Délmagyarország, 1931. szeptember (7. évfolyam, 197-221. szám)
1931-09-12 / 206. szám
DÉLMAGYABORSZAG ÜST szepfemFér ~Y2~ ttöaíásérá c^hOnapi iogltázra Mélíéh ai hazaszökött tagját jftA Dél magifarország munkatársától.) Érdekes ember állott pénteken a szegedi törvényszék ViVrf-tanácsa előtt állami és társadalmi rend elleni izgatás vétségével vádolva. Jakus Jenő szegedi napszámos még a kivonuló francia megszálló csapatokkal hagyta el annak idején Szegedet és beállott az idegenlégióba. Ót esztendeig 'állomásozott Algírban, ezalatt többizben kísérletezett a szökéssel, de mindannyiszor elfogták és súlyos bőrtönnel büntették. ötévi szolgálat után Franciaországba utazott és ott élt néhány évig. Nemrégiben .jött vissza Szegedre és mivel állása nem volt, Alsótanya környékén kóborolt. Itt került összeütközésbe a rendőrséggel. Az egyik kocsmában elmesélte, hogy Lyonból jött egyenesen azzal a megbízással, hogy a magyarországi kommunista mozgalmat megszervezze. Rövidebb beszédet is tartott, de beszéd közben megzavarta a rendőrség. Jakus hanyatthomlok menekült. Napokig bujkált a tanyákon, kazlakban, mig a rendőrök elfogták és a szegedi ügyészségre szállították. Jakus Jenő a pénteki tárgyaláson elmondotta viszontagságos élete kálváriáját. Előadta, hogy, 10 esetben szökött meg az idegenlégióból, legutóbbi szókése miatt halálra Ítélték és »csak egy kormányválság segítette vissza az életbe*. Elismerte, hogy a kocsmában beszélt a kommunizmusról, de tagadta, hogy bármiféle megbízatása lett volna a francia kommunistáktól. A biróság az enyhítő körülmények figyelembevételével állam és társadalmi rend elleni izgatás vétsége miatt egyhónapi fogházra ítélte a volt legionistát és azonnal szabadlábra helyezte, mivel az egv hónapot a vizsgálati fogsággal már ki is töltötte. Az ítélet jogerős. Legufnhb divatú legfőbb mlntfségU men«rkez<ek iw angol és hazai szövetek «& — Az utánvétéin* külföldi áruküldemények iti». relé**. A devizakorlátozásokról szóló 4500— >931. sz. kormányrendelet alapján a vámhivatalok értesítést kaptak,, hogy utánvétellel megterhelt külföldi áruszállitmányok, amennyiben az előlegnek, illetve utánvétnek pengőre átszámított értéke az 50 pengőt meghaladja, csak akkor vámolhatok el és boesájthatók a fél rendelkezésére, ha az illető • Magyar Nemreti Bank előzeles engedéljót bemutatja. Vasúton feladott utánvételes küldeményeknél az engedélyt a vámkezelésre kijelölt állomás főnökének kell megküldeni, illetve kiváltáskor a vasutj pénztárnál kell bemutatni. Ez a rendelkezés csak az augusztus 31. után feladott küldeményekre vonatkozik — A kecskeméti gyümölcspiac A kecskeméti fcyflniölcspiacr>n pénteken, egy nap alatt 350 métT mázsa szőlő kelt el. A kecskeméti szőlő nagybani íirai lugas 14—16, saszla 18-20, fehér 10—12, fekete szőlő 8—10 fillér kilónkint — A makói wwzonzárá*. A makói színházban vasárnap véget ér a szini szezon. Az utolsó két előadáfra a Harapós férjet tűzték ki J!t|»£|fÁMúC igazolvány fényképeket, yala • mint családi és csoportképeket legolcsóbban Slmonyl fftnylcépéssnél' készülnek. (Kor*ó Moztval szemben.) Szeged, Széchenyi tér 8. sz GO ... Uf husmérés. S FoH-ó hé S-én a Vásárhelyi sugárut 42. Hám alatt megnyitottam husmérésemet, ahol állandóan friss marha, borjú és sertés, valamint birka húsok a legolcsóbb napi áron kaphatók Tisztelettel Dékány Ferenc J2E2FJÍ. — Felosztatták tfllő község bosszul gazdálkodó képviselőlestflleiét. üllőről jelentik: Pest vármegye törvényhatóságának kisgyülése a Községi Közüzemi és Községfejlesztő rt. ügyei miatt előterjesztést tett a vármegye törvényhatósági bizottságénak, hogy Üllő község önkormányzatát függessze fel és a képviselőtestületet, amely nem alkalmas a község ügyeinek irányítására, oszlassa fel A törvényhatósági bizottság közgyűlése az előterjesztést elfogadta és megszavazta 0116 község önkormányzatának felfügeesztését és a képviselőtestület feloszlatását Mariclia fSlelncr Sománél • TI ai Ijna % nő! kalao eégtói 9 meaérktiXtiti a legdivatosabb tínxl és téli újdonságokkal. Alakítások modell után is P 2*50 Vlncze Maria női kaszaion Polgár o. 1.1. Fővárosi mintára berendezett, uri étkező hely a Központi Tejcsarnok TEJIVÓJA w Kelemen és Kölcsey ucca sarkán 4 fogésos menü 4*4 A DAMMA kenyérrel agyUtt I IV r*«5VigO ízletes, mersehelt áru, tejes eteleh Borravaló nincsen, szeszesital nincsen HZ IDO SZEGED: A szegedi egyetem földrajzi ínteze. lenek meteorológiai obszervatóriuma Jelenti, hogy pénteken Szeg?den a hőmérő legmagasabb állasa 222 fok Celsiu*, legalacsonyabb 11.1 fok Cel stus. \ barometer adata « fokra es lengerszinre redukálva reggel 7S2J mm esle 7M-1 mm. A levegő relaífv páratartalma regge? 