Délmagyarország, 1930. november (6. évfolyam, 247-271. szám)

1930-11-19 / 261. szám

1930 november 19 DP.LMAGYARORRZAG 13 Pengő havi részletre Standard \ Hálózati 23 „ „ Philips r Rádiók Kerékpárok Varrógépek Gramofonok Mev ily ié»zlelllzeM»re 16 rkX,». /lAn^m'K^'V Ornmolonlemeí újdonságok. RJGTy uepaTUnaZ. Nagy (avuo mUhely. ШШМ штат HTJA IRTAs UMBERTO NOBILB De ?n Jobban ismertem az orosz lelket és ahogy az első napokban nem engedtem, hogy a mértéktelen optimizmus legyen úrrá rajtam, most sem engedtem, hogy a csüggedés sújtson le. Az oroszok nem fordulnak vissza! Küzdelmük szinterét csak a legvégső szükségben hagyják el! HATODIK RÉSZ. A dráma тебе Találkozásom Riiser Larsennel, Julius 2-án az Északi-foktól visszatérő »Braganza« fedélzetén megérkezett a Virgo-öbölbe Riiser Larsen, a »Norge«-expedícióban egykori bajtársam. Társaságában volt még Lützow Holm is, szintén norvég repülő. Mindketten azt a parancsot kapták Norvégiából, hogy szakítsák meg repüléseiket, amelyekre az Északkeleti-föld partjai mentén vállalkoztak, hogy a Mariano-csoportot keressék és siessenek' Kingsbaybe, ott hajózzanak be a »Hobby«-ra, amelynek Amundsen keresésére kellett indulnia. 1926. juliusa óta, ahogy — Tellerből visszatérve — elváltunk egymástól Seattleben, nem beszéltem hosszasabban Riiser Larsennel. Pedig csak néhány hónapja, hogy találkoztunk' egymással Oslóban, de ez csak hideg és formai találkozás volt, mivel azok a polémiák, amelyek Amundsen és köztem keletkeztek, végül is oda vezettek, hogy elidegenítettek bennünket egymástól. Be kell vallanom, hogy ez az elidegenedés igen fájdalmas volt számomra, mert mindazokkal a norvégekkel, akik az emlékezetes róma—telieri repülésben bajtársaim voltak, őszintén együttéreztem. különösen azonban Riiser Larsennel, akit már korábban ismertem s akivel különösen benső baráti kapcsolat fűzött össze. Azóta elfeledtem már e polémia minden rútságát. Szinte ugy tűnt fel nekem, mintha két testvér között történt volna a meghasonlás, amikor ugyan nyers szavak is hangzottak' el, de amint az egyik veszélyben van közülük", я másik — mindent feledve és csak a vér szavára hallgatva — segítségére siet. Nagy és mély megindultság fogott el, amikor a jégtáblán értesültem azokról a merész erőfeszítésekről. amelyekre Larsen és társai vállalkoztak, hogy repüléseik során elérjenek bennünket. Ugy éreztem, az a készség, amellyel — még a Xorge«-ról — régi, kedves bajtársaim segítségünkre siettek, ki kellett, hogy oltsa a mult kisebb kellemetlenségeit. Részemről, mint mondtam, elfelejtettem már ezeket. A most átélt borzasztó események mindent elfeledtettek velem, ami csak eltávolithatott volna bennünket egymástól. Most olyan hatalmas erővel ébredt fel bennem megint a régi szimpátia, hogy a természetes nemzeti önzést is háttérbe szorítva, amely pedig azt kívántatta volna velem, hogy olasz repülők fedezzenek fel bennünket, én remélve-reméltem, hogy Larsen fáradozásait siker koronázza. De valahányszor hallottuk a kis norvég repülőgép zúgását, valahányszor közeledett felénk, már majdnem elért, de visszatért megint anélkül, hogy észrevett volna hennünkét. Riiserrel való találkozásom egyike a »Cittá di Milano«-n töltött élelem legemlékezetesebb eseményeinek Lázasan feküdtem az ágyban. Lázas borzongás rázta testemet, agyamat pedig folytonosan — a sátorban lévő társaimra és az elragadott léghajóburokkal nyomaveszett többire vonatkozó gondolatok kínozták. A kabin ajtaját megnyitották. Ismerős hang ütötte meg fülemet: *How do yoa do, my dear Nobile.