Délmagyarország, 1930. december (6. évfolyam, 272-294. szám)

1930-12-28 / 292. szám

2 Dfl ^nCV VRORSZÄfi aklvef azt a kérdést akarja tisztázni, mi okozta a római francia kereskedelmi attassé egy táviratának késedelmét. Ebben a táviralban ugyanis kedvezőtlen adatok voltak a Snia Vlscosa rt.-ról, amely tulajdonképen az egész Viránynak okozója. A jobboldali sajtó Briand-t is erősen tá­madja és azl követeli, hogy a parlamenti bi­zottság kérdezze meg Briand-t, mire vonat­kozott az a fiktiv számla, ami' a bukott bank­nál vezettek és amire különböző jóváírások történtek. A jobboldali sajtó szerint ennek a számlának a tulajdonosa Gilbert Peythelon, a külügyminiszter egyik legbizalmasabb barátja és ebhől a tényből a jobboldali sajtó Briand ellen von le kedvezőtlen következtetéseket. llccai ütközetek Németországban kommunisták és rendőrök között (Budapesti tudósítónk telefonj leütés«., Berlinből jelentik: A birodalom több városá­ból kommunista zavargások hire érkezik.Gel­senkirchenben a kommunisták karácsony első napján fel akartak vonulni, a rendőrség azon­ban szétoszlatta a felvonulókat. A feloszlatás nem ment simán. A kommunisták és a rendőr­/ ség formális ütközetei vívtak, amelynek so­rán mindkét részről igen sokan megsebesül­tek. A kommunisták közül ötvenet letartóz­tatlak. Hamburgban és Schwerinben is voltak zavargások, amiket a rendőrség csirájában el­fojtott. Stein Aurélt száműzni akarják Kínából London, december 27. Pekingből jelentik a British United Pressnek, hogy a kinai mű­emlékek országos bizottsága kérvényt intézett a nankingi nacionalista kormányhoz, amely­ben Sfein Aurél, a világ hifi magyar szárma­zású kutatónak Kínából azonnali eltávolilásál *s száműzetését követeli. Stein Aurél júniusban indult el Simlából egy expedícióval, hogy Turkesztánon át Kí­nába érkezve, ott kutatásokat végezzen a Krisztus előtti idők kereskedelmi karavánutjai feltárása ügyében. A kinai müemlékszövet­ség arra alapítja követelését, hogy a tudós állítólag a Harward egyetemen mondott be­szédében támadta a kinai nacionalista kor­mány' és hogy óriási értékű műemléket szán­dékozik Sikiangból Harwardba szállítani. Az angol lapok nagy feltűnéssel kommentálják a hírt és kiemelik, hogy Stcln Aurél volt a legmerészebb kutató, akinek utazásai során nagy sikerei voltak Tibetben. »A revízió kezd aktuális lenni«, — ir|a egy prágai lap Prága, december 27. A Prllomno»t cimü cseh lap arra az álláspontra helyezkedik, hogy a béke­szerződések revíziója nemcsak lehetsége«, hanem » háború óta eltelt 12 év alatt egyéb *em történt, mint csupa folytonos kisebb nagyobb revldeálás, átépítés, újrarendezés. A békeszerződések genezise bizonyítja, hogy a versalllpsl béke éppen szelle­ménéi fogva nem végérvényes, nem tisztázódott, szóval egyáltalán nem kész munka. Az éremnek itt is két oldala van: az egyik a háborús veszedelem korlátozása, a békebontók elleni nemzetközi szer­vezkedés, a másik viszont a 19. cikkely alapján biztositott lehetősége egyes hatánozmányok revideá­lásának. Ennek a két oldalnak kiegészítő hatása van egymásra és egymás nélkül nem volna értel­mük. Bizonyos, hogy nincsen hatalom nélkül jog, de csak valamely uj erőcsoportosulás vagy fenye­getés kell ahoz, hqgy egyesek hajlandók legyenek jövőbeli konfliktusokat már előre eliminálni és kiegyenlítést keresni bizonyos számú százalékig. Ma már olvan messzire jutottunk, hogy • revízió kezn aktuális lenni, ámbár még nem áll tisztán, vájjon a revízióval olyan eredményeket lehet e elérni, aminőket egyes tűrhetetlen állapotok elvár nak. Annyi azonban bizonyos, hogy a revízió követelése egyáltalában nem tekinthető fnrradalm! akciónak az európai rend ellen, hanem ellenkező leg, a revízió önmagától következik a békeszerző «lések szervi fejlődéséből. .ZEISS Szemüvegek IpgmeflblzhalAbbak « Sandberg Henriknél. E. SCHUTZ MAGDA fűzőszalonja Somogyi U. 15 . készíti а leqmodernebn fűzöxet, has­M!t6k*t é* mindéi e szakmába vágó készítményeket, is Vfévi afándéKo'k kényelmes rémlett zeé're N. Evő eszközök „Hls Masters" gra­mofonok 12 havi részletre. A.B. С beszerzés i«2 Tóth órásnál, Kölcsey urca 7 PANNÓNIA SZÁLLÓ BUDAPEST, VIII., RAKOCZI-UT 5. Elsőrangú szálló. Az előkelő családok régi, jó­hirnevü találkozóhelye a főváros központjában. A legmodernebb felszerelés és minden kénye­lem. Fürdők. Hideg 6s meleg folyóvíz minden szobában. 