Délmagyarország, 1931. május (7. évfolyam, 98-121. szám)

1931-05-12 / 106. szám

DÉLMAGYAROKN/.V. 1031 május IT tója bírálhatja majd el, mivel a közgyűlés a jövendő vállalkozó-igazgató számára külön húszezer pengőt szavazott meg operaelőadá­sok rendezésére. Erekről a tárgyalásokról számolt bc ar. Pálfy József a polgármesternek, aki a jelentés után elhatározta, hogy Görfig Sándornak adja oda a követ­kezö szezonra a színházat. A polgármester megállapította, hogy Görög Sándor nyújtja a legnagyobb anyagi biztosí­tékot a jelöltek közül, amennyiben tizenötezer pengfi ér'-5*0 b^ntaaran­clát nyújt óvadék címén. Ezért egy évre fit bízta meg a szinház vezetésével, mint vállalkozó­igazgatót, de fentartja magának a jogot, hogy egy év múlva, ha Görög megfelel a követelmé­nyeknek, további két évre meghosszabbíthatja szerzfidését. A szerződés elkészítésével a pol­gármester a tiszti ügyészséget bizta meg. A polgármester a döntés előtt azért nem hall­gatta meg a szinügyi bizottság véhményét, mert — mint kijelentette — Görög ajánlatát a szinügyi bizottság már ismeri és Görög neve is szerepel abban a névsorban, amelyet a bizottság állított össze a kombinációba ve­hető jelöltekről. Görög Sándorral nyomban közölték a pol­gármester döntését, aki arra kérte a polgár­mestert, hogy lehetőleg szombatra hívja össze a szinügyi "bi­zottságot, mert referálni szeretne a bizottságnak szer­vezkedési terveiről. Görög Sándor, az nj Igazgató a polgármester döntésével kapcsolatban a kő­vetkezőket mondotta: — A színházat tulajdonképen NSrom évre kaptam meg, mert a polgármesternek joga lesz a szerződést további két évre meghosszab­bítani, ha az első év végén meg lesz műkö­désemmel elégedve. A vállalkozáshoz nincsen társam, a letett tizenötezer pengő a saját tő­kém. Társulatomat a szinügyi bizottság véle­ményének meghallgatása után fogom meg­szervezni. Célom, hogy az ország legjelesebb erőit hozzam Szegedre és hogy az ország legjobb társulatával Szeged szinházi kultúrá­ját a városhoz méltó nivóra emeljem. A 16 éves leány, a legény és az ava „ Apának jogában áll megszökött leányát visszatérésre bírni" — Érdekes per a járásbíróságon (A Délmagyarország munkatársától.') Erdeke* pert tárgyalt hétfőn a szegedi járásbíróságon dr. Gaál járásbiró. Hatvani András jómódú kisteleki gazdálkodót feljelentette leánya, a kiskorú Hat vani Mária és P. Kovács István pusztaszeri legény: személyes szabadság megsértése, zsarolás, becsü­letsértés, súlyos testisértés vétsége miatt. A fel­jelentésben P. Kovács a kővetkezőképen adja elő a történteket. — Földhözragadt szegény legény vagyok, amíg Hatvani András egyike a legvagyonosabb gazdálko­dóknak. Beleszerettem leányába, Máriába és meg­kértem a kezét. Hatvani nem volt hajlandó hozzám­adni Máriát, mire 6, apja ellenkezése ellenére is eljött velem és közös háztartásra léptünk. Hat­vani András többször megkísérelte, hogy vissza­térésre bírja a leányát, sőt meg is fenyegetett mindkettőnket, hogy elpusztít. A mult év november l.