Délmagyarország, 1930. november (6. évfolyam, 247-271. szám)

1930-11-07 / 251. szám

ÍÍÍ30 november 7. OfcLMlGYARORSZAG Sport Feloszlatják a Bástyái, ha lovább is gyengén szerepel A csütörtöki játékosértekezleten komoly Intelmek hangzottak el és újból megtárgyalták a csapat megerősítésének tervéi Délután 2 órakor kezdődik a vasárnapi Bástya—Nemzeti mérkőzés. A kedélyek izgatottak, mert mindenki tudja, hogy a vasárnapi meccstől rendkívül sok függ. A Bástyának nagy szüksége van pontokra, remélik, hogy ezt az óhajt a játékosok valóra váltják. A' Nemzeti ellen eddig rendszerint nehezen boldogult a Bástya, a Nemzeti meccsek a legnehezebb küzdelmek közé tartoztak. A Nemzeti akkor is megverte már a Bástyát, amikor az klasszissal volt jobb nála. Talán most, hogy a Nemzeti van momentán jobb formában, megfordul a helyzet és a Bástya kerekedik felül. A mérkőzést Kann Frigyes bíró vezeti. Csütörtökön egyébként alaposan kihasználta a csapat a jó időt: kiadós tréninget vett. Este 7 órakor játékosértekezlet kezdődött Az értekezleten megjelent a Bástya vezetőségének több tagja és az igazgatóság nevében Kardos Mihály, a Bástya ügyvezető-alelnöke szólott az egybegyűlt játékosokhoz. Hosszabb beszédben mutatott rá Kardos Mihály arra a veszedelemre, ami a Bástya eredménytelen szereplése miatt egyre jobban fenyeget. Nyíltan megmondotta a játékosoknak, hogy ha a dolgok igy mennek tovább, ugy annak csak egyetlen konzekvenciája lehet: feloszlatják a csapatot és a játékosokat szélnek eresztik, ami pedig a játékosoknak aligha lehet érdekük, hiszen elvesztik exisztenciájukat, kenyerüket. A játékosok nevében először Szedlacsek, majd Emmerling válaszolt. Mind a ketten elismerték, hogy a csapatban vannak hibák és felhívták a Bástya igazgatóságának figyelmét arra, hogy, ezeket a hibákat csakis a csapat egyes részeinek megerősítésével lehet korrigálni. A csapat nevében ígéretet tettek arra, hogy teljes szívvel és lélekkel fogják végigküzdeni a hátralévő meccseket. A játékosértekezlet után a Bástya igazgntősága ülést tartott, amelyen folyó ügyeket tárgyaltak. Az igazgatóság foglalkozott a játékosértekezleten elhangzott és a csapat megerősítésére vonatkozó kívánsággal. Az igazgatóságnak régi szándéka, hogy egy centerhalf és egy csatár szerződtetésével megerősítse a csapatot és megállapították, hogy ebben az irányban jelenleg is beható tárgyalások folynak Budapesten. Az igazgatóság végül Szedlacsek javaslata alapján a következő csapatot jelölte ki a vasárnapi játékra: Beneda — Schmidt, Emmerling — WahI, Tóth, Biesz — Hernády, Kitti, Possák, Szedlacsek, Kronenberger II. ahiuiv tsimxm I IRTA: UMBERTO NOBILE 97 Kissé szórakozottan hallgattam a szóra. Gondolataim ötükhöz siettek vissza, akik ottmaradtak a sátorban. Vártam, hogy Lundborg visszatérjen. »When do you go?«.