Délmagyarország, 1931. szeptember (7. évfolyam, 197-221. szám)
1931-09-13 / 207. szám
1931 szeptember 13. DÉLMANV ll Sport A vasárnapi sportprogram Szegeden iliz amatőrbajnokság mai fordulója bővelkedik érdekes találkozókban. A Hunyadi-téri pályán játszák le a Kecskeméti TE—KEAC mérkőzési, jnti annál is inkább nagyobb érdeklődésre tarthat számot, mert az újonnan Szegedhez csaitolt Kecskemét egyik csapata, a KTE most játszik először Szegeden. A csapatok ugyan még a szezon elején vannak, de a KEAC míiris formába lendült, ugy, hogy győzelme elvitathatatlan a kecskeméti csapat felett Ez a mérkőzés délután 2 órakor kezdődik. Délután 4 órai kezdettel két szegedi csapat, a SzAK a Vasutassal qijyancsak a Hunyadi-téri pályán játsza le biijnoki mérkőzését. A SzAK az SzTK-tól elszenvedett súlyos vereség után éppen nem mint favorit megy a küzdelembe, annak ellenére, hogy a Vasutas ma nem tartozik a herület elit csapatjai közé. De ismerve fanalikus lelkesedését, nagyon könnyen okozhat meglepetést .a piros-feketéknek. A harmadik mérkőzést aj: UTC fálsza le a Szentesi TEvel ujszegedi pályáján. Semmi kétség, hogy az UTC tisztes gólarányu győzelmet fog aratni ellenfele felett. Kezdete délután 4 órakor. Csónakok tárolásátir^TS TI'* ellen hlxíoaliva. Síim pártfogást kér TOKAJ. JÁNOS hajóépití, Erzaébet raUpart 19. 215 A többi szegedi csapat közül az SzTK Vásárhelyen játszik a HMTE-vel. Nagyszerűen játszottak a kék-fehérek az elmúlt vasárnap a SzAK ellen, Vásárhelyen mégis nehéz dolguk lesz az otthonában mindig veszélyes munkáscsapattal és igy nem lehetetlen, hogy az egyik pont odaát marad. I. liga Az I. ligában vasárnap nem lesznek úgynevezett nagy meccsek, talán még a KispestÚjpest mérkőzés tarthat a legnagyobb érdeklődésre számot. A program: Hungária—Attila, Budai 11—Ferencváros, III. ker. FC—Somogy, Kispest—Újpest, Bocskay—Nemzeti. IL liga Soroksár—Rákospalota. Maglód—Turul, BAK TK—Megye*-. Vasárnapra sorsolták ki a Pécs-Baranya— Etc FC mérkőzést is, ennek a meccsnek a lejátszása azonban szombaton estig még bizonytalan volt, miután a Pécs-Baranya nem küldte be a biródijat Az MTE birkózó tréningje. A Szegedi Munkás Testedző Egyesület birkózó szakosztálya értesiti a tagjait, hogy a birkózó tréningeket kedden és pénteken 7 órakor megkezdi a rókusi tornacsarnokban. Ezzel kapcsolatban az MTE erélyesen cáfolja azokat a híreszteléseket, mintha birkózó osztályát feloszlatná. Kelemen u. Telefon 32-18. ROYRL KftVEHflZ Körültekintő vezetés. Figyelmes kiszolgálás. Kellemes uórakozjs. Elsőrendű italok, ételek. Meglepően érdemű közönség szives támogatását WERTHEIMER MIKSA Városi Szinház heti mOsora : Vasárnap délután: Obsitos. Vasárnap este: A mosoly országa. Hétfő: Száz nap. (Premierbérlet) Kedd: Száz nap. (A. bérlet.) Szerda: A mosoly országa. (Csütörtök: A mosoly országa. Péntek: Marinka, a táncosnő. (Premierbérlet) Szombat este: Marinka, a táncosnő. (A. bérlet.) Szombat éjjel: Meddig fogsz szeretni? Vasárnap délután: A mosoly országa. Vasárnap