«•) Alig rá már karjaiban tartott az óriás. Két kezembe vettem fejét. Nem találtam szavakat érzéseim kifejezésére Könny patakzott szememből. Valaki, aki még jelen volt, érezte, hogy e pillanatban egyedül kell hagynia bennünket. »Kedves, kedves Larsen!« Azután teljesen úrrá lett rajtam a meghatottság, de egykori társamon is. Először láttam most sirni őt. Mennyi mindent akartam mondani neki, de nem bírtam; hallgattam. Hálámat akartam kifejezni neki; megmondani, hogy köztem és a »Norge«-expedíció résztvevői között oldhatatlan kapcsolatot érzek; a legőszintébb sajnálkozásomat akartam kifejezni amiatt a félreértés miatt, amely köztünk fennállt; fájdalmamat mindazért a sok kellemetlen dologért, amit Amundsen annakidején kinyilatkoztatott rólam; beszélni szerettem volna neki nagy hálámról lovagias segítségükért, amellyel Amundsen és ő elsimítottak minden apró kellemetlenséget, ami kőztünk fennállt. Mindezt el akartam neki mondani. Mindezt könnyes szemem akarta némán megértetni vele. Megértette-e? Vagy pedig azt gondolta, hogy minden meghatottságom csak távollévő társaimat illeti? Majd beszélgetni kezdtünk, őszinte, kedves szavakkal szólt hoz zára. Hogy bíznunk és várnunk kell. Megmenekülünk mindnyájan. Malmgren felől kérdezősködött. »Mennyi élelmiszerük volt, amikor eltávoztak?« — »Valamivel több, mint 52 kg kondenzált élelmiszer, közte pemmikán és csokoládé.« — »0, akkor nyugodtak lehetünk, — kiáltott fel Riiser. — Ne aggódjék semmit se. Ez éppen elég n^kílí 45 napra.« Azután Amundsen felől kérdezősködtem. Feltétlenül bizott abban, hogy megtalálják. Véleménye nagyon megnyugtatott. <5 és emberei Svalbard nyugati partjai mentén keresik majd a »Hobby«-vaI, de az sincsen kizárva, hogy valahol a keleti partok' vidékén kellene keresni. Néhány perccel később Lutzow-Holm lépett kabinomba Nagyon szerettem volna a bátor repülőt, ki a legnagyobb nehézségeket is játszva győzte le, közelebbről is megismerni. A rádió révén figyelemmel kisérhettem változó sorsát bátor repülése alatt. Nagyon szívélyesen beszélgettünk el hármasban. Majd mielőtt még bucsut vettek volna, megkínáltam őket egy kis innivalóval, mire a két norvég annyi érzéssel mondta: »Scholl!«**) Olyan bensőségesen csengett most fülembe az a szó. írok feleségemnek Julius 2-án elhagyta egy személy***) a Yir'goöblöt. hogy visszatérjen Olaszországba, előzőleg felkeresett azonban engem, hogy megkérdezze, nem akarok-e levelet küldeni vele az otthoniaknak. Az én otthonom! Alig gondoltam már rá. Csaknem elfelejtettem ezekben az utolsó na*) 'Hogy van. kedves Nobilem?