Délmagyarország, 1931. május (7. évfolyam, 98-121. szám)
1931-05-16 / 109. szám
idézett tanút vették elő. Az első tanuk általában nem tettek súlyos vallomást, sőt a kihallgatott rendőrök vallomása sem volt erősen terhelő. A délután kihallgatott tanuk terbelően vallottak egyes vádlottak ellen, különösen a rendőrség elleni izgatás vádpontjában. A tanúkihallgatások után dr. Balázs Sándor ügyész mondotta el vádbeszédét és többek között a következőket mondotta: — Én meglehetősen liberálisan kezeltem ezt az ügyel és csak olyan esetekben emeltem vádat, amelyekben kétségtelenül bizonyítva láttam, hogy bűncselekmény történt. Konoedálom azt is, hogy az egész bűncselekményt a tömeg elkeseredése robbantotta ki. Nekem nem az a kívánságom, hogy a bíróság ezeket a szerencsétlen embereket kegyetlenül megbüntesse, hanem hogy az ítélettel jobb belátásra bírja és hogy a rendbontás megtoroltassék. A vádirat értelmében kérem büuösöknek kimondani a vádlottakat. ! A kilenc vádlottat dr. Etsnsr Manó védte, aki részletes védőbeszédet mondott. Azzal kezdte, hogy a vádlottak ügyét nem lehet közönséges bűncselekményként kezelni, mert a vádlottak ügye politikai és társadalmi bűncselekmény, amelynek elbírálásánál ismerni kell a speciális vásárhelyi helyzetet. Az országban — mondotta — az állam és a társadalom nem tudja teljesíteni azt az erkölcsi és közjogi kötelességét — az egész világon jelentkező súlyos gazdasági válság miatt —, hogy minden polgárának munkát adjon. A védő ezután foglalkozott a vásárhelyi mezőgazdasági munkások példátlanul súlyos helyzetével, előadta, hogy az egész telel átéhezték, fázták. — Ezek, akik itt ülntek a vádlottak padján — mondotta — nem saját elhatározásukból cselekedtek, hanem az éhség ösztönétől űzve, végszükségben. Ezután elmondotta, hogy abban az időben, amikor a tüntetés lezajlott, rendkívül súlyos helyzetben volt Vásárhely. A város törvényhatósága április elsején az tnségakciót beszüntette, mert az a bank", ahol a városnak százezerpengős kölcsöne volt, a kölcsönt felmondotta. A munkásvezérek tőbhször jártak' a polgármesternél, feltárták a nincstelenek helyzetét, de az ígéretekkel a tömeget megnyugtatni nem tudlák. A vádlottak a tüntetést nem rendbontási céllal rendezték, hanem segítséget akartak kérni. Hogy a dolgok eddig fajultak — mondotta tovább —, annak a parancsnokló rendőrtiszt önkényes eltiltó rendelkezése volt az oka. Ezután arról beszélt a védő, hogy a munkanélkülieknek van okuk és van joguk elégedetleneknek lenni, sőt mondahtják azt is, hogy ezzel a rendszerrel nincsenek megelégedve. Az elkeseredett kijelentésekből nem lehet arra következtetni, hogy rabolni, vagy gyilkolni akartak volna. Felmentést, illetve enyhe Ítéletet kért. Este 8 órakor hirdette ki a Vild-tanács az ítéletet. A törvényszék a legtöbb vádlottat a vádirat szerint mondotta ki bűnösnek. Borsi Imrét 3 rendbeli izgatás miatt 3 hónapi, Szenti Imrét 2 rendbeli izgatás, hatósági l$özeg elleni erőszakra valő felbujtás miatt 3 hónapi, Katona Sándort 3 rendbeli izgatás, 2 rendbeli eredménytelen felhívás, hatósági közeg elleni erőszak miatt 4 hónapi, Bcnde Miklóst hatósági közeg elleni erőszak vétsége, izgatás és könnyű testi sértés miatt 1 hónapi, Kasza Bélát hatósági közeg elleni erőszak miatt 3 heti fogházra itélte. Kocsis Ferencet eredménytelen felhívás miatt 21 napi államfogházra, feleségét ugyanezért 4 napi államfogházzal büntette a biróság, Hajdú Györgyöt és Török Bálintot felmentették a vád alól." Az ítéletben az ügyész is, a vádlottak' is megnyugodtak, igy az jogerőssé vált to DÉLMAGYARORSZAG CSAK MA M5 Férfiing Oxford és zefír r tl p gyönyörű mintákban . 640 "l # K le 10% pénzt, engedm —'64 U i U Fehércégtáblás Boros Miksa cég Széchenyi-tér 13., Blau László melleit Idegenforgalom nem uolt, — hanem lesz Az utóbbi időben Szegeden idegenforgalomban hatalmas visszaesés mutatkozhatna, ha lett volna eddig. Ennek oka az, hogy nem használjuk ki eléggé a természet és jótevőink remek alkotásait. Egész csomó olyan specialitásunk van, amely nem található fel sehol a főidőn. Micsoda tömegeket vonzana Szegedre, ha megtudnák, hogy az aszfaltstoppoló kráterek még téli álmukat alusszák. Ennek a késői ébredésnek oka az, hogy egyrészt még nem elég nagyok az árkok a körutakon, — másrészt, hogy nagyon szeles idők járnak. Félő tehát, hogy rögtön kifújják az uccákból a füstöt és gázt, tehát kárbaveszne a drága üzemanyag. A múltban bevált módszer szerint tehát várni kell a kánikuláig. Ilyenkor az irtózatos hőségben a