Délmagyarország, 1930. november (6. évfolyam, 247-271. szám)

1930-11-16 / 259. szám

6 vmm fTKLiHAI.rnr—TTZ At» itzzi novennrer re. dija pedig 6 fillér. Díjminimum a helyi táviratnál 60 fillér, a távolsági táviratnál és a táviratlevélnél 1 pengő. 4 telefonnál A szegedi automata távbeszélőközpont meg­nyitása technikai okokból 15-éről 22-rr ha­fosztatott. Mindazonáltal az uj távbeszélő díjszabás 16-án Sze­geden is életbelép. 16-án hajnali 0 óra egy perctől kezdve a helyi beszélge­tések számláltatnak és az uj díjsza­bás szerint dijaztatnak. Vagyis ezen időtől kezdve a távbeszélő elő­fizetők előfizetési dija a régivel szemben két tételből alakul: havi 8 pengő alapdíjból és a beszélgetések darabszámánál 12 fillérrel szor­zott dij összegéből. Ezen díjösszegből i 'szá­zalék levonatik az esetleges téves kapcsolá­sokra, azonban a harminc beszélgetés dija (A város négyesei, meg a prádés kocsisok) A költségvetés tárgyalása során hangzott el So­mogyi Szilveszter polgármester érdekes kijelen­tbe, hogy leszerelteti a városi autókat s vissza­térnek a fogatokhoz. Ez az egyik dolog, arai aktualitást ad az alább következő soroknak, a másik az októberi ünnep­ségek emlékével kapcsolatos. Megint bebizonyoso­dott, hogy parádét nem lehet kifejteni autóval. A gépkocsi szenzációs találmány az ujabb kor­nak és megbecsülhetetlen, ha a közlekedés gyor­sításáról van a szó. De lehet akármilyen előkelő a márkája, kerülhet bármennyi tízezerbe, — min­dig alul marad ünnepélyesség szémpontjából a fogatnak. A kormányzó bevonulásának külön mél­tóságot adott, hogy az négyesen történt, ámbár párját r'tkítja az a csodálatos négy mezőhegyesi uradalmi ló is, amelyik a hintaját húzta. (Megmaradhatott vol­na ez jgy délben is, mert az ötös fogat Debre­cen specialitása. Minek azt utánozni?) A régi erdélyi úrról maradt fenn a legenda, hogy annak idején sehogy sem tudott hozzáme­legedni a vasút uj intézményéhez. — Gyorsabb a lónál, miért nem jársz azon? — kérdezték a barátai. — Nincs sietős dolgom. — De akadhat! — Akkor elvisz a négyesem. Nem is ült fel addig, amig meg nem gyanúsítot­ták. hogy fél a kisiklástól. Ettől kezdve, ha be­ment a városba, vonaton ment, a négyes fogata «zonban ott poroszkált a párhuzamos ország­lton. <3 maga a kupé ablakából nézte a loval írását. — Mire jó az? — Hadd lássák, hogy van. Hová lettek a négyesfogatok és hová lett ve­lük sok minden? A lovat maholnap egészen ki­szorítja a gép, azt hallom, hogy reformálni akar­ják a hivatalos lótenyésztést is, a hidegvérű, igá­ra valóké a jövő. Autók igyekeznek nyaktörő se­bességgel, nincs nap baleset nélkül, "a géphalál sűrűn arat, mindenki vágtatni akar pedig rég meg­mondta a szegedi példaszó, hogy sohase volt jó az a nagy sietség. Amig a lóra bizta életét az ember, nem történt annyi baj. Micsoda ritkaság volt és meddig be­szélt róla az ország fele, ha valamerre megbok­rosodtak a lovakI A hajtó majdnem mindig meg tudta őket fékezni, csak egy kis lélekjelenlétre volt szüksége, az erőn kivül persze. A lóval le­het beszélni, de ha az autó megcsúszik s neki­tíszteleg egy kőrakásnak, vagy telefonoszlopnak, tanácsos belekezdeni az utolsó imádságba. A városnak is sok az autója, de négyesfogatai­nak emléke niosl !;cz.I fölelevenedni. Gavallér kül­sejű soffőrök ütnek ma mdg a volán mellett s ta­lán egyedül Bárdoss Béla érti meg, mi is azon sírnivaló, hogy Szekeres István egykori prá­déskocsis szobor mintizisára kínálkozó alakja, hatalmas bajusza, szép és pompás mozdulatlan­kötelező. Az 50 százalékos díjkedvezményre igényjo­gosultak állomásuk után épp ugy, mint Buda­pesten, az alapdíj felét fizetik. Beszélgetési dijban kedvezmény