Délmagyarország, 1930. november (6. évfolyam, 247-271. szám)
1930-11-13 / 256. szám
— Tajthv Gábor temetés«. Szerdán délelőtt terne "ék el a felsővárosi templomból Tajthy Gábor minorita úldozárt, aki a napokban halt meg alig hatvanötéves korában Miskolcon. Holttestét az elhunyt utolsó kívánsága szerint szállították el szülővárosába, Szegedre, ahol a mind a két szemére vak, szelid lelkű minorita atyát mindenki szerette és nagyrabecsülte. A tisztaéletö barát egészen fiatalon, 28 éves korában vesztette el szemevilágát, de azért egészen váratlanul bekövetkezett haláláig teljesilette lelkipásztori hivatását. A szegedi minorita rendház a maga halottjának tekintette és a felsővárosi templomban ravataloztatt» fel, ahol szerdán délelőtt B r e i s a ch Béla kanonok mondott érte gyászmisét, a gyászszertartást Várhelyi József pápai prelátus végezte. A világ, talan lelkipásztor koporsóját egykori iskolatársai, barátai, tisztelői, paptársai kisérték ki a fels»városi temetőbe. — Tizennégyezer pengő a tanyai iskolák javítására. Klebelsberg Kunó kultuszminiszter legutóbbi szegedi tartózkodása alkalmával a nála járt tanyai küldöttségnek megígérte, hogy kijavittatjs n megrongálódott tanyai iskolákat. Most értesítette a város hatóságét, hogy erre a célra tizennégyezer pengőt utalt ki. — Dinnyés Ferenc kiállítás« nyitva november 9-töI 23-ig. — A riporter bál programja. A szombati riporrerbál összes előkészületei befejeződtek. A rendezőség szétküldte a meghívókat és összeállította a Kass nagytermében felépített Csudabár műsorát. A műsor első részében fellépnek Anita orosz tánccal, Lucy Ramona matróz tánccal, Lily és Anny foxtrottal, ittle Mâdy babatánccal, H a vei akrobatikus tánemutatványokkal. A műsor első része fél 12-kor kezdődik. A második rész műsora a következő: Pártos Klári elmondja S rá va y Gyula »Ve zércik k«-ét, Elek Ica előadja a C o n n i e-számot a Diákszerelemből, S z ó r á d Ferenc műdalokat énekel, Patkós Irma dalokat énekel, Kiss Manyi és Károlyi Vilmos bemutatják a Lila test, sárga sapka slágertáncát. Pártos Klári elmondja 0 svát h Tibor Ottó és Beck Miklós chansonját. A műsor előtt és a műsorszámok közben tánc. A Télikertben H el la Nort zongorázik. A bálon a Patakyj a z z muzsikál. Éjfélkor megjelenik az Éjféli riport draü !»rwr*Tiflázs szenzációsan ötletes tartalommal. A Csudabár és a Télikert között Américain Drlnk Saloon. A bál kezdete fél 10-kor. A Csudabár páholyjegyei erősen korlátozott számban kaphatók elővételben a Délmagyarország jegyirodájában. ÉRTESÍTJÜK'' Szilágyi és Szabó néven, Dugonics tér 11. és Kálvin lér 2/b. alatt vezetett üzleteinkel és Iparvállalalunkal a mai naplói barátságosan széjjelválasztottuk. Szilágyi Géza, Dugonics tér 11. szám alatt (Telefon io?) Szabó István, Kálvin tér 2/b. szám alatt (Telefon 988.) folytatjuk iparunkat és kereskedésünket, — Tiszteletlel Szilágyi Géza. DÉLMAGYARORSZAG 1930 november 13. T Hírek Akinek a gyomra f&), bél működése megrekedt, mája megnagyobbodott, étvágya nincs, emészlése elgyengül, nyelve fehére«» sáron * nnnk naponta egy pohár természetes „rerenc József" keserűvíz rendbehozza az emésztését és Jó közérzetei leremt Kórházi bizonyítványok elismerik, hogy a ferCIlC