Délmagyarország, 1931. március (7. évfolyam, 49-73. szám)

1931-03-08 / 55. szám

DfLMAr.YARORSZAG Megérkezett Az 15 »L ÍVPUSU MERKÚR Kerékpár részletfizetésre P 185 CSEPEL kerékpár részletfzefésre P165 Déry Gépáruház, Kis ucca. VÁROSI BLOKK, KÜLVÁROSI PÁRT ÉS EGYEBEK Irta Toneill Sándor. Mostanában egy kicsit divatba jöttek a városok. Mi, akik eddig se csináltunk egyebet, csak városi politikát és akár Szegeden, akár Győrben, akár pedig Debrecenben rajta voltunk, hogy a várost fejlesszük, kénytelenek vagyunk Karakószörcsög, Alsósáralja és Pincerejtekhely országgyűlési képviselőinek beszédeiből tudomásul venni, hogy a városoknak nemzeti fontosságuk van és a városokat fejleszteni kell. A fejlesztésnek első lépése gyanánt meg ls alakult a képviselők városi blokkja. Megalakult a blokk, kerületekre való tekintet nélkül. Sajnos, ezt az alakulást a sajtó nem méltatta kellő figyelemre, a legtöbb lap megelégedett vele, hogy egy-két sorban regisztrálta. Pedig hát a blokk némi kommentárt legalább ls megérdemelt volna. Mert én elhiszem például, hogy Klebelsberg grófnak, aki az egységes pártnak tagja, komoly hite és meggyőződése, hogy a vidéki városokat fejleszteni kell. Elhiszem azt is, hogy ebben a kérdésben a baloldalnak bármelyik képviselője, sőt akármelyik szocialista képviselő is, akit várost kerület küldött a parlamentbe, egy véleményen van vele. Nem tudom azonban elhinni és elképzelni, hogy bármelyik kaputos, vagy csizmás képviselő, aki a vidéki kastélynak, a falusi háznak, vagy a tanyának ideológiájával került be az országházba, száz százalékig magáévá tudja tenni a különleges városi programot. Az ilyen ember mindig bizonyos lenézéssel vegyes irigykedéssel tekint föl a városra, sajnálja tőle a villanyt, az aszfaltot, a különböző kényelmeket és benne látja az okozóját, ha drága a csizma, magas a mezőgazdasági napszám és ha még a boletta sem tud segíteni a gabona katasztrófális áresésén. Ez olyan valóság, amit szépíteni lehet, de megmásítani és letagadni nem. Hogy ez igy van és a blokktól nem szabad sokat remélni, azt egy kis példával igazolhatom. ötegynehány esztendeje, mikor az Ipar mentése volt divatban, egy-két képviselő ivvel a zsebében véglgszaladgálta a kollégáit és aláírást kért tőlük. Néhány nap múlva a lapokból értesültünk, hogy megalakult a parlament Iparosblokkja és már százhat képviselő tartozik a kötelékébe. Mi, akiket élethivatásunk állított az ipar érdekeinek szolgálatába, tudtuk, hogy ennek az akciónak nem szabad túlzott jelentőséget tulajdonítani. Tiltakozni azonban ellene nem lett volna célszerű és nem ís lett volna okos dolog, mert abban az országban élünk, ahol egy nagy történetírónk megállapítása szerint népszerű balvélemények ellen nincs orvossság. Hagyni kell, mig a vizek visszatérnek rendes medrükbe. Ebben az időben történt, hogy egy nagy iparos küldöttség tisztelgett Herrmann Miksa kereskedelmi miniszternél. A küldöttség vezetője elmondotta, hogy mi járatban vannak, mit akarnak, a miniszter válaszolt és utána megkérdezte a megjelenteket, hogy van-e még valami kivánni valójuk. Erre megindult a panaszok és kívánságok áradata. A többek között az egyik iparosvezér nagyon kikelt az úgynevezett szegődményes uradalmi iparosok ellen, akiknek megvan a megélhetésük, mégis nemcsak az uradalomnak dolgoznak, hanem a szomszédos gazdáknak is és ezzel illegitim versenyt támasztanak