Délmagyarország, 1931. március (7. évfolyam, 49-73. szám)

1931-03-15 / 61. szám

[ A pártot a tulző szempontok kifejezésében és érvényrejuttatásában eddig megakadályoztiks akiket el akarnak tenni az útból. Elnöknek dr. Brrecz Jánost akarják megválasztani, de ennek a tervnek nagyon sok ellenzője van, különösen Berecz személyének és működésének tisztelői körében. Azt mondják, hogy a Katolikus Kör és a Piarista Diákszövetség elnöke ne vállalja el az egyik legexponáUabb politikai szerepet, mert az igen kártékonyán hatna az egész szegedi közéleti szellemre. Egyébként nem látnák szivesen, hogy a minden körben tisztelt, becsjjlt és szeretett Berecz János politikai exponenséget vállalna. A párt élére nagyobbrészt jobboldali emberek kerülnek. Szó van dr. Széchenyi Istvánról, dr. Tóth Imréről, Doránszky Károlyról, Vidacs Aladárról és dr. Dobay Gyuláról. Makkai Sándor Hónapokkal erelőtt egy könyv jelent meg romantikus körülmények között, mely az erdélyi magyarság pusztulását siratja el. A »Zátony«. Á Nyugat január tizenhatodiki számában aztán cikkben válaszol az, aki cg\ i';e a leghivatottabbaknak e kérdésben nyilatkozni, mert egyik vezére az erdélyi magyarságnak, Makkai Sándor. *Nincs menekvés?* Ezt a kérdést teszi fel a címben. És megfelel rá. Ez a felelet azok közé az irások közé tartozik, melyeket a régibb, romantikus kifejezéseket kedvelő nemzedék ia magyarság aranykönyvébe iltőknek« nevezett. Ez a három rövidke oldal valóban köteteknél többet és mélyebbet mond el mlrólunk. És Írójukról. A íZátonyi a halott erdélyi magyarság teteménél elzokogott jajszó és a következtetése az, mondja Makkai Sándor, hogy nincs más hátra, mint >egész életünkkel bizonyítani, hogy életünk lehetetlenné van téve«. Igy van-e ez? Mindenekelőtt: jó politika-e ez, megváltoztatni lehet-e ezzel a helyzetet, ezzel az Európa lelkiismeretére való siránkozó apellálással? »Megható anakronizmus, hangzik a válasz, Európában az a magyar romantika és szentimentálizmus, amely még hisz egy Ilyen lelkiismeretben... De hamis is ez a politika, mert a halálnak, vagy a csodának tétlen várására szoktatja a nemzetet. A kisebbségi kérdésben, főleg magukra a kisebbségekre nézve, ez az egyoldalú sehmutogatás és halálimitáció meghaladott álláspont... Mert az igazság az, hogy egy nép sem akar meghalni. És csak akkor halna meg, ha maga akarná a halált... Nekem... az a meggyőződésem, hogy ez az egész temetési ceremónia testvérieden megsértése annak az erdélyi magyarságnak, amely tényleg nagy és keserves viaskodásban próbálja meg bizonyítani, hogy élni akar és tud Is. Az erdélyi magyarságnak élet alatt nem szabad többé kizárólag a külső impériumhoz kötött és azáltal támogatott nagy életet értenie. Az élet nem merülhet ki többé a *nagy* országkormányzó politikában, a régi földbirtokos életben, a jogászkodásban és az űriemberségben... Nagyon jól tudjuk, hogy mennyire kezdők vagyunk az élethez, a kisebbségi élethez. De egyet világosan látunk: az a feladatunk, hogy megalkossuk az erdélyi magyarság szervezett önfentartását, melynek keretében a másfélmillió magyar biztositani tudja másfélmillió magyar anyagi lelki exlszlencláját...« Több oldalról tudjuk, hogy ez a felfogás már nem áll elszigetelten Erdélyben és az erdélyi magyarság nem tőlünk várja a bátorítást. Más ok az, ami ezt a felfogást a mi számunkra is Időszerűvé teszi. Bárhogyan is óhajtanánk, bárhogyan is várjuk a történet utjának a fordulatait, abba bele kell nyugodnunk, hogy a nemzetiség fogalma és élete a mai viszonyok közt átalakulóban van. Nagy egységek megszületése készülődik, nagy gazdasági, állami szövetkezések, eddig soha nem tapasztalt érdek összefonódások eddig soha nem tapasztalt mértékű összeforrását hozzák magukkal államoknak s ezek a körülmények az állami szuverénitásból nagy szeleteket fognak lehasítani. A nemzet és állam a mai viszonyok kőzött egyre