23 Nedbal Oszkár tragédiája Belgrád, december 27. Nedbal Oszkár zene­szerző öngyilkossága élénken foglalkoztatja a belg­rádi sajtót. Nedbalné pénteken a cseh kormánytól táviratot kapott, amely szerint tragikusan elhunyt férjét államköltségen kívánja eltemettetni. Nedbal­né kijelentette, hogy a c»eh kormány ajánlatát visszautasítja, minthogy az a véleménye, hogy férjének tragédiája éppen azért következett be, mert az illetékes prágai hatóságoktól nem kapták meg azt a támogatást, amely életüket elviselhe­tőbbé tette volna. Nedbalt ma délután temették el a zágrábi temetőben. A folyóba zuhant az autóbusz MHánó, december 27. Milánó közelében az or­szágúton egy kirándulókat szállító autóbusz meg akart előzni egy másik kocsit és közben az úttest­ről a folyóba zuhant. Az autóbusz kerekeivel érte a folyó medrét és így utasainak nagyrésze megmenekült, Ezek a kocsi tetején várták meg, amíg segítség érkezett számukra. Néjjy kiránduló a vízbe fulladt. 1930 december 28. szivbántalom, idegesség, rehedlseg, álmatlanság gyöíri а soh dohány­zás miatt. l-e Szivion Nlkoteiet es minden ba|a elmúlik. Valamennyi trafikban kap fialó már ntkotinmeniesitett üo&tínyáru. A szerb király ki akarja békíteni Károlyt Helenával Belgrád, december 27. A" király ma este fogadta Marinkovics külügyminisztert Sán­dor király bukaresti utjának állítólag az • célja, hogy megkísérelje Károly királynak Helena hercegnővel mló kibékítését. Lord Melchefí meghall (Budapesti tudósilónk telefonj elenttte.") Londonból jelentik: Lord Alfréd Melchett, azelőtt Sir Alfréd Mond, Anglia egyik ve­zető nagyiparosa, aki az angol birodalom po­litikai életében is jelentős szerepet játszott, hónapok óta tartó szenvedések után szom­baton Londonban meghalt. Lord Melchett 67 éves volt és 1918-tól 1921-ig a közmunkaügyi minisztériumot vezette, majd Lloyd George koalíciós kormányában néDÍóléti miniszter volt. Lord Alfréd Melchett élénken résztvett a cionista mozgalmakban és elnöke volt a cio* nisták legfőbb nemzetközi szervezetének; d Jewish Agencinek. Erről a tisztségéről októ­ber havában mondott le, tiltakozásul az an­gol kormány palesztinai politikája ellen. P •• Л fátcík, evőeszközök, dísztér L 4|||Af tvi*. brllll&ns ékszerek, #11X I Scbaffbausen, Omega, Doxa БнЬ M W m órák mélyen le^ráill'otl Aron be­szerezhető BOKOR IZSÓ ai»iert«»H, Kelrmrn urcn 7. "И Telelőn Ц-И. Ha vesz kis Írógépet, az legyen MERZ legulabh mod»"|«. Has7n*l» lrói^oe* meelepS - lesó árban KELtER Irógipvá'Mala Szeged, Széchenyi- (ér & Aufc IS 63 LICHTMAN CIPöK BALLY CIPŐK Belvárosi ap6QiMS3ft&fSS! w megnyílt -m a Báró .Malis nocal 299 Hölgyfodrász üzlet. Tisztelettel COTTSCHAIX JÁNOS. AZ ELET CSODÁI H. G. WELLS nagy blologléja Ember, állat, növény Pnntheon Kiadás Három hatalmas kötet. 1000 oldal, 1000 egyszlnl) és színes köp. Fordi'o'la: Dr. Lambecht Kálmán. | ARA 72 PENÓO | Ebből a könyvből mindenki megismerheti és megérti.eti az egyén és fal utjali, az ember, állal és növényvilág Izgalma­san érdekes életét, A világ leg­népszerűbb lróia és a zseniális tudós közérthetően tárfék elt­bénk a lét változatos formái) és gyakorlati ulmu'atással szolpnl nak a he'yes és egészséget eielre. Szegeden kapható — részletfizetésre is — a oeimaguarország kiadáülvatalában

Next

/
Thumbnails
Contents