Délmagyarország, 1931. március (7. évfolyam, 49-73. szám)
1931-03-20 / 65. szám
1931 március 20 DÉLMAGYARORSZAG Jön az idény legszebb filmje a 1400~an mondották fel a kereseti adói, 600-ait a jövedelmi adói Hz adáfelmondás oka: az (Ízleli forgalom csökkenése, a fogyaszíóképesség visz* szassése, a termelési válság (A Délmagyarorszdg munkatársától.) Néhány héttel ezelőtt hirt adtunk arról, hogy a rögzített kereseti adót ebben az évben Szegeden líOO-an mondták fel az adóügyi hatóságoknál, de tömegesen mondták fel a rögzített jövedelmi és vagyonadót ís. Az érdekeltek kívánságára a pénzügyigazgatóság a jövedelemadó felmondási határidejét március elrejéig meghosszabbította. A benyújtott felmondások feldolgozásával most készült el a városi adóhivatal és megállapította, hogy a jövedelemadóját 591 szegedi adózó mondta fel. A' legtöbb felmondási jogával élő adófizető a kereskedők és az iparosok soraiból került ki, de igen szép számmal van köztük gazdálkodó és lateiner is. A kereskedők az üzleti forgalom nagymérvű csökkenésére és az üzleti követelések behajthatatlanságának fokozódására, az iparosok a megrendelő kör, illetve a közönség fogyasztóképességének csökkenésére, a gazdák az alacsony termésárakra és a mult évi aszálykárokra hivatkoznak. A legtöbb fellebbező olyan súlyos bizonyítékokat csatolt felmondásához, amelyeket a pénzügyi hatóságoknak el kell fogadniok és igy az adóhivatal megállapítása szerint a felmondott jövedelemadóknak legalább nyolcvan százalékát csökkenteni kellt A rögzített adót nemcsak az adózók mondhatják fel, hanem felmondhatják azt ax adóügyi hatóságok is. A szegedi pénzügy igazgatóság élt is a felmondás jogával és ebben az évben háromszázötvenhárom esetben mondta fel, illetve emelte fel a rögzített jövedelemadót. Az érdekeltek legnagyobb része lateiner, orvos, ügyvéd, földbirtokos és gyáros. Abban az esetben természetesen, ha az érdekeltek alaptalannak tartják a pénzügyigazgatóság adóemelését, jogorvoslatot kérhetnek ellene. Törvényszéki tárgyalás a Kissombori Olvasól&örben A bíróság csütörtökön reggel kezdte meg a vagyonbukott Kiszombori Takarékpénztár igazgatójának és igazgatósági tagfalnak bünügyét — Csalárd bukáse vétkes bukás, &Utlen kezelés, csalást sikkasztás vádja Tőzsér Károly ellen (A Délmagyarország munkatársától) A szegedi tórvénvszék büntetőtanácsa: dr. \pczj" Ernő elnök, dr. Molnár István és dr. Bátky Zoltán szavazóbirók, dr. Llszkav Lóránd ügyész, dr F*. kete László és dr. Szécsy György védők kíséretében kiszállott Kiszomborba. hociy letárgyalja a vagyonbukott Kiszombori Takarékpénztár ügyét. A tárgyalás iránt óriási érdeklődés nyilvánult meg. A kiszombori olvasókör helyiségében úgyszólván egész Kiszomhor népe hallgatta a tárgyalást. Az elnök először a terjedelmes vádiratot ismertette. A vádirat pontosan kimutatja, hogy miképen állott elő az intézet 290 ezer pengőt melhaladó tartozása, amelyre fedezet alig maradt. A vádlottakat: Tőzsér Károly vezérigazgatót és az igazgatósági tagokat: Tőzsér Lajost, a Makói Népbank igazgatóját, Molnár Andrást, Daróezy Ferenczet, Balla Jánost, Busa Károlyt, Eberhardt Józsefet, a község legtekintélyesebb embereit, a vádirat csalárd bukás bűntettével és vétkes bukás vétségével vádolta. A vádirat részletesen megmondja, hogy kik miben bűnösek. Igy Tőzsér Károly és Lajos, valamint az igazgatósági tagok a váílalat üzleti könyveit megváltoztatták, a Pénzintézeti Központ revizorai elől a gabonatárolási könyveket elrejtették, az intézet tartozásait eltüntették és Igy a tényleges vagyoni státust eltitkolták. Tőzsér Lajos 8 ezer pengős váltóját beváltottnak tüntették fel, pazaroltak, tőzsdéztek, spekuláltak, gondatlanul vezették az üzletet és ezzpl az Intézet összeroppanását okozták. Tőzsér" Károly ellen ezenkívül még » vádak léglóját sorakoztatta fel flz ügyészség. Az igazgató elkövette a hűtlen kezelést Is azáltal, hogy az igazgatóság hozzájárulása nélkül 28 ezer pengős kölcsönt folyósított a rokonainak és ez a pénz tedeíet hiányában elveszett. Csalás bünlttíével azért vádolják, mert a vállalat fizetőképességét hirdetve, 47 kisembert részvényjegyzésre buzdított és őket érzékenyen megkárosította. Ugyancsak csalást követett el azzal is, hogy hitelképesnek tüntette fel az intézetet és hitelbe veti búzát a kisemberektől, akiknek búzája Ilyen módon oda•nesrett Vádolják ezenkívül 27 rendbeli csalással ls, amiket azáltal követett el, hogy 27 csetbm búzát vitt át beraktérórásra és ezek szőrén-szálán eltűntek. De rovására ir az ügyészség 11 rendbeli sik. kaiztáit Is, mert a kisgazdáktól kapott beváltási és törlesztési váltókat leszámitoltatta és ezeknek az ősszegét megtartotta. Végül külön 2 