Délmagyarország, 1930. október (6. évfolyam, 220-246. szám)

1930-10-09 / 227. szám

DßLMAGYAFORSZÄf! 1930 október 9. ablakfüggönyéi és ezzel adott jelt a szomszédban figyelő detektivnek. Leleplezik a zsarolói Az ismeretlen ember vállára vette a zsákot és eltávozott a malomból. Sántha és még két de­tekliv utána. Hosszú séta következett A Petőfi­sugáruttól a Yásárhelyi-sugárut végéig haladtak a detektívek a zsákot cipelő ember nyomában. A Vásárhelyi-sugárut végén az ismeretlen meg­állt és egy eléje siető embernek, átadta a zsákot. A detektívek most már nem vártak tovább, rajta­ütöttek a két emberen és mindkettőt előállítot­ták a tyipitányságra. Percek alatt tisztázódtak a zsarolási kísérlet körülményei. A névtelen levélíró Lengyel János 26 éves állás­nélküli fodrászsegéd, aki azonnal bevallotta, hogy a leveleket ő irta, meg akarta zsarolni Csáki Já­nost, akinek ismerte vagyoni körülményeit. Nem volt pénze, iqij szeretett volni pénzhez jutni. El­mondotta, hogy bűntársai nincsenek, egyedül eszelte ki a tervet, a malomban jelentkező mun­kás, akit Jaksó Jánosnak hivnak, semmiről sem tudott, 1 pengőért fogadta fel a Rudolf-téri piacon azzal, hogy egy megbízást kell neki teljesíteni. Jaksó örült, hogy pár fillért kereshet, gyanút­Miért használ háziasszony „Hápé (huspénztár) Szegeden csaknem minden szappant? Mert: Mentes minden káros anyagtól, nem tartalmaz fölösleges lúgot, a fehérneműt nem rongálja, jól habzik és ezáltal mosóereje 203 minden igénynek megfelel! lanul belement a dologba, megjelent a malomban és hűségesen elvégezte a munkát A rendőrségről azonnal el is bocsájtották, mig Lengyel Jánost zsarolás kísérlete miatt előzetes letartóztatásba helyezték. X/9. Csütörtök. Róm. kat. Dénes pk. Pro­testáns Dénes. Nap kel 6 óra 9 perc­kor nyugszik 5 óra 26 perckor. Somogyi-könyvtár nyitva hétköznapon délelőtt 10 órától l-ig, délután 4 órától 7 óráig. A ma­zeum nyitva délelőtt 10-től délután fél 1 óráig. Egyetemi könyvtár (központi egyetem I. eme­let) nyitva délelőtt 8—l-ig, délután 3—7-ig. Szegeden a gyógyszertárak közül szolgálatot tar­tanak: Barcsay Károly, Széchenyi tér 12. Franki Vntal, Szent György tér 6. Gergely Jenő, Kossuth Lajos sugárut 31. Dr. Löbl Imre, Gizella tér & Moldván Lajos, Újszeged, Vedres ucca 1. Selmeczy Béla, Somogyitelep. — »Szűcs Imre nem késett el a bírság lefizeté­sével.« Részletesen beszámolt a Délmagyar­ország azokról a közigazgatási bonyodalmak­ról amely a széksértés cimén megbírságolt S z ü c s Imre törvényhatósági bizottsági tag bír­ságpénze körül keletkezett. A bírság befizetésének határideje ugyanis hétfőn járt le, Szűcs Imre azonban hétfőn déli egy óráig nem fizette le a bírságot a városi főpénztárnál, hanem délután postára adla és igy azt a pénztár csak kedden kapta meg. A városházán — mint ismeretes —• egyesek azt az álláspontot foglalták el, hogy Szűcs Imre elkésett a birság lefizetésével és igy man­dátumát elveszíti. A Délmagyarország ezzel szemben közölte egy ügyvéd-városatya nyilatkoza­tát* amely * közigazgatási törvényből vont ana­lógiák alapján megállapítja, hogy a befizetés ha­táridőn belül történt meg* mert a postai feladás időpontja a döntő, nem pedig a pénz kézbesí­tésének az ideje. A polgármester akihez kérdést intéztünk ebben az ügyben, a Délmagyaror­szág által megszólaltatott jogász álláspontját iga­zolta. Kijelentette, hogy Szűcs Imre vélemé­nye szerint tényleg nem késett el a bírságpénz megfizetésével. Mivel azonban vita támadt ebben az ügyben, a kérdés az igazoló választmány elé kerül. — Tabérv Géza előadása Szegeden. A Dugonics­Társaság a várossal karöltve október 12-én* vasár­nap délután 4 órai kezdettel a városháza közgyűlési termében felolvasó ülést tart a következő mű­sorral: Elnöki megnyitó, Tabéry Géza, a nagy­váradi Szigligeti Társaság elnöke, az Erdélyi Heli­kon képviseletében* az erdélyi magyar irodalom­ról előadást tart. tfrtosltem a n. é. kBnönségot én ismeréseimet, hogy Balázs és Petri, majd Petri Antal cégtói .iunitta 15-én kilépve, hol hosszn éveken át mint szabász mttkö em, Dugonics tér 11. sz. a. 5ES uri szabóságot nyllollam. 