« **) Ejtsd: szkál; koccintáskor használatos norvég kifejezés. Dr. B. L***) A milanói Arturo Mercanti; övé volt elsősorban az az érdem, hogy Ólaszországban exp>diciót szerveztek a hajótöröttek megmentésére. Az ő kezdeményezésére tették lehetővé, hógy Mad. dalena élelmiszert és más szükséges dolgokat hozhasson a sátorhoz Nöbile. pókban, amikor egész agyamat ctóK társaimra vonatkozó gondolatok és a megmentésükhöz szükséges dolgok foglalták le. Különben is, mióta Lundborg elhozott a Ryssszigetre, alig gondoltam níár arra, hogy nemsokára viszontlátom feleségemet és kisleányomat. Mintha előbbi életem emlékét kitörölték volna lelkemből. Egyébként már régebben ezelőtt, még Rómában lemondtam róluk abban a pillanatban, ami« kor elhatároztam magam az ujabb expedícióra. Május 2—3. közti éjszakán meg ugy váltam el tőlük, mintha soha többet nem látnáml viszont őket. Mikor az indulás előtt pár perccel elsiettem, hogy megcsókoljam alvó kisleányomat, szivem megremegett, mintha előre! megérezte volna a szerencsétlenséget. Még nehezebben váltam el feleségemtől. Este, alig néhány perccel az indulás előtt, elkísértem egy elhagyott kis templomba. Mikor letérdelt, hogy imádkozzék, határtalan gyengédség fogott el kedves élettársamért, akinek talán uj szenvedést és ujabb nyugtalanságot szerzek most. Nem is tűnt el ez az érzésem többé elindulásunk pillanatáig. Mikor a repülőtéren utoljára öleltem át a reggeli szürkületben, az ap-todalom szorította össze szivemet. Majd lecsendesedtem. A legrosszabbján tul voltam. Minthogy mindent ugy rendeztem el, mintha többé sohasem térnék vissza, elválásunk után nagy megnyugvás szállott meg. Most nem szabadott feleségemre és Máriára gondolnom. Teljesen lemondtam róluk, Be kell vallanom, hogy a katasztrófa borzalmas pillanatában nem gondoltam valamf nagy élénkséggel rájuk. A zuhanás pillanatában kimondtam, amit szivem mélyén éreztem. »Vége mindennek!« de e szó, »minden«, sem feleségemet, sem kisleányomat nem foglalta magában. A »minden« az »Italia«-expedició volt. Stolp óta minden idegemmel csald vállalkozásunknak éltem. Egyetlen név, egyetlen kép töltötte be agyamat s volt minden gondom: »Italia.« Majd lezuhanásunk után kizárólag társaimra és sorsukra vonatkozó gondolataim és gondjaim foglalkoztattak; és birta a lelkem, hogy ezekben a napokban csak' ezek a gondolatok kössenek le. De abban a percben, amikor három társunk elvált tőlünk", visszavitt az emlékezés két távoli drága Kedvesemhez. újból éltek szivemben és nem hagyott el emlékük soha többé. A remény és aggodalom -keserves óráiban, mikor a müveit világgal való rádiótelegráfiai összeköttetésért remegtünk, gyakran gondoltam reájuk. Carlotta! Milyen gyakran suttogtam a drága nevet magam elé, ha egyedül voltam. Számomra a civilizált világba való visszatérés csak azt jelentette, hogy őhozzá visszatérhetek. Szinte ugy tünt nekem ezekben a napokban, mintha valami végtelen messze világban csak ez a két ember élne. Az emberiség kőzé való visszatérésünk minden gondolata a legszorosabb kapcsolatban volt azzal a határtalan örömmel, hogy ismét megláthatom feleségem kedves alakját. Az állójégen kivül ő volt egész világom, egész életem. Minden más emlék, minden más alak eltűnt emlékezetemből. (Folyt, köv.) Felelős szerkesztő: PÁSZTOR JöZSEF. Nyomatott a kiadótulajdonos Délmagyarország Hirlrp- és Nyomda vállalat Rl. könyvnyomdájábanFelelős üzemvezető: Klein Sándor. Jegy nélkül nézhet mozielőadás!, „. PATHÉ BABY velllőgépet vásárol. 2rRftnnyü kezelés, élhetetlen filmek. Kérlen árlapot és mOsor|egyzékel. Ingyenes bemutatás. Párisi flagq Áruház, Szeged.