levegő sem mozdul, csupán a kátrányfüst terjeng. De csak embermagasságban. Feljebb akkor suhan, ha nyitott ablakot sejt. Micsoda őrömmel szívja mellre az ember a sok oxigént, amit a technika e kecses alkotásai dorombolva, könnyedén lehelnek ki magukból. A szállodákban hónapszámra alig fordul meg valaki. Csupán a sürü razziák hoznak egy kis életet s adnak egy kis szint a sáppadt szállodai életnek. Jellemző, hogy az egyetlen állami házikezeléses szálloda, a Iloiel Csillag is redukált üzemmel dolgozik. Hiába kapcsolódott bele az Ibusz is, nem emelkedett a forgalom. A rezsivel együtt nő a deficit is. Ha tehát nem fognak össze a bűnözők s nem mentik meg, ugy elvész a társadalom számára. A közelmúltban szenzációsná'-szenzációsabh gyilkosságokat rendeztek Pesten. Hol van itt az a bizonyos decentralizációi Miért tud jobb gyilkosokat nevelni Budapest, mint Szegedi! Vájjon ki felel azért, hogy az utóbbi időben nem történt nálunk semmi botrány, vagy panama s hogy a gyilkosságok nivója közönséges bicskázásig süllyedt le? Meddig várjunk még a szegedi »papucsos«, vagy »paprikás« gyilkosságokra?! Igv aztán nem csoda, hogy idegenek nem jönnek, hanem még a benszülüttek is kivándorolnak. Micsoda gazdasági fellendülés következne, ha 5—600 gazdag újságíró tartózkodna állandóan Szegeden, akik a világ minden tájékáról jöttek össze. Főleg, ha itt várnák meg a Kúria döntését is. Tőrténtek-e lépések Kürtén Péter magyar származásának kiderítésére? Mi az oka, hogy nem használták ki a gyilkosságokat, ezeket a szociális intézményeket? Mennyi szegényt lehetett volna fel ruházni és élelemmel ellátni a tél folyamán a gyilkosságokból, ha 1500 pengő jutajomr.-.a! számol juk is esetenként. Ez tiz gyilkosság ulán 15.000, 100 után 150.000 pengő. Nagy pénz ez a mai 1931 május 1204. időkben! Ekkora összeget még a legbecsületesebb ember is — a legnagyobb szorgalommal csak hosszú, küzdelmes évtizedeken keresztül tnd ősszesikkasztgatni. Itt az idő tehát, hogy felrázzuk; e tespedtségbői városunkat, mert igy minden lesz, csak idegenforgalom nem. Balta Sándor* Baltával leütötte vetélytársaiét, négyévi fegyházra ítélték (A Délmagyarország munkatársától.') Hajdit Mária 35 éves kötegyáni leány 10 éven keresztül közös háztartásban élt Ssress Károly; napszámossal, akitől 6 gyermeke született Se-; ress két évvel ezelőtt megismerkedett egyt Megyeri Erzsébet nevü leánnyal, akinek kedvéért elhagyta Hajdú Máriát. A két nő között vetélkedés indult, hol Hajdú Mária, hol Megyeri csalta el Seresst. Végül is Megyeri győzött Hajdú Mária erre bosszút forralt. Eg$! deci rumot megivott, azután baltával kezében kiállott az uccára és leste vetélytársát. Amikor Megyeri Erzsébet elhaladt előtte, fejbe* sújtotta. A gyulai törvényszék gyilkosság kísérlete miatt 7 esztendei fegyházra itélte, a szegedi tábla ífovrícs-tanácsa pénteken ezt a büntetést i évre szállította le. Fényképező gépek SzemUveqek 31 A. B. C. Ohulárlum Hellner Plárlon, nar*si ncca a. Agyonszúrta barátját egy sándorfalvat legény (A Délmagyarország munkatársától.) CsÖtörtökről péntekre virradó éjjel az egyik sándorfal vai kocsmában halálos végű verekedés* játszódott le két legény között. Balogh Gergely j földmives az esti öráktöl^ezdve együtt ivott Tóth Ferenccel. Éjféltájbln a legények össze-| szölalkoztak. Balogh ekkor felállt, fizetett és, Töthtal együtt az ajtó felé tartott. Amikor a legények a küszöbre értek, Balogh előrántott a zsebéből egy konyhakést és azt Tóth nyakába szúrta. A kés pengéje mélyen behatolt a legény nyakába, átszakította az üterét; Tóthi Ferenc néhány perc alatt elvérzett. Amikor Balogh látta, hogy barátját megölte, eldobta kését és megszökött A sándorfalvai csendőrség egész éjjel kereste a gyilkost, pénteken reggel azután tudomást szerzett arról, hogy Balogh Gergelynek rokonai vannak Szegeden. A csendőrök elindultak Szeged télé* hogy a gyilkost kézrekeritsék. Több órai kut*. tás után megtalálták rokonainál. A gyilkost a csendőr járőr megbilincselte és Sándorfalvára vitte. Katona Dr. jogi szemináriuma alapvizsgára I felvilágosítás JWI szigorlatra I Ingyen előkészít. — KltUnö jegyzetek. Somogyi ucca 22.23 Telefoni Aut. 15-74. Dr. Ssabó Cásxlóz Szeged halála és feltámadása Három kötetes disz kiállítású monográfia ax drvlx Sluenedlk évfordulója alkalmából ^ Kapható részletfizetésre is a Déimagyarország kiadóhivatalában ! gFb harisnyák minden uln és minőségben 256 Pollák Testvéreknél. 16 | Női felöltők, blúzok, ruhák, JSTJ? kosztümök VSSi Heményiné Feldmann Sári SSS^'s