én Máriával együtt a temetőbe mentünk egylovas kocsimon. Az országúton szembetalálkoztunk Hat­vant András kétlovas fogatával, amelyen Hatvan! András és vadásztársasága foglalt helyet. Mind­egyiküknél vadászfegyver volt Amikor Hatvani megpillantott minket, megállást parancsolt Ijed­ten állítottam meg a lovamat, de Mária unszolá­sára elindítottam a kocsit és meneküléshez láttam. Hatvani is megfordította erre kocsiját és üldözni kezdett. Körülbelül másfél kilométeren át tartott • hajsza. Végül Is az « Jobb lovai beértek és meg­Willy Forsl - Verebes Ernő legnjabb filmje, a Legszebb tangó Bolvároil Megérkeztek GFB SISTERS fürdötrikók 256 ingyen atrandnérondael zo Pollák testvéreknél Minden versenyen VELVART 5 győznek a _ DIAMANT MIFA kerékpárok, képritell: Kardos műszerész Csekonlcs ucca 3. az. alatt, rrsrmskkoctik nasv választékban. Vállalónk tflzzominco­zftst, hegesztést, gommlvalkanizálást felelősség mellett. Katona Dr. jogi szemináriuma alapvizsgára I felvilágosítás JUV3I szigorlatra j Ingyen előkészít. — Kltilnö Jegyzetek. Somogyi ucca 22. » Telefon: Aut. 15-74. előztek minket. A fogatot keresztbe állították az én kocsim előtt, Hatvani pedig fegyveresen hozzánk lépett és kérlelte Máriát, hogy térjen vissza: — Tessék hazamenni, kisasszony! — kiabálta. Kapsz te tisztességesebb legényt is, nem ilyen csőiét, mint ezl — mutatott rám Hatvani — A leány azonban nem engedelmeskedett — folytatja a feljelentés —, mire apja súlyos szavak, kai szidalmazta, cipőjét leszaggatta a lábáról és többször megütötte. Engem a fegyveres társaság annyira megijesztett, hogy nem tudtam a leány védelmére kelni. ' Hatvani Mária a feljelentéshez még hozzáfűzte; — Megijedtem a fegyveres emberektőt és mivel terhességem miatt amúgy is legyengült állapot­ban voltam, a kiáltott izgalmak következtében sú­lyos idegsokkot kaptam. Mindketten kérték az apa szigöríT megbüntetését A főtárgyaláson megjelent a leány is, al apja is. Hatvani András a bíró kérdésére elmondotta, hogy nem érzi bűnösnek magát. Leánya a kérdé­ses időben tizenhat esztendős volt és igy neki jogában állott őt megfenyíteni. A leány szerelmes lett a legénybe és nem volt hajlandó lemondani róla. Amikor Kovács a leányt jött megkérni, ma­gával hozta a húgát is és amig 6 Kovácsnak megtagadta a leánya kezét, addig Kovács huga megszöktette Máriát a tornácról. Amikor a vádbeli eset történt, Kovácsékhoz indult, hogy a leányát tanuk előtt visszakövetelje- r>e mert a fiatalok nem voltak otthon, egy kicsit vadászgatott a kör­nyéken, ezért volt a fegyver nála és társainál. Igaz, hogy lehúzta a cipőt a leány lábáról, dc azt •a cipőt ő vette, különben is ugy történt a dolog, hogy igyekezett a leányát lábánál fogva lehúzni a kocsiról, de a leány belekapaszkodott a legény vállába és igy maradt a kezében a cipő. Kihallgatta a bíróság a leányt is, aki a feljelen­lésben előadott dolgokat megismételte és hozzá­fűzte, hogy azóta gyámhatósági engedéllyel fele sége lett, P- Kovács Istvánnak. Dr. Weisz Tivadar ügyészi megbízott ezek után elejtette « vádat, azzal, hogy az apának a meg­szökött leányát jogában vart a házifegyelem fenn­tartásához szükséges eszközökkel észretériteni, visszatérésre birni. Egy 16 éves leány különben sem jelentheti fel apját személyes szabadság meg. sértése miatt akkor, ha as apja őt a szökésben igyekszik meggátolni. A leány azonban nem nyugodott bele a vád elejtésbe, átvette a vád képviseletéi. Kihallgattak két tanút, akik igazolták, hogy az apa elállotta kocsijával a fiatalok útját A felek ezután több