Délmagyarország, 1930. december (6. évfolyam, 272-294. szám)

1930-12-02 / 272. szám

1930 december 2. DÉLMAGYARORSZAG 5 Rágalmazást per — as egy&ászi adók körül SzUcs Imrét felmentették úr. "Dobay Gyula vádfa alól (A Délmagyarország munkatársától.) 'A' szegedi járásbíróságon dr. Hajnal járásbiró érdekes ügyben hozott hétfőn Ítéletet. Dr. Dobay Gyula ügyvéd, a felsővárosi ró­mai katolikus egyházközség elnöke májusban ismeretlen tettesek ellen feljelentést tett ma­gánokirathamisitás, izgatás, rágalmazás, enge­detlenségre való felbujtás büntette, illetve vét­sége miatt. A feljelentésében Dobay előadta, hogy február 7-én a felsővárosi egyházközség cimére, dr. Papp Béla plébánoshoz egy bead­vány érkezett, amely a hitközségi adóra vo­natkozó különböző panaszokat tartalmazott. A beadvány a hitközségi adó emelése ellen szó­lalt fel és megemlítette, hogy az egyházközség vezetőségében nincs minden társadalmi ré­teg képviselve, az adókivetésnél bizonyos el­fogultság tapasztalható. Különösen azt sérel­mezte a beadvány, hogy az adót épp abban az időben emelték fel 10 százalékkal, amikor a sulyoS gazdasági helyzetre való tekintettel még a közadókat sem birják a polgárok meg­fizetni. — A' beadvány tartalma olyan — irta a feljelentésben dr. Dobay —, amely alkalmas arra, hogy a felsővárosi egyházközség, mint a törvény által alkotott testület autonómiája, illetve adókivetési jogosultsága ellen izgasson, nemkülönben, hogy a katolikus polgárokkal gwemben gyűlöletet keltsen, végül, hogy az egyházközségnek az egyházi adó kivetése te­kintetében való jogát kétségbe vonja és elfo­gultsággal vádolja. 'A magánokirathamisitás bűntettét abban látta fenforogni a feljelentés, hogy a kérdéses beadványon szereplő mintegy 30 aláírást — hamisnak mondotta. Az ügyészség később a hivatalból üldözendő bűncselekményekben megszüntette az eljárást, Miivel nem látott bűncselekményt fenforogni. így egyedül csak rágalmazás vétsége miatt folyt tovább az eljárás Szűcs Imre törvény­hatósági bizottsági tag ellen, aki a beadványt szerkesztette. Szűcs Imre a hétfői tárgyaláson elismerte, hogy a hozzá befutó panaszok alapján a bead­ványt megszövegezte. A beadványt igen sokan irták alá. Kijelentette, hogy az ott megirt sé­relmek tényleg fenforogtak és erre vonatkozó­lag kérte a valódiság bizonyításának elrendelé­sét. Dr. Burger Béla védő előadta, hogy tulaj­donképen nincsen bűncselekmény, mert a be­nyújtott panasz a jogos kritika határát nem lépte tul. Bizonyítani tudja, hogy az adókivető választmányban nincs minden társadalmi ré­teg képviselve és hogy az egyházközség ab­ban az időben emelte az adót, amikor a nyo­masztó gazdasági helyzet miatt a hívek még a közadókat sem tudták megfizetni. Félreértésre adott az is alkalmat, hogy a súlyos adók elle­nére az egyházközség ezerpengős szubvenció­ban részesítette a szegedi fajvédő lapot. A beadvány közérdeket szolgált. Dr. Eördög Ernő és dr. Dobay Gyula hozzá­járultak a kért bizonyításhoz, de ellenbizonyí­tást ajánlottak fel. A bíróság ugy határozott, hogy ugy a bizo­nyítást, mint az ellenbizonyítást mellőzte, mert nem találta szükségesnek. Ezután a járás­bíróság kihL-dette Ítéletét, amelyben Szűcs Imrét az ellene emelt rágalmazás vádja alól bűncselekmény hiányában felmentette. Az ítélet rövid indokolása az, hogy az egy­házközség