45 na« választékban tartok hazai és külföldi szHvetekef. Hozott anyagokból in vállalok ninnkát a legkényesebb igények­nek és Ízlésnek is megfelelőt. — Szivén jiirtfog&st kér Kilcz Fülöp, uri szabó-mester — Előljárósági ülés az ipartestületben. Az ipar­testület elöljárósága október 10-én, délntán 5 óra­kor ülést tart, melynek fontosabb tárgysorozata segédlevelek kiosztása, indítványok^ elnöki előter­jesztések, a számvizsgáló bizottság javaslata az irodaszemélyzeti ügyekben, stb. — Kinevezés. Budapestről jelentik: A kormányzó dr. Láng Ádám szegedi törvényszéki titkárt a szegedi törvényszékhez törvényszéki biróvá ne­vezte ki. x Gyorsíróiskolában 10-én nyíló gyora- és gép­író kezdő tanfolyamra jelentkezés Honvéd-tér 4. — Tanuld meg a »Magyar Hét« tanításai', hogy hasznos polgára lehess hazádnak. A »Magyar Hét« október 18—26-ig tart. — Térzene. A »Hunyadi János« 9. honvédgyalog­ezred zeneosztálya közli, hogy 9-én 5 órától 6 óráig a Széchenyi-téren térzenét tart, melynek mű­sora a következő: 1. Novacsek: Holzbach- induló. 2. Eilenberg: Midás király* nyitány. 3. Waldteufel: Most vagy soha, keringő. 4. Erkel: Bánk bán, ábránd. 5. Pavlis: Pschült tipegő. 6. Král: Ezüst lakodalom^ induló. — Tüzérségi Ifígvakortot • Fehértóban. Az 5. honvédtüzérosztály 14-én* kedden reggel 7 órától délután 2 óráig élestölténnyel tüzérségi lőgyakor­latot tart öthalom irányában a Fehértó felé, ugy, hogy a fenti időtől kezdve ugy t sándorfalvai utat mint a kisteleki országút felé eső részt, a Fehértó egész területét beleértve, lezárják. A közlekedés tehát ezeken a területeken szünetelni fog. A gaz­dálkodók a Ráook kertje, Székhalom, Bakíó egy része, Tápai halmok, öthalmok, Macskási töltés és a Hódmezővásárhely felé vezető vasúti töltés­től kezdve földjeiken meg nem jelenhetnek. — Mindenki, aki saját fogyasztásával a magyar mezőgazdasági és ipari termelést segiti: a szebb magyar jövendőt építi. A »Magyar Hét« október 18-án kezdődik és 26-ig tart x Ha cipő, legyen Del-Ka! Kárász-ncca 14. — .4 szegedi felsőkereskedelmi Iskolát végzeit tanulók szövetsége 12-én, vasárnap délelőtt fél 11 órakor a Bohn-vendéglőben választmányi ülést tart* amelyre az elnökség kéri a tagokat, hogy pontosan jelenjenek meg. — Előadás a mérnökegyletben. »Repülőte­rek világítása« cimen a Mérnök- és'fipitész­egylet 10-én* pénteken délután 5 órakor a kereske­delmi és iparkamarában tartja idei tizenegyedik előadói ülését Előadó: György, Vilmos okle­veles gépészmérnök. x Gondos szülő gyermekének Del Ka Iskola­cipőt vásárol. Kárász-ucca 14. 47 — Cselédrazzia. A rendőrség szerdán reggel cselédrazziát tartott a különböző elhelyező inté­zetekben és a munkaközvetítő hivatalban. Kétszáz­ötven munkanélküli cselédet talált a rendőrség. Tizenkettő nem tudta magát igazolni, ezeket elő­állították a kapitányságra. Megállapították, hogy közülük hatan fertőző betegségben szenvednek, kórházba utalták őket. x Ila a Jő kávéi szer^fj tegyen kísérletet a Vincze-féle kávékülönlegességgel. Naponta friss pörkölés. Vinczc Lipót, Aradi-ucca. Tel. 4-00. 15 évre Ítélték a kecskeméti gyilkos asszonyt Kecskemét, október 8. D. Szabó Imréné gyil­kossági bünperében egy óra előtt hirdette ki Íté­letét a törvényszék, amely bűnösnek mondotta ki mind a három vádlottat szándékos emberölés bűntettében, özo. Szabó Imrénél 15 évi fegyu házra, két lányát,- Szabó Máriát és Rozáliát 10—10 évi fegyházra itélte. Az Ítