Délmagyarország, 1931. január (7. évfolyam, 1-25. szám)

1931-01-16 / 12. szám

•4T DFILMAG) AROKSZAG Itíól január 18. ni i iwnwi ii iiiiimw— m m —1—«—• «• w n mi !!•••••• •iiiiiii •» wm 280 ESTI KURÍR 15-étől a félhatos gyorssal érkezik. hogy Pártos Klári Keller Ivántól bocsánatot kért az inzultus miatt. A biróság ezután mellőzte a többi fanu ki­hallgatását és Ítéletet hozott, amelyben Puskás Jenőt a vád alól félmentette. A biróság kimon­dotta, hogy Puskás cikke a fogas kritika határát nem lépte tat. Keller Iván jogi képviselője fel­lebbezést jelentett be az itélet ellen. építészeti hivatal jelentését ismertette. Bejelentette, hogy a kereskedelmi minisztertől érkezett leirat szerint a szeged—bojal-ul építését ebben az évben befejezik, nemcsak a szegedi, hanem a bajai szakaszon is. A főispán arra kérte az államépitészeti hivatalt, hogy gondoskodjék ugy a régi, mint az uj utak befásitásáról. A közigazgatási bizottság ülése őt órakor ért véget Asz olvasó rovata Munkanélküliek levele Tisztelt Szerkesztő uri El sem tudom kép­zelni, hogy legyen egy ember, aki azt kívánja, hogy a munkanélküliek a mai rossz gazdasági helyzetben ugy tudjanak viselkedni, hogy maj­dan, mint mindenről lemondó hőst tiszteljék, aki letudott mondani az élelemről, ruháról, cipőről, lakásról... Bizony nagyon kevés mun­kanélküli van, aki a mostani időkben ilyen hős tudna, vagy akarna maradni. Mert ezek a hősök már csak a túlvilágon dicsekedhetnek hősiességükkel. Itt már nem a hangzatos szólamokkal & nem a szép Ígéretekkel, hanem tettekkel kell a munkanélkülieken segiteni Szeretném aif fez embert látni, aki egy jobb sorsból egyszerre munkanélkülivé válik, hogy megőrizze *lslkl tisztaságát« és hogy hangtalanul tűrje sorsát. Azt hiszem, aki ilyen dolgokat beszél, annak tele van a zsebe. Az ilyen ember lelkivilágát nem lehet összehasonlítani egy olyan emberé­vel, aki nélkülöz, szenved, ázik, fázik már hónapok, sőt évek óta. Ha már az ilyen em­berek azt mutatják, hogy együtt éreznek ve­lünk, akkor a segítésük módja az lenne, hogy segítenék a munkanélküliek zátonyra futott ha­jóját az előrejutásban. Mindig csak olyan em­ber foglalkozzék a munkanélküliek sorsával, aki át is tudja érezni a helyzetűket. Mert el­ismerjük", hogy a munkanélküliség világjelen­ség, de sehol sem olyan súlyos probléma, mint nálunk. Ennek a levélnek a megírására az egyik szegedi lap cikke yiditott bennünket. Tisz­telettel : K. F. és T. I Hann János ujabb sajtópere Hahn József öngyilkossága miatt Ismét fe!mont6 Itéttot hozott a törvényszék (A Dé'magyarőrszág munkatársától.) Hann János szegedi vendéglősnek egy ujabb sajtó­perét tárgyalta csütörtökön a szegedi tőrvény­szék Grímöry-tanácsa. Hann János a mult év őszén a sajtóperek egész sorát indította meg, mert a lapok beszámoltak Hahn József ön­gyilkosságáról. A tudósítások az öngyilkos ke­resztnevét Jánosnak írták és ebből Hann a1 öngyilkosban magára vélt ismerni. A törvény­szék eddig két ujságirót jogerős ?n felmentett a perekben. Csütöitökön Cserzu Béla hírlapíró volt a vádlott. A vád ugyanaz volt ellene is, mint az elői-ők ellen. Cserzy Béla kijelentette a tár­gyaláson, hogy nem hajlandó bocsánatot kérni a főmagánvádlótól, mert a cikkét nem Őróla irta. Hivatkozott az eddigi felmentő ítéletekre. A főm agánvádló képviselője Cserzy Béla meg­büntetését kérte, mert, amint mondotta, a cikk sértette Hann János érdekelt. A biróság rövid tanácskozás után Cserzy Bélát is felmentette a vád alól, mert megálla­pította, hogy az inkriminált cikk nem Hann Jánosra vonatkozik. Gömöry elnök ezután ki­oktatta Hann Jánost arról, hogy ha sérelmet lát, akkor nem az a dolgok elintézése, hogy