó sötartótg Némethy Alfréd, aki régi erdélyi vendéglős-családból származik, már több alkalommal tönkrement, Tanítói diplomával nyitotta meg első ü*. letét, amely zegbukott. Főpincére fett a kolozsvári .Mágnás kaszinónak. A háború kitörésekor töhbseás hold földje, háza és egy gyönyörű a tál. lodája volt Siklóson. A háború mindent elvitt II szegedi Tisza-malom leszállította a munkaidőt és emelte a munkáslétszámát (A Délmagyarország munkatársától)' A tél már itt kopogtat a küszöbünkön és nemhogy enyhíteni tudnának az egyre veszedelmesebb arányokat öltő munkanélküliségen, de napról-napra nő azoknak a munkásoknak a száma, akik kereset nélkül maradnak. Pedig talán azon múlik minden, hogy sikerül-e megoldási lehetőséget találni erre a rendkívül súlyos problémára. Szegeden már több szakmában kísérleteznek a munkaidő megrövidítésével. Legutóbb Back Károly, a szegedi Tisza-malom vezetője vezette be ezt a rendszert A Tisza-malomban egészen a mult hétig a munkások órabérért napi llzenkél órát dolgoztak. Back Károly felvetette azt at eszmét, hogy] nem lehetn«-«-^aJmiinkásokat napi három nyolc* órás turnusban foglalkoztatni. Ebben az esetben! az üzem husz uj munkással többet foglalkoztathatna és igy husz munkanélküli család jutna kenyérhez. Back Károly tervét a munkások megértéssel fogadták és szolidaritásuk tanújelét adva beleegyeztek abba, hogy munkaidejüket nap! négy órával megrövidítsék, és ezzel husz munkanélküli társuknak nyújtottak elhelyezkedési lehetőséget. A Tisza-malomban most éjjel nappal folyik • munka és a munkások három nyolc órás turnusba beosztva dolgoznak. Ezt a rendszert Szegeden először a Tisza-malom vezette ba és példáját állítólag több szegedi özem kívánja követni. ia KÖTÖTTÁRU KÜLÖNLEGESSÉGEK pullowerek kabátok szvetterek stb. Selyem és gyapjú alsó ruházati cikkek Hamerli pécsi gyártmányú bftrkeztyiik FÉRFI KALAPOK SAPKAK rendklvUl olcsó árakon. Divatnyakkendök, gallérok stb. ÓRIÁSI VÁLASZTÉKBAN REDÖNYIPAR 14 A HEFORMATUS PALOTÁBAN, | KELENGYE Ugy és aszfalnemiiek K Paplanok, Paplanlepedők 35L Sifonok — Vásznak un Legdivatosabb ingpuplinok Z&E Baby-kelengyék jir | Gyermek-rubácskák Pollák Testvérek Alapítva 19 05-ik évben Mindenkit meghódít a magyar gyártmányú BEMBERGSELYEM HARISNYA minden létező divatszinben hatféle minőségben Minden párért szavatosság. E/ÓERNYÓK MESE OLCSON ÚJDONSÁG! UIDONSAAI Impregnált műselyem nöi árnyék nagyon, tartós, divatszinekben , , I* tJfc.— Strapaernyő, nói v. férfi 5.30 I. ripsz anyagból nöi v. férfi , . " 7.30 Jó félselyem , . . . " 7.80 Legjobb félselyem , „ . . ** 9.50