Délmagyarország, 1931. január (7. évfolyam, 1-25. szám)
1931-01-06 / 4. szám
1931 január 6. DíT,MAGYARORSZÁG 3 mw Sölét RiraUaíoR Hétfőre íelfesen kiépillt a kereskedők, moxgalma Lusztig Imre harisnya- és kötöttáru üzletében Széchenyi tér 2. sz. (A Délmagyarország munkatársától.) Szokatlan sötétség fogadta hétfőn estefelé az uccákon a járókelőket. Az üzletek kirakatai maradtak sötéten, egyetlen villanykörte sem fénylett a kirakatokban. A máskor fényárban uszó belvárosra alig lehetett ráismerni. A Kárász-uccában egyetlen üzlet kirakatában sem gyulladtak fel a lámpák, sötéten maradtak a Széchenyi-tér üzletei is, egyetlen lámpa sem égett a Klauzál-téren és sötét kirakatok fogadták a járókelőket a Tisza Lajoskőruton is. Mint ismeretes, egy héttel ezelőtt kezdődött meg a szegedi telefonelőfizetők mozgalma, a posta drágításai miatt. Ezzel egyidőben indította meg a Kereskedők Szövetsége a másik akciót, amely azt célozta, hogy a gázgyár engedjen a magas kirakatáramdijakból, de redukálja az üzletek áramszolgáltatási diját is. A Kereskedők Szövetsége küldöttség utján kereste fel Pongrácz Albertet, a gázgyár igazgatóját és kérte az áramdíjak mérséklésére. Pongrácz igazgató kijelentette, hogy határozott választ nem adhat, az egységárakat a várossal kötött szerződés alapján állapították meg és ezektől az egységáraktól a város hozzájárulása nélkül nem térhetnek el. A kereskedők ekkor elhatározták, hogy ha a gázgyár nem mérsékli az áramdíjakat, akkor »Yakmerő lopás a budapest—szegedi gyorsvonaton. Nagyarányú lopási ügyben indított nyomozást a szegedi rendőrség. Csütörtökön reggel megjelent a rendőrségen Kováts Ferencné jómódú kecskeméti asszony és feljelentést tett ismeretlen tettes ellen, aki szerdán este a szegedi gyorsvonaton ellopta tőle négyezer pengőt, többszáz shillinget és fontos iratokat tartalmazó táskáját. Elmondotta Kovátsné, hogy azerdán este utazott cl Budapestről a szegedi gyorssal. Poggyászait, táskáját elhelyezte a málhatartóban. A szakaszban kívüle csak egy trenchcoatos fiatalember és egy 18—20 év körüli hölgy ült. Semmi egyébre nem emlékszik, hogy mi történt vele az uton. mert elaludt és csak Kecskeméten ébredt fel, amikor megállt a vonat Csak éppen annyi ideje volt, hogy holmiját gyorsan összepakolhassa, sietnie kellett, mert a vonat csak két percig áll Kecskeméten. A vonat már elindult a pályaudvarról, ő pedig lakására akart hajtatni, amikor rémülten vette észre, hogy kézitáskája hiángzik. Kétségbeesetten fordult az állomásfőnökséghez és a rendőri kirendeltséghez, hogy az eltűnt kézitáskát kerítsék elő. A táska azonban nem került meg és ezért csütörtökön az első vonattal Szegedre utazott, hogy a szegedi rendőrség segítségét vegye igénybe. Kováis Ferencné feljelentésében még elmondotta, hogy az a gyanuia, hogy esetleg valami kábítószert alkalmazhatott az ismeretlen tettes. A szegedi rendőrség munkája most odairányul, hogy a trenchcoatos fiatalembert és a lányt, akik Kovátsné útitársai voltak, előkerítse.< (A Délmagyarország munkatársától.') Id30 október 2-án a Délmagyarországban jelent meg a fenti tudósítás. Kováts Ferencné a lopást követő napon az első vonattal Kecskemétről Szegedre utazott. Elment a rendőrségre és ismeretlen tettes ellen feljelentést tett Elmondotta, hogy bővebb személyleirást nem tud adni azokról, akik vele együtt utaztak a szakaszban, majd tovább mentek Szeged felé, arra azonban határozottan emlékszik, hogy férfi útitársa egg igen jól öltöBclvarosl MjzI Január 6-án, kedden N6,ás «*«»!»* isroiísciT AzonWvtil: Hangon Kiegésxltö műsor. Előadások kezdete 5, 7, 9, vasár- és Qnnepnap 3, 5, 7, 9 órakor kirakataik vVágVását beszüntetik. Az akció vezetői szombaton sorra járták az üzleteket és a tulajdonosokat arra kérték, hogy a kereskedők már szombaton este szüntessék be kirakataik világítását. A kirakatokba nyomtatott felírást helyeztek: » Figyelem! Tulmagas villanyárak miatt kirakatainkat nem világítjuk/« Az akciót szombaton az idő rövidsége miatt nem lehetett kiterjeszteni az egész vonalon, hétfőn azután teljes erővel indult meg a mozgalom. A kereskedők olyan nagy számban csatlakoztak a mozgalomhoz, hogy hétfőn este már több mint 300 kirakat maradt világifás nélkül, i A mozgalom vezetői kijelentették, hogy az akció teljes sikerrel járt. Egyetlen kereskedő sem akadt, aki megtagadta volna hozzájárulását. Az első órákban még voltak néhányan, akik felgyújtották a villanylámpákat kirakataikban, de amikor látták^hogv köröskörül a kirakatok sötéten maradtak, hamarosan eloltották ők is a lámpákat. Az akció vezetői most azzal a kéréssel fordulnak a közönséghez, hogy támogassák a kereskedőket ebben a