tanút kértek megidézni, amit a biróság el is rendelt. A tárgyalás után a biró igyekezett a leány lel­kére beszélni, de Hatvani Mária változatlanul ki­tartott feljelentése mellett és atyja megbüntetését kívánta. — Jól tudom, hagy ezzel a- örökségemet is el­játszhatom — mondotta —, de azzal se törődöm. A biróság ezután a tárgyalást elnapolta Willy Forsl ^Verebes Ernő legnjabb filmje, a Legszebb tangó Bohrárosl Elöljáróság! az ipartestületben (A Délmagyarország munkatársától.) Az ipartestület elöljárósága hétfőn délután ülést tartott. Az elnöki előterjesztések során dr. Gyuris István bejelentette, hogy indítvány ér­kezett be az ipartestületi vendéglő bérbeadá­sára, az indítványt azonban nem lehet figye­lembe venni, mert akkor az ipartestület el­vesztené az italmérési jogot. Ezzel kapcsolat­ban nagy vita fejlődött ki az ipartestületi vendéglő árairóL Az árakat az elöljáróság revizió alá fogja venni. Bejelentették ezután, hogy a csongrádme­gyei ipartestületi szövetség május 23-án ke­rületi gyűlést tart Szegeden, amelyen a ka­mara kerületéhez tartozó ipartestületek is résztvesznefci. Az ipartestületi székházak köl­csöneit konvertálni fogják és igy a szegedi székház kölcsönét is hosszúlejáratú kölcsönre változtatják át. — Ismerjük már ezt a választási trükköt! — kiáltottak közbe. Az elnökség bejelentette ezután, hogy a szegedi ipartestölet az OTI szanálását kö­veteli és a régi autonómia csorbítatlan helyre* állítását. (Éljenzés.) Müller Antal javasolta, hogy a kamarán Keresztül írjanak fel a kormányhoz, hogy afl egyetemi és más középitkezésnél töröljék el az országos árlejtéseket és csakis helybeli árlejtéseket Írjanak ki, mert az iparosvállal­kozó a helybeli ajánlattevővel szemben nagyi hátrányban van. A felesleges pályázatok te­temes költségbe sodorják a vidék! iparosságot. Ráinsr Ferenc helyesli az indítványt, de felveti a kérdést, hogy mi lesz akkor, ha Szegeden megszűnik az 'építkezés? Ábrahám Ferenc felszólalása után az elöl­járóság az indítványt megfelelőleg előkészíti, az Indítvány sorsáról később döntenek. Vittkay János azt indítványozta, hogy at iparosság Körmendy Mátyást jelölje képvise­lőnek". — Itt nem Tehet poTlfízálnfí — tffállották1 közbe. Wirth István javasolta, hogy a kamarán ke­resztül inditsanak' akciót a nyári idfisz'ámitái bevezetésére. Takarékosság! és munkateljesít­mény szempontból tartaná üdvösnek, ha a nyári időszámítást bevezetnél?. A sportra is jó hatással lenne, merf több tréninglehetőség nyílna a sportoló munkás fiatalságnak. Wirth indítványát Rainer Ferenc módosításával át­teszik a kereskedelmi & Iparkamarához. Bejelentették! ezután, hogy a jnagyarszabő szakosztály flsztujitását szabálytalan válasz­tás miatt megsemmisítették és elrendelték az uj tisztújító közgyűlés megtartását. Több ap­róbb ügy letárgyalása után az uTSs 7 őrakor ért véget » , LEGJOBB SZER r GKpKma oAp ESKEB A JAVÍTOTT ECiö^plSXí^ HATASA BIZTOS XADHATÓI ÖSG£2®BQEf *0[!G3® .SZENT R^KUS" GYÓGYSZERTÁRÁBAN KOSSUIHJAJŰSvúi ti NAGYKORÚI SAROK l maga, 1 kiafla, Dezaöke nevéhnn (ijdilömMl megtart ntv­T«l todatja, hogy » legjobb férj és apa Sebő Endre t. hé 10-én hoaara éa kinoa »aenvedé» nttn elhányt. Temetéae 12-én délut&n 4 érakor les* a reformita* temetőbe. 261

Next

/
Thumbnails
Contents