Délmagyarország, 1931. április (7. évfolyam, 74-97. szám)

1931-04-18 / 87. szám

193^áprilísl8. DfXMAGYAROHSZAG „A köztársasági spanyol kormány külpolitikai alapelve: a padflzmus" „Kiirtjuk a diktatúra árnyékában megnőtt éiősdieket", — mondotta Zamora mi­niszterelnök — Felmondják Primo de Riverának Mussolinivei kötött titkos szerző­dését (Budapesti tudósítónk telefon jelentése.) Madridból jelentik: Leroux külügyminiszter részletesen nyilatkozott a sajtó képviselői előtt az uj spanyol kormány külpolitikájáról. Az uj kormány külpolitikai alapelve a baloldali pártok hitvallása: a pacifizmus. Spanyolország minden állammal jó viszonyban akar lenni. A legnagyobb sülyt a délamerikai spanyol államokkal való benső viszonyra fektetik. Ko­rekt viszonyban kiván élni Spanyolország azokkal az államokkal is, amelyekben dikta­túra van, — mondotta a miniszter. Katolikus körökben megnyugvást keltett Zamora miniszterelnöknek az a kijelentése, hogy az uj kormány semmit sem akar változ­tatni a katolikus egyházhoz váló viszonyán. A' közoktatásügyi és az igazságügyminiszter pénteken reggel repülőgépen Barcelonába utaztak, hogy szabályozzák a spanyol és a ka­talán kormány közötti viszonyt. A Párisból visszatérő Mello Franco őrnagyot határtalan ujjongással fogadta Madrid népe. Francot, akit az uj spanyol kormány a légi haderők főparancsnokává nevezett ki, több­ezer főnyi tömeg várta a pályaudvaron és vál­lain vitte keresztül fél Madridon. Zamora miniszterelnök a Corriere dcla Sera tudósítójának az u) kormány programfáról • Következőket mondotta: — Első feladatunk a spanyol nép maga­választotta uj államformájának megszilárdí­tása, azután elégtételt adni ennek a sokat sa­nyargatott népnek. Teljesen tisztázni akarjuk a felelősség kérdését arra az időre, amelyben lehetetlen volt a normális ellenőrzés. Gondos­kodni fogunk a rend fentartásáról, a magán­tulajdon védelméről és a jogrend helyreállítá­sáról. — A' vidékről mindenhonnan megnyugtató hirek érkeznek, Spanyolországban nincsen kom­munista veszedelem. — Gazdasági téren elősegítjük a magánvál­lalkozás szabad fejlődését és kiirtjuk a 'dik­tatúra árnyékában megnőtt élősdieket. Egy lapjelentés szerint a köztársasági kor­mány a legrövidebb időn belül felmondja a Primo de Rivera és Mussolini között megkö­tött tikos szerződéseket. feloszlatják a szenátust Madrid, április 17. Az ideiglenes kormány a mai minisztertanácson elhatározta, hogy dekrétumot bocsát ki, amelyben május 3-ig határidőt ad minden minisztérium számára a diktatúra intézkedéseinek revíziójára. A kor­mánynak az a szándéka, hogy későbbi intéz­kedésekkel ezeket megszüntesse. Mindazokat, amelyek törvényes jogokat alkottak, teljesen, vagy részben érvényben hagyják. A miniszter­tanács elhatározta továbbá, hogy a szenátus állandó részét feloszlatják, tekintettel arra, hogy az nem választás, hanem királyi kineve­zés utján jött létre. Nem kívánják, hogy ez alkotó része legyen az alkotmányozó nemzetgyűlésnek, amelyet az egész ország sza­vazása utján akarnak megalapítani. Franciaország elismerte a köz­társasági kormányt Madrid, április 17. A spanyol kormány va­lamennyi ország kormányához jegyzéket in­téz, amelyben közli az államforma megváltoz­tatását, csatolja azt a kormánynyilatkozatot, amelyet ,a köztársaság kikiáltása alkalmával tettek közzé és kéri az uj kormány hivatalos elismerését Páris, április 17. A francia "kormány elis­merte a spanyol kormányt. Alfonz Párisban Páris, április 17. Miranda herceg, főudvar­mester délután fogadta a sajtó képviselőit és a következő nyilatkozatot tette: — A király hálás köszönetet mond azért a fogadtatásért, amelyben Párisba érkezésekor részesítették. Óvakodik attól, hogy bárminő ne­hézséget okozzon a francia kormánynak és ezért magatartásában a legszigorúbb tartóz­kodást követi. Az az óhaja, hogy inkognitóját teljes mértékben megőrizze. Egyelőre bizony­talan, hogy a királyi család meddig marad a fogak természetei szépségét emeli és megtartja. Párisban. Ami a további elhatározását illeti, az ujabb döntés előtt a király bevárja a spa­nyolországi általános választás eredményét. A király — mondotta a főudvarmester — nem mondott le, csup"án ideiglenesen távo­zott az országból, hogy külföldön várja be a népakarat megnyilatkozását Alfonz egyébként a Hotel Meurioe-ben tar­tózkodik és sehol sem mutatkozik. II közgyűlés félévvel ezelőtti határozata alapján végre elkészült a javaslat a népjóléti ügyosztály szervezetéről (A Délmagyarország munkatársától.) Dr. vi­téz Szabó Géza kulturtanácsnok most készi­tette el a népjóléti ügyosztály szervezetére vonatkozó javaslatát és azt bemutatta a pol­gármesternek. A népjóléti ügyosztály felállí­tását, mint emlékezetes, még a mult év őszén határozta el a közgyűlés és a határozatot már hónapokkal ezelőtt jóváhagyta a belügy­miniszter. A városházán azonban érthetetlen okok miatt egyre halogatták a határozat végre­hajtását, mig végül a polgármester nagyne­hezen Budapestre küldte a kulturtanácsnokot az ottani népjóléti ügyosztály működésének és adminisztrációjának tanulmányozására. Elő­ször ugy volt, hogy az uj ügyosztály már­cius elsején kezdi meg működését Szabó kul­turtanácsnok vezetésével, de — miért, miért nem — ez a határidő is elmúlt anélkül, hogy komoly lépés történt volna az ügyosztály fel­állítása felé. Most olyan hirek terjedtek el a városházán, hogy a legközelebbi közgyűlésen meginterpellálják a polgármestert a közgyűlés jogerős határozatának mellőzése miatt. A pol­gármester nem várta be a készülő interpel­lációt hanem utasította a kulturtanácsnokot a javaslat sürgős elkészítésére. A kulturtanácsnok a polgármesterhez intézett előterjesztésében azt javasolja, hogy a polgármes­ter május elsejétől kezdve helyezze üzembe a szociálpolitikai ügyosztályt. Mondja ki, bogy má­jus 1-től kezdődöleg az anyagi támogatásra utalt szegények ellátására, vagy segélyezésére létesített városi, vagy a város által anyagilag támogatott következő intézeteknek és intézményinek, mint: az anya- és csecsemővédő intézeteknek, napkőzi otthonoknak, árvaháznak, szeretetháznak, kórház­nak, szükséglakásoknak, hajléktalanok menhelyé­nek, népkonyhának mindazok az adminisztrációs ügyei, továbbá az állandó havi és a rendkívüli pénzsegélyezéssel összefüggő, valamint a termé­szetbeni segélyezést végző alkalmi ínségakciókkal kapcsolatos azok a teendők, melyeket eddig vagy a polgármester, vagy egyes közigazgatási ügyosz­tályok ügykörében egymástól elkülönítetten intéz­tek, egységes irányithatásuk érdekéből a népjóléti ügyosztály, mint központi szerv munkakörébe utalják. Tegye az ügyosztály feladatává a már meglévő közjótékonysági intézményeknek és szegényellátás­nak legalább is a mai keretekben való feltétlen fentartása mellett azok lehető fejlesztésére irá­nyuló állandó gondoskodást, valamint a szegény­ellátás kiterjesztésére, a gyermekvédelem hatéko­nyabbá tételére a célnak alkalmas uj közjótékony­sági intézményeknek és segélyakcióknak a mai ellátási rendszer hézagaiba való beiktatásának előkészítését és megvalósi'ásuknak szorgalmazását Tekintettel arra, hogy a hatósági és a társadalmi segélyezés mai rendje, mely szerint a hatóság is, a jóté onysági egyesületek és egyházközségek is külön-külön segélyeznek, nem alkalmas annak a kívánságnak a kielégítésére, hogy a segélyezésre szánt összegekből és jótékony adományokból minden arra rászoruló igazságos arány szerint egyformán részesüljön, ezért utasítsa arra a nép­jóléti osztályt, hogy mielőbb teremtse meg a ha­tóság és a jótékony egvjesületek elkülönített se­gélyezési akciói kÓ7,ött a legszorosabb együttmű­ködést. Az ügyosztály segélyező eljárását addig is, mi^ a népjóléti igazgatás szervezéséről uj, megfelel n szabályrendelet készül, állapítsa meg a polgár­mester a kővetkezőképen: Az ügyosztály tartozik illetőségre való tekintet nélkül minden községitésért, vagy népjóléti gon­dozásért nála jelentkező és munkával el nem látható egyén kérelmét jegyzőkönyvbe venni, egyé­ni, családi viszonyairól őt kihallgatni, a bemondott adatok valódiságát kinyomozni és a kinyomozol t adatokét egy törzskönyvbe összefoglalni. Az ügyosztály köteles a közsegitésre szoruló, illetőleg arra szoruló szegényekről rendszereven központosított nyilvántartást vezetni. A közsegitség módja és mértéke iránt az ügy­osztály csak a megtartott vizsgálat után és annak eredményéhez képest intézkedik. Rendkívül sür­gős esetekben az ügyosztály a vizsgálat eredmé­nyének beérkezte előtt, sőt a kérelem jegyző­könyvbe vételekor is folyósíthat kisebb segélyt. Az olyanokkal szemben, akiknek szegedi illető­sége még megállapítva nincs, vagy kétséges, az ügyosztály a közsegitségnek csak a sürgős módját és mértékét alkalmazza A hatóság és a társadalom együttműködésének biztosítása és a közsegitségre szorulók megfelelő ellenőrzése céljából az ügyosztály minden kőz­P 1'28-as harisnya és keztyii hét csak április 25-ig csak 1 pár hibátlan azurcslkos mű­selyem férfizokni f pár I. hibátlan mosóselyem harisnya .... 1 pár I. Flór nfti harisnya, hi­bátlan 1'28 f28 1*28 1"28 1 pár I. gyönyiírö tavaszi kesztyű Ezen szinte hihetetlen olcsó árak csak míg a készlet tart. Fehércégtáblás BOROS MIKSA cég Széchenyi tér 15, (Slan László mellett.)

Next

/
Thumbnails
Contents