Délmagyarország, 1930. december (6. évfolyam, 272-294. szám)

1930-12-25 / 291. szám

ílíl.M tr <930 december 25. SZEGED-CSONGRÁDI TAKARÉKPÉNZTÁR ALAPÍTVA 1845-BEN. !\z Intézet salát vagyona 4 és12 millió pengő. Saiát házai: 1. SZÉKHÁZ: Széchenyi tér 7. é» Takaréktár ucca 5. 2,. BÉRPALOTA: Takaréktár ucca S. és Horvóíh Mihály ucca Q. 3. BÉRHÁZ: Széchenyi tér S. (volt Jerney-ház.) Betéteket magas kamattal gyümölcsöztél. Kölcsönöket folyósít bankszerű fedezettel, kedvező feltételekkel. ^ASzeged-Csong^ jól Jövedelmez! Vásárlási az intézel közvelit. A közönség és az iparosság A közönség és az iparos közötti viszonyról különösen most aktuális beszélni, amikor a kettőjük közti viszony mindinkább lazább lesz, amikor az iparos mind ritkábban tud kapcsolatot teremleni a közönséggel. Magyarországon az a helyzet, h>gy az iparos ínég mindég nem került számbeli arányával egyensúlyban álló helyzetbe. Ez az állapot Szegeden is, sőt talán itt fokozottabb mértékben is tapasztalható. Ennek oka pedig elsősorban is az iparosságban magában keresendő és itt is — • vezér férfiakban. A külföld iparosai — elég csak Ausztriára hivatkozni — ma már, 1930-ban elérték azt a pozíciót, hogy mindenütt megbecsülik őket és számolnak velük. Nem egy ország van, amelyben a nemzet legerősebb tápköre, támasza a dol. gozó iparosság Az iparos ennek a pozíciónak megfelelően tud is értékes dolgokat felmutatni, mert a jelenlegi helyzete bizalmat önt belé a további munkára. Magyarországon koránlsincs az óriási számti iparosság ilyen irigylendő helyzetben. Hogy mást re említsek, a parlamenti képviselete sem kielégítő, a törvényhatósági bizottságokban ugyanez a helyzet országszerte Szegeden ezen a téren speciális viszonyok vannak. Vannak ugyan értékes emberek a vezetők között, de ezeknek keze kötve van. mert csal; azon az áron sikerült a vezetők közé küzdeniök magukat, hogy az iparosságnak a kormány felé adresszált panaszai előtt bedugják fülüket. Intenzív iparoséletnek látszik, ami van. lényegileg azonban mégsem történik semmi, ami ar iparosság érdekeit szolgálná Vannak — tagadhatatlan — nagygyűléseink, ankétjaink, tanácskozásaink, amelyekről határozott javaslatok tömegével árasztjuk el az »illetékes fórumokat«. De ma már mindannyian tudjuk, még a javaslat elfogadása előtt, hogy annak praklikus értéke: nulla. Rizrittsáaokat alakítunk minden alkalomkor, ezek a bizottságok pedig semmit se végeznek, mert megalakításuk után néhány héttel csendesen kiszenvednek. Most már annyi bizottság van, bogv föléjük egy ujabbat kellene rendelni, amelyik in téznék az ügyeiket .. Ezek a »harci eszközök« azonban, amelyeket .eddig az iparosság jónak itélt a kormányzat és másokkal vívott háborújában, sohasem értek semmit és ezután még ennél is kevesebb hatásuk lesz Mindenki tudja, hogy ezek a dolgok csak arra jók, hogy elodázzák a gerinces állásfoglalást, végeredményben pedig az iparosság helyzete nem változik előnyösen, sőt. aki figyeli az eseményeket, az megmondhatja, hogy a magvai" iparosság helyzete napról-napra rosszabbodik. A mai helyzetnek az oka a vezetőkön kivöl «bban is keresendő, hogy a magyar iparosságnak nincs gyökere a közönségnél. Amig a külföldi iparosság igyekszik mindig közelebbi nevust megteremteni a közqnséggel, addig nálunk ennek a fordítottja van meg De a külföldi, angol, francia, svájci, német, belga, svéd iparos olyan estközökkei dolgozik, amelyek a cél elérésére egyedül használhatók. Fzek az iparosok, amellett, hogy tényleg kiváló iparosok, kulturemberek is egyúttal és nem szégyenük, ha néha-néha elolvasnak elkönyvel. Tevékenységük nem inerül ki abban, hogy minden este megisszák a háromdecijüket és néhanéha rábólintanak egy határozati javaslatra Erős, harcos emberek ezek. akiknek ereje kulturáltságukban, intelligenciájukban van. £s közönségük épen emiatt érdeklődést mulat irányukban és ezzel elérték azt, hogy nem állanak elszigetelten, meg nem értetlen a nemzet testében, mint a magyar iparosság áll. E* « ¿ó taktika: rokonszenvet ébreszteni az iparosügyek iránt ott, ahol a legkönnyebben meg lehet azt szerezni, a közönségnél. De ezzel csak ugy lehet célt elérni, ha a magyar iparos igyekszik azt a nívót elérni, ahol a külföldi áll. Ne merüljön ki az iparosmüveltség abban, hogy el tudja végezni a munkáját, hanem menjen ennél tovább és tanúsítson érdeklődést az iparosérdekek iránt is. A magyar iparosság csak a müveit középosztályra számithat, ha érdekei megóvásáról van szó. Az iparosvezé rek tehát ébredjenek föl és adják ki a jelszót: tessék szimpátiát kelteni a közönségnél az Iparos ság iránt. tessék nagytakarítást tartani először belül, mert amíg ez nem történik meg, addig a közönség — és joggal — vállrándítással és lenézéssel fog napirendre térni fölöttünk. Kell, hogy lássák azt, hogy az iparos nem »politizáló csizmadia«, aki ha fel is szólal valahol, derűt keltj Kell, hogy észrevegyék, hogv az iparosságban mér_ hetetlen értékek vannak felhalmozva, hogy erő van ott, ahol ennyi ember küzd a közős célérti Tessék kulturált iparosokat nevelni, akik maid meg tudnak felelni a követelményeknek. Ez az idő az, amikor szükség van a reformokra, mert ha az iparosság elveszti ezt a nagy játszmát is, nem számithat arra. hogy valaha is talpraáll. Keck Lajos szabómester. Hegedűs Gyula Rabonásan hisszük magunkról, hogy csak temetni tudunk szépen, hogy csak akkor fedezzük fel valakiben az értéket, amikor már eltűnt közülünk, amikor már veszélytelenné vált az élőkre, amikor már nem zavarhatja senkinek a köreit, a céljait, az érdekeit. Tudjuk, hogy gyalázatos «z a szokás, de azt hisszük, hogy velünk született, kiküszöbölhetetlen valami és csak bátortalanul viaskodunk ellene. Nem tudjuk dicsérni az elevenekei, csak az élőkről hallgatunk el mindent, amit pedig mindennap hirdetnünk kellene ennek az önző. az igazi értékek becsülésétől elszokott és felejteni gyorsan tudó generációnakMit ér az, ha a magyar múlt szinész-nagylairól csal: kedves aoróságok. tréfák maradnak fenn? F.zekből nem épülhetnek, nem tanulhatnak az utódok. A magyar színészet történelmével foglalkozó munkák lapjain csak száraz, lekszikónszerű adatok találhatók, amelyeken az elmúlt élet szaga nem érzik. Ennek az a magyarázata, hogy azok, akik ezeket az adatokat leírták, többnyire kor'.ársnk voltak és nem voltak jobbak a mostaniaknál. A kritika mindig jobban megbecsülte a színész munkáját, ezekből a megmaradt Írásokból valamit mégis csak megőriztek a régi nagy színészek eleven értékeibői. Beöthy László most is nagyszerű munkát végez, legújabb írásait minden mai színésznek olvasnia, ismernie kellene, csak az a kár, hogy őt is elragadja néha az idő rohanása. Kritikáiban nagyon kevés szó jut a színészek számára. Pedig Beöthy lenne a leghivatottabb színész-tanitő. Nem kívánhatja senki, hogy a színpadi irodalom rövidüljön meg a színészek kedvéért, de jogos a kívánság, hogyha már olyan tág tér jut a daraboknak, az