nincs. A havi kötelező beszélgetés azonban ezekre az állomásokra nem vonatkozik és előfizetői csak a tényleg folytatott helvi beszélgetések diját kötelesek fizetni. Aki a megváltozott díjtételek melleit távbe­szélöállomását megtartani nem kívánja, an­nak jogában áll (tekintet nélkül az előfizetési kötelezettségre') az uj díjszabás életbelépteté­sének időpontjára, illetve az uj feltételek köz­zétételétől számított egy hónapon belül fel­mondani. A felmondást bélyegmentes bead­ványban annál a hivatalnál kell bejelenteni, ahova az előfizető állomása csatlakozik. Az uj díjszabás életbeléptetését kővető haszná­latért azonban minden esetben az uj dijakat tartozik az előfizető megfizetni. sága, feje formája, karemelése, fordulása a móra­városrészi iskola szolgai teendőire van kárhoztatva. Talán akkor éreztem ehhez hasonló megtorpa­nást, mikor K. K., a régi Népszínház sok diadalt aratott tenoristája, Pálmay Ilka, Hegyi Aranka partnere a színpadon, — néha gróf, herceg, plá­ne királyi — arra akart rábeszélni, hogy »cse­kély havi részletre« vegyem meg a tudomisénmi­csoda diszmüvet, Prádéskocsis sem lehetett mindenki, az már teteje volt a művészetnek. így mondták mindig: prádés. Nem parádés. A szegedi magyar a nehe­zebb szavakba szeret beleszúrni egy könnyítő ma­gánhangzót. Ennél kihagyta azt is, ami benne volt. Tudomány volt összeválogatni az egymás­hoz illő négy lovat, aztán kormányozni szóval, c^et tintéssel, az ostornak legföljebb a simogatásá­val. Mert ütni csak a Szent István-téri koplalós szokta a lovát. A prádéskocsis a tudáson kivül méltóságot is jelentett, ott az ember külső formájára is adtak. Kajlaszarvu magyar bajuszt hordott, csak egyes osztrák-utánzó uradalmak alkalmaztak lakájpofá­juakat, lakk-cilindereset. A négyesfogat magyar volt minden részében,, nem oláhnak való, — kép­telenül az elcsufitásra. De kiment a divatból, nincs rá szükség, lassú lett a siető embernek, aki türelmetlen, mintha idő előtt akarna a más­világra jutni. így vált feleslegessé a prádésko­csis. akinek — ha megéri — az lesz egyszer az elégtétele, hogy garázsokban rozsdásodik az autó. mert mindenki repülőgépen jár. A város is megszűntette a háború után a pa­rádés intézményt, mintaszerű embereinkről azon­ban gondoskodott. Kecskés Pál, a kocsisok gyöngye, állt leghosszabb ideig közszolgálatban, ő dirigálta iigv Pálfy Ferenc idejében a macska­köveken is, a négyest, hogy csak az édesanyja kö­tőjében érezte puhább helyen magát az ember. Milyen édeseket szundított Alsótanva felé halad, tában Lázár György! Még a szivarfüstöt Is csak háromkilométerenkint eregette Id a szájából ahol az hosszasan hömpölygött. Szekeresen kívül csak Kecskés Pali vitte, de őket rendelték ki nagyurak megkoesikáztatására Is. Mikor nyugdijba ment, egvideig a Mars-téri mázsálőnál napidijaskodott, aztán felhúzódott Pestre a lányához. — Aligha meg nem halt, mondta Szekeres bácsi, mikor ezekről a régi dolgokról beszélge­tünk. Legalább olyanfélét hallottam róla. — Szereti-e még, öregem, a lovat? — Hát körültapogatom ma is. mondja felcsil­lanó tekintettel. Gyerekkorom óta mindig mel­lette voltam, bár csak szegény emberek voltunk, de a katonaságtul is azt Írattam haza — mert én nem ismertem a betűt, — hogy csak a lónak viseljék a gondját. Ló sincs ma olyan, mint a régi volt, nem nézik meg a járásukat. Akkor a Dreyer állatorvos ur belenézett mindegyikbe, hogy milyen az. Orvosok válogatták a lovat velünk együtt, elmentünk minden vásárra. Szabadkára főieg, mert a bunyeváeok nagyon értettek a ne­veléshez. — Hogy lett valaki parádéskocsis? — Hát lett, lassankint. Én a Magyary Gyuri uliar ságéknál tanultam meg