Délmagyarország, 1931. szeptember (7. évfolyam, 197-221. szám)

1931-09-06 / 202. szám

A DfiLMAGYARORSZAG 1931 Szeptember 8. Ficohor IIÓ7Ímiinli'ihá7" 1331 szeptember 15-föl t. vevőim részére díjmentes kézlmunkatanfolvam kezribtlicr f,ltc£IIIIUIIIIdlld£ dödik Wilhelm Ella iparmüvésznő vezetésével. Telefon 23-KO. Kölcsay ucca 10. Alapítva 1907. A fanfolyamon tüllhimzés, csipkevarrás, gobelinszövés (Cylym svéd) perzsa és smyrna, függönyösszeállltás stb. kerül tanításra — Jelentkezések 1931 szeptember 5-161 — Előfestett, előrafzolt és kész kézimunkákban nagy választék. Kézimunkaanyagokban legolcsóbb bevásárlási fórrá*. "W9 171 FRANCIÁK Irta Tonelü s ndor. Franciaország az egyház legidősebb leánya és Franciaország szülőanyja a dicsőséges forradalomnak. Ebben az ellentmondásban csúcsosodik ki a francia történelem sajátossága és egyben a francia lélek történelmi egysége. A legszélső jobboldal és a legszélső baloldal egyaránt meglalálja benne ideálját és kielégülését. Franciaország az európai kontinensnek az az állama, amely legelőször emelkedett nemzeti őncéluságának tudatára. Az, amit francia léleknek nevezünk, csaknem Jeanne d'Arc korától kezdve egy példátlanul változatos, gazdag és dicsőséges történelem folyamán alakult egységgé. Dicsőséges eseményekben, heroizmusban oly gazdag ez a történelem és még rombolásaiban is olyan grandiózus, hogy a keretén kívülállók is alig tudnak szabadulni hatása alól és valahányszor Franciaországról van szó, szívesen látják a francia multat a kritikátlan diákkor szemüvegén keresztül. A francia nép és a francia föld egysége Az bizonyos, hogy a franciák, bár népileg nagyon különböző elemekből tevődtek össze, legegységesebb nemzete az európai kontinensnek. Etnográfiailag az ősszeforradás talán nem 'eljes. A különbséget a germán vérrel erősebben átitatott észak és a mediterrán jellegét megőrzött, crősebben római hatások alá került dél között még ma sem lehet félreismerni. Akárcsak nálunk az Alfölddel szemben a Felföld és Erdély, Franciországban az északkal szemben a dél adta a történelem folyamán a mozgékonyabb, állhatatlanabb, de színekben gazdagabb elemet. Mégis, mint nemzet, a franciák elsősorban a gallok utódai. Tőlük van a lelkesedésük, könnyű hevülésük, tőlük van az előszeretetük a fény és ragyogás iránt, talán tőlük származik, hogy még ma is többre becsülik az ötletet az alaposságnál, de az ő örökségük az is, hogy adott pillanatokban a metodikus előkészítés erejét pótolni tudják a lelkesedés és hevülés nekilendülésével. FrancistV'szágban a szó, különösen a szép szó, hatí^m, nagyobb hatalom, mint Európa bármelyen ás országában. Franciaországban a szó ikárh inyszor a cselekedet erejét ölti magára. Ezért van az, hogy a franciák számára a szó szabadsága fontosabb, mint a gondolat, vagy a cselekvés szabadsága. Ezt Renan állapítja meg róluk, a francia lélek egyik legalaposabb ismerője és legszellemesebb analizálója. Amilyen egységes a francia nemzeti lélek, olyan egységes az ország is, amely területét szolgáltatja e nemzeti lélek érvényesülésének. A gazdag belső tagoltság mellett is Franciaország kifelé zárt földrajzi egység, amelyet az óceán és erősen megrajzolt kontúrok formájában kirajzolódó hegyláncok határolnak. Csak ott, ahol Nagy Károly birodalmának hármas feloszlása idején Lotharingia keletkezett, vannak a határvonalnak hiányosságai. Ezen a szakaszon, Belgiumtól Svájc szögletéig nem vágnak össze az etnográfiai határok a természetes határokkal. Ez az egyetlen igazán sebezhető pontja Franciaországnak. Itt igyekeztek a franciák mindig kikorrigálni a maguk javára a földrajzi adottságokat. Mióta