Délmagyarország, 1930. november (6. évfolyam, 247-271. szám)

1930-11-26 / 267. szám

4 OèL.'ii iv. 1 iZôn novtmner áö. s: Csanádi Kató SZEGEDI GYEREKEK GALÉRIÁJA Schönberger Sanyi Vajai Puci Tóth Jucika Levinet ötvenezer shilling kaució ellenében szabadlábra helyezték Csendes vita a Házban az energia törvényjavaslat tárgyalásán Budapest november 25. A Ház keddi ülésén általánosságban elfogadták a kiszolgált katonák, csendőrök, vámőrök és folyamőrök polgári elhe­lyezkedéséről szóló törvényjavaslatot, majd meg­kezdték a részletes vitát. £slk József hangoztatta, hogy a vitézségi érem­pótléknak legalább egy részét ki kellene fizetni az igényjogosultak számára. Kérte, hogy az állá­sok elnyerésénél • hadiárvált előnyben részesül­jenek. Várnai Dániel megemlítette, hogy törvény van arra, hogy a műhelyekbe elsősorban azokat a munkásokat kell felvenni, akiket a B-listázás során bocsátottak el. Gömbös Gyula honvédelmi miniszter válaszolva a felszólalásokra, kijelentette, hogy a B-listások érdekeit nem fogja sérelem érni. Ezután a törvényjavaslatot részleteiben is elfo­gadták, majd áttértek a villamosenergia-törvény­javaslat tárgyalására. Malaslta Géza hangsúlyozta, hogy az egész vil­lamosáramszolgáltatást állami kezelésbe kellene venni, sőt felfogása szerint nemcsak a villamos­energiatermelést, hanem magukat a szénbányákat is államosítani kellene. Hivatkozott Anglia példá­jára. Hangoztatta, hogy nem szabad a magánválla­latok nyerészkedő vágyának kiszolgáltatni a vil­lamosáramot fogyasztó közönséget. A dohányjöve­dék is csak azért tudja a jelenlegi minőségben fentartani a forgalmat, mert gyártmányai állami kezelésben vannak. Gyulai Sándor helyeselte, hogy az energiatörvény arra törekszik, hogy a más célokra fel nem használható szenet áramfejlesztésre használják fel. Hefiymegl-Klss Pál a kereskedelmi kormánytól azt várná, hogy szembeszálljon a kartelekkel, azon­ban a törvényjavaslat kizárólag a karteleknek kcd­xez. .\zt sürgette, hogy használják fel az alföldi földgázt a villamosításnál. Kifogásolta, hogy a magyar szén 120 százalékkal drágább, mint a kül-> földi és hangoztatta, hogy az energiatörvénynek kellene biztosítani a szénárak letörését. Gáspárdy Elemér hangoztatta, hogy tisztázni Kell azt a kérdést, mire fogják felhasználni a ter­melt energiát az Alföldön. A parlament tárgyalásai állandóan az agrárpolitikai gondolat jegyében foly­nak le, pedig Ipart Is kell teremteni az Alföldön, mert az emeli a lakosság fogyasztóképességét. Az elnök ezután napirendi indítványt tett, esze­rint a holnapi ülésen az energiajavaslat tárgyalá­st folytatják. Györki Imre a szocialisták nevében azt indít­ványozta, hogy Ernszt Sándor népjóléti minisz­ternek egyik gyűlésén mondott kijelentését tűzzék napirendre egyes belföldi tőkéseknek arról az el­járásáról, hogy tőkéjüket külföldre viszik. Indít­ványozta még, hogy a belügyminiszter rendeletét a fővárosi választási igazolványoknak postai szét­küldéséről szintén tűzzék napirendre. Csák Károly, Pakots József és Dukai Takács Géza felszólalása után a többség az elnök napi­rendjét fogadta el. Az ülés háromnegyed 3 óra­kor ért VÍ£Ct. Bécs, november 25. A bécsi törvényszék vádtanácsa helyet adott Lcvine oceánrepülő ügyvédje kérésének, amelyben védencének 50 ezer shilling ellenében szabadlábra helyezé­(A Délmagyarország mukatársától.) A szegedi törvényszék kedden tárgyalta Szólik Ferenc és Gynrilza Nándor csongrádi legények bűnügyét. A