íróknak, jusson néha eg;. etlen rövid mondatnál több a színészek munkájának is. Mert ez a munka igen gyakran megérdemelne bővebb ismertetést, részletesebb méltatást. kritikát is. Hegedű* Gyulára gondolok most, a magyar színművészeinek erre a markáns megnyilatkozásu, hatalmas értékére. Ezt az értéket mi, a kortársak jól ismerjük, mert érzékelhetjük minden egyes alkakalommal. de kérdem, mi lesz ebből a ragyogó példából, ha elmúlik fölöttünk az idő és a muló időben eltününk mi is, a kortársak, Hegedűs Gyulával együtt? Bizonyára lesznek, akik felvetik a kérdést- Milyen is volt mint szinész, miben nyílakozott meg nagysága, művészete? A fennmaradó apróságok, anekdoták kielégítő választ ezekre a kérdésekre nem adhatnak, de nem nyújthatnak kellő világosságot a mai elragadtatott kritikák pompás jelzői sem, mert csak mi tudjuk, mí a fizikai, a reális értéke a ráillesztett »monumentális«, kimerithetetlenül változatos« jelzőknek. Csak mi, a kortársak érezzük valóságnak ezek mögött a jelzők mögött magát a művészt, Hegedűs Gyulát. Valamikor régen, naiv hittel, fiatalos lelkesedéssel irtam egy könyvet arról, hogy jő szinész csak jó ember lehet. Ma már tudom, hogy ez a szent igazságnak hitt tétel erősen vitatható, azóta meggyőzött az élet, hogy a rossz ember is lehet jó szinész, de azért ma is állitom. hogy a jő színész, ha mint ember is jó, több, nagyohb valami megmérhetetlen különbséggel a többinél Hegedűs Gyula igaz emberi színészetének az emberi méltósága, az emberi jósága a kerete. Ebben a keretben érzékeltetheti csak olyan igaz művészettel az embert minden fájdalmában, szenvedésében, örömében, bánatában. Hegedűs Gyula mindig ember, a festékszag egyetlen szerepében sem érezhető rajta. Legutóbb két szerepben láttam egymásután, két különböző formában. A jó tündér Spórumában és a Feketeszáru cseresznye Dusánjában A Spórumban a mai modern élet egyik úgynevezett szomoru-komikus figuráját állitja elénk A szerző gyönyörű elképzelését realizálta Hegedűs Gyula ezzel az alakításával, élővé tette Molnár Ferenc darabját. Ahogyan ez a Spórum él irodája ürességében egyetlen kincsével, a szakállával, ahogyan végigsimít szakállán, egyetlen mozdulatával valószínűsíti az elképzelt alakot. Kómikumán keresztül éreztette a legfájdalmasabb emberi vergődést. Minden, amit tett, amit mondott, mélységesen emberi volt és egyetlen pillanatra sem lehet különvá'asztani Spórumot a színésztől és a színészt Hegedűs Gyulától. És a másik alakítása: Dusán, a nemes veretű, igazi férfi. Milyen lélekemelő szinészprodukciő volt ez is. Milyen emberien magasztos a pillanat, amikor a második felvonásban Dusán egyetlen tekintettel érezteti, hogy az elejtett szavakból megsejt mindent. Ez az egv tekintet minden szónál többet mond és szebben beszél. Azután a harmadik felvonásban, amikor már tud mindent, de még ügyel a magára parancsolt férfiasságra, hogy azután odazuhanjon a bőröndre a legmegrázóbb, legtragikusabb zuhanással. Milyen kár, hogy nem lehet ezeket a nagyszerű momentumokat lerögzíteni, megmenteni a mindenkori színjátszók okulására. Az embernek sok oltár előtt kell letérdepelnie, hogy megsejthesse az Istent Sokat kell térdelnie különböző oltárok előft a jő színésznek is. hogy megnyíljon előtte az emberi lélek rejtelmeinek zára, hogy megismerhesse és megszólaltathassa igaz hangon, emberi szavakkal az embert. Hegedűs Gyula művészete magasztos oltár lehet minden színjátszó számára. Faragó ödön.