Délmagyarország, 1930. november (6. évfolyam, 247-271. szám)
1930-11-08 / 252. szám
1930 november 8. DÉLM AGY A .. -- T.SZ AG 3 Aszioilgyl blzoifság kedden foglalkozik a tagok egyrészének beadványával (A Délmagyarország munkatársától.) A szinügyi bizottság több tagja — mint ismeretes — beadványt intézett a polgármesterhez, akitől a bizottság sürgős összehívását kérték, hogy a színház körül felmerült panaszokat és kifogásokat alaposan letárgyalhassák. A polgármester a bizottság ülését eredetileg péntekre hivta össze, de azután különböző okok miatt elhalasztotta a jövő hétre. Dr. Pálfy József polgármesterhelyettes, a színház intendánsa most közölte érdeklődésünkre, hogy a szinügyi bizottság kedden délután öt órakor ül össze és akkor foglalkozik a beadvánnyal. A polgármesterhelyettes a beadvánnyal kapcsolatban a következőket mondotta: — A beadványnak megítélésem szerint személyi éle és háttere van és remélem, hogy ezek a személyi momentumok a szinügyi bizottság ülésén sorba tisztázódni fognak. A műsor ellen nekem is megvannak a kifogásaim és észrevételeimet én sem hallgattam el. A beadvány egyik-másik állitásának erős személyi éle van, ami legfeljebb arra jó, hogy elvegye a kedvemet a színházi ügyek intézésétől. Alaptalanul ért a támadás az állítólagos külön ülés miatt is, ami nem felel meg a valóságnak. Én soha külön ülést nem tartottam a bizottsági tagok egyrészével, mint azt a Délmagyarország számára annak idején ki is jelentettem már, mindössze az történt, hogy a bizottság néhány jogász tagjának véleményét kértem ki egy előkészités alatt álló és színházi vonatkozású üzleti ügyben. Az illető ajánlattevő ragaszkodott ahoz, hogy ez a kérdés egyelőre ne kerüljön nyilvánosságra, ezért nem terjesztettem a bizottság plénuma elé még. A kamaraelőadással kapcsolatban elmondotta érdeklődésünkre Pálfy József, hogy az első kísérlet százpengős bevétellel végződött, de reméli, hogy a kamaraelőadásokat később megkedveli jobban a közönség. A város nem sokat kockáztat velük, mert olyan szerződése van az ipartestűlettel, hogy a nagytermet akkor veheti igénybe a szinház, amikor akarja és használatáért a bruttó bevétel tiz százalékát fizeti bér gyanánt. A kamaraelőadások rendszeresítéséről nincsen szó, ha a prózai társulat ráér, akkor tartanak majd kamaraelőadást, de akkor sem rendszeresen. Valószínűleg a Csudabár cimü revüt is itt mutatja be a szinház. A rendező Pesten megnézte és ugy találta, hogy a darab kiállítása nem jelent nagy nehézséget, legfeljebb a szereposztás kérdése nehezebb. Hirek VI fi Szombat. Róm. kath. Gottfried pk. ' Protestáns Gottfried. Nap kél 6 óra 53 perckor, nyugszik 4 óra 34 perckor. Somogvi-könyviár nyitva hétköznapon délelőtt 10 órától l-ig, délután 4 órától 7 óráig. A múzeum nyitva délelőtt 10-151 délután fél 1 óráig. Egyelem) könyvtár (központi egyetem I. emelet) nyitva. délelőtt 8—l-ig, délután 3-7-ig. Szegeden a gyógyszertárak közül szolgálatot tartanak: Barcsay" Károly, Széchenyi tér 12. Franki \ntal, Szent György tér 6. Gergely Jenő, Kossuth Lajos sugárut 31. Dr. Löbl Imre, Gizella tér & Moldván Lajos, Újszeged, Vedres ucca 1. Selmeczy Béla, Somogyitelep. Laníos Béla — Lantos Béla — népiskola! felügyelő. Lantos Bélát, a belvárosi fiunépiskola igazgatóját a város tőrvényhatósága évekkel ezelőtt felmentette a tanítás alól s az igazgatói teendők ellátása mellett megbizta a szegedi községi elemi népiskolák szakszerű látogatásával, vezetésével, irányításával. A kultuszminiszter ezt a határozatot jóváhagyta, junius 21-iki kisgyűlés pedig egyhangúlag hozott határozattal — száz pengő külön munkadijat szavazott meg Lantosnak. A határozatot néhány törvényhatósági bizottsági tag megfellebbezte. A belügyminisztérium ma érkezett leiratával a fellebbezést elutasította s a kisgyűlés határozatát jóváhagyta A jóváhasyó határozat kiemeli Lantos kiváló tanügyi működését s azt mondja róla. hogy uj munkakörét az iskolánkivüli népmüvelés eredményesebbé télele céljából ruháztak rá. — Görögkatolikus mise. Vasárnap délelőtt 9 órakor a Lechner-téri kápolnában görög sz rtartású katolikus szentmisét mond dr. Torna l.