Délmagyarország, 1931. június (7. évfolyam, 122-145. szám)

1931-06-04 / 124. szám

1931 junius 6. DÉLMAGYARORSZAG tüUR27WDéli harangszó az Egyetemi" Kmp2 ntüifij.!.! ni. A — _ bő!,**időjárásjelentés. 12.05 ^ttjének hangversenye, hangverseny or; verseny., núködil L -peier' zeneiskolai igaz&atő. a Vá­peri Zenírskoía* ének. és zanekara. jgordonkanlgye*, Politika és ügyvédség Irta dr. Tóth László. Ugy érzem, jogom, sőt kötelességem a »Szegedi Uj Nemzedéki junius 2. napján megjelent számá­ban az ügyvédi kamarai választásokkal kapcsolat­ban megjelent cikk tartalma és egynéhány megálla. pitása ellen tiltakozni. Több szempontból is lehet és kell a cikk ellen tiltakoznom. Legelsősorban, mint ügyvéd tiltakozom az ellen, hogy a szegedi ügyvédség kamarai beléletének moz­galmait, bárki is olyan megvilágításba helyezze, hogy azt politikai pártszempontok vezetik, mert ez alkalmas volna arra, hogy a teljesen politi­kától mentess, törvényszerű célokkal és hivatással működő ügyvédi kamara tekintélyét és ebben az autonómiában rejlő független szellemi és erkölcsi erőket destruálja és megbontsa azt az egyetértést, amely abban nyert a kamara életében mindig kifejezést, hogy személyi kérdésekben is, kizárólag kari érdekek vezettek. Visszautasít k tehát minden olyan valótlan, tendenciózus beállítást, amely a törvénnyel és egyúttal a való tényekkel is ellen­kezik. A cikkíró kíváncsiságát kielégítendő, kijelen­tem, hogy minden melléktekintet nélkül én indit ványoztam dr. Dettre János választmányi tagul való jelölését, abban a mentalitásban, mert tudá­sánál és személyi tulajdonságainál arra alkalmas­nak véltem. (Itt jegyzem meg, hogy a kérdéses értekezleten a jobboldali exponált kollégáink is résztvettek és a jelölés titkos szavazás utján nagy szótöbbséggel történt.) Valótlan a cikk tartalma azért is, mert a jelölt és meg nem választott választmányi tagok több­sége nem szabadeivüpárti, hanem köztudomás sze­rint egységespárti, sőt szélsőjobboldali és tény az. hogy a szabadelvű párt elnöke egyhangúlag tett az ügyvédi kamara alelnöke és a választmánynak közei a fele a liberális párthoz tartozik, igy az is, aki a legtöbb szavazatot kapta. Valótlan az, hogy dr. Dettre Jánosnak az ügyvédi kar nehéz helyzetét kiemelő deklarációs indítványát a kamara elve­tette, sőt egyhangúlag elfogadta, csupán az évi részletes jelentés mellőzését nem mondotta ki. Til­takoznom kell tehát a valóság érdekében a cikk tartalma ellen, úgyis, mint a szabadelvű párt egyik tagja. Tiltakozom végül a cikk tartalma és tendenciája ellen, mint keresztény ember is és meg nem enged hetőnek tartom azt, hogy a mindenkinek leg­szentebb magánügyét képező vallási meggyőződé­sét pártpolitikai célokra használják fel és eszkö­zül dobják oda a megértés és testvériség keresz­tény alapigazságai ellenére széthúzás szitására, oda, ahol eddig egyetértés és felekezeti béke volt. Tiltakozom, mint polgár is a cikk beállítása ellen és erőszakos, sikertelen és szomorú kultur. nivóra valló választási trükknek minősíteni azt, mert meggyőződésem az, hogy az egyetértésnek ilyen irányú megbontása és a minden jogi fórum bírálatán átment politikai mult hánytorgatása nem a keresztény kiengesztelődéshez és az ország szel­lemi és erkölcsi erőnek összefogásához vezet, ha­nem destrukció, mert lehetetlenné iparkodik tennni azt, hogy a lelkek és a kedélyek végleg nyugvó­pontra jussanak és főleg, hogy mindenki elfoglal­hassa azt a helyet, amely őt a saját körében, az ő szellemi és erkölcsi értékének megfelelően megilleti. A haza sorsának jobbrafordultát az ilyen mentalitás egyenesen veszélyezteti. Eles küzdelem várható a vasárnapi