Délmagyarország, 1930. december (6. évfolyam, 272-294. szám)

1930-12-21 / 288. szám

1530 december 217 — a Színigazgató lett nagykövete Bécs, december 20, (A Délm.tgyarország bécsi tudósítójától.) Az élet néha különös karriéreket produkál. Tegnap óta a világháborút előidéző belgrádi ultimátum átnyujtója a bécsi Bürgertheater igazgatója. Az egykori világhírre szert tett diplomata ma egy operette-szinház vezetője. A szezon elején egy fiatal németországi színigazgató, Ghasamas Hans Chlodwig átvette és megnyitotta az éveken át zárva volt BürgertheaterL A 33 éves fiatalember, mint a meisseni állami szín. ház igazgatója már szép múltra tekinthetett vissza és Németországban nagy sikereket ért el. így ő hozta ki először Klabund »Krétakör« cimü színmüvét. Ghasamas igazgató továbbra is megmaradt a meisseni színház élén, egyúttal azonban átvette a bécsi Bürgertheatert és nagy anyagi áldozatokkal átalakította. A meisseni színház vezetését feleségére bizta, aki évek óta szorgalmas és lelkes munkatársa, azelőtt pedig a meisseni színház művésznője volt. ö maga Bécsbe költözött és a feltámadt Bürgertheaterbe néhány hét alatt pezsgő életet és publikumot varázsolt A fiatal színigazgató azonban nem sokáig élvezhette munkájának, uj vállalkozásának sikerét, két hét előtt vérmérgezést kapott és két nap múlva az irgalmasok kórházában meghalt. Fiatal felesége itt maradt két színházzal. Az asszony erejét természetesen túlhaladja két egymástól ilyen távoleső színház vezetése, annál inkább, mivel szive alatt gyermeket hord. így azután, nehogy a fiatal igazgató tragikus halála miatt a színészek és a színház egyéb alkalmazottjai uccára kerüljenek, a fiatal özvegy visszautazott Meissenbe, hogy a szezon végéig tovább vezesse az ügyeket, míg a bécsi Bürgertheater ideiglenes igazgatását ugyancsak a szezon végéig az elhunyt igazgató apósa, Giesl-Giestingen Wladimir báró ezredes, a monarchia volt belgrádi követe vette át. Chasama igazgató felesége ugyanis Giesl követ leánya, Romana volt. A Bürgertheater uj igazgatója a háború előtt Európa egyik legfontosabb viharfészkében képviselte a monarchiát néhai I. Ferenc József bizalmából Közvetlenül a világháború előtt Giesl báró egy kellemetlen ügy középpontjába került Az ő lakásán halt meg hirtelenül llartn-if belgrádi orosz követ Néhány nap múlva Giesl báró nyújtotta át a monarchia ultimátumát Pasics miniszterelnöknek, majd midőn nem kapott kielégítő választ a követség személyzetével együtt elhagyta Belgrádot. Giesl báró Belgrádból való elutazása a diplomáciai viszony megszakítását és a világháború k'törését jelentette. MINDENKI tudja, hogy nálam VRSRROLHRT legprecízebb kíVflelü 1EISZÉSSZERINTI« h6§zQiee*eí, aiftatrészf, baiggszóróí 18 havi részletre! Bemntaías véieihéngszer nélhül! DEUTSCH ALBERT rádió és villamossági vAHalei-» Körész íícca 3. 279 Telefon 18-71. 1931. február 1-1§1 Kárász ucca f. sz. székek, asztalok, vendéglői és kávéházi fölszerelések, fűszer, festék, cukrászdái, hentes és más üzletberendezések, jégszekrények, gyorsmérlegek, National e ássák, pőnzszekrőnyok, alpacca áruk stb. nagyon ölesén RÁDIOCtO TAKARÉKOSSÁG Irta: Tonelli Sándor. Egészen őszintén megmondom, mi késztetett ennek a cikknek megírására. A héten egy tárgyalás folyt le annál az intézménynél, amelyhez egyénileg a legközelebb állok és nagyon tekintélyes iparosok és kereskedők' — bizonyára a legtisztább szándéktól vezéreltetve —, nyomatékosan hangsúlyozták a szélsőségig menő takarékosság szükségességét. A lefolyt tárgyalásból teljesen kikapcsolom a magara és mindazok személyét, akik benne résztveltek, tisztán elvi szempontból vizsgálom a kérdést, illetve a jelszót, amely ugy hangzik, hogy ma olyan időket élünk, hogy mindenáron takarékoskodni muszáj. Talán nem is vinném a nyilvánosság elé a problémát, ha ugyanakkor, mikor a tárgyalás folyt, nem hagyott volna egy újságíró ismerősöm egy cédulát az Íróasztalomon, amelyen azt kéri, tegyem meg a kereskedőknek