Délmagyarország, 1931. július (7. évfolyam, 146-172. szám)
1931-07-24 / 166. szám
HKL.fi'.nn.tiwt 'm - (Klslmludu Sándor Hiúságának ts agghoránah szerelmei) (Korfestö történeti regény, Irta: Darnau Kálmán 30 A szemináriumi ifjak' nagy megdöbbenésnél hallgatták Kisfaludy mesélgetését. Ugy érezték, mintha ezzel a szentkorona legdrágább ékköve hullott volna ki aranyzomlnfcoS foglalatából. Némán lehajtott fejjel hallgatták, csak Fejér György komolykodó arcán villant meg a futó mosoly. Látszott rajta, milyen örömmel ragadja meg az alkalmat, hogy levéltári kutatásainak tanulságait eléjük tárja. Régi okiratokból olvasta, hogy Szent István koronáját együtt temették el a nagy királlyal. Amikor, félszázad év után. Szent László István király — szentté avatása korában — felnyitotta a kegyelet tol lezárt koporsót, az épen maradi szent jobbal együtt kiemelte a koronát is, hogy azt királyi utódjai kegyelettel viselhessék. Csakhogy a törékeny kincset az enyészet megrongálta Ezért Szent I.ászló az abronosalaku aranypántot, mely törve került kezeibe, az udvari ötvósmesterekkel ugy forrasztatta össze, hogy a bátyjának ajándékozott bizánci abroncs kereszt alakban illeszkedjék a korona fölébe Akkor kerülhetett a kereszt is a szent korona tetejére, meIvej. az aranvmuvesek aranv sodronyszövettel alábéleltek. ' Fejér Gyórgy magyarázatait nagv tetszéssel fogadták mindannyian, főképen amikor igazolására megemlítette, hogy a szent korona Tel$ő része a régibb. Minden valószínűség szerint Il-ik Szilveszter pápa ajándéka lehetett. A komoly beszélgetés közepette sólyomszárnypt öltött az idő. Pedig ma a theátrumban is nagy ünnepélyre készültek a szent korona liszteletére. Sietve kapkodtak köpönyegjeik utln és kisurrantak a szeminárium kapuján. Kisfaludy ment legelői. Péleri-Takáts, Döme Károly jöttek a nyomában, Horváth Jánossal és a franciskánus Tóth Vazullal. Csak Fejér György késlekedett. 0 maradt leghátul a többiek mögött a nagy tudományival. Ezúttal mégis lekéstek Thalia templomának" díszelőadását. Kialvóban volt a nemzeti színben pompázó görögtűz, amely hazafias mezbe öltöztette a díszelőadást betetőző élőkép festői csoportját. Befurakodva mégis kivették részüket a tapsolásból. Lámpák elé szólítgatták' a nekipirult művészeket. A théátrnm előcsarnokában akadtak össze Skublics Imrével. El is csalta őket a V<5r<5«ökőrbe. ahol Szinelőadás után indult meg igazán a mulatozás. A diákok törzsasztalánál nagy ujjongással Togadlák Kisfaludy Sáidort, kl méllóképen képviselte őket a szent korona diszmenelében. Vizkelety 7siga rá is krVszőntótte tele poharát, a hazafiság leplébe burkolva azt a nagy vonzalmat, melyet a ruszti aszubor iránt érzeti. Egyébként nem a gyöngyöző bor csinálta a lelkesítő hangulatot, ha Bihari kézrekapta hegedűjét és a kuruc dalok nj'omán rázendített »Verbungos« nótáira. Még a német társaság Is tapsorkánnal jutalmazta Biharit, helyet szorítva néki a vidáman koccintgató társaságban. Alig tette le Bihari a vonóját, a jogászok" asztalánál újra felsírt a hegedű. Halvány arcú ifjú keze nyomán zokogott a négy hur! Itt hangzott fel először a Lavotta János első szerelme cimü kesergő. A lelkes ifjúság * gyönyörűséges hangoktól megittasulva, vállaira emelte az ismeretlen ifjút, kinek száraz fájából indultak el később hóditó utjukra Csokonai Vitéz Mihály összes zengeményei. Kisfaludy Sándor arca ragyogott a boldogságtól a magyar lelkesedéstől hangos teremben. Hazafias vágyakozásának minden reménységét megtetézte a nemzeti felbuzdulás sikere. Ujjongott, hogy a tavasz szele elűzte végre a bécsi életet majmoló dőzsöléseket. Skublics Imrét is jókedvre hangolta Lavotta sikere. Kacagva újságolta a Budáról vett legfrissebb hiradást, hogv Zichy Károly országbíró nem tudta felnyitni a szent korona vasládáját. Ajkára kívánkozó német szóval kérdezte Nádasdy gróftól: i>Mért jár oly nehezen a kincsesláda závárja?