Délmagyarország, 1931. március (7. évfolyam, 49-73. szám)
1931-03-03 / 50. szám
Y93Í március 3. DÉLMAGYAROBSZAG 5 Hétfőn kiszabadult a Csillagbörtönből dr. Veér Imre (A Délmagyarország munkatársától.) Hétfőn iérdekes fogoly hagyta el a szegedi Csillagbőrtönt. Dr. Vecr Imre, a feloszlatott Mngyar Köztársasági Párt ismert nevű elnöke, akit köztársasági agitációjáért és cikkeiért többévi fegyházra itélt a biróság. Yeér Imre büntetésének csak utolsó részét töltötte a szegedi börtönben, korábban a pestvidéki fogház lakója volt. Évekkel ezelőtt államfogház büntetését töltötte a szegedi államfogházban, majd ez igazságügyminiszter ideiglenes szabadságot engedélyezett számára, hogy gyógykezel telhesse magát. Veér Imre akkor repülőgépen elhagyta az ország területét és Párisba ment. Később azután önként visszatért és jelentkezett a hatóságoknál. Első fokon akkor ötévi fegyházra ítélték, mig a fellebbezés során 2 és félévre mérsékelték büntetését. Most egyfolytában 3 és félévet töltött börtönben hétfői kiszabadulásáig. Dr .Veér Imre a hétfői napot Szegeden töltötte, számos barátja és ismerőse kereste fel. Az esti gyorsvonattal utazott el Budapestre. Egységespárti beszámoló Oszentivánon — akadályokkal (A Délmagynrorszárj munkatársától.) Az Üszentiváni kerület képviselője, Bodó János, szombaton és vasárnap délután akarta megtartani beszámolóját kerülete székhelyén. A beszámolóból azonban jóformán nem lett semmi. Szombaton délután a Polgári Körben vetitettképes előadás vezette be a beszámolót. Az előadásnak az volt a célja, hogy nagyobb tömeget vonzzon a körbe. Az előadás azonban a német kisgazdák helyzetéről szólott. Bemutatták ezenkívül a dunántuli jásztelepeseket is. Amikor a földmivesek látták, hogy a német gazdák iemeletes házakban laknak, viszont a jásztelepesek olyan szerencsétlen sorsban vannak, hogy földgunyhókban húzódnak meg, zaj tört ki. Elkeseredett kifakadások hallatszottak, abcugolások. Nemsokára csendőrök siettek a terembe és csendre intették a hallgatóságot. Amikor Bodó János képviselő felállott, hogy elmondja beszámolóját, oly erővel tört ki a zaj, hogy a képviselő képtelen volt szóhoz jutni. A közönség kitódult az uccára és ott tárgyalta az eseményeket. Vasárnap délután a Gazdakörben kellett volna Bodónak elmondania beszédét. A helyzet itt is az előző napihoz hasonló volt. Mielőtt a beszámolóra került volna sor. a felszólalók azt tették szóvá, hogy a járás 20 ezer pengőt kapott az Ínségesek részére, azonban ezt a pénzt még nem osztották ki. Ilyen előzmények után kísérelt meg beszélni Bodó képviselő, Felszólalását hews közbeszólásokkal zavarták meg. Tlven körülmények között Bodó képviselő nem tudta beszédét befejezni és eltávozott a községből. Hóvihar Dániában Kopenhágc, március 2. Tegnap és az éjszaka egész Dánia területen erős hóvihar volt. A vasutforgalomban mindenütt fennakadás állott be. Igen sok vonat a hóban elakadt. Az utasokat csak órák multával tudlak kiszabadítani. A telefon- és távíróvonalak nagy része megszakadt. Száz és száz magánautomobil rekedt el az országutakon. Egyik kikötővárosban a kikötő felé eső városrészeket elöntötte a viz. A vihar ma megszűnt, de még mindig havazik. V ZETUNKI Araink olcsóságával! Áruink kiváló minőségével! Kötöttáruk:l _ Saját gyárunkban készülnek I 5 a legdivatosabb fazonokban. | i mm—mm Fehérnemuek: |> J Kizárólag raktárunkon levő 1 3 garantált minőségű anyagok" 1 ^ bői készen és mérték szerint | m\mmmmmaűM Harisnyák: h IMMBaMii III 11HIHIII f MH^iMBUflUilüHilkl^ Minden p&rérl ieljes felelősségei vállalunk. 