*) kérdeztem. »Azonnal«, válaszolta Lundborg és napbarnitotta arcán vidám mosoly futott végig. Nemsokára felemelkedett: »Megyek«. Láttam, hogy több társa kíséretében eltávozik. Némán kisérték jókívánságaim. Tornberg, Christell és a többi tisztek, akik velem maradtak, lefeküdtek aludni. Prémzsákjaikba bújva kinyújtózkodtak a földön és jóéjt kívántak nekem. Középen a farakás gyenge sárgás lángja lobogott. De nem jött álom szememre. Túlságos izgatott voltam. Ezer gondolat cikázott agyamban egymást kergetve. Láttam, amint Lundborg megérkezik a terepre, a sátor közelébe, majd megint felszáll Cecionival. Rövidesen megérkeznek s azután jön a következő. Azután ismét egy, majd megint a másik. És igy sorban a többiek. Már szinte láttam, hogy itt jobbomon egy sor hálózsák; egyikben az egyik, másikban a nissik. »Ha mindnyájan itt lesznek, — gondoltam — összegyűjtöm magam körül őket, arcunkat hallgatva az Égnek emeljük és szivünk mélyéből köszönjük meg az Istennek, hogy visszaadott bennünket az életnek, azután megcsókoljuk együtt a Földet, ezt a jóságos, szilárd Földet, legnagyobb Óhajtásunkat, áhitott Célunkat, amelyet repülésünk utolsó óráiban oly feszülten vártunk, a katasztrófa után pedig napról-napra annyi nyugtalansággal kivántunk.« így, álmodozásba merülve előre átéltem az ünnepélyes pillanat őrömét, amikor viszontláthatom öt kedves bajtársamat, akikkel oly sok szenvedést, annyi kint kellett megosztanunk. Az órák teltek, izgatottságom pedig nőttönnőtt. Türelmetlenül néztem órámra az időt •) »Mikor indul?« számítgatva. Most megfordultam, hogy figyeljem a svédeket, csodálkoztam, hogy oly nyugodtan tudnak aludni. Mély lélekzetvétclük" visszhangzott a magasztos csendben; a hullámok megtörtek a hidroplánok talpán. Rövid alarmkiáltás törte meg a csendet. Az egyik prémzsák, amely tul közel jutott a tűzhöz, izzott. Eloltották a kis tüzet, majd megint csendes lett minden. Vártam, vártam, mindig növekvő aggodalommal. Egyszerre összerezzentem: motorzugás ütötte meg fülemet. Felkeltettem C.!iristellt, aki kidugta fejét a zsákból, azután felült. Az égen egy hidroplán jelent meg Az volt, amely Lundborgot kisérte. Christell figyelte, majd higgadtan odaszólt: »A Fokker megsérült«, és visszafeküdt nyugodtan. Egy pillanattal később tudtam már, hogy a repülő maga sértetlen maradt. • • • Borzasztó csapás volt ez. Most elszakad!nm társaimtól. Most — ki tudja még meddig — kell maradniok és Lundborg ís fogoly volt velük együtt Minden örömem egy csapással fájdalommá lett. Mondhatatlanul lesújtott és gondba döntött az eset. összeszedtem magam. Higgadtan kellett most gondolkodnom Szembe néztem a valósággal. Cselekedni kellett: a legtárgyilagosabban kellett a tényállást megvizsgálni és legott határozni, mi a teendő. Társaim s velük Lundborg is tele bizalommal vártak reám. Éreztem, hogy nyugodtak, mivel tudják, hogy itt vagyok. Nem volt vesztegetni való időnk: nem engedhettem át magam fájdalmamnak, nem engedhettem, hogy lesújtson a gond, itt cselekedni kellett. Tornberg fordult hozzám. Most odafeküdt mellém. Elmélyedő lágy tekintete mély szimpátiával töltött el. »Mit kezdjünk most? Van még a svéd expedíciónak több szántalpas repülőgépe is, hogy leszállhatnának hozzájuk?« Nem. nem volt több. De kéznél volt egy finn gép, csak rendbe kellett hozni. »A legjobb az volna, — válaszolta Tornberg —, ha kis sportrepülőgépek jönnének ide. Mothrendszerü volna a legalkalmasabb. Angliában lehet kapni ezeket. Kérjen azonnal ilyeneket az olasz kormánytól. Közben a svéd kormány is megtesz minden lehetőt.