Délmagyarország, 1931. február (7. évfolyam, 26-48. szám)
1931-02-25 / 45. szám
1931 február 25. DÉLMAGI ARORSZ 4G 5 IMÁI l II dorozsmai hadiözvegyed panaszai ügyében ötven tanút hallgatott ki a vármegyei főjegyző (A Délmagyarorsiág munkatársától.) Többizben beszámolt a Délmagyarország Kuthy Géza számvivő és a dorozsmai hadiözvegyek ügyéről. Mini ismerétes, az özvegyek a számvivő ellen tömegesen feljelentést tettek, részint azért, mert illetményeikből jogtalanul levont, részint azért mert a végkielégítés megkérése fejében pénzl kért és fogadott el. A népjóléti miniszter két héttel ezelőtt leküldte vizsgálóbiztosát Dorozsmára, hogy a hadiözvegyek panaszait meghallgassa. Erről a vizsgálatról akkoriban részletesen beszámoltunk. Most zajlott le Dorozsmán a vármegyei vizsgálat, amelyet Dobay Andor vármegyei főjegyző folytatott le. A vármegyei vizsgálat, teljesen megnyugtatta a kedélyeket. Ezen a vizsgálaton nem akadt egyetlen tanú sem, aki megtagadta volna a jegyzőkönyv aláírását. A' főjegyző mintegy ötven tanút hallgatott kl, akik a számvivő elleni panaszaikat fenntartották. A vizsgálat során Kuthy mindent tagadott, még azt is, hogy egyes károsultak pénzét viszszafizette, jóllehet, az tanuk előtt történt. Eskü alatti vallomások hangzottak el arra vonatkozólag, hogy Kuthy az özvegyek illetékeinek egyrészét elvette, egyeseknek más összeget fizetett ki, mint amilyent nyugtatott velük, hogy a hivatalból intézendő eljárásokért 3—5 pengőket követelt. Érdekes epizódja ls akadt a tárgyalásnak. Amig a főjegyző az egyik panaszost hallgatta ki, az alatt a folyosón az a hir terjedt el, hogy az egyik hadiözvegyet letartóztatták. iNagy izgalom támadt erre a hirre, nemsokára azonban kiderült, hogy a híresztelés bői egy szó sem volt igaz. Erre azután megnyugodtak a kedélyek és a hadiözvegyek most már a vizsgálat eredményét váriák. HireJc kor, nyugszik 5 óra 37 perckor, Somogvl-könyvtár nyílra hétköznapon délelőtt Jt órától l-ig, délután 4 órától 7 óráig. A maaeum nyílva délelőtt 10-151 délután fél 1 óráig. Egyetemi könvvtár (központi egyetem I. emelet) nyitva délelőtt 8-1-lg, délután 3-7-ig. Szegeden a gyógyszertárak közül szolgálatot tartanak: Barcsay károly, Széchenyi-tér 12. (Tel. 1270.) Franki Antal, Szent György-tér 6. (Tel. 1118.) Gergely Jenő, Kossuth Lajos-sugárut 31. (Tel. 1062.) Lőbl Imre dr., Gizella-tér 5- (Tel. 1819.) Moldván Lajos, Ujsivged, Vedres-ncca 1. (Tel. 1846.) Selmeczi Béla, Somogyi-telep. (Tel. 3425. szám.) — Eltemették Doleschall professzort. Budapestről jelenük: Kedden délután temették el a Pázmány Péter Tudományegyetem elhunyt pro rektorát. Doleschall Alfréd büntetőjogi tanárt Az egyetem jogi kara nevében dr. Bálás Károly dékán mondott búcsúztatót, majd Angyal Pál búcsúzott a halottól. A koporsót a Kerepesi-temetőben, a család sírhelyén helyezték el. — Az ujszegedi gazdasági Iskola telkének kijelölése. Kedden Szegedre érkezett a kultuszminiszter megbízásából a szakoktatási felügyelőség egyik tisztviselője, hogy megtekintse azt a tizenhatholdas területet, amelyet a város kijelölt a gazdasági iskola számára. A kultuszminiszter megbízottját, ald kijelentette, hogy két éven belül megkezdik az iskola építését, vitéz Szabó Géza kulturtanácsnok kisérte át Újszegedre. Itt emiitjük meg, hogy a röszkei és a felsőkőzponti gazdasági iskola építését a kora tavasszal megkezdik. — Miniszteri elismerés. A kultuszminiszter <Ir. Csergő