vád: magánlaksértés és lopás büntette volt 1929 november 24-én éjjel a két legény megjelent Szabó Istvánné lakása előtt és követelték, hogy enged­jék be őket. A legények egyikének fejsze volt a kezében és azzal fenyegetőzött, hogy betöri az ajtót, ha azonnal nem nyitják ki. Amikor bentről meg­kérdezték, hogy kicsodák, azt válaszolta a másik legény, hogy 6 az uj detektivcsoportvezetS, aki Szegedről érkezett és az az utasítása, hogy ku­tassa át az összes csongrádi lakásokat. Hosszas huzavona után kinyílt az ajtó, mire a legények közül Szólik belépett, mig a másik őrt állott az ajtónál. A dolognak az lett a vége, hogy Szabóné ¡Finom kis üzlet! I ¡esz esüiörtöktoi r Korióban. | KHhOge*, rel(edl*éa é§ hurut ellen legjobb a KAKUKFÜ CUKORKA tartalmazza a KakuklO (Thymnn SerpyllnnV) hatáson alkatrészeit. Kapható Gergely Jenő Szent RAkus gyAgysxertárfiban, Koesuth L«:os «ogtruf 31. M. Vtg Egy doboz Ara 4Q fillér* TE» MfllNflSI MflRIfi természetes alkalikus sós savanyúvíz, Influenza, asthma, torok, gége és légcső betegségeknél kitűnő hatású. Gyomorégést azonnal megszüntet. Mindenütt kaphatni ?.io sét kérte. Levine a délután folyamán sza­badlábra került, de esküt kellett tenni, hogy( nem hagyja el Bécset, mivel pénzhamisítás, kí­sérletének gyanúja áll fenn. két lánya közül az egyik rendőrért sietett, mtrí a legények eltűntek. De még mielőtt elmenteK volna, az egyikük felkapta az asztalon lévő 10. pengőst és zsebrevágta. A tárgyaláson a legények érdekes módon véde­keztek. Szólik Ferenc elmondotta, hogy az eset egy vasárnapi napon történt Unták magukat déU után a kocsmában, ezért kimentek sétálni. Aa egyik sarkon találkoztak a két Szabó lánnyalt Etával és Máriával, akik megszólították őket. Bővi. desen megegyeztek abban, hogy este 9 és 10 kőzött felkeresik a lányokat, akik nyitva hagyják a kaput. Este, 11 óra felé azután a kapu be volt csukva. Zörgésükre egyik lakó jött elő és az engedte be őket az udvarra. Tagadta, hogy fejszével men, tek volna, vagy hogy detektiveknek adták volnál ki magukat Ugyanígy vallott Gyuritza Nándor is; Elmondották a legények, hogy az asztalról nemj lopták el a pénzt, az azonban igaz, hogy követel, ték vissza a lányoktól azt a 20 pengőt, amit' délután adtak át,* de Szabóné gorombán elutasí­totta őket. Ezután eléjük tárták a rendőrség előtt tett töredelmes beismerő vallomásukat, mire a! legények azzal védekeztek, hogy a detektívek ugg, verték őket, mint a répát, összekötözték kezű. ket-lábukat. Kihallgatta a bíróság a két varrólányt, Szabó Etát és Máriát is, akik tagadták, hogy hívták volna a legényeket vizitelni. Kijelentették, hogy ai legényeket soha életükben nem látták, nem be­széltek velük, még kevésbé fogadtak el tőlük 20 pengőt. Szólik Ferenc ekkor még elmondotta, hogy édesapjától kapott 60 pengőt vásárlásokra, ebből adott át a lánynak 10 pengőt Ez az ősszeg hiányzott is neki, nem is mert az apja szeme elő kerülni. Szabó Istvánné felháborodottan utasította vissza azt, hogy lányai az uccán ismerkednének. A bíróság ezután fejenként 1—1 hónapi fogházra ítélt a legényeket 6, 12, IS havi részletre kapható legufahb PHILIPS rádiók legufabb STANDARD rádiók legújabb TELEFUNKEN rádiók. Amerikai Írógépek gramofonok ÍSSSSSSL Csepel varrógépek Líeh2US: Ingyenes himzö 55«, Kelemen Hárton Kelemen u. 11. (Főposta meiiett.) Diltalan bemutatás. Különös éjszakai látogatás, utána vádirat magánlaksértés és lopás miatt

Next

/
Thumbnails
Contents