kamarai választásokon Külön listák az iparosoknál (A Délmagyarország munkatársától) Vasárnap lesznek a kereskedelmi és iparkamarai tagválasz­tások, amelyek egészen az utolsó pillanatig meg­lehetősen csendesnek ígérkeztek. Az utolsó pilla­natban azonban ugy látszik, hogy izgalmas harc fog kifejlődni. Az ipari osztályban tudvalevőleg a Szegedi Munkaadók Szövetsége és az ipartestület elnöksége voltak tárgyalásban egy­mással. A Munkaadók Szövetsége a 16 rendes és 16 póttagsági helyből a gyáripar számára összesen kilenc helyet kért, az ipartestület vezetősége hosz­szu tárgyalás után csak hét helyet volt hajlandó biztosítani. A Munkaadók Szövetsége fentartotta a kilenc helyre vonatkozó igényét és azokat a ne­veket, amelyeknek felvételét kívánta, közölte az ipartestülettel. Az ipartestület tegnap a választási listát kinyomatta és abból a gyárosok közül Pick Jenő és Fischer Aladár nevét kihagyta és csak a többi hét nevet vette fel az úgynevezett >hiva­talos* listára. A gyáripari érdekeltség képviselői közül többen ezt a megállapodás megszegésének tekintették és külön lista készítését határozták el, amelyen Pick Jenő és Fischer Aladár neve is szerepel. Ezzel szemben az ipartestület a maga részéről szintén külön listával fog a választási harcba belemenni. Értesülésünk szerint e két lista mellett még egy jobboldali és egy baloldali lista is fog futni, azon­kívül számítani kell arra is, hogy egyes önjelöl­tek külön listákkal próbálkoznak. Mindezek a lis­ták előreláthatólag pénteken és szombaton kerül­nek nyilvánosságra. A kereskedelmi osztálynál ilyen ellentétek nem merültek ugyan fel, de a hivatalos listával szemben ott is merültek fel kifogások, főleg a kisemberek részéről, akik ugy látják, hogy a jelölőbizottság túlságos nagy mér­tékben vette figyelembe a nagyobb vállalatok és cégek részéről bejelentett igényeket. Kifogásolják azt is, hogy a hivatalos listában egv.két olyan név is szerepel, amelynek viselője nem gyakorló keres, kedő. Igy a kereskedőknél is alkalmasint az elé­gedetlenek külön listával fognak indulni. A választásokat illetően Pálfy József, mint So­mogyi Szilveszter polgármester választási elnök helyettese, megtette a hivatalos intézkedéseket, mely szerint a választás vasárnap reggel S árakor kezdődik és megszakítás nélkül tart este 6 óráig. A válasz­tás az iparosoknál az ipartestületben, a kereske­dőknél a kereskedelmi és iparkamarában történik A hatóság részéről az iparosok választásához jegy­zőkönyvvezetőnek dr. Hammel Fidél aljegyzőt, a kereskedőknél pedig Röth Dezső aljegyzőt ren­delték ki. Az iparosoknál a szavazás két urna előtt történik. Az elsőnél szavaznak azok az ipa­rosok, akiknek neve A—K betűvel kezdődik, a második urnánál pedig az L—Z betűvel kezdődő iparosok szavaznak. A kereskedőknél a szavazás a választók kisebb létszámára való tekintettel egy urna előtt bonyolódik le. Az egész szavazás felett a közigazgatási hatóság részéről az ellenőrzést Pálfy József helyettes polgármester gyakorolja. Hírek. 1)1 J Csütörtök. Rórn. kath- Űrnapja. Pro­myA testáns Kerény. Nap kél 4 óra 05 perc­kor, nyugszik 7 óra 51 perckor. Somogyi-könyvtár nyílva hétköznapon délelőtt üO órától 1-lg, délután 4 órától 7 óráig. A mu­zeum nyitva délelőtt 10-től délután léi 1 óráig. Egyetemi könyvtár (központi egyetem L eme­let'. nyitva délelőtt 8-1-ig, délután 3—7-ig. Szegeden a gyógyszertárak közül szolgálatot tar­tanak: Apró Jenő, Kossuth Lajos-sugárut 59. (Tel. 1996.'