este: Marinba, a táncosnő. Vasárnap éjjel: Meddig fogsz szeretni? Hétfő: Csodadoktor. (Premierbérlet.) Kedd: Csodadoktor. (A. bérlet.) A Délmagyarország kiadóhlva tala megkezdte a színházjegyek árusítását. Állandó színházlátogatók részére nagy kedvezmény. A teleionon rendelt Jegyeket kívánatra házhoz szállítjuk. Harmónia hangversenyek Világvárosi zenei események sorozata a Harmónia nyolc bérleti hangversenye, bérlet 10 havi 120 pengőtől a Harmónia igazgatóságánál, Zrinyiucea 5. és a Déímagycr.srszág jegypénztáránál. Babos Árpád órás- és ékszerész órajavitásök olcsó árakon! Klauzál-tér 5. sz. CSANYI JUCI angol, francia nöidivattermébén készülnek elegáns uccai és alkalmi ruhák Feketesas ucca 13. szám. M JUföldi Gépkereskedelmi R.-T. Szeged, Feketesas-ucca 22. KELENGYE! Paplanok Paplanlepedők " il Sifonok Vásznak II Legdivatosabb I ingpuplinok| ll Baby kelengyék Gyermekruhácskák I ÍM Készen és rendelésre POLLIIK TESTVÉREK kelengyeiizleíében Csekonics u. és Feketesas u. sarok Édes musl 10-20 literes tételekben adózva 38 fillér tg mm 41 Kossuth Lajos sugárul 2Í* i\IIC5Kqrlql Vadász ucca sarok. 308 Fotelágy-ottomán, matrac5 és kárpitosmunkák megbízható kivitelben készülneK. Vitéz SUVEGH kárpitosnál Batthyány u. 2. Tsl. 30-23 Szinházi iroda hirei Ma délután lesz az első operettelőadás a színházban mérsékelt helyárak mellett. Színre kerül az Obsitos. A Száz nap premierje ismét parádés nagy előadásnak Ígérkezik. A budapesti olasz követség értesítette a színházat hogy képviselteti magát a premieren. A darabban, pár szjpész kivételével, az egész társulat játszik. A mosoly országa a páratlan nagy sikerre való tekintettel, ezen a héten háromszor szerepet a szinház műsorán; szerdán és csütörtökön este s vasárnap délután. Ezeken az előadásokon a főszerepeket Szórád Ferenc és Kovács Ilonka játszák. Tekintettel a vendégművészekre, a vasárnap délutáni előadáson is rendes esti helyárak lesznek. Bemutatkozások. A társulat uj tagjainak bemutatkozása tulajdonképen ezen a héten kezdődik meg. A bemutatkozó előadások sora a Marinka, a táncosnő előadásával kezdődik. Ebben a darabban lép először a szegedi közönség elé Kondor Ibolya, az uj primadonna egyik legjobb szerepében. Az operett másik két szerepe nagyszerűen konveniált Barna Antinak, az uj szubrettnek és Misoga Lászlónak, az uj komikusnak, akik szintén a Marinka, a táncosnőben debütálnak. Székelyhidy Adrienné, az uj hő-nő, Pallay Manci, az uj naiva, Lázár Tihamér, az uj szerelmes színész s L. Fü'öp Sándor, az uj láneossiheder, a budapesti Belvárosi Színháznak még most is műsoron lévő nagysikerű újdonságában, Halász Imre 3 felvonásos vígjátékában, a Meddig fogsz szeretni-ben mutatkoznak be. Hétfőn mutatkozik be a társulat uj drámai színésze és rendezője, Czobor Imre, Bibó Lajosnak, a Jusa szerzőjének uj darabjában, a Csodadoktorban, amely a mult szezonban országraszóló nagy sikert aratott a Nemzeti Színházban. A szinház pénzt.'.ra az összes előadásokra elővételben árusítja a jegyeket