88 szára lék, dél hen 49 száraiéit A szer iránya déli. erősség* 3—3 volt BUDAPEST: A Meteorológiai intézel Wmh este i« órakor: Hazánkban az idő valló, zóan felhős és enyhe volt, a hőirer séklet a délutánt órákban mindenütt elérte r 23 fokot, a déli részeken pedig a 25 fokot is meghaladta. Este 7 órakor orszagswrtB 19—22 fok kőzi volt a hőmérséklet, Jelentéklelen esőt esak Szombathely fjlentgtl. Prot rőzte: Egyelőre még enyhe idő, nyugaí felől terjeszkedő esővel. Ké. sőbb némi lehűlés valószínű * fskolaclpők, őszi divatcipő- újdonságok legjutányosabban Del.Ka nál. 432 — A Fekcteszáru cseresznye Baján. Baján tegnap este mutatták be Hunyadi Sándor nagysikerű darabját, a jFeketeszáru cseresznyéit. A fővárosi színvonalú előadásnak Danis Jenő, T a n k a Dóra, vitéz Bánki Róbert voltak a I főerősségei, akiket a nézőteret teljesen megtöltő közönség sokszor szólított a lámpák elé. x Fehér nöidlvalterem, Korona-u. 15., elvállal Ízléses kivitelben, a legolcsóbb árban, ruhák készítését és alakítását 22S — A makói gazdák a moratóriumért. Makóról jelentik; Makóról szeptember 14. ér, 17-e"között 500 tagu küldöttség jelenik meg Károlyi Gyula Miniszterelnök előtt, akit arra kémek, hogy a kormány egyévi moratóriumot rendeljen el a bajba julott gazdák számára. Háromévi hafsza után biróság elé került az eleki merénylő (A Délmagyarország munkatársától.) Megírta a Délmagyarország, hogy a szegedi rendőrség néhány héttel ezelőtt elfogta a szegedi piacon Bartók Mihály eleki napszámost, akit az eleki csendőrség három esztendő óta keresett szándékos emberölés kísérlete miatt. Bartók Mihály, amikor a detektívek igazolásra szólították fel, éppen topott ruhanemüeket árult. Bekisérése után bevallotta, hogy előző éjszaka Újszegeden feltört egy csőszházat és az ott talált ruhaneműt elvitte. A további vallatás során elmondotta, hogy azonos azzal a Bartók Mihállyal, akit az eleki csendőrség köröz szándékos emberölés kísérlete miatt. Ezt a bűncselekményt három évvel ezelőtt követte el az egyik eleki kocsmában. Matyuska Mihály gazdálkodóval régóta haragos viszonyban volt és a kocsmában újra összevesztek. Ekkor ő haza szaladt, kést vett magához, visszament a kocsmába és megszúrta Matyuskát. A verekedés után megszökött Elekről és azóta Szegeden bujkált Alkalmi munkákból tartotta fenn magát Legutóbb, amikor nem volt munkája, elhatározta, hogy betör és ilyen módon szerez pénzt Feltörte Laczi Mihály ujszegedi csősz kunyhóját és onnan többféle ruhaneműt vitt el. Bartók Mihályt pénteken vonta felelősségre a szegedi törvényszék. A napszámos mindent beismert A szurkálásra vonatkozólag azzal védekezett, hogy egészen ittas volt és igy nem tudta, hogy mit cselekszik. Több tanú kihallgatása után a törvényszék súlyos testi sértés és lopás bűntette miatt 10 havi börtönre Ítélte a vádlottat. Az ítélet jogerős. Sport Jugoszláviában szeretne elhelyezkedni szabad napiain a Szeged FC A >Szeged« FC-nek egészen szeptember 27-ig nem lesz mérkőzése. Az egyesület vezetősége most azon fáradozik, hogy a csapatnak minél több külföldi mérkőzést kössön le, ha tehetséges. Ugyanis a II. ligában a »Szeged«nek sok szabadnapja lesz és igy a csapat foglalkoztatása érdekében tárgyalásokat kezdtek' jugoszláv sportkörökkel a »Szeged« FG elhelyezésének érdekében. A »Szeged* FC-ben a vezetőségtől nyert értesülés szerint, a tagok egyre nagyobb számban jelentkeznek. A taggyűjtés is nagy erővel folyik. Jelenleg körülbelül 300 tagja van már a »Szeged<-nek, a vezetőség szeretné az 300-as taglétszámot elérni. Vasárnapra, tekintettel arra, hogy a déli kerületben teljes bajnoki forduló lesz, nem sikerült a »Szeged«-nek elhelyezkedni és igy minden valószínűség szerint délelőtt nagyobbszabásu tréning lesz a SzAK ujszegedi sporttelepén. Csónakot télire ír^r,! Stelnbock Pél Felsötlssapart 6. siám. m Háztelek parcellázás! A Gedó melletti volt Landesberg-telepen, villamoshoz közei, viz és villannyal telkek hosszabb lejáratú törlesztésre kaphatók. Közalkalmazottaknak különösen előnyős házszerzési alkalom. Az eladást * a megbízott a helyszínen eszközli.