tagjainak joguk van az adózást rendszert kritizálni, így a beadvány irója is jogosan járt el, amikor az adók súlyossága miatt felszólalt. Az ítélet ellen a főmagánvádló fellebbezést jelentett be. Hírek. Yff/^ Kedd. Róm. kath. Bibians vt. Pro­testáns Aranka. Nap kél 7 óra 26 perckor, nyugszik 4 óra 11 pe.ckor. Somogyi-könyvtár nyitva ¿.Misöznaron délelőtt 10 órától l-ig, délután 4 órától 7 óráig A ma »eum nyitva délelőtt 10-től déluián (él 1 éráig. Egyetemi könyvtár (központi egyetem i. eme­let) nyitva délelőtt 8—l-ig, délután 3-7-ig. Szegeden a gyógyszertárai kózfil szolgiiatot tar­tanak: Barcsay Károly, Széchenyi tér 12. Franki Antal, Szent György tér 6. Gergely Jenő, Kossuth Lajos sugárut 31. Dr. Löbl Imre, Gizella tér 5. Moldván Lajos, Újszeged, Vedres ucca 1. Selmtczy Béla, Somogyitelep. — Várhelyi József prelátus aranyniísíje De­cember 15-én ünneplik meg Várhelyi József prelátus pappászentelésének 50 éves jubileumát. Tizennegyedikén este a szegedi dalárdák szeiená­dot adnak a belvárosi plébánia előtt. Várhelyi prelátus 15-én délelőtt 10 órakor mutatja be arany­miséjét a fogadalmi templomban. A szentmise alatt a jubiláns kézvezetője a megyéspüspök Írsz. Az ünnepi beszédet B e z d á n József püspöki helynök mondja. Délután 4 órakor a belvárosi egyház­község diszközgvülést tart a városházán, kizáró­lag várhelyi prelátus üdvözlésére. _ Rendőrtiszti áthelyezés. Dr. MoIdovJnyi László szegedi rendőrfogalmazót az egri rendőr­kapitánysághoz helyezték át. — Tudományos előadás. Az Egyetem Barátai Egyesülete természettudományi szakosztályának el­nöksége értesiti tagjait és az érdeklődőket, hogy hetedik szakosztályi előadó ülését december 3-án, délután 6 órakor tartja meg a biológiai tan­teremben (Tisza Lajos-körut 6.). A szakülés tár­gya: 1. Dr. Kiss Ferenc: A nervus sympathi­cus és vagus változásai a Gerincesek körében. 2. Machacsek Tivadar: Az olaj-lenkórók gya­potositásáról. 3. Scheffer Gizella: A Vauche­riák élete. Üléselnök: Havas Géza. x DEL-KA-cipő a legcélszerűbb Mikulás aj indék! — A magánalkalmazottak Is kaphatnak épitke. zésl kölcsönt családi házak építésére. A közalkal­mazottak és nyugdijasok részére folyósítható amor­tizációs építési kölcsönt a Lakásépítési Állandó Bizottság bizonyos eltérésekkel most a magán­alkalmazottakra is kiterjesztette. Az erre vonat­kozó hirdetmény a Budapesti Közlöny 233. számá­ban jelent meg. — Kulturdélután. A Szegedi Zsidó Ifjúsági Kör vasárnap kulturdélutánt rendezett a hitközségi székház nagytermében. Az előadáson nagy siker­rel működtek közre B arta István, Grossmann György, Schlesinger László, Pető Ferenc, Sebes Tibor Székely László, Márkus Judit, S c h o r r Mihály. Valamennyi előadót a szépszámú közönség melegen megtapsolta. — A Szegedi Alföldkutató Bizottság értesiti tag­jait hogy a szokásos heti összejövetel e héten el­marad. — Szociáldemokrata népgyűlés. A szociáldemok­ra'a pártszervezet szerdán este 7 órakor a Petőfi Sánucr-sugárut 87. szám alatt lévő Gulyás-vendég­iőben nyilvános népgyűlést tart. A napirendet L á j e r Dezső törvényhatósági bizottsági tag is­merteti. — A lanitó halálos pofonja. Pukarestből jelen­tik: Az ókirályságbeli Halceli község tanítója oly erősen ütött pofon egy iskoláshjt, hogy az azon­nal meghalt. A tanító megszökött, Jassiban fogták el i csendőrök. Az