távolabb kerülnek egymástól. Az állam anyagi halaimat jelent, a nemzetiség, ugy, ahogy nagyapáink értették ezt a szót, a nemzeti mivolt pedig szellemi létező. A nemzet léte nem addig tart, mig az államhatalom. A nemzeti mivolt nem lügg attól, hogy milyen állam fennhatósága alatt élek, nemzeti mivoltomtól senki és semmi meg nem foszthat, ha az a nemzeti mivolt elevenen él szellememben és tevékeny életemben. Makkai Sándor e válaszának, de egész munkásságának, melynek ez a rövid cikk gyönyörű, tömör foglalata, rendkivüli jelentősége van tehát nemcsák az erdélvi magyarság számára, hanera a mi száDÉLMAGYARORSZAG munkra is. Ez a gondolat uj könyvében, mely »A magunk reviziója« cimet viseli, nyer nagyarányú formát és kerül kidolgozásra részletesen. Igen, a magunk revíziójára van legelőször szükség. Makkai Sándor az életrevalóságban jelöli meg azt a fogalmat, melynek a magyarság fogalmához kell járulnia. Az életrevaló magyarság, nem pedig az, amely régi nagymultján kesereg, elesettsége panaszát sirja Európa részvétlen fülébe, annak lelkiismeretére apellál és régi érdemeit emlegeti. Az a magyarság ez, mely nem birja el a sors csapásait. Az uj magyarságnak életrevalónak kell lenni, fontosnak kell tennie magát Európa előtt, AZ ÉLET M (A bohém ágya) Békefl Antal, a kiváló iró és újságíró, fiatalkorában a szinészi pályára készült. Egyszerre volt szininövendék és a Pesti Napló munkatársa, egyszerre két múzsának udvarolván, mig az egyik egészen a maga számára hódította meg. Bizalmas baráti körben akkor is élvezték gyönyörű hangjának maradványait, amikor már nagyon óvatosan kellett élnie a betegsége miatt. Egyszer megesett vele, hogy átmenetileg lakás nélkül maradt. Megesett az mással is, nem jött azért zavarba. Dolga végeztével kiment a vasúti állomásra, belefeküdt a zsolnai vonatba s megbízta a kalauzt, hogy a határon költse fel. Ott átszállt a visszafelé jövő vonatra s kellő időben megérkezett Pestre. A Ixust megengedte a zsebében levő állandó szabadjegy. Néha Fiume felé utaztak igy az újságírók, máskor Kolozsvárra, az volt csak a fő, hogy el ne mulasszák a csatlakozást. Egyszer vendéget kapott Békefi, aki szivesen meghált volna nála. — Ejnye, de rossz időben érkeztél, épp most tapétázzák, bútorozzák a lakásomat s azalatt magamnak is a szerkesztőségi vendégszobát kell igénybe vennem. — Azért együtt vacsorázhatunk I — Hogyne! Feltétlenül 1 A vendége megvárta, mig elkészült a redakciós munkával, együtt mentek kifelé, Békefi előbb azonban tüntetve visszaszólt a szerkesztőségi szolgának. — Samu, mire hazajövök, vesse jó puhára az ágyamat. Samu impertinens arckifejezéssel dörgölte a kezét. — Igenis, szerkesztő ur, csak azt tesség megmondani, hogy esti, vagy reggeli lapokból méltóztatik parancsolni? (Műhelytitkokról) A nemrég elhunyt Varga Borbála minden éleseszüsége mellett is hihetetlen naiv tudott lenni. — Tudja-e, mit csodálok legjobban az íróknál? — kérdezte egyszer tőlem. Nem azt, hogy novellát irnak, végtére ahhoz vagy ért valaki, vagy sem. Hanem az a csodálatos, hogy éppen 8—9 tárcalábra terjednek s az elbeszélés éppen a hasáb alján ér véget. Megmagyaráztam neki, hogy ez nem az Író furfangja, hanem a mettőré, aki egyenlő tárcalábakra osztja a cikket. Természetes hát, hogy a legvégén végződik. — Mégis érdekes, folytatta Varga Borbála, hogy ekkora terjedelemben irnak meg egy témát. Ugyan, tanítson meg rá, mert irok néha én is tőrténeteket, de azok elférnek egy-két tárcalábban. — Nézze, feleltem, ha nagyon akarja, elsajátítja a hosszadalmasság tudományát. Ellenben nagyon lekötelezne, ha maga tanttana meg rá, hogyan lehet egy történetet két tárcalábon elmondani. (Asszonyok maguk között) — Drágám, közölni akarok veled valamit, roppant érdekes^ szinte szenzáció, de még nagy titok. A drágám "majd elolvad. — Mondd márt — Ne vedd zokon, ha hangsúlyozom, hogy szörnyű titok még. Lehet, hogy