az önálló, adót fizető és közterheket viselő iparosoknak. Peturbáni hangon követelte, hogy ezeket a szegödményes iparosokat minden külön munkától tiltsák el és ha ilyen munkán rajtakapják őket, kobozzák el a szerszámjukat. Herrmann miniszter egy darabig magyarázta, hogy ez nem lehetséges. A magyarázat nem használt. Az iparosvezér hajthatatlan maradt: — Ha a kegyelmes ur nem segít, akkor az iparosblokk elé visszük a panaszunkat. Nem lehet, hogy egy-két gazda érdeke fontosabb legyen, mint az Iparosság sérelme. Akkor állapítottam meg, hogy Herrmann miniszter nem vérbeli politikus, mert nyomban kibökte az igazat: | — Nem hiszem, hogy az urak sikert érjenek el, mert ugyanazok a képviselők vannak az iparosblokkban, mint az agrárblokkban. Körülbelül ugyanakkor történt, hogy két képviselő barátom Hódmezővásárhelyen járván, áttelefonált Szegedre, hogy meglátogatnak és megtekintik az egyetemi építkezéseket. Harmadiknak csatlakozott hozzájuk egy vérbeli kisgazdaképviselő, aki tavaly lépett át azon a kapun, amelynek csak egyik oldalán van kilincs. őszintén sajnáltam a halálát, mert egyszerű, de nagyon derék, becsületes magyar embert ismertem meg benne. A feleségemet vacsoraközben menyecskének titulálta, egyébként pedig tipusa volt a magáratartó alföldi magyarnak. Minden iránt érdeklődött, amit Szegeden neki megmutattunk. Mikor estefelé végigmentünk a Tisza partján, ahol a lerombolt Palánk helyén az első klinikákat kezdték alapozni, karonfogott és bizalmasan megkérdezte: — Aztán mibe kerül majd ez a sok oskolaépület itten? Pontosan nem emlékszem, de ha jól tudom, az akkori állapothoz képest százhuszonötmilliárd koronát mondtam neki. A megdöbbenés hangja tört ki belőle: — Szent Isten, oszt én ezt megszavaztam!... Jövőre jobban fogok vigyázni. Méltóztassék egy hasonló gondolkodású képviselőt a városi blokkban elképzelni. Mert, hogy ezeket is felszólítják a belépésre, az bizonyos és hogy be is lépnek, nincsen kizárva. A belépés ugyanis semmire sem kötelez: mutatja a megboldogult iparosblokk példája. Függetlenül azonban ezektől az anekdotaszerű visszaemlékezésektől, a városoknak és közelebbről a magyar városoknak igenis vannak megoldásra váró külön problémáik. Elsősorban az alföldi városokból, amelyek csak nevükben és lélekszámuk szerint városok, gazdasági megalapozással, kulturális intézmények létesítésével, építkezésekkel, a városi jelleg külső attribútumainak megadásával igazán városokat kell teremteni. E tekintetben pedig tegyünk le az üres jelszavakról és az önámitás politikájáról. Mondjuk meg egész nyíltan, hogy például Szeged is csak most van azon az uton, hogy város legyen belőle. Szegeden azért ko. molytalan a külvárosi párt, mert az egész Szeged maga Is nem eigyéb egy nagy külvárosnál, melynek a városi magja csak most van kifejlődőben. Amíg a legsajátosabb belvárosban tömegével vannak üres telkek, palánkok, lesü. lyedt házak, amíg az uccák rendezve nincscn$k, amíg nincs megoldva a nívó kérdése és főleg, amíg nem vagyunk vele tisztában, hogy mit l'K-ti március 8. birunk a tulajdonképeni városrendezés körébe bevonni, addig az általános csatornázás olyan ábránd, mintha a Mars csatornáit akarnánk ide áttelepíteni. És én azt hiszem, hogy a magukbaszállás pillanataiban a külvárosi párt ambiciózus vezetői is tisztában vannak vele, hogy eddigi tevékenységüknek egyetlen megfogható realitása az a