Délmagyarország, 1931. január (7. évfolyam, 1-25. szám)
1931-01-20 / 15. szám
lWpmtiTr 20. tipr fy^fj'v iwnnffi aiv Kommunista per Budapesten Budapest, január 19. A budapesti büntetőtőrvényszék Sre/náA'-tánácsa. ma egy ujabb kommunista bünper tárgyalását kezdte meg, amelynek 13 vádlottja van. Az ügyészség vádiráta szerint a letartóztatottak résztvettek a kommunista ijfumunkások szövetségének szervezési munkálataiban, egy kommunista lap részért cikkét írtak és a lapot Igyekeztek terjeszteni. A tárgyalás megnyitása után először Hajdú Györgyöt hallgatta ki az elnök. Hajdú kihivó módon védekezett, mire Szemák elnök hatnapi sötétzárka büntetéssel sújtotta A törvényszék ezután elrendelte a zárt tárgyalást A tárgyalás előreláthatólag két-háröm napig tart. és Miívésset Arany virág. Alig félház volt kíváncsi az ismeretes színházi jelenetek és botrányok után Martos Fertnc és Huszka Jeftö mult emlékű építettjére, az Arany virágra. A hétfői reprizén elsősorban az derüli ki, hogy a közönséget nem érdeklik a botrányok, de kiderült az is, hogy a szinház vezetőségének él lehetett volna kerülni a botrányokat... Végre kél szerepre is találtak Szerep, löt," de közönséget már alig. Az ilyett romantikus ragyogásban fénylő Aranyvirágnak nem használnak á külső effektusok. A régi bécsi operettek csillogó világából maradt meg az Aranyvirág, amelynek lágyan szárnyaló dallamai ma is megtalálják az utat a muzsika hívéihez, — de a nagy bécsi korszakban fénylő operettet csak egész, teljes és készült előadásban szabad ismét életre kelteni. Ellenkező esetben a fény megtörik, a régi humor hatástalan marad, a helyietek elkopnak és csak néhány dallam marad meg színpad és kosztümök nélkül. Hit és lelkese, dés hiányzott a hétfői reprizből, — nem csodálatos igy, ha a régi legsikeresebb számok is idegenül ődöngtek Nápoly szomorú szinházi uccáin. De H u s z k a Jenő gazdag poéztsa független volt a mostoha jelentől. Patkós Irma kedves és üde volt Aranyvirág változataiban, Sebők Stefi két nap alatt vállalkozott a beugrásra, hangja pompásan érvényesült. Beppót A j t a y Andor alakította, akinek meleg baritonja szépen érvényesült a mélvébb fekvésekben. Alakítása, megjelenése szimpatikus volt. Harry milliárdos urat Veszely Pál amorózoskodta, különösen a profeszkebb percekben kedvvel; mig Arany vad nápolyi intrikus volt és Fülöp Sándor remek kalapja is érvényesült Urak és hölgyek — nápolyiak és amerikaiak — jelentek még még a színpadon — és a mult legendás árnyai kisértették. A dal pedig változatlanul él: Nápolyt látni és meghalni,., Harmónia hangverseny GUGLIELMETTI A. M. olasz kölóraturcsillág I. 22-iki hangversenyének pontos kezdési idejét és helyét a csütörtöki lapokban közöljük. A hangverseny jegyei, dacára a művésznő óriási honoráriumának, rendes árúak. A színházi Iroda híreit Hét különböző darab egy héten a színház műsorán. Az idei sziniévadban még nem volt a