í Borbély József, Tisza Lajos-körűt 20. (Tel­2268.) Gerle Jenő, Klauzál.tér 3 (Tel. 1359.) Mold­ván Lajos, Újszeged, Vedres-u. 1. Tel. 18-46. Csil­lag-gyógyszertár, Takáts István, Boldogasszony.su­gárut 31. Tel. 21-25- Selmeczi Béla, Somogyi-telep. Tel. 34.25. — A Déímagyarország legköze­lebbi száma Űrnapja ünnepe miatt szom­baton reggei a rendes időben jelenik meg. — A város pénzügyi helyzetének Ismertetése. Dr. Somogyi Szilveszter polgármester pénteken délután négy órára összehívta a pénzügyi bizott­ságot. A meghivó szerint az ülés napirendjén ' három pont szerepel. Az első: a város pénzügyi állapotának ismertetése. A másik kettő valószinü­i le^ illusztráció ehez az elsőhöz: A Pesti Magyar i Kereskedelmi Bank szegedi fiókja által az üzemek részére nyújtott 1,000.000 pengő váltókölcsőn to­vábbi egy évre való meghosszabbítása; az Angol­Magyar Bank szegedi fiókjától felvett 180.000. meg "H.0Ó0 dollár és 100 000 pengő váltókölcsönnek további egy évre való meghosszabbítása. — A kultuszminiszter Felsfltanvan. Felsőtanya urnapi ünnepségére gróf Klebelsberg Kunó délelőtt 10 órakor érkezik autón Felsőtanyára. Az elnökség értesiti a városi vendégeket, hogy Szeged-állomás­ról a személyvonat 7 óra 53 perckor indul Felső­tanyára, az autóbuszállomásról délelőtt 9 órakor j külön autóbuszmenet indul. — A szegedi kamara ösztöndíjai. A szegedi ke­I reskedelmi és iparkamara »Wimmer Fülöp ösztön­díj* cimen két, egyenkint 400 pengős pályázatot ir ki lehetőleg olyan felsöiparískolát, vagy keres­kedelmi oktatási intézetet végzett és a kamarai kerületben illetékességgel biró ifjú iparosok, vagy Kereskedők támogatására, akik szakmájukban való r jla f" " ja. _ a lökéletesbedés céljából valamely külföldi szakokta­tgesz nyáron at luroanet ^^^ *** " - * — — sonló célból valamely külföldi üzemben, vagy üz­letben akarnak ^helyezkedni. A kérvények a vo­natkozó okmányok kíséretében * szegedi keréske­délmi és iparkamaránál junius 30-ig nyújtandók bs. •SÍREDONYIPflRs££ ISMÉT n 'palotában ZtttESSTZ Dudás fodrásznál a legújabb rendszeri! géppel Mondoláltatja Olcsó és lé. 64 Tissa Lajos kőrút 19. — Szegedi hegedűsök akadémiai vizsgája. Szer­dán három fiatal szegedi hegedűs vizsgázott J5 eredménnyel Budapesten a zeneművészeti főisko­lán. Gábor Arnoldnénak, az ismert hegedűtanár­nőnek növendékei: Kő szó István, Reitzer And­rás és Strell József tettek sikeres vizsgát képes­ségeikről. Kószó Istvánnak, a már jól Ismert tápéi hegedűsnek különösen szép sikere volt. — A Rassay.párt választási Irodája Kárász-ucca 8. (Rosmann ház), I. emelet. Teleion: 32-47. — Munkaközvetítés. Állast kaphat a Hatósági Munkaközvetítőnél 1 kézivarróleány, 1 varrótanuló­leány. — Térzene- A Hunyadi János 9. honvédgyalog­ezred zenekara 4-én 12 órától 1 óráig térzenét tart a Széchenyi-téren az alábbi műsorral: L Faulwetter: Hazai hangok, induló. 2- Kéler: Templomavatás, nyitány. 3. Kálmán: Cigányprímás, keringő. 4. Kálmán: Cirkuszhercegnő, egyveleg. 5. Eilenberg; A molnár és a kovács, zenekép. 6. Neidhardt: Gentry induló. x DEL KA nyári divatujdonságal osztatlan tet­szést aratnak. 26 — Iskolai találkozó. A 25 és 30, éves piarista gimnázium iskolatársl talákozót megelőző vacsora szombaton este, közbejött akadályok miatt nem az ujszegedi Vigadóban, hanem a Hági kerthelyi­ségében lesz. — Ha Bártfán akar nyaralni, forduljon a Délmagyarország kiadóhivatalához. Tájékozta­tás, árlap, szobarezerválás teljesen költség­mentesen. U|»egedl vigadóban minden deiutAn 5-töl BOLDIZSÁR KÁLMÁN muzsikai. Minden nap szegedi halpaprikás, nagy zAnavAla»zlék A 40 fillér. 46 HorvAlh Dreher vendéglSs. tüWNJWL' . LEGJOBB SZER . LA0AD SS K&3 oss&Q&soÁa A JAVÍTOTT HATÁSA BIZTOS KAPHATNI ®3c§©[iirc? .sOUGa® , „SZENT RÓKUS" GYÓGYSZERTARA BAM KOSMIl HiAi&árúi ti KAfiXKŰtiilSÁMI

Next

/
Thumbnails
Contents