« A kérdező szóra a mellette álló Nemes Zsigmond válaszolt: i>Hej, kegyelmes, ur, ez a magyar korona nem érti ám a német szót. Szent István nyelvén szóljon hozzá, rögtön kinyilik a ládája.« A lelkes kacagást keltő mesélgetést Vizkelety azzal tetézte meg, hogy a Magyar Hírmondó legfrissebb számából felolvasta Keresztesi József tréfás versét, melyet a jókedvű prédikátor a korona üdvözlésére irt: magyar mag'ára, hogy német bőrt [öltözött, A korona tői? szomorún elköltözött. Most pedig, hogy a magyar látja magyar [ruhába, Visszatért a szent kincs Is elhagyott [hazájába. Szent koronánk mindannyiszor esett a [német kezébe, Valahányszor német vér folyt a magyarok [erébe. Hagyd el magyir német nyelved, tédd le [német ruhádat Igy bírhatod békességben hazajött koro[nádatn. A hazafias ünnepség ufómulatozásai közepette nem is gondolt a diákság a thrátrumhajárás, a »Vöröső/cőr«-ben való mulatozás tilalmára. Kisfaludy Sándor még el sem pirult, amikor koccintás közben arcán érezte Fleis.-hhacker tanár ur megrovó tekintetét. (Folyt kőv.) Zürichi deviza z.írlal: Páris 20.17.5, London 24.88, Newyork 514.50, Brüsszel 71.55, Milánó 2687. Madrid '46.90, Amszterdam 206.90, Berlin ——.Bécs 7227, Szófia 3.73. Prága 15.23, Varsó 57.65, Buda. pest 9002.5, Belgrád 9.09.5, Bukarest 3.0175. Va'uták és devizák: A Magyar Nemzeti Bank hivatalos árfolyamjegyzése-. Angol font 27.70—28.00, Belga 79.10—80.00, Cseh korona 16.94—17.10, Dán korona 151.80—152.80, Dinár 10.08—10.18, Dollár 571.75—575.75, Francia frank 22.GO—23.00. Holland forint 229.00—230.60, Lengyel zloty 63.75—TI.25, Lcu 3.40—3.15, Léva 4.10—418, Ura 29.80-30 20, Német márka 135.00—136.10, Norvég korona 152.30 —153.30, Osztrák schilling 80.17—80.75. Svájci frank 110 70—111.70, Svéd korona 152.30—153.30, Amszter. dam 229.20—230.60, Athén 7.33.5—7.45.5, Belgrád 10.08—10.14, Berlin 135.30—13610. Brüsszel 79.30 —79.80, Bukarest 3.37.25—3-40.25, Kopenhága 151 80 —152.80, London 27.58.5—27.74.5, Madrid 5040— 54 10, Milánó 29.81-30.01, Newyork 56990—573.50 Osló 151 80—152.80, Páris 22.35—22.49, Prága 16.88.5, —16.98.5, Szófia 4.13—4.17, Stockholm 152.00— 153.00, Varsó 63.82.5—6422 5, Bécs 8010—80.60, Zürich 110.80—111.60. Budapesti terménytőzsde zárlat: Buza 77 es tiszavidéki 11.85—13.35, 78-as tiszavidéki 1200—13.50, 79-es tiszavidéki 12 15—13 65, 80-as 12 30—13.80. Bozs S.15—9.25. Tengeri 1510—15.30. Irányzat lanyha, a forgalom élénk. A tőzsdetanács ugy határozott, hngr a* értik, töz'de fulius 30-lg zárva mara<t. C*lkágól terménytőzsde zárlat: Buza alig tartott. Juliusra 53 hétnyolcad, szeptemberre 53.5 ötnyolcad, decemberre 57.75 ötnyolcad. Tengeri egyenetlen. Juliusra 58, szeptemberre 51 hétnyolcad, decemberre 44 hétnyolcad. Zab tartott. Juliusra 24 hétnyolcad, szeptemberre 26 háromnyolcad, decemberre 28 hétnyolcad. Bozs alig tartott. Juliusra 35 háromnyolcad, szeptemberre 36 hétnyolcad decemberre 40 hétnyolcad. Felelős szcikesztö: PÁSZTOR JÓZSEF. Nyomatot! a kiadótulajdonos Délmagyarország hírlap- és Nyomdavállalal Rt. könyvnyomdájában. Felelős flzsmvpirelfS: Klein Sándor. Apróhirdetések A következő napra csak délui > "> óráig fogad el apróhirdetést a kladutifvalal. Szépen bútorozott szoba, uccai, lépcsőházi bejárat, fúriiőszofcj. 