perel, hanem tegyen nyilatkozatot közzé, hogy nem azonos azzal, akivel esetleg összetévesz­tették. Az itélet jogerős. A szeged—baiai ut építését még ebben az évben befelezik A rendőrség Jelentése a késedelmes hullaszállliásokröl a közigazgatási bizoílság ülésén — Megalakították az albizottságokat (A Délmagyarország munkatársától.) A közigaz­gatási bizottság dr. Aigner Károly főispán el­nökletével pénteken délután tartotta meg januári ülését. Dr Tóth Béla főjegyző bejelentetté, hogy a közigazgatás rendezéséről szóló törvény a köz­igazgatási bizottság elsőfoka hatósági jogkörét és fellebbviteli hatáskörét megszüntette és azo­kat más hatóságokra, nevezetesen a tőrvényható­ság első tisztviselőjére és a törvényhatósági kis­gyülésre ruházta. Ez alól a rendelkezés alól ki­vételt tett a törvény a fegyelmi ügyekben, a gyámhatósági fellebbviteli ügyekben, valamint az adó- és illetékügyekben. A közigazgatási bizottság különleges alakulatai kérdésének a rendezését a tőrvény a minisztériumra bizta és egyúttal kimon­dotta azt is, hogy a minisztérium szükség eseté­ben ujabb különleges alakulatokat létesíthet Bejelentette a főjegyző, hogy a közigazgatási bizottságnak a fegyelmi választmányon, az adó­ügyi bizottságon és a gyámügyi fellebbviteli kül­döttségen kivül különleges alakulatai lesznek: a gazdasági, a népoktatásügyi, az útügyi, a kisajá­títási, a telepítési és a közegészségügyi albizottságok, amelyeket már most meg kell alakítani. A közigazgatási bizottság a főjegyző bejelenté­sét tudomásul vette és a gazdasági albizottságba: Kiss Ferenc, Matusovlch Péter, Deák János, Korom Mihály, Bagáry László, Wagner Adolf bizottsági tagokat; a népoktatásügyi albizottságba: dr. Biedl Samu, dr. Széli Gyula, Várhelyi József, Kiss Ká­roly, Kolb Árpád és Oravetz Győző; az útügyi al­bizottságba: Kiss Ferenc, dr. Dobay Gyuia, dr. Simkó Elemér és Oravetz Győző; a kisajátítási albizottságba.- dr. Pap Róbert, dr. Széli Gyula, dr. Simkó Elemér, Oravetz Győző; a telepítést al­bizottságba.- dr. Debre Péter, dr. Hunyadi-Vass Gergely, dr. Simkó Elemér, Oravetz Győző; a közegészségügyi albizottságba: Back Bernát, dr. Kószó István, dr. Pap Róbert, dr. Wolf Ferenc-, a fegyelmi választmányba rendes taggá: Kolb Ár­pád, Kiss Károly, dr. Kószó István, dr. Széli Gyula, póttaggá Oravetz Győző, dr. Pap Róbert; a gyámügyi fellebbviteli küldöttségbe rendes tag­gá: dr. Kószó István, dr. Pap Róbert, póttaggá: dr. Hunyadi-Vass Gergely; az adóügyi bizottságba: Kolb Árpád, dr. Somogyi Szilveszter, dr. Simkó Elemér, Back Bernát, dr. Biedl Samu, dr. Széli Gyula, dr. Dobay Gyula, póttagokul: dr. Pap Róbert és dr. Hunyadi-Vass Gergely bizottsági tagokat választolta meg. A tiszti főorvos jelentése szerint a járványfronfon kedvező a helyzet, a difteritisz esetek száma csökkent. A születések száma 232, a halálozásoké 181 volt decemberben. Dr. Buócz Béla főkapitány-helyettes terjesztette ezután elő a rendőrség Jelentését. — A decemberben tartott gépjármüvizsgáJatok eredményeképen két tehergépkocsira és egy köz­használatú személygépkocsira adtak ki forgalmi engedélyt — mondja a jelentés. Ellenőrzési szem­lét 14 gépkocsinál tartattak. Tulajdonosváltozás 36 esetben, kerületváltozás 12 esetben történt. A for­galomból kivontak 10 gépkocsit. Jelenleg Szege­den 72 bérautó és 16 autóbusz van forgalomban. Gépjárművezetői vizsgára 59-en jelentkeztek, akik közül hármat utasítottak ismétlői vizsgára. A kö­zönség rendelkezésére jelenleg 56 egyfogatú és 14 kétfogatú bérkocsi áll. — Decemberben nyolc közlekedési baleset for­dult elő, amelyek közül egy baleset könnyű sérü­léssel végződött, a többi pedig sérülés nélküli baleset volt. Itt