1 wr Silány, selejtezett reklámárukat nem tartunk. Lampel és Hegyi ffiT2* Hetven&úromra emelkedett a liiuszbeiegek szúrna (A Délmagyarország munkatársától.) Vasárnap és hétfőn ismét emelkedett a főorvosi hivatalnak bejelentett tifuszmegbetegedések száma. Vasárnap négy uj beteget jelentettek a kerületi orvosok, hétfőn ismét egyet és Igy hetvenháromra emelkedett azoknak a tífuszos betegeknek a száma, akikről a főorvosi hivatalnak van tudomása. Az utóbbi napokban az a hir terjedt el, hogy a járványveszély mégszünt. Ezzel kapcsolatban dr. Ács Sándor tiszti főorvoshelyettes kijelentette, hogy a járvány még mindig nem tekinthető megszűntnek, tehát éppen olyan szükség van az egészségügyi rendszabályok betartására, mint eddig. — A járvány nem szűnt meg — Ismételte a főorvos —, bár a jelek szerint szünöben van és éppen azért van szükség talán még fokozottabb óvatosságra, hogy ne éledjen fel ismét, hogy sikerüljön teljes elfojtása. /I kisvasúi és a kereskedők A Kereskedők Szövetsége gabonaszakosztdlydnak értekezlete (A Délmagyarország munkatársától.) A Szegedi Kereskedők Szövetségének gabona, termény és liszt szakosztálya vasárnap délelőtt Rosenstock Salamon elnöklete alatt értekezletet tartott. Mint jelentettük, ar egyik szegedi <"ég a kisvasút állomási alkalmazottai által adja el áruját a tanyai állomásokon. Az értekezleten az elnök ismertette az ügyben a kamara állásfoglalását, amely szerint más is bérelhet az állomásokon rakterületet, de gyakorlatilag keresztülvihetetlen az, hogy más cég is árusítson az állomásokon. Az ügyhöz sokan szóltak hozzá. A felszólalások lényege a következő volt: K szakosztály nem akarja, hogy ilyen módon zugkereskrdclem fejlődjék ki. Ez nemcsak a kereskedőknek kár. hanem kára a vnrutnak is, mert a kereskedők emiatt nem veszik igénybe a vasutat, hanem inkább autón szállítanak. De megtörténhetik az is. hogy a kisvasúti alkalmazottak rákapnak a kereskedésre és később a megbízó kereskedő megkerülésével, a saját szakállukra fognak kereskedni. Az alkalmazottaknak ugyanis joguk Belvárosi Mozi Március 3-án, kedden Nem repríz !! VOLGA LANYA éneklő, zenélő dráma 0 felvonásban. Gyönyörű kiállítás, orosz kórnsok, orfenmi nrodnkciók. * Főszereplők: EVELIN HOLT - IGO SYM \iorkivfli. Burleszk. Előadások kezdete 5, 7, 9, vasár- és ünnepnap S, 5, 7, 9 órakor Korzó Mozi Március 3., 4-én, kedden, sierdán Verne Gyula fantasztikus r»j?énve színes filmen 10 felvonásban A REJTELMES SZIGET Főszereplő: LlONEL BARRIMORE Azonkívül- Burleszk. Előadások kezdete 8, 7. 9, va»ár- és tlnn«pn»p 8, S, T, 9 órakor van a vasúton rezsiben szállítani. Előfordulhat az is, hogy az alkalmazottak megvásárolják Szegeden az árut és a fuvardíj megkeresésével eladják a tanyán. A kisvasutnak joga lett volna nyitott rakterületet kiadni, 'de nem fedett raktárt, ahol a kereskedő használja a vasút mázsáját is. Kivihetetlen az. hogy más kereskedő is béreljen olt raktárt. mert a kon kurrenseket nem lehet egy helyiségbe összezárni. Különben is presszionálhatják a vevőket az egyik, vagy a másik kereskedő javára. Az értekezletnek az ellen nincs kifogása, hogy a kereskedő saját pénzén fedett raktárt állítson föl és oda fizetett, privát személyzetet állítson eladóként. De nem lehet az, hogy egy kereskedő privilé.(ji:álja a vasutat és kisajátítsa magának az alkalmazottakat. Az értekezleten felszólalt az érdekelt kereskedő, Máthé Sándor is, aki kijelentette, hogy ő a főnökök feleségeit*bízta" meg és nem hajlandó engedni a szakosztály kérésének: a raktárait továbbra is fentartja. Ezt azzal indokolta meg. hogy amit ő tett, ezt utána csinálhatja bárki. Az értekezlet végül elhatározta Szántó Rezső, Faludi Jenő, Lampel Oszkár, lloffmmn János és Kelemen Gyula felszólalása után. hogy sérelmeit memorandumba foglalja és küldöttségileg adja át a polgármesternek. Az értekezlet ezután a Lloyd-biróság ügyével foglalkozott. Megállapították, hogy ugy a szerfMipl-rp rrilnt a kíSmvékhpMol-r'' nérvp l-rrtI