színháznak ilyen változatos szinlapja, mint az eheti. Operett, opera, vigjáték, daljáték, szomorújáték váltogatják egymást és nyújtanak elsőrtndü művészi élményt és szórakozást. }Ia este a tegnap felújított Aranyvtrág, a békeidők egyik legkedvesebb operettje van műsoron. Ai Aranyvirág vasárnap este is szinrekerüL Szerdán és csütörtökön Miss Hobbs, a Nemzeti .színház müsordarabja, egy ragyogó humoru vígjáték kerül szinre. • Pénteken közkívánatra a nagynevű szegedi poétának, Sik Sándornak diadalmas sikert aratott színmüvét a Szent István király.t illeszti műsorába a szinház, az országos érdeklődéssel kisért bemutató pompás szereposztásában. Szombaton és jövő hétfőn értékes vendégjáték kapcsán a Tosea kerül műsorra. Zsögön Lenke 'Tosca) és Kovács Dezső (Scarpia), a budapesti Városi Szinház kiváló művészeinek vendégfelléptével Három délutáni előadás; Csütörtökön délután: János vitéz (rendkívül mérsékelt helyárák). Szombaton délután: Az elcserélt ember (ifjúsági előadás). Vasárnap délután: Ferike, mint vendég (délutáni bérlet — mérsékelt hélyárak). Sport • II. «« «aam«» • A SzAK fölényesen győzött a vasárnapi birkozóversenyen A Szegedi Atlétikai Klub vasárnap klubkőzi birkózóversenyt rendezett a rókusi tornacsarnokban a Szentesi MTK-val. A versenyt, amely szép sportot nyújtott, a SzAK nagy fölénnyél, 219 arányban nyerte meg. Részletes eredmények: Az első fordulóban: Légsúly: Dékány (SzAK) győz tussal Mikicz (SzMTK) ellen, Bálint (SzAK) győz tussal Csenky (SzMTK) ellen. Pehelysúly: Tóth (SzAK) győz pontozással Káliska (SzMTK) ellen, Burkus (SzMTK) győz tussal Szabó (SzAK) ellen Könynyüsuly: Germán (SzAK) győz tussal füri (SzMTK) ellen Tóth (SzAK) győz pontozásssal Erdei (SzMTK) ellen. Kisközépsúly: Gál II. (SzAK) győz tussal Vass (SzMTK) ellen, Deák (SzMTK) győz tussal Katona (SzAK) ellen. Nagyközépsúly: Nagy (SzMTK) lemondta a versenyt Dobó (SzAK) javára, Gál Öl. (SzAK) győz tussal Bodnár (SzMTK) ellen. Második forduló: Légsúly: Dékány (SzAK) győz tussal Csenky (SzMTK) ellen, Bálint (SzAK) győz tussal Mikicz (SzMTK) ellen. Pehelysúly: Burkus (SzMTK) győz pontozással Tóth (SzAK) ellen, Kaliska (SzMTK) győz tussal Szabó (SzAK) ellen. Könnyűsúly: Germán (SzAK) győz tussal Erdei (SzMTK) ellen, Tóth (SzAK) pontozással győz Turi (SzMTK) ellen. Kisközépsúly: Gál II. (SzAK) győz tussal Deák (SzMTK) ellen. Nagyközépsúly: Dobó (SzAK) győz tussal Bodnár (SzMTK) ellen. A Kerékpáros Szövetség és a Vívó Egyesület közgyűlése A Magyar Kerékpáros Szövetség déli kerülete vasárnap tartotta meg tisztújító közgvülését Kelemen Márton elnöklésével. Lázi István' főtitkár meleg szavak kíséretében nyújtotta át az elnöknek a klubok ajándékát, egy selyemzászlÓt. A következő tisztikart választották meg. Elnök: Kelemen Márton, Tiszteletbeli elnökök: Vitéz dr. Szabó Géza, Tarnay Ákos, Wizner Máté. Társelnökök: Vitéz Papp Ferenc, Rónay Márton, Iván Mihály, dr. Antal