JÓZSet viz biztos és kellemes hatása következtében állandó használatra rendkivül alkalmas. A Ferenc József keserűvíz gyógyszertárakban, drogériákban és füszerüzletekben kapható. B.I — Párisi tanulmányul. A Párisi Magyar Diák» egyesület utazási osztálya, mely a MEFHOSz tanulmányutjait rendezi, december 28-án 15 napos párisi tanulmányutat rendez. Útvonal: Budapest—. Wien—Buchs-Basel—Páris. Részvételi díj: 300, köztisztviselőknek 290, diákoknak 240 pengő. x A szeszélyes időjárás óvatosságra int. Már most vegye meg hócipőjét és hócsizmáját DELKA-nál. Ar, forma, minőség meglepetés. » JCF < sü törtök. Róm. kat. K. Szan. Pnotestáns Szaniszló. Nap kel 7 óra 1 perckor, nyugszik 4 óra 27 perckor. Somogyi-könyvtár nyitva hétköznapon délelölt 10 órától Mg, délután 4 órától 7 óráig. A muzeum nyitva délelőtt 11-161 délután tél 1 óráig. Egyetemi könyvtár (központi egyetem I. emelet) nyitva délelőtt g-l-ig, délután S-7-íg. Szegeden a gyógyszertárak közül szolgálatot tartanak: Leinzlnger Gyula, Horvá'h Mihály ucca 9. (Tel. 352.) Moldván Lajos, Újszeged, Vedves ucca 1. (Tel. 846.) Nyilassy A. béri., Kis Lajos, Római körút 22. (Tel. 1549.) Salgó Péter, Mátyás király tér 4. (Tel. 296.) Frankó Andor, Dugonics tér t (Tel. 793.) Zakár S. örökösök, Valéria tér 1 (Tel. — A feketeszén gazdák kívánságai. A fekcleszéli gazdák küldöttségét vezette szerdán délelőtt Császár Rudolf törvényhatósági bizottsági tag a polgármester elé. A küldöttség több feketeszéli útvonal szikelését kérte azzal, hogy az útjavítási munkálatoknál a város a tanyai munkanélkülieket foglalkoztassa. Elpanaszolták a gazdák azt is, hogy a piaci rend értelmében meg kell várniuk a reggeli hat órát, csak akkor vihetik be állatjaikat a Vásártérre és igy sokszor órákig kell várakozniok esőben,' hóban, sárban, fagyban, mert korán elindulnak a tanyákról és korábban érkeznek a városba. A polgármester megígérte, hogy megkísérli jogosnak látszó sérelmük orvosoltatását, az utjavitásokra vonatkozó kívánságukat pedig a mérnöki hivatallal vizsgáltatja majd meg. — A Stefánia-Szövetség közgyűlése. A szegedi Stefánia-Szövetség november lf>án, délelőtt 11 órakor tartja meg évi rendes közgyűlését a szülészeti klinika tantermében a kővetkező tárgysorozattal: 1. Elnöki megnyitó. 2. Ügyvezető-igazgató jelentése a szövetség működéséről. 3. Szociális bizottság elnöknőjének jelentése. 4. Évi zárszámadások bemutatása. 5. Dr. Waltner Károly előadása. 6. Esetleges indítványok. 7. Zárszó. — Adományok a klsrongyos akcióra. Dr. A i gn e r Károly kisrongyos akciójára ujabban a következők adakoztak: Asztalos Lajos lty Kocsis Ferenc 20, Erdélyi András és fia építészek 20, Magyar—Ólasx Bank 40, Szegedi Vendéglősök Szikvizgyára 20, id. Nyáry György, 10, Regdon-őrökösök 20, Alkalmazott gyógyszerészek 11, Orincsák Miklós 1<V Szegedi Lloyct-Társulat 50, Beck Jenő 2, őzv. dr. Faragó Ödönné 5, Ábrahám Ferenc 10, dr. Szivessv Lehel 20 pengőt. * A szegedi zsidó nőegylet hólabdauzsonnáját 13-án, csütörtökön délután 5 órakor tartja a Virágh-cukrászdában. Háziasszonyok: özv. Kertész Márkné, Halmi Mártonné és Törők Mártonné úrasszonyok, akik szívesen látják a nőegylet összes tagjait. x Babós speciális órásmühelye, Oroszlán ,< G.