« Utánagondoltam, mi hiányozhatik leginkább társaimnak'. Ugyan sok mindent hoztak nekünk a hidroplánok, de néhány fontos dolog mégis hiányzott. Elsősorban pemmikánra volt szükségük, amelyet többször is, hiába kértem. Beszéltem erről Tornberggel. Azt válaszolta, hogy van a svéd expedíciónak és még ma este el is küldi. Majd megkérdezett Tornberg, meg akarom-e várni a »Quest«-et. amelynek késése volt ugyan, de néhány órán belül meg kell érkeznie. »Nem jobb lesz, ha nem veszitek semmi időt s?m. Azonnal szeretnék a »Cittii di Milano« fedélzetére menni.« így történt Tornberg és Christell az egyik hidroplánon a Virgo-öbölbe kisértek. A Vlrgo-öbölben. A Virgo-őbőlbe való megérkezésemről nem maradt más emlékem, mint a szomorúan komor hegyvidék. A kis hófödte hegyek koszorúzta öböl, amelyhez az Andrée-expedició emléke fűződik, no és a »Cittá di Milano« tengerészekkel tele fedélzete. Mótorcsónak jött elénk. Éreztem, hogy felemelnek, áttesznek a csónakba és a legénység hurrákiáltása közben a hajó fedélzetére hoznak. Az átélt események mélységes gyászba döntötték lelkemet s a meleg fogadtatás nem tudta enyhíteni azt. Csak egy tisztre emlékszem, akinek könny volt a szemében és Aponte újságíróra, aki mindenáron meg akarta csókolni kezemet. Minden egyéb eltűnt emlékezetemből. Kabinomba vittek. A fényképészek és filmoperatőrök sietve le akartak fényképezni. Nem akartam. Ebben fájdalmam megszentségtelenitését láttam. Mikor egész futólagosan megpillantottam magam a tükörben, elsőizben, 32 nap után, alig Ismertem magamra és megundorodtam magamtól. Szűrkésbe játszó, vad, hosszú szakáll keretezte arcomat. Fürdőt kértem, egyedül erre volt sürgős szükségem. Csak most vettem észre tudatosan, mennyi utálatot keltő piszok van rajtam. Egyszerre észrevettem, hogy bőrömet itt-ott egész piszokréteg fedi, éreztem ruhadarabjaimnak és a piszoknak rossz szagát, amely harminc nap alatt, amig mozdulatlanul feküdtem a sátorban, minden pórusomba bevette magát. Kabinomba kérettem Tornberget, Christellt és a hajó parancsnokát, hogy megtárgyaljuk, mi a legsürgősebb teendő: sürgönyözni kellett Bómába, hogy amilyen gyorsan csak tudnak, küldjenek kicsiny, szántalpas sportrepülőgépeket és a finnországi hárommótorost szántalpakkal lássák' el, hogy indulásra készen álljanak. Azután mégegyszer megkértem Tornberget, hogy a legközelebbi éjjel küldjön egy hidroplánt a táborba, hogy ez pemmikánt és egyéb készleteket vigyen nekik, amelyekre sürgős szükségük volt. A megbeszélés végeztével a kővetkező üzenetet küldtem társaimnak: »Legkedvesebbjeim! Legyetek nyugodtak, most már itt vagyok. Egy finnországi szántalpas repülőgépet készítenek elő; biztonság kedvéért még 2—3 kis repülőgépet kértünk Angliából. A svédektől kaptok még 6 akkumulátort, füstjelzőket, sátrat, orvosságot, kondenzált tejet, 50 kg pemmikánt, kis főzőkészüléket és tüzelőanyagot. Benzintek. azt hiszem elegendő. Egész szivemből remélem, hogy mindezeket a dolgokat nem élitek fel, mert feltétlenül biztosra veszem, hogy, nem-! sokára megint magamhoz ölelhetlek benneteket. Határoztatok-e a sátornak a leszállótérre való áthelyezéséről? Talán helyesen cselekedtetek. Tudassatok mindent velem és tartsatok meg barátságtokban, mint eddig. Nohiletek.« Bár testileg a »Cittá di Milano«-n voltam, lelkem és minden gondolatom még mindi« F. hó 9-én, vasárnap Nemzeti-Bástya I. oszt. bajnoki mérkőzés jegyei Délmagyarországnái 20% kedvezménnyel szombat este 7 óráig kapható.