Sándor, Fischer Imre. Aleinökők: Dr. Kaufmann Irme, Szabó Dezső, dr, Balogh László, Császár József, Jakabházi ötvös Sándor. Főtitkár: Lázi István. Titkár: Bódi József Pénztáros: Jünosi János. Főjegyző: Mihályi Gyula, 'egyző: K. Szlanka Hona. Szövetségi kapitány: Böd^lá Károly. Háznagy: Kakuszy János. Orvos: Dr Kaufmann Imre. A Szegedi Vívó Egyesület közgyűlésén az alábbi vezetőséget választotta meg: Elnök: Gál Ferenc. Ügyvezető elnök: Szvobóda Károly, Alelnökök: Dr. Buócz Béla, Héymantt Frigyes, Kólozs Lajos, dr. Tóth Béla. Igazgató: Abt Ottó. Főtitkár: Dr. Erdélyi Árpád. Titkár: Dr. Deák Ferenc. Ügyész: Dr, Vadász János. Csapatkapitányok: Vitéz Szarka István, dr. Szabó Béla. Pénztáros: Miksa .Tátios. Ellenőrök: Vitéz Papp Árpád, Székely Albert Számvizsgálók: Fischer József, dr. Schön Károly, Trischler Antal. Gazdák: Biálek Pál, dr. Lukbaup Miklós. Orvosok: Dr. Beretzk Péíer, dr. Kis Menyhért, dr. Szél Pál. Választmányi tagok: Bader József, dr. Baracs Marcell, Beck István, dr. Bertényi Iván, dr. Borbola Jenő, Danner János, Dezső Lajos, Ditrói Gábor, Fischer Mór, vitéz dr. Gárgyán Imre, Halter Henrik, dr. Herkner Elemér, Löbl Jenő, őrhalmi Károly, dr. Papp Menyhért, dr. Pártos István, vitéz dr. Shvoy Kálmán, Vén Pál, Winkler Elemér, Wolf Károly. Harmat a Bástyában. A Bástya hosszú idő után végre megkapta Possákért cserébe a negyedik játékost: Harmatot aki eddig, mint az Újpest kölcsönjátékosa á Kispéstben játszott. A Bástya vezetősége Harmattal a center helyét szeretné be. tölteni. Az eddigi tervek szerint a Bástya áz uj szezonra a következő csapattal szerepelné: Beneda —Schmidt, Émmerling—Tóth, Kurunczy, Riesz— Koszta, Kitti, Harmat, Havas, Kronenberger. A tornatermi tréningek egyébként rendszeresen fóly nak, február 1-éu már ki szeretnének menni a pályára, miután 15-én megkezdődnek a ligamérkőzések és a Bástya első alkalommal a Hungáriával kerül össze Budapesten. Jól szerepelt az SzMTE Újpest birkózóbajnoksá gán. Újpest város bajnoki birtoozóversenyén, amely vasárnap zajlott le, a Szegedi MTÉ is képviseltette magát. Pehelysúlyban Tóth Ferenc az első fordulónál Fehérrel került össze. Tóth a magyar bajnokkal szemben igen jól tartotta magát, a bírók mégis Fehér pontozásos győzelmét hirdették ki. Tóth emiatt a további küzdelemtől visszalépett. Kurucz Lajos á nehézsúlyban indult és á harmadik helyen végzett Sza 1 ai és Bádó után. A munkásbirkozók jó szereplése Igen Matató lelkes munkájukra. Uj egyesület Uj egyesület tartotta vasárnap alakuló közgyűlését. Szeged-Móravárosi Torna Egyletnek névefcUfc el az uj alakulatot, amely éddig Sírásók Sport Klubja néven működött. Zürichi deviza zárlat: páris 2025 egyrtyolcad, London 25.08 ötnvolcad. Newyork 516.90, Brüsszel 7200, Milánó 27.05.5, Madrid 5320, Amsterdam 2CT7,90, Berlin 122.79, Bécs 72.66, Szófia 3 7375. Prága 15.30, Varsó 57 85, Budapest 90.25, Belgrád 9.12 huszonhánomliarmincketted, Bukarest 