orvosi vizsgálat megállapította, hogy a gyermek a pofon következtében kapott agy­vérzésben halt meg. A tanítót Gabril Dumitrunak hívják. Zombory Antal temetése Hétfőn délután félhárom órakor temették el impozáns részvét mellett Zombory Antal nyugalmazott városi tanácsnokot, aki szom­baton éjszaka halt meg kilencvenegyéves ko­rában. A temetésen a városi tisztikar dr. Pálfy József polgármesterhelyettes vezetésével testületileg megjelent és a polgármesterhe­lyettes koszorút helyezett az öreg szenátor ra­vatalára. Képviseltette magát a temetésen a Szegedi Ilaszinó is, amelynek legöregebb ala­pító tagja volt az elhunyt. A gyászszertartás után a gyászoló közönség kikísérte a virá­gokkal borított koporsót a deszkás teme­tőbe. — Itt említjük meg, hogy dr. Holtzer Gyula Zombory Antal elhalálozása alkalmá­ból koszorumegváltás címén harminc pengőt juttatott a kisrongyos akció céljaira. — Kereskedő nem lehet Ipartestület tagja. Az Ipartestületek Országos Szövetsége felterjesztéssel fordult a kereskedelemügyi minisztériumhoz abban az Irányban, hogy mennyiben lehetnek nem képe­sített mesterséget gyakorló iparosok, kereskedők is tagjai az ipartestületnek és mennyiben jogosul­tak az ipartestületek tiszteletbeli funkcionáriuso­kat választani. A miniszter válaszában megálla­pítja, hogy kereskedők sem ipartestületi tagok, sem előíjárósági tagok nem lehetnek, mig a dísz­elnökségre, disztagságra és tiszteletbeli tisztsé­gekre, továbbá az úgynevezett tiszteletbeli, vagy pártoló tagságra, amennyiben az ily címekkel felruházottak, vagy tiszteletbeli pártoló tagként felvettek az ipartestület törvényes működésében aktivitást nem fejtenek ki, illetve ténylegesen nem fungálnak, — megválasztása ellen nem emel ki­fogást A miniszteri leirat szerint puszta címek­nek adományozása és a pártoló, vagy tiszteletbeli tagság minden jog gyakorlása nélkül nem kifogá­solható. — A mentőautóban meghalt egy százados. Vitéz K a k a s s y Lajos honvédszázados vasárnap dél­után tragikus körülmények kőzött halt meg. A százados lakásán rosszul lett, tüdővérzése támadt és állapota rövid idő alatt annyira súlyosbodott, hogy ki kellett hívni a mentőket. A mentők autóra tették a századost, hogy beszállítsák a köz­rendészeti kórházba. Amikor az autóról leemel­ték, a kapitány már halott volt. x Nor-coc selyemharisnyák bevezetésénél Lampel és Hegyi-cég nem csak igen olcsó árakkal kedves­kedik vevőközönségének, hanem minden pár ha­risnya vásárlásnál egy szines Nor-coc léggömböt ajándékoz. 96 — Kiskunfélegyházán fogtak el egy szegedi kerékpártolvajt. A mult hónap 26-án egy Kossuth Lajos-sugáruti kocsma elől elloptak egy biciklit. A tettes R á c z Mihályt most a félegyházai rend­őrség elfogta és Szegedre kisérte. Letartóztatták. t Rabós speciális órásmühelve. Oroszlán-u. 6. Belvárosi Mozi December 2-án, kedden Nancy Carroll- Charles Rogers legszebb filmje: Ábris rózsája. Éneklő, zenélő és beszélő film. Azonkívül: Kitérő m U a o r. Előadások kezdete 5, 7, 9, vasár- és ünnepnap 8, 5, 7, 9 órakor Korzó Mozi December 2, 3-&n, kedden és Bzerdán A kinai orvos bosszúja. (Dr. Fa Manohn, — Izgalmas hangos dráma 9 felvonásban. Főszereplők: Warner Oland é9 Nen HamlKon. Azonkívül: Klsérö mUsor. Előadások kezdete 5, 7. 9, vasár- és ünnepnap S, 5, 7, 9 órakor

Next

/
Thumbnails
Contents