Károly csongrádvármegyei alispánnak, a törvényhatósági iskolánkivüli népművelési bizottság elnökének azért, mert a vezetése alatt álló törvényhatósági iskolánkivüli népművelési bizottság munkatervének előmozdítására 500 pengőt tűzött ki olyan kisgazdák jutalmazására, akik a törvényhatósági iskolánkivüli népművelési bizottság munkásságába bekapcsolódva, a gyümőlcsfatenyésztés és a baromfitenyésztés terén a legszebb eredményt érik el. elismerését és köszönetét fejezte ki. — A Katolikus Kör előadásai. A Katolikus Kör elnöksége kulturháza javára sorozatos előadást rendez. Az első előadást vetitettképekkel dr. Barabás László tartja csütörtökön este 6 órakor a kereskedelmi és iparkamara nagytermében Assisiről, Szent Ferenc szülővárosáról. x Köszönetnyilvánítás. Mindazon ismerősök és Jóbarátok, akik szeretett férjem elhalálozása alkalmából részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek, fogadják hálás köszönetünket, özv. Benedek Pálné és családja. S81 — Előadás a részvényjog reformjáról. T u r y Sándor Kornél egyetemi tanár ma tartja meg előadását a részvényjog kérdéséről. Az előadást, amely délután 8 órakor az egyetemi aulában (központi egyetem, II. emelet) lesz, hozzászólások követik. — Rutkovszkl Bronlszláv varsói zeneakadémiai tanár, orgonaművész hangversenye március hó 5-én délután 0 órakor a fogadalmi templomban. — Megérkeztek a csepeli csillék. A polgármestertől nyert értesülésünk szerint Szegedre érkezett minden csilleszállitmány és igy a használható csillék száma 21Cke emelkedett. A csepeli kikötő kormánybiztossága által küldött csillék kisebb-nagyobb javításokkal használhatók, a Debrecenből érkezett csillék nagyrésze azonban használhatatlanig rossz, de értéktelen a nyíregyházai szállítmány is. A Mars-tér feltöltési munkálatainál jelenleg 280 munkás dolgozik két turnusban, 5—5 órát naponta. Egy héten belül megkezdik Felsővároson is a munkát, ahol százhatvan ember kap alkalmazást, de megkezdik a kisbuvártó feltöltéséhez szükséges vágányok lefektetését is. — A TESz ölése. A Társadalmi Egyesületek Szövetségének a március 15-ikI ünnepséget előkészítő ülése a DMKE üléstermében ma, szerdán délután félhat órakor lesz. Az elnökség felkéri az egyesületek vezetőségeit, hogy megbízottjaikat kiküldeni szíveskedjenek. — A népművészettől az Ipermüvészetig. A szegedi Bethlen Gábor Kör által rendezett Művészeti Kollégium előadásciklusának első őaszejövetele kedden délután zajlott 1« a központi egyetem előadótermében. Szokolay Béla, a:: Országos Magyar Iparművészeti Társulat titkára tartott igen érdekes, vetitettképekkel illusztrált előadást: 'Népművészettől iparművészeti g« cimmel. Az előadó meghatározta a népművészet helyzetét, amely távol a képzőművészettől és bizonyos fokig tárol az Iparművészeitől, pusztán gyakorlatias. A nép nem ismeri a l'ast poiir I'ast művészetet. Az iparművészet, ezael a szóval, csak 70—80 esztendős Magyarországon. Idegen földről jött és először idegen utakon, sablonokban haladt, mig művelői lel nem ismerték a magyar népművészet csodálatos erejét, formakészséget és színeit Ettől az időtől kezdve az iparművészet magyaros motívumokat használ fel. Az előadó végül a modem iparművészeti törekvésekről emlékezett meg. Az előadást nagyszámú közönség hallgatta végig, amely melegen tapsolta az előadót. x Magyar biztosító társaság megerősödése. A »Pátria« Altelános Biztosító Társaság, amely egyike az ország legkiválóbb! Intezeteinek, a napokban Budapesten ujabb hatalmas bérpalotát vásárolt. A társaságnak ezzel együtt már négy ingatlana van az országban, amely a társaság életerejét, fejlődését és az intézet vezetőinek szakszerű tudását és rátermettségét jelenti. 