307. Budapesti valuta zárlat; Angol font 27.70—27.85, Belga frank 79.50—79.!)0, Cseh korona 16.85—16.97, Dán korona 152.60—153.20, Dinár 10.02—1010. Dollár 569.60—572.60, Francia frank 22.45—22.75, Hollandi forint 229.70—230.70, Lengvel zloty 63.85— 64.25, Leu 3.37.5—S 41.5, Léva 412—118, Lira 29.80 —30.10, Német márka 135.70—136.;-Q. Norvég kor. 152.80—153.40, Osztrák schilling 80.30—80.70, Svájci frank 110.50—111.00, Svéd korona 153.00-153.60. irányzat: Az értéktőzsde hangulata ma nyugodtabb volt. Már nyitáskór vásárlások történtek azokban az értékekben, amelyek a szombati tőzsdenapon kontremin tevékenység folytán jelentősebb árveszteséget szenvedtek. A berlini tőzsde gyengébb irányzata a piac kedvezőbb alaphangulatát nem befolyásolta s egy-két értéktől eltekintve, amelyek egzekutiv eladásoktól visszaestek, az áralaku. lás mindvégig egyenletes és nyugodt maradt A forgalom mérsékelt volt. A befektetési papírok piaca üzlettelen, a valuta- és devizapiacon a dollár bankjegyben erős kinálat mutatkozott. Newyork kifizetési árfolyama 10 ponttal emelkedett. Határidős terménytőzsde zárlat: Buza márc. köt 14£6, 14.37, 14.36, zárlat 14.36—14.37, lesz. 14 90, máj, köt. 14.76, 14.77, zárlat 14.76-14.77, lesz. 14.80 Rozs márc. kőt. 10.60, 10.67, 10 60, zárlat 10.(61—10.62, lesz. 10.60, máj. köt. 11.00, 10.98, zárlat 10.96—10.97, lész. 11.00 Tengeri máj. köt. 1242, 12.40, 12.45, íárlat 1244—12.15, lesz. 12.40. Transit tengeri máj. köt. 10.08, zárlat 10.04— 10.06, lész. 10.10. Az irányzat gyengén tartott, a forgalom csendes. Budapesti terménytőzsde zárlat: Buza 77-es tiszavidéki 13.65—13 80, 78-as tiszavidéki 13.80—13 95, 79-es tiszavidéki 14.05—14.35, 80-as tiszavidéki 14.03 —14,50, 81-es tiszavidéki 1405—14.60. Takarmányárpa I. 14.75—15.75, II. 14.20—14.60. Az irányzat csendes, árpa szilárd, a forgalom csekély. Cslkágói terménytőzsde zárlat: Buza tartott., Márciusra 80 egynegyed, májusra 2 egynegyed, juliusra 66 ötnyolcad—egyketted. Tengeri szilárd. Márciusra 68, májusra 70, juliusra 71 egynegyed. Zab tartott. Márciusra 33 hétnyolcfd, májusra 34, juliusra 32 háromnegyed. Rozs szilárd. Márciusra 40 hétnyolcad, májusra 41 hétnyolcad, juliusra 42 egvnyolcad. Elveszett hétfőn reggel egy női karkötő őra a Tisza-szálló báltermében, vagy az uccán. B. megtaláló igen nagy jutalmat kap Kálvária-ucca 3. szám alatt. Katona Dr. jogi szemináriuma alapvizsgára } felvilágosítás J^^^Jl szigorlatra I Ingyen előkészít. - Kitűnő jagyzetek. Somogyi ucca 22.sg Telefoni Aut. 15-74. Vizisporlot kedTeiak figyelmét felhívjuk i legpjabb tiposu hélpaldnkfls Mandfolln/afntc megtekintésére. Meglepő olosöl Kényelmet részletfizetés! Ródlik állandóan raktáron. Kov&cs Testvérek ÖSSMHú'"''* Győzni fogunkat vámháboruban* mert minden nő esők magyar, valódi dupledamaszt árukat és lenvásznakat vásárol példátlanul leszólított árakon a készítőnél s Kölcsey ucca 8.