1—2 ur részére vapv konyhával házaspárnak kiadó. Horváth Mifilly ucca 5. wmmm^mm^mmmmmmmtmmmmammmmmmmmmm^ Bútorozott szoba, tiszta, kfl. lőnbejáratu augusztus l-re kiadó. Dugonjcs ucca 21. Uccai lakások kiadók házban. Róna u. 36. Kiadó uccaj szoba-konyha, speiz és fáskamra augusztus l-re. Pozsonyi Ignác ucca 21. 2 szobás lakást szept l-re keresek. »Korafortc JelIgére. 4 szobás lakást a nagykóruton keresek. »4 szoba« jeligére. Foglalkozás Középkorú mindenes fözönö e'menne uriliázhoz Dám ucca 3. J: ifutófiu felvétetik. >Cukrázda< jeligére. Komoly fiatalember segéda róvidáruüzlet keres. .Kirakatrendező' jeligére. Mindenes főzőnőt' keresek 1-ére. »Augra« jeligére. Jómegjelenésft leány szobalánynak felvétetik. "Szakácsnő melléi jeligére. Mindenes jó bizonyítványokkal feh étetik. Kálvária ucca 37. AOAS-VÉTEL Börgarnilura eladó. »Kp. jeligére. Magánházat modern lakással veszek. >Magánház« je'igére. 12 személyes evőeszköz készpénzért azonnal eladó. •Valódi ezüstc jeligére. Fehér zománcos gázkályha, 3 lángú, 2 sütővel eladó. vjlcsón« jeligére. ___________ Valódi szmjrna-szőnyeg igy ezüst mokka-szerviz eJ-, adó. »Jó vétet« jeligére. ' Zongora, kereszt húros, páncélkeretes, keveset használt olcsón eladó. Takaréktár u. 8., földszint. Ms családi ház megvételre kerestetik. .Készpénz 2< jeligére. I Tölgyfa Íróasztal és egy 3 ajtós gardróbszekrény, faragással, majdnem állapotban eladó. MikstáA Klímán u. 6 emelet Eladó 6 drb választási malac. Tud. Borsi fűszeres, Csuka n. 28. —s——" Jókarban levő szandolln eladó. >60 pengőért* jel. Igére. Ellátás | Diétás házikosztot úriembernek bentétkezésre adok. jMérsékelt áron« jeligére. .Modernt je'igére levét van a kiadóban. FÉLÉK Szürke kalapomat elhagytam. Kérem a becsületes megtalálót ad|ab« a kiadóhivatalba. Rostos Ujak és használlak, nagy válaszlékbnn, részletfizetésre is beszerezhetők 90 Keller Írógép vállalatánál Szeged, Széchenyi %Ar 8 — Te'.c'on 13-63. 20825—1931. számhoz. 33* Árverési hirdetmény. Alulírott biróságl végreha|tó az 1881. évi LX. t. e. 102. f-a érlelméoen ezennel közhírré teszi, hosrv a xregedi kir. iárásblrAsás 1930. évi 248008. számú végzése következtében dr. Ha'du Béla Ügyvéd állal képviselt Ballá és Horváth Rt. tavira 2809 f>7 pengfi és járulékot ereiéig 1931. évi i»nuár hA 7-én foganatosított kielégi,ésl végrehaf'ás utján letocla't és 1993 pengőre brrsütt következő ingósigok, II. tn.: házibutorok, ruha- és ezüi'nemfiek «1b nvllvános Árverésen eladatnak Az árverés «z alább m-rnevezett togtaltatók javára is elrendeltetik, amennyiben követelésük még fenn állEzen árverésnek a szegedi kir. járásbíróság 1931. évi Pk. 41480" st. végzése tolvtán 1931 95 pengő tökek.lveleléa. ennek 1930. évi der' hó 15. napláiöl járó 8 százalék kamalal és eddi* ö'wesen 150 pengőben hiréilag már megállapított s » még felmerülendő költségek ereiéig Szeged, Hir'hv Mik'As ucca IP szám alatt leendő fogara. tositására 1931. évi iultui hA 25. nap'ának délelőtti 915 órája határidőül WtBzetlk éa ahhoz venni ajándékozók olv meglegyzésae1 hivatnak meg, hogv az érintett IngAaágok az 188 . éri LX. tc. 107. s 108. 5-al értelmében készpénzfizetés mellett a legtöbbet ígérőnek, szükség eseté- bscsáron alul is el fognak adatni, Kelt Stéged, 1931. évi julius hó 1. napján. rlléz Gól, kir. blr. végrehajtó H. Lengyel Greie kozmetikai intézete 4 Kállay Alberl ucca 1. sz. Egyéni arcápolás, alkalmi kikészítés, összes szépséghibák kezelése. Olcsó bérletrendszer.