néhány nap múlva kipattan, mások is tudnak róla, akkor aztán én fel vagyok oldva a diszkréció alól. De igérd meg, hogy nem mondod el senkinek. — Ugygygyan, kérlek, mit tételezel fel rólam? — Szóval nem mondod! — A világon senkinek. Erre a drágám meghallja a pletykát, sivalkodhat, gyönyörködhet, eshetik többrendbeli ájulásba a meglepetéstől. — Nahhátt, ilyet! Az elbeszélő azonban még mindig nem tud meg. nyugodni, ^ 1931 március 15. nélkülözhetellennek. Be kell bizonyítania, hogy igenis él s hogy tud még adni ő ls szeszélyes, önző, rideg szivü anyánknak, akit mégsem tagadhatunk meg, mert ugy sincs kihez menni tőle, Európának. S ha keressük, ml az, ami Makkai Sándornak, a theológiai irőnak, a regényírónak, a histórikusnak, az esztétikusnak és a püspöknek a legnagyobb jelentősége a magyar életben, akkor abban fogjuk megtalálni, hogy ennek az uj nemzeti gondolatnak egyik első, legtudósabb és leghatalmasabb' szavú prédikátora. Dr. Joé Tibor. OZIJÁBÓL — Drágám, attól tartok — már ne haragudj, de nagy érdekem fűződik hozzá — én félek, hogy te mégis csak elmondod valakinek, de ugy, hogy megesketed, a becsületszavát is veszed, hogy ne adja tovább. Csak arra akartalak kérni, hogy még ezt se tedd meg. Ámde a drágám egyszerre megértő lesz. — Látod, ez már okos dolog. Jó, hogy mondod! (A becsületets megtalálóról) Az öreg Juránovics bácsit egyszer, még a háború előtt, az a kellemetlenség érte, hogy a vendéglősök kongresszusáról hazafelé utaztában ellopták négyezer koronáját. Nagy pénz volt az akkor mindenképpen, még ott isv ahol maradi legalább ugyanannyi tartalékban. De az öreg, aki mindig takarékos, józan életű, ember volt, különösen fájlalta a veszteséget Talán ennek volt tulajdonítható, hogy néhány nap múlva helyben feladott pénzeslevelet kap. Rendes a pecsétje, a bélyegje, tartalmaként pedig 4000 korona van feltüntetve. Ahogy aztán kinyitja, kihull belőle négy papirszelet, kalligrafikusén rápingálva mindegyikre az ezres szám. Juránovics, pedig akkor már nem volt meg a régi fürgesége, átballagott a póstára. — Egy becsületes ember, mondta, elküldte az elveszett pénzemet. A nevét nem árulta el, azért idefordulok az urakhoz, nyomozzák ki s ha megtalálták, adják neki az illő jutalmat az ősszeg huszonöt százalékát. Azzal letett az asztalra egyet a kapott ezresekből^ (Számla-apasztá8) A régi időkben történt, hogy egy rókusi kiskocsmában megjelent három terebélyes alak. — Vacsorálni szeretnénk. Láttára a három kiadós férfiúnak, oda volt a boldogságtól a kocsmáros, Igen helyesen gyanítva, hogy ezek a bőséges táplálkozástól híztak meg ennyire, következőleg most se válnak hűtlenné a tradíciókhoz. — Rostélyost kérek sok fokhagymával, mondta az első, aki később, alighogy belekezdett, elragadtatással zengte. — Fölséges! FogjanaR mlngyárt hozzá a másodikhoz is, mert ilyent nem eszem minden nap Bajtársai sem maradtak hátralékban, azok Is dupla porciókat kebeleztek be, válogatott Jókat hojattak s csapra veretlek egy kisebb hordó sert. Éjfél táján a vezérevő odaintette magához a túlságosan boldog vendéglőst. — Számolja össze, ml volt Egybe az egészet. Kiderült amolyan tizenkilenc-husz korona, meg néhány fillér, nagyobb ősszeg, mint amennyi bizony itt egy hét alatt előfordul. Erre a tekintélyes rendelő belenyúlt a zsebébe. — Én a Schütz pékmester ur üzletvezetője vagyok, a két barátom a segédeink, ön régóta tartozik a gazdánknak, amit az semmi módon nem tud behajtani. Megbízott hát bennünket, hogy vacsoráljuk le a tartozást. Sajnos, akárhogyan készültünk rá, egészen nem sikerült, mert még mindig maradt fenn három korona és husz fillér. Azzal felkerekedtek és otthagyták a bámuló vendéglőst. Bobi, ÍICWMAN^BALLY « IPSZAIIUOU Árban 10 ClPCjlfBelvárosi CipöUzletben WW Széchenyi fér 11. VSrosI bírhfts. Megérkeztek a lagujabb OPEL *. s WONDER csodakerékpárok WOLF JtéDánütázhaiL M ucca 1. t