ászló makói görögkatolikus esperes-plébános. — Jugoszláviában bevezetik az agglegényadót. Felgrádból jelentik: Jugoszláviában bevezetik az agglegényadót és ezt — a hajadonokra is kiterjesztik. Ezzel szemben a 9, vagy ennél több gvermekkel bíró családokat minden adótól mentesitik. x A szeszélyes időjárás óvatosságra int. Már most vegye meg hócipőjét és hócslzmáját DELKÁ-nál. Ar, forma, minőség meglepetés. 36 — A közvágóhíd melléktermékeinek értékesítése. A szegedi közvágóhíd melléktermékeinek értékesítéséről tárgyalnak mostanában a városi üzemigazgatóság ülésein. Kiderült ugyanis, hogy más városokban a vágóhidak nagyszerűen értékesitik azokat a Szegeden haszontalanul kidobott melléktermékeket — a vért, a csontokat — és baromfieledelt készítenek belőlük. A szegedi vágóhid körülbelül két mázsát termel ezekből az anyagokból naponta. Az üzemigazgatóság elhatározta, hogy beszerez egy olyan készüléket, amely alkalmas a vágóhídi melléktermékek feldolgozására. Gvőr vágóhídja ajánlatot is tett egy ilyen gépre. Az üzemigazgatóság megbízásából B u ó c z Károly műszaki tanácsos elutazott Győrbe, hogy megtekintse ezt a gépet, amelyért Győr tizenötezer pengőt kért. A műszaki tanácsos azzal jött haza, hogy a gépet nem találta megfelelőnek, mire az üzemigazgatóság ugy határozott, hogy a gépet újonnan szerzi be. — November 15-én les* a Riporterbál. A szezon első bálja, a Riporterbál előkészületei befejeződtek. A rendezőség a napokban kezdi meg a meghívók szétküldését. Amint már jeleztük, a riporterek jótékonycélu bálja minden eddigi bálát felülmúló szórakozási alkalommal fog szolgálni. A Kass termeit erre a célra a legmodernebbül alakították át. A re'vüben a szinház tagjain kivül fellépnek a Bár legkiválóbb táncosai is. A rendezőség számos meglepetésről gondoskodott. Meghivóigényeket a Kass portásánál telefonon, vagy a bálrendezőség cimére a Kassba küldött levélben lehet bejelenteni A jegyek elővételben is kaphatók a Délmagyarország jegyirodájában. A Csudabir páholyjegyei csak korlátolt számban. — A rendőrség felhívása a vadászokhoz. A szegedi rendőrkapitányság közli: >A közönség testi épségének megóvása érdekében felhívja a rendőrkapitányság a közönséget, hogy a vadászterüleleten. így különösen a tápéi réten, a marostői vadászterületen és a volt Gerliczy-féle deszki bír. tokon keresztül-kasul való átjárástól saját érdekében óvakodjék, mert könnyen lövési sérüléseknek teheti ki magát. Ezeken a területeken az átjárás céljaira kizárólag az utakat vegyék igénybe, mert a füzeseken és bokrokon keresztül való átjárással a saját testi épségük veszélyeztetésén kivül. a vadállományban is kárt okozhatnak. A fegyverrel való átjárással pedig könnyen a vadászati kihágás elkövetésének gyanújába eshetnek.« * >D6eiv fotelá<jv< ottomán. matrac. Hid-u. 18 Belvárosi Most November 8, 9-én, szombat, vasürnnp Greta Garbó i^««^^« A csők . Rózsák dala. 1 felvonásos színes revtl. Előadások kezdete 5, 7. 