363 —IIIIIIII II IB3—•—• Minden közegészségügyi hatáság le!h!»Ja a közönsén figyelmét arra, hogy a járványok terjedésének meggáílására a legnagyobb óvatosságot és tisztaságot fartsn szem előtt, meri ez az egyetlen biztos védekezés a baktériumok támadása ellen. A Járványok leküzdésére tehát mindenkinek meg kel! tennie a magáét és ter|edés0k ellen a leghatásosabb fegyverekkel kell harcolni. A szá|flregen és a torkon át behatoló baktériumok ártalmatlanná tételére Igen alkalmas a naponként löbbsiftr végzendő SblSgetés, gargalizálás DIANA sósborszesz hígított oldalával. B1S Mindennemű meghűlésből eredő fájdalmak csillapítására, náthánál belélegzésre, foJIAJAsnál borogatásra, asaggatianál bedörzsOlésre, azonkívül belsőleg Is cukorra csepegtetve mindig kltQnő hatású a valódi DIANA sósborszesz, mely az egész országban mindenOM kapható. Ggyeljönk a DIANA névre és a közismerí sárga csomagolásra. Gyilkosság kísérlete miatt folytatják az eljárást KAsa György ellen (A Délmagyarország munkatársától.) Megírta f Délmagyarorsiág, hogy Kósa György 32 éves földműves vasárnap este kétszer rálőtt a tőle különváltan élő feleségére, mert az asszony nem akart visszalírnl hozzá. Kósa a rendőrségen bevallotta tettét és azzal védekezett, hogy erősen Ittas volt. Ezt a vallomását kedden délelőtt azzal egészítette kl, hogy napok óta készült arra, hogy feleségével leszámoljon, ha megtagadja az életközösség viszszaállitását. Sirva vallotta be Kósa, hogy a revolvert a Marstéren vásárolta A revolveren kivül egy élesre fent konyhakést is a kabátjába rejtett, ha arra is szükség lenne. A revolvervásárlás Igen körültekintő módon történt. Kósa csak azzal a feltétellel volt hajlandó a pisztolyt megvásárolni, ha előbb kipróbálhatja. Az eladóval kl ls ment a Lóversenytérre, amelynek egyik elhagyatott részében ötször elsütötte a revolvert. Az őt lövésből azonban csak három volt jó, kettő csütörtököt mondott, Kósa ezután a pisztolyt megvette. Kósát vallomása után átkísérték az ügyészség fogházába és gyilkosság kísérletének büntette miatt folytatják ellene az eljárást. — Az Influenzajárvány. Budapestről jelentik: Február 5-től 21-ig az ország területén — Budapest kivételével — 314 szövődményes influenzamegbetegedés és 21 haláleset történt. A járvány csökkenőben van. x Dr. SchSffer János fogorvos tanulmányútjáról hazaérkezve, rendelését Széchenyi-tér 17. szám, I. emelet alatt újból megkezdte- 850 _ Hirtelen halál. Jó járt Ágnes ősz-ucca S8 szám alatti lakos az éjjel hirtelen rosszul lett. Mire orvos érkezett, az asszony meghalt. Holttestét a halál okának megállapítása végett a törvényszéki orvostani intézetbe szállították. s BaMc speciális órásmúhelye, Orosz iáo-H. fi. Belvárosi Mozi Február 25-én, szerdán Csak 16 éven /eleiteknek/ HennvPorlenie«Mária AsonMvUl: Olga Csellova főszereplésével: Lcúaybecs-let szerelmi történet T felvonásban. Korzó Mozi Február 25-én, szerdán Nem 7 aT íja.... |nua. Kalandor történet 10 repríz 1 L SZ alalCDS lUfaS. felvonásban. Főszereplő: Richárd Talmadge. AzonWvfll Csempész. Dráma 1 iatrontsbao. Főszerepia: Mcbardö Corle.. Előadások kezdete 5, T. 9, vasár- <s ünnepnap S, 6, T, S Arakor