és iparosoknak azt a szívességet és adjak .jQXÜat,!iQ£&lűt,a veszedelmessé váló takarékos„sági jelszó elten. Karácsony előtt vagyunk, aé ázUzletek üresek, az sem vásárol, akinek módjában volna, mert felülről, alulról belekiabálják a közönség fülébe, hogy le kell szorítani az igényeket. Olyan időket élünk, hogy takarékoskodni muszáj. Ez az éremnek a két oldala. Fej vagy irás, — melyik oldalon van az igazság? A kérdésre kérdéssel felelek és mindenekelőtt azt keresem, hogy mi a pénzek hivatása és rendeltetése? Bizonyára az, hogy értékmérő és csereeszköz legyen, szóval, hogy forogjon. Ez nincs ellentétben azzal, hogy az összegyűjtött pénzt tőkeképzésre fordítsuk és mint tőkét a termelésbe és fogyasztásba viszszavezessük. A pénz cz esetbe teljesiti a hivatását. Ha cserépbe rakjuk a pénzt, ha szalmazsákban rejtjük el, vagy ha a ládafiában halmozzuk, a pénz meghalt. A pénzt ki kell adni, a pénznek forogni kell, mert csak a cirkulációban levő pénz táplálja a mezőgazdaságot, ipart, kereskedelmet: valamennyiünket. Ezért kell mondanom azt, hogy szinte groteszk dolog az, ami a takarékosság jelszavával nálunk történik. Bedobnak felelőtlenül egy jelszót a köztudatba, ar.iit még súlyosbítanak olyan kijelentésekkel, hogy a közel jövőben tetemes olcsóbbodás várható. Semmi alapja ennek az állitásnak nincs, de következése igenis van: aki ruhát akar csináltatni, meggondolja a dolgot és vár, aki bútort akar rendelni, szintén meggondolja a dolgot és vár, akinek általában szüksége van valamire, meggondolja a dolgot és — takarékoskodik. így vetődnek' fel az olyan ötletek, hogy ne rendezzenek mulatságokat és bálakat, az emberek ne adjanak ajándékokat egymásnak. Megfeledkeznek róla, hogy mindezekből száz meg ezer ember él és az életnek minden természetellenes lekötése megbosszulja magát. A pénz meghal, de vele együtt pusztulnak az exisztenciák. Hogy ez mennyire igy van és mennyire nemcsak az én megfigyelésem, amit eze*kben elmondottam1, azt beszédesen bizonyítják a budapesti lapok és bizonyítják a legutolsó napokban tartott kereskedő és iparos gyűlések, amelyek látszólag mind a takarékosság ellen tiltakoznak. Pedig erről szó sincsen. Mindössze ráébredtek annak a tudatára, hogy a jelszópolitika mennyire visszafelé sülhet el, ha elhatalmasodik ,£s. megfontolás nélkül alkalmazzák. Ezért kell belevinni a köztudatba, hogy sem a pénz, sem pedig a takarékosság nem öncél, hanem az első csupán eszköz, a második pedig módszer bizonyos helyesnek tartott gazdasági célok elérésére. Mondhatnók, hogy ez helyes a közgazdasági életben, de nem igaz az intézményeknél. Tegyük a takarékosságot legalább öncéllá az intézményeknél. Szoritsxik ilt a kiadásokat a minimumra. Ebben már van igazság, de köztudomásúlag száz százalékos igazságok nincsenek. A takarékosságnak az intézményeknél is megvan a vörös plajbásszal megvonható éles határvonala, amely a nélkülözhetetlen kiadásokat a feleslegesektől elválasztja. Bűnös az, aki nehéz viszonyok között luxus-intézményeket akar fentarlani, vagy intézményeket felesleges kiadásokkal akar túlterhelni, viszont hibázik az, aki szükséges intézményektől a szükségest tagadja meg. Az ilyen esetekre áll ,.Xallc.yx.and mondása, hogy ez még a bűnnel rj§,^sulyosabb, merPMUh. * " *" MoSt" iíg^-tótí7ÍR; "hogy mi ennél a végletnél tartunk. Volt és van egy kétségtelenül túlméretezett állami adminisztráció. Ilogv milyen okok idézték elő az állami adminisztrációnak ezt a túlméretezését, — az ország megcsonkítása, tisztviselők idemenekülése, feladatok megszaporodása, — annak vizsgálata a jelen plilanalban nem ránk tartozik. Tény ellenben az, hogy ma már az állam sem tud kitérni a túlméretezés igazságának elismerése elől és bejelenti a takarékosságot. A személyi kiadások az állam költségvetésében, — a nyugdijterheket nem számítva, — évi 132 millió pengőben vannak előirányozva. Ezt ót éven keresztül évi 6 millióval fogják apasztani, vagyis a teljes létszámcsökkentés meg fog