9, vasár- és tbinepnap 8, 5, T, 9 órakor Korzó Mozi November 8, 9-én, szombat, vasárnap Jonette Gaynor és Charles Főrrel legszebb filmje: BOLDOG NAPOK. Énekes, zenés, nagy kiállítása revtl 10 felvonásban. Azonkívül: Burleszkek. Előadások kezdet« 5, 7, 9, vasár- és ünnepnap 8,5, 7, 9 Arakor Igenis, a tövff net szerdát^ iif leszek mini a „Királynő férje". C evalller. . Kommunista suhancok tüntetése Budapesten Budapest, november 7. A főkapitányság politikai csoportjának napokkal ezelőtt tudomására jutott, hogy a szovjet kikiáltásának évfordulóján a ma«t gyarországi kommunisták tüntetéseket akarnak reruí dezni. A rendőrség tudomást szerzett arról is,' hogy hetekkel ezelőtt röpiratokat osztogattak, ame-«j lyek azt az utasítást tartalmazták, hogy a címzettek november 7-én éste a Berlini-téren gyülekezzenek. A kommunista tüntetések ezalkalommal főkép a budapesti lapok nyomdái ellen irányultak volna. A főkapitányság épp ezért preventive ugy intézkedett, hogy a nyomdákat civilruhás rendőrök őrizzék. Este 8 óra tájban mintegy 30 főnyi, fiatal suhanookból álló csoport gyülekezett a Berlini-térét)' és kevéssel utána a közeli Honvéd-uccában levő, Pallas nyomda- és sajtóvállalat ellen vonult. A. nyomda előtt tüntetésbe kezdtek, éljenezték a szövi jetet és Kun Bélát. A Nemzeti Újság rotációsgéptermének hat ablakát kővel bezúzták s at épület falát vöröstintás üvegekkel megdobálták. A nyomdában elhelyezkedett civilruhás rendőrök be* kerítették a tüntető csoportot és 26 férfit és 8 nőt bekísértek a főkapitányságra. A tüntetők nagyobb részénél köveket és boxereket .találtak. A tüntetők legnagyobb része 20 éven aluli és a magyarországi kommunista ifjumunkás párt tagjainak vallották magukat. A most elfogott tüntetők közül a rendőrség megállapításai szerint hét már résztvett előző tüntetésekben is. — Panl Bourget: A lelkiismeret, Ribó Lajos: Kétlelkű szerelem, johan Bojer: A nagy éhség, A magyar könyvpiac legújabb szenzációi. Délmagyarország kölcsönkönyvtár. — Az Igazgató é* a tisztviselő becsületsértés! pere. Ezév nyarán az Express szállítmányozás! rt. irodájában nézeteltérés támadt G 6 n c z y Jenő igazgató és B a r t a János tisztviiselő kőzött. A gépirókisasszony jelentette az igazgatónak, hogy telefonon keresik. Gönczy Igazgató erre azt válaszolta, hogy adja át a telefont Bartának, intézze e! ő az ügyet. A tisztviselő erre összecsapta a kezét és hangosan azt mondotta: »Persze, az Igazgatói nem dolgozik!«.., Gönczy Igazgató, amikor ezt meghallotta, igy válaszolt: »Szegény beteg, agyalágyult ember...« Meghallotta az igazgató szavait Barta is, aki azután feljelentette Gőnczyt bebsületsértés miatt. Az ügyet pénteken tárgyalta a járásbíróság. Gönczy igazgatót dr. Pap Róbert védte. Barta képviselője dr. Barta Dezső volt. Ag Igazgató előadta, hogy amikor Kürtössy Olga gépirókisasszony áthívta a telefonhoz és amikor S Bartához utasította, a tisztviselő szinte kiabálta, hogy nem dolgozik, csak húzza a fizetést. Erre mondta ő egész halkan, hogy »szegény, sulvos beteg ember«. Ezt azonban a kisasszonyon kivül senki sem hallotta. A bíróság ugy határozott, hogy kihallgatja a gépirókisasszonvt árra vonatkozólag. hogv hogyan folyt le a jelenet A tárgyalást elnapolták. Dr. Pap Bóbert ezután bejelentette. hoüv Barta ellen vlszonvádat emel. "Budapesti 73 gász diólcolcsszoi legelsőrendü minőségben házhoz szóllit a Szénkereskedelmi Részvény lársasáq Boldogasszony sugárut 17. szám. Telefon 9-58. zseblámpák, friss elemek, tflltfltollak nagy választékban, állandóan raktáron 85b ".»: Sngyujték, Keller írógép raktárában, Széchenyi tér 8. Tel. 8—''63 Két nagy üzlethelyiség a PüsoCkbazárban, Mikszáth Kálmán ucca! oldalon azonnelra kiadó. Tudakozódni Feln Lajos, Klauzál tér. Megérkeztek a legújabb | szenzációs rádió újdonságok ! Príma kétcsöves hálózati készülék ÍOO P. Alkatrészek legolcsóbban 1 lll^l E gépáruházában >17 WVIir Hid ucca 1. sz Telefon 10-29. 115