ugyanis Franciországban a központi hatalom leverte a feudális erőket és a Lajos királyok megteremtenék Európa katonailag legerősebb, centrális monarchiáját, Burgund, Nemetalföld Is Lotharingia irányában mindig Franciaország volt az agresszív, támadó és a legtöbb esetben sikeres fél. Franciaország állandóan és következetesen nyomult előre kelet és észak felé. Történelmi és jogi distinkciókkal, szőrszál hasogatásokkal lehet a dolgot magyarázgatni és félremagyarázgatni, lényegében ez a határpoülika ugyanaz volt XIV. Lajos, a forradalom, Napoleon és a harmadik köztársaság idejében. A Rajna, a francia folyók hordaléké, mint természetes határ, ez a lényege három évszázad francia külpolitikájának. Franciák és idegenek Mondhatnók, hogy a franciák részéről, akik a szabadság, egyenlőség és testvériség jelszavával ajándékozták meg a világot, ellentmondásszerü törekvés, ha tőlük idegeneket akarnak uralmuk alá kényszeríteni. Ez azonban csak az idegenek gondolkodásában jelentkezik igy, de a franciák nem érzik, mert ők gondolkodásban a világnak leginkább egooentrikus nemzete. Francia ember és francia politikus nincs, aki el tudná képzelni, hogy igazságtalanság volt az, amit ők másokkal szemben cselekedtek, ők a saját érdekeiket és törekvéseiket annyira azonosítják az emberiség egyetemes szempontjaival, hogy a kettő között nem is tudnak ellentétet feltételezni. Nép nincsen, amely kifelé zárkózottabb volna, mint a franciák és amely kevesebbet tudna és kevesebbet akarna tudni mások szellemi életéről, kultúrájáról, mint ők. A francia kulturát annyira felette állónak látják minden más kulturának, hogy egyrészt nem keresik a vele való összeköttetést, másrészt azt hiszik, hogy mindenki csak boldog lehet, ha reája is a francia kultura áldásai kiterjednek. Ugyanez van a politikában is. Mikor a francia fórra, dalom generálisai a szuronyok hegyére tűzve vitték a népszabadság jelszavaitól izzó proklamációkat idegen országokba és utána nyomban rekviráltak, hogy legyen miből eltartani a hódító hadseregeket, egészen jóhiszeműen azt képzelték, hogy a meghódítottak csak boldogoknak érezhetik magukat a trikolor árnyéka alatt. Ezért van az, hogy a franciák, akiknek kétségtelenül igen ragyogó és szép az irodalmuk, az az irodalom, amely évszázadokon keresztül főleg formai tekintetben példaképet szolgáltatott Európa többi irodalmai számára is, olyan egyenes emberi nagyságot, mint Dante, Shakespeare, vagy Goethe, nem tudtak kitermelni magukból. Az emberi érzések, indulatok tömegének az a háborgása, amely áltöri a forma kerekségét, a francia gondolkozástól és a francia lélektől idegen. Az öntömjénezés és a gloire szomjúsága ennek a francia léleknek a kél legjellegzetesebb, legerősebb vonása. Ez az öntömjénezés és gloire engesztelhetetlen gyűlölködés formájában jelentkezik azokkal szemben, akik a francia nemzeti hiúságot megtépdesni merészelték. Valaha ez a gyűlölködés az angolokkal szemben jelentkezett a legerősebben, a mult század hatvanas éveitől kezdve pedig a németséggel szemben élte ki magát. Az angolok voltak azok, akik makacs szívóssággal meghiúsították Napoleon világuralmi terveit és foszlányokra tépdesték az első Trancia gyarmatbirodalmat. Ebben az időben a németséggel szemben, helyesebben a kis német államokkal szemben a franciák közömbösséggel, sőt bizonyos mértékig még szimpátiával is viseltettek. Politikailag a széttagolt Németország rokonszenves volt a franciáknak s esetről-eselre a német irodalom és költészet kiváló képviselőinek is meg lehetett veregetni a vállukat. Madame Stael, Taine és Renan igen szép sorokat irtak Németországról, de