legénykoromban. Tudja, Suplyákon volt a birtoka. A Varga Elek egyet­len jányát vette el, azok meg ludasiak voltak. De a Magyaryak szegényelték a 600 holdas kudus jányt, kevés volt nekik a vágyom. Hát ott tanul­tam a négyest. Mikor aztán megszűntek a foga­tok, nem kellett prádés kocsis, — a tisztasági telepre nem volt kedvünk, igy az oskolához ke­rültem. Elmosolyodik a hatalmas bajusza alatt. — A Lázár nagyságos urat jaj de sokat hordoz­tam! Csak megálltunk a tanyákon egy-egy háa előtt, le se szállt, beszólt: — Eljöttem megnézni, hogy vagytok? — Hijták, hogy jöjjön be egy pohár borra, de azt mondta. — Mennem kell! — A Vadász kapitánnyal szeretett beszélgetni, sokszor kint is hált. Mikor feljöttek az autók, volt a városnak egy kis pirosa. Egyszer Kistele­ken kezdték a bérmálást, ezen az autón ment a Somogyi polgármester ur a püspök úrral, én né­gyesen vittem a Gaál tanácsnok urat, meg egy papot. Nem tudom már, melyiket. Csak megyünk, megyünk, egyszerre azt mondom, hogy el kellett volna már minket kerülnie az autónak! Annak aligha baja nem esett! Mondja a tanácsnok ur, hogy menjen vissza, keresse. Hát a tizenhatkilo­méteresnéí felmondta a szolgálatot. Mondta ts őrömmel a polgármester ur: — De jó, hogy jött! Nem adom én az autóért a négylovasat! Eltűnődik az emléken, most is örül a fölény­nek, amit akkor aratott a gépkocsin, utána elbá­gyadó hangon teszi hozzá: — Azért látom, most mégis azon piegy... — De nem sokáig, öregem, nem sokáig. Hall­hatta, mit mondott a minapi Vesszük sorba a régieket. C z é r n a István a háborúban megrokkant el­ment a folyammérnőkséghez. Most gátőr a ró­kusi iskola mellett. Sári Pál szolga a vágóhídon, B u z d e r F&­renc a Somogyi-telepi iskolánál. Kókai József husz évig állt Geist Gáspár bé­kési földesúr szolgálatában, már pedig az >ügön csak alkalmas« lótenyésztő, futtató, általában hoz­záértő ur volt, akárki nem lehetett a prádés­kocsisa. A háborúban vagy negyvenöt hónapig Jenő főherceget hordozta Kókay a megfele'ő csa­taterek körül, aztán Szeged embere lett, de prá­dés minőségében csak két évig. Ma gazdasági haj­dú a városgazdászi hivatalban. Néha látom, hogy tűnődve nézi az autóbuszokat, vagy a Jobb lova­kat, aztán végigsimítja a homlokát, von egyet a vállán és szügyének vágott fejjel megindul. Hát Somogyi András hová lett? ő Is a kevés kiváltságosak közé tartozott, akire rábízhatták a négvest, mert hogy kiválóan értett hozzá. Pályá­jától eltérittetvén, most az Aigner-telepi iskola szolgája, mint ahogy leginkább iskolák körűi he­lyezték el őket. * — Micsoda pompás kis csikók t — mondják tíz­perces szünetekben az iskolaudvaron, ahol az ap­ró pajkosok kergetőznek. Kis Mátyás revét kell még felemlítenünk, mi­kor megemlékezünk a prádésok gárdájáról. — De ő már nem él, mondja informátorunk. Nyugdijba ment, meg is halt. Neki jó, mert nem érte meg ezt az időt. Hát hiszen mindig Is ugy volt, hogy azoknak jobb, akik teljes illúzióval költöznek át a túlsó partra. Tart még a város kocsist kettősfogatok számá­ra, de a kétlovasokkal a szerényebbfoku hivatal­nok urak járnak tanyai kiküldetésekbe. Végté­re az is valami, Szeged város hintaja kocsisi­nak lenni. — Rég nem látom a Pétert, mondom. — Degradálták, mert Incidenst csinált Szaty­mázon. — Csak nem! — De épp hogy Igen: magára hagyta a focatot. Most szemeteskocsit hajt. Bob. Megérkeztek a legújabb f| szenzációs rádió újdonságok! • Príma kétcsöves hálózati I készUIék ÍOO P. Alkatrészek legolcsóbban 1 |lf/>| m gépáruházában 117 I WWkr Hld ucca 1. sz Telefon 10-29. M Nagy kalapvásár igen olcsó árakon Pollák Testvérek Csekontcs ucca 6. sz. 107 AZ ÉLET MOZIJÁBÓL

Next

/
Thumbnails
Contents