emlékezem meg — mondja a jelen­tés — a hullaszállítók rendszeresen késedelmes kivonulásáról. December 29-én a Feketesas- és Csekonics-uccák sarkán hirtelen meghalt Künsztler Mór ügynők, akinek hullájához a rendőri bizottság az eset után 10 perccel kivonult és rögtőn intéz­kedett a hullaszállító kirendelése iránt, akik azon­ban csak másfilórai késedetemmel jöttek a hullá­ért, amely ezen idő alatt letakarva fe­küdt a közterületen közbotrányt keltve és a forgalmat akadályozta. Ugyancsak másfélórás késedelemmel vonultak ki a hullaszállítók 10-én a Mikszáth Kálmán-ucca 23. szám alatti házhoz egy önakasztott férfi hul­lájának elszállítása céljából. Mivel a hullaszállí­tók késedelmessége rendszeressé vált és e téren uralkodó tehetetlen állapotot már tovább tűrni nem lehet, mindkét esetről értesítettem a pol­gármester urat és sürgős intézkedést kértem. A Jelentés szerint táncmulatságokra, hangverse­nyekre és egyéb nyilvános szórakozásokra 64 en­gedélyt adott ki a rendőrség. Zárórameghosszabbi­tást 89 esetben engedélyeztek. A kapitányság be­jelentő hivatalnál 5883 belföldi és 429 külföldi jelentette be magát, viszont eltávozását 2446 bel­földi és 496 külföldi jelentette. Szállodai be- és ki­jelentés 1985, lakdmtudakozódás 241, kézbesítés 2416 és lakclmértesités hivatalok részére 6480 volt A* elmúlt hónapban 40 optáns költözött be, viszont Jugoszlávia javára egy optált távozott el. — A közbiztonsági állapot decemberben is ki­elégítő volt. Nagyobbarányu bűncselekmény nem fordult elő. A bűncselekmények száma az elmúlt hónapban sem haladta meg a szokásos mértéket Előfordult 286 bűncselekmény, amelyekben le­folytatott nyomozás 166 esetben volt eredményes, 40 esetben eredménytelen, 80 esetben pedig fo­lyamatban van. A bűncselekmények közül 23 irányult az ember élete és testi épsége ellen, 251 pedig a vagyon ellen. A vagyon elleni bűncselekmények közül százötvenhat volt lopás. öngyilkosság // esetben, ettünés 8 esetben for­dult elő. A balesetek száma 88, amelyek közül egy sem volt halálos kimenetelű. Az előfordult bűn­cselekményekkel kapcsolatban 25.928 pengő 30 fil­lér kárt jelentettek be, amelyek nagyrésze a nyo­mozás során megtérült. Kihágási feljelentést 445-en tettek. Kommunista irányú mozgalmat az elmúlt hóban sem észleltek, sztrájk sem fordult elő. Be­jelentettek 36 gyűlést, amelyek közül hatot külön­böző közbiztonsági és közrendészeli okok miatt nem engedélyezlek. Dr. Kószó István szólalt fel. Tudomása szerint a hullaszállitás a fertőtlenítő intézet hatáskörébe tartozik. Az in­tézet személyzetét a fertőtlenítés annyira elfog­lalja, hogy nem lehet csodálkozni a hullaszálli­tás körül mutatkozó visszáságokon. A hullaszálli­tást vagy kl kell vonni a fertőtlenítő intézet teendői közül, vagy pedig szaporítani kellene az intézet személyzetét. A főorvos arra kérte a polgármestert, hagy a hullaszállitást bízza a tűzoltókra. A polgármester megállapítja, hogy a hullák (^ál­lításától mindenki irtózik. Radikálisan kell ren­det teremteni ezen a téren. Dr. Kolb Árpád pénzügyigazgató jelentése sze­rint lD29-ben Szegeden befizettek 3,135 324 pengő állami adót. 1930-ban csak 2,924.332 pengőt, tehát 210.992 pengővel kevesebbet, mint az előző évben. Ezután dr. Zobay Ferenc ügyészségi elnök, majd Kiss Károly tanfelügyelő terjesztette be jelentését, majd dr. Pap Róbertnek a bizottság legutóbbi ülésén elhangzott kérdésére részletesen ismerteti az iskolánkívüli népmüvelésre vonatkozó jelen­tését. A jelentést Pap Róbert őrömmel veszi tudo­másul, mert azt látja belőle, hogy komoly munka folyik a kultura terjesztéséért Oravetz Győző miniszteri főtanácsos, az állam-

Next

/
Thumbnails
Contents