abban, ahogy irtak a Dichtnr und Dcnkcr nemzetéről, volt mindig valami a gazdag roken jóindulatai kicsinyléséből, aki nem sajnálja a jó szót szegény szomszédjától. Franciák és németek 'A' francia gondolkodás akkor kezdett megváltozni Németországgal szemben, amikor a hatvanas években megkezdődött a porosz hatalom igazi emelkedése és Poroszország rivális gyanánt mert fellépni az európai politikában. De ekkor is, hosszú esztendőkön át a franciák még különbséget tettek a Prussiens és a többi németek között. A megváltozott gondolkodás; akkor csúcsosodott ki engesztelhetetlen gyűlölködés formájában, mikor az egységesített németség porosz vezetés alatt porrá zúzta a francia katonai dicsőséget és Szedán megaláztatását zúdította rá Franciaországra. A franciák az année tcrrible emlékét nem tudják megbocsájtani a németeknek. Az engesztelhetellenségnek ez az érzése volt a világháború kitörésénel/egyik legfontosabb előidézője. Mert akárhogyan magyarázzák és csürikcsavarják az utolsó ötven esztendő történetét, azt nem lehet belőle kiradírozni, hogy a franciák törekedtek a háborúra, törekedtek a revanchera és főleg törekedtek arra, hogy a nemzeti hiuságukon és dicsőségükön esett csorbát bármi áron is kiköszörüljék. Gambetta mondása, hogy mindig törekedjenek a revanchera, de sohase beszéljenek róla, volt 1871 óta a francia politikának mozgató rugója. A békeszeretetnek minden hangoztatása a valóságban összezsugorodott ezzel az alapvető érzéssel szemben. Ha időről-időre a külpolitikai orientáció más irányokba látszott elhajolni, ez csak kisiklás volt, és mihamarabb visszatérüll az egyenesbe. Bismarck és általában a Szedán utáni Németország abban tévedett, hogy a császársággal szemben a köztársaságot békeszeretőbbnek tételezte fel és azt képzelte, hogy a szabad kéz biztosítása a koloniális politikában, le fogja téríteni Franciaországot a revanche gondolatától. Minden ilyen elgondolás csalóka ábrándnak bizonyult.' A republikánus Franciország szövetségre lépeti a cári és autokrata Oroszországgal, mert ezen a szövetségesen keresztül látta megcsillanni a visszatorlás lehetősc'géL A francia kormányok elfogadták Bismarck jóakaratú semlegességét, biztatását, sőt támogatását a gyarmatok megszerzésében és a második gyarmatbirodalom megalapításában, mert ezek a szines koloniák emberanyagot szolgáltattak a gyérülő francia zászlóaljak számbeli hiányosságainak kipótlására. Ismétlem, voltak kisiklások más irányban, de csak átmenetileg. A kilencvenes évek derekától kezdve a francia és angol gyarmatpolitika kezdett egymással összeütközni a Niger és a Nilus vidékén. A fashodai affér alkalmával, mikor Kitchener a francia zászlót leparancsolta a Nilus partján fekvő kazba ormáról és Marchand ezredest foglalásáról való lemondásra kényszeritette, Párist szinte a tömeghisztéria jelenségei ragadták magukkal. Van ebből az időből egy füzetem, csupa jónevü francia rajzoló munkája, a címe *V'ld l;s Anglaisli Ami gyilkos gúnyt, szatírát csak el lehet képzelni, az mind benne van ebben a füzetben, kezdve ő leggraciózusabb felségén, Viktória királynőn, egészen az angol turistákig, akik fényképezik az indiai éhínség áldozatait, mert az nagyon érdekes. És mégis, mikor ezek a dolgok történtek, a francia kormánypolitika mindent elkövetett az ellentétek elsimítására, mert az esetleg elterelte volna az ország figyelmét az örök problémáról, a Rajnáról. Igen szavahihető emlékiratok mondják, hogy valóságos megkönnyebbülés vett erőt a francia politikán, tűikor sikerült a fashodai afférl sulyos áldozatok árán is, de békésen clintczrí JAVÍTÁSOK LE.OOLCSÖBBAN Győri Bélánál 33 ÜLAI ZAL Tgí 3