mozgalomban. Az akciót az egész városra kiterjedően folytatják. zölt fiatalember i'ott Részletesen bemondta retiküljének tartalmát és igen érdekesen vázolta, hogy milyen körülmények között tünt el kézitáskája. Amikor a vonat teljes sebességgel robogott Cegléd felé, az ismeretlen fiatalember megszólitotta és arra kérte, hogy engedje át helyét neki, mert nagyon álmos és aludni szeretne. Kovátsné teljesítette a fiatalember kérését, aki az engedély után lefeküdt a szakasz szabadon maradt részébe. A vonat aztán Kecskemétre ért. Két percig áll a gyors a kecskeméti állomáson. Sietni kell a leszállással, ami azoknak, akiknek sok csomagjuk van, nem megy könnyen. Kovátsné is tele volt csomagokkal. Legalább nyole-tiz kisebb-nagyobb pogygyásszal utazott és igy észre sem vette a nagy sietségben, hogy reHkülje a vonatban maradt. Ezt csak akkor vette észre, amikor hazaért lakására és egyelőre nem tehetett egyebet, mint megvárta a reggelt és az első vonattal Szegedre utazott, mert meggyőződése szerint ismeretlen útitársai szegediek lehettek... \ becsületes megtaláló tatalomban részesül — de nem lelentkezih Kováts Ferencné bővebb támpontot nem tudott nyújtani útitársairól. A fiatalember aludt, a hölgy olvasgatott. A rendőrségen nem sokkal biztatták, miután azonban a kézitáskában a valutánál sokkal értékesebb okmányok voltak, Kovátsné megpróbálkozott azzal, hogy apróhirdetéseket helyezett el a lapokban arra számítva, hogy az útitársak véletlenségből vitték magukkal a retikült Október 4-én meg is jelent az apróhirdetés a szokásos szöveggel: »Elveszett a budapest—szegedi gyorsvonaton egy női kézitáska. A becsületes megtaláló küldje el Kováts Ferencné, Kecskemét cimre, ülő jutalomban részesül.« A felhívás nem járt eredménnyel. A táska eltűnt és Kovátsné már minden reményről letett, hogy az valaha is megkerül. Megindult a rendőri nyomozás is. mert az a személyleírás amit Kovátsné adott, nem bizonyult elegendőnek, a sikeres nyomozás lefolytatásához. — Trcnchcoat volt rajta — mondotta Kovátsné Korzó Mozi Január 8-án, kedden DINA GRALLA síökíkTV&M házassági bonyodalom 9 felvonásban. — Azonkívül; a legújabb Cinci burleszk. Eléadisok kezdete 5, T. 9, vasár- és ünnepnap 8, 5, T, 9 órakor —, leáiiyarcu 18—20 éves fiatalember lehetett Hangjáról bármikor felismerném, de a vonásai is tisztán állnak előttem... A nyomozás szabályszerűen tovább folyt. Gyanú is merült fel több trenchcoatos fiatalemberrel szemben, de ezek rendre alibit igazoltak: azokban a napokban nem jártak Budapesten és nem utaztak a gyorsvonaton. Holtpontra jutott a nyomozás. Százshllllngest vált eöü fiatalember az eöulh szegedi banhban Mindenki elfelejtette már a történetet, amikor suttogni kezdtek. Beszéltek egy jó családból származó fiatalemberről, aki szeret mulatni, jól öltözik és egy ismert szegedi család sarja. Valahogyan az esettel kapcsolatban kiderült, hogy az egyik szegedi babban egy jólöltözött, trenchcoato* fiatalember százshillíngrst váltott be, amit Budapesten azután további százshillinge. sek beváltása követett. Az ilyen hir gyorsan terjed, újból elő lehetett venni az ügyet. Nem volt nehéz megállapítani, hogy ki váltotta be a szegedi bankban a százshillingest, mire Kecskemétről megérkezett az ujabb fordulatról tudomást szerzett Kovátsné. Izgalmas és lesújtó volt a szembesítés, A jólöltözött trenchcoatos fiatalember rémülten és két ségbeesetten tiltakozott, Kovátsné azonban határo mttan felismerte a fiatalemberben októberi utl társát. Vallatóra fogták. Megtört. Mindent be ismert. Nyári Lászlónak mondotta magát, főiskolai hallgató. Nem tudtam kié a retfküi — mondotta —, csak akkor vettem észre, hogy a vonatban maradt, amikor Szegedre értem. Az egé«z uton feküdtem a kézitáskán, csak Szegeden vettem magamhoz... — Négy darab százshillingest találtam bonne, Egyet Szegeden váltottam be, hármat Budapesten. A pénzt elköltöttem. A retikült beledobtam az Attila-uccán a kanálisba... A magáról megfeledkezett fiatalember ellen meg indul az eljárás. Szabóky Alajos államtitkár állapota válságos Budapest, január 5. Dr. Szabóky Alajos pénzügyi államtitkár súlyos betegségen esett keresztül. A gyógyulófélben lévő államtitkár legutóbb agyvér zést kapott, amely nem szívódott fel. Szabóky Alajos állapota váratlanul válságosra fordult. A hosszas fekvés következtében a betegnél tüdőgyulladás lépett fel. Nem valószinü, hogy a legyengült szervezet meg tud birkózni a veszedelmes beteg séggel. Az államtitkár környezetében a katasztrófa bekövetkezését minden pillanatban várják. Októberi lopás a szegedi gyorsvonaton, januárban leleplezik a lelfesl Egy értéken relikOl ulja Budapesttől Szegedig