Délmagyarország, 1931. május (7. évfolyam, 98-121. szám)

1931-05-07 / 102. szám

1931 tajjus 10. DÉLMAGYARORSZAG 1129 Rövidesen befejezik a magyar—cseh kereskedelmi tárgyalásokat ? (Budapesti tudósítónk telefonjelentése.) Prágából jelentik": A Prager Tagebtatt sze­rint a magyar—cseh kereskedelmi tárgyalá­sok azért szünetelnek, mert meg akarják várni, amig Benes beterjeszti jelentését a mi­nisztertanácsnak. A minisztertanácson azután leszögezik a cseh álláspontot a legutóbbi bu­dapesti tárgyalások során átnyújtott magyar javaslatokkal szemben. Miután a magyar parlament ülésszaka ju­nius végén befejeződik (?), a szerződést rö­videsen ratifikálni kell, különben ezerben már nem léphetne életbe. Választási erőszakosságoktól félnek Romániában Argetoianul bizlák meg a belügyminisztérium vezetésével (Budapesti tudósítónk telefonjelentése.) Bukarestből jelentik: A király ideiglenesen Argetoianu pénzügyminisztert, bizta meg a belügyminisztérium vezetésével. A kinevezés az ellenzék körében nagy elkeseredést keltett, mert köztudomásu, hogy Argetoianu az erős kéz po­litikájának a hive, aki a jelek szerint nem fog visszarettenni a választások során az erő­szak alkalmazásától sem. A választási koalícióra vonatkozó tárgya­lások egyébként befejeződtek. A kormány a választási küzdelembe együtt megy a liberá­lis párt mindkét frakcióiával és a Lupu­párttal. 11 és félórás munkáért 1 pengő napibér A dorozsmai kubikusok abbahagyták a munkái, meri ÍO filléres órabéréri nem tudnak dolgozni — A község azzal akar felelni, bogy bezáratja a népkonyhát (A Délmaggarország munkatársától.) Do­rozsmán hosszú szünet után május 4-én, hét­főn, munkába állt mintegy 200—250 munkás. 5-én, kedden este ugyanezek a munkások a munkát végleg befejezték és 6-án, szerdán reggel már nem álltak munkába. Dorozsmán ismét teljes és kilátástalan a munkanélküli­ség és a több mint 200 munkás kétnapos foglalkoztatásának érdekes és jellemző törté­netéről a kővetkezőket jelentjük: A munkanélküli dorozsmai kubikusok min­den módon szereltek volna valahogy mun­kához jutni, azért összejöttek', megtanácskoz­ták nyomorúságos helyzetüket és elhatároz­ták, hogy küldöttséget menesztenek' a föld­mivelésügyi és a népjóléti miniszterhez. Ki­jelöltek maguk közül 14 embert, akik a kül­döttségben résztvegyenek és felkérték Steuer György országgyűlési képviselőt, Rácz Ru­dolf községi főbirót és Vass Géza főjegyzőt, hogy álljanak a küldöttség élére, vezessék őket a két miniszterhez és ecseteljék előttük tarthatatlan helyzetüket. Ugy Steuer képvi­selő, mint a község két vezető tisztviselője vállalkoztak a munkások kérésének teljesíté­sére és igy tőrtént, hogy április 29-én útnak indult Dorozsmáról 17 ember, hogy megpró­báljon a munkanélküli kubikusok részére va­lamit kieszközölni a kormány illetékes tag­jainál. Budapesten először Mayer János földmi­velésügyi minisztert keresték, de a miniszter nem tartózkodott Budapesten és igy a kül­döttség vezetői és tagjai Horváth miniszteri tanácsossal és a miniszter titkárával beszél­ték meg ügyes-bajos dolgaikat. A küldött­ségben résztvett 14 kubikus és vezetőik vala­mennyire megnyugodva távoztak el a földmi­velésügyi minisz/ériumból, mert ugy a mi­niszteri tanácsostól, mint a titkártól azt a választ kapták, hogy mihelyt hazajön a mi­niszter, megbeszélik vele a dolgot, már most kijelentik azonban, hogy valamilyen módon feltétlenül segíteni fognak. Ha nem tudják azonnal munkához juttatni a kubikusokat, akkor átmenetileg segélyt fognak kapni. A földmivelésügyi minisztériumból a 17 tagu küldöttség átment a népjóléti minisztériumba, ahol megtalálták Ernszt Sándor mi risztért, akihez azonban a munkások közül senli' sem