halasbicska volt, amely nagy szerepet játszott a párt születése körül. Azt ugyanis maga a polgármester magyarázta el a párt vezérének, hogy az a svájci pénzember, akitől a reménybeli nagu kölcsönt akarta felvenni, amelyből mindenre telik, számláját ki sem fizetve lógott meg a hotelből, ahonnét ajánlatát Szegedre eljuttatta. A mai Szegedre egyszer azt a hasonlatot alkalmaztam, hogy olyan, mint a nagy felsőkabát, amelybe még bele kell nőni a gyereknek. Itt a városnál nem extenziv, hanem intenzív fejlesztésre van szükség. Kevesen tudják, pedig ugy van, hogy Szegednek a körtöltésen belüli beépített része akkora kiterjedésű, mint a Majna melletti Frankfurté. Ott azonban fél millió embernél több lakik ugyanakkora területen. Félmillió ember viseli azoknak a közmüveknek a terhét, amelyeket nálunk egy ötödrésznek kellene viselni, nem is beszélve az anyagi erőben és teherviselési képességben mutatkozó óriási különbségről. Ez mutatja legjobban, hogy a városodás minálunk milyen óriási nehézségekkel van egybekötve. Sajnos, ezek a nehézségek a városhoz penészgombák módjára hozzátapadt telepekkel még jobban megszaporodtak. Változtatni ezen már nem lehet, ellenben számolni kell vele, hogy ezek a higióne-ellenes, gazdaságilag káros alakulások még nagyon sok pénzébe fognak kerülni az amúgy is minden oldalról igénybe vett városnak. De éppen azért itt a legfőbb ideje, hogy bent, a körtöltésen belül is történjék valami, amivel legalább részben jóvá lehet tenni a félszázad előtti tévedéseket és mulasztásokat. Akkor a nagy árviz után idejött a királyi-l iztosság, csinált egy programot a város megkérdezése nélkül, megállapította az eszményi nívót, feltöltött egy csomó uccát és teret, felépített egy csomó középületet és azután otthagyta a várost, mint Szent Pál az oláhokat. Ez a valóság. Magában a városban maradtak mélyfekvésü terek, amelyek eső után vízgyűjtő medencéül szolgálnak és maradtak valóságos tavak és vízállások, amelyek a faluvégi llbausztatók hangulatát varázsolják az egyetemmel büszkélkedő alföldi metropolisba. Az én véleményem szerint itt kell megfogni a dolgot. Ha csakugyan van megértés a városi kérdések iránt odafönt, érthetővé kell tenni, hogy azzal, amit a királyi biztosság megkezdett, dc be nem fejezett, Szeged városa évtizedekre lehetetlen helyzetbe került. Polgárai a körtöltésen kivül telpeknek nevezett tuberkulózis-tanyái, t létesítenek, mikor a körtöltésen belül vannak a város tulajdonát képező, de mélyfekvésü, vizzel elöntött és jelenleg építkezésre nem használható területek. Mikor az állam a nivót rákényszeritette Szegedre, kötelezettséget vállalt, amelyet be is kell váltania. Ezeknek a mélyfekvésü tereknek és területeknek feltöltése, ami most megkezdődött, reális vagyongyarapodást jelent a városra nézve. Ezeket a feltöltéseket az államnak folytatni kell, még pedig nemcsak inségmunka formájában, hanem városfejlesztés szempontjából Is. Ha pedig a telkek az építkezésre alkalmasak lesznek, a város ne kicsinyeskedjék, hanem akár ingyen is bocsássa azoknak rendelkezésére, akik kötelezik magukat, hogy jóváhagyandó építési terv szerint megfelelő városi épületeket emelnek. Igy jutunk talán egy lépéssel megint közelebb ahhoz, hogy Mező-Szegedből Szeged város fejlődhessen. Bocsánat, ha kissé elkalandoztam a témámtól. A városi blokk ötlete azonban akaratlanul is ezeket a sorokat csalta a tollamra.