rendbeli sikkasztást ls a terhére irt a vádirat Az egyiket a Back inalom kárára követte el 2® ezer pengő értékben, a másikat a SZegedl Kenderfonógyár panaszolta be, mert Tőzsér a gyár megbízásából 6 ezer pengőt vett fel az OFB földhaszonbéresektől és ezt az összeget jogtalanul megtartotta. A Back-malom sérelmére a sikkasztást ugy követte el, hogy a neki búzavásárlásra átadott 20 ezer pengőt mrflartoíta. Az igazgatósági tagok bűne nagyjából az, hogy éveken át aláírták a hamis mérlegeket, pedig ezek a vállalat tartozásait nem tüntették fel. Tőzsér Károly általában beismerte a terhire rótt eseteket, de ktjelentet-e, hogy nem érzi bűnösnek megát. Elmondotta, hogy 6 épen a klsem berek érdebeinek megvédése céljából nem akarta az általa hidott fizetésképtelenséget nyilvánosságra hozni. Várta a viszonyok megjavulását és ha a gazdasági helyzet nem romlott volna le, a kibontakozás lehetővé vált volna. Ebben Lajos bátyja is segítette volna, mert az 450 ezer pengő vagyonnal rendelkezett. A hamis mérlegek készítését beIsmerte. A kibontakozás lehetetlenségét csak 1929. januárjában látta, amikor megrohanták. A beraktánozási üzletekre vonatkozólag előadta, hogy azok tulajdonképen adás-vételek voltak és nem beraktározások. Elismerte, hogy tőzsdézett és merészen spekulált. A családi kölcsönre fedezet volt — vallotta. A részvényjegyzésre azért buzdította az embereket, mert friss" vérkeringést akart Inté. setének biztosítani. A váltók leszámítolásánál nem tudta, hogy fizetésképtelen a takarék, legfeljebb Immobilisnek látta. A Back-fél^ tételre azt adta elő, hogy a cég megbízásának eleget tett és a jelenleg fennálló differencia más ügyletből származott. A Kenderfonógyár követelésének jogosságát tagadta. A bíróság ezután az igazgatósági tagokat hallgatta ki. Ezek azt vallották, hogy "ők az Igazgató spekulációiról nem tudtak, tárolási könyvet sohase láttak. t929-ben 40 ezer pengővel szanálták ar In tézetet, de ugy látszik, hogy e-z se volt elegendő, mert tilalmuk ellenére Tőzsér tovább is spekulált A biróság este 6 órakor berekesztette a tárgyalást. Pénteken reggel még két vádlottat hallgatnak ki, azután sor kerül a 128 tan.u meghallgatására. Éhínség fenyegeti Wikkfng hajótöröttjeit CBudapesti tudósítónk teletonjclentése.) Newyork hói jelentik: A Wikking hajótöröttjeit, akik Hosre-szigetén tartózkodnak, éhínség fenyegeti. A mentőhajók nem tudják a szigetet megközelíteni, mert vastag jégpáncél veszi körül. A szigetnek mindössze 20 lakója van, akik nem voltak elkészülve arra, hogy több, mint száz embert napokig kell élelmezniük. A newfundlandi kormány most elrendelte, hogy a szigetet a jégtáblákon keresztül próbálják megközelíteni, azonkívül repülőgépekről is dobnak le élelmiszerzsákokat Bizalmai szavazlak a francia kormánynak Páris, március 19 A képviselőház 321 szavazattal 256 ellenében bizalmát szavazott a kormánj-nak. Beverték a prágai német követség ablakait Prága, március 19. Prágában tüntetés volt a német követség előtt. Bevertek néhány ablaktáblát, majd szétfutottak a tüntetők. A kővek közt egy ólomdarab is volt, amelyen ez volt bevésve: »Le a németországi fasiszta diktatúrával!* A tettesek kilétét nem tudták megállapítani. Müller volt kancellár állapota válságosra fordult (Budapesti tudósítónk telefonjelentése.) Berlinből jelentik: Müller volt kancellár állapota válságosra fordult. Tüdőgyulladás lépett fel, a láz rendkívül magas. A volt kancellár eszméletlenül fekszik. Repülőkatasztrófák Róma, március 19. Csütörtökön délben Marina di Pisa közelében a Savoga 61 jelzésű repülőgép, amelyet Carlo Móddalena alezredes, Cecconi százados és Da Monté alhadnagy, motorkezelő vezetett, a tengerbe zuhant. Mindnyájan odavesztek- Maddalena alezredesnek volt az olasz tisztek közt a legtöbb k;tüntc-' tése. Hétfőn lesz itélet a Bauer-perben Bécs, március 19. A' Bauer-perben csütörtökön délután befejezték a tanúkihallgatásokat. Pénteken helyszíni szemle lesz a lainzi Vadaskertben, szombaton a tárgyalás szünetel, ugy, hogy itélet hétfőre várható. Gróf Károlyi-Gyula külügyminiszter római látogatása Róma, március 19. Gróf Károlyi Gyula külügyminiszter március 23-ai római látogatásának bejelentésével kapcsolatban a lapok kijelentik, hogy a magyar külügyminiszter nem csupán azért jön Rómába^ hogy a gabonakonferencián résztvegyen, hanem azért is, hogy az olasz kormánynál látogatásokat tegyen. Gróf Károlyi Gyula mint magyar külügyminiszter most jön először Olaszországba. Ezt a körülményt a lapok felhasználják arra, hogy látogatásának jelentőségét kidomborítsák. Jelentik, hogy kétségtelenül megbeszélést fog folytatni Mussolini miniszterelnökkel és Grandi külügyminiszterrel. i i