engedlek bc. A miniszter csak a képviselőt a főbirót és a főjegyzőt fogadta. Értesülésíu# szerint a népjóléti miniszter megtárgyalta a dolgot a hozzá beengedett három úrral és mi­kor ezek kijöttek a miuiszter dolgozószobá­jából, Steuer képviselő közölte a várakozó munkásokkal, hogy legyenek nyugodtak, rövidesen lesz munka, de addig, is, amig nem tudnak munkához jutni, valami kis segélyben fognak részesülni. A kis küldöttség erre hazautazott, közölte eljárásának eredményét és minden részletét a többi munkással és most már valamennyien, hosszú idő óta munkanélküli dorozsmai ku­bikusok, felfokozott reménységgel várták,hogy mikor állhatnak munkába. Aránylag rövid idő múlva, már május 3-án, vasárnap azt az értesítést kapták a főbírótól, hogy fenn volt a főispánnál és közölheti ve­lük azt a döntést, amely szerint a kubikusok egy pengő napi­bérért munkába állhatnak. A község belterületén kell dolgozniok". csator­názás és az utak javítása körül. Reggel 6-kor kell munkába állni és este 6-ig kell dolgozni Ebből a 12 órából azonban félórát reggelizés és 1 órát ebédelés részére vehetnek igénybe, tehát a tiszta munkaidejük 10 és fél­óra lesz. A feltételek meglehetősen' szigorúak voltak, a munkások mégis siettek munkába állni és igy hétfő reggel Dorozsma uccáin 200—250 munkanélküli kubikus elkezdett napi 10 és félórát dolgozni egy pengő napi munkabérért. Mindössze két napig dolgozhattak azonban, mert kedden délután közölték velük, hogy a munkaidőt egyórával meg kell hosszabbítani, tehát reggel 6-tól este 7-ig kell dolgozniok, tisz­tán 11 és félórát. Még azt is közölték a munkásokkal, hogy az, aki ezt a főtételt nem fogadja el, nem dolgoz­hatik- tovább. A munkások ezután a közlés után megbe­szélték az uj feltételt és arra az elhatározásra jutottak, hogy végtelen nagy nyomorúságuk ellenére sem folytatják a munkát, mert azt nem tekinthetik se segítésnek, se munkanél­küli segélynek, se foglalkoztatásnak, hogy napi egy pengő bérért 11 és félórát kelljen dolgozniok. Az órabér, mondták a munkások, a rlápi 1 nr cs fotóra munk ii lő mellett is ti: Tokáré kos koefnf és finom fehérne­müt uj gyanónf megtartó ni— csalt Lux-xol való gon­dos ápolást jelond selyem, gyapjú ét műselyem mosására SS hMf fillér. Elhatározásukat közölték a főbíróval, aki azonban nem változtatott, bizonyára nem is változtathatott az uj feltételen és igy két­napi munka után a dorozsmai munkanélküli kubikusok megint szétszéledtek a nagyterületű község legkülönbözőbb részeibe, a szükség­munka megszűnt, mert 10 fillér órabérnél töb-. bet nem voltak hajlandók fizetni a dorozs­mai kubikusoknak. Amikor a Délmaggarország munkatársa, szerdán délelőtt kintjárt a községben, Kiskundorozsma nincstelenjei a piactéren, a Szentháromság-szobor körül áll­dogáltak. Elkeseredve panaszkodtak, hogy mi­lyen csúfot űztek az egypengős napszámmal. — Semmi se az az egy pengő — mondja egy öreg magyar —, de hát istenneki bele­nyugodtunk volna. De amikor a biró kiüzent, hogy ezentúl csak az dolgozhat, aki reggel hattól <pte hétig itáliaija a munkát, akkotl azt mondottuk, hogy inkább nem. A nép­konyháról meg ne beszéljen a biró ur. Nem embernek való ételt kaptunk ott! Nyolcszáz embernek egy kiló zsírral főztek naponta..,: Nem is értjük, hogy egy közülünk való ember CIPESZEKET keresünk azonnali belépésre. Perfekt talp és stanzolókat, felsőrész szabászo­kat, keresztül varrókat, sarok faragókat, továbbá olyan alkalmas munkaerőket, kik a felsőmunkára képességet éreznek. Használható munkaerők részére állandó munkát biztosítunk. Vasúti költséget megfelelés esetén megtérítjük. 194 Alánlatokat TITANIA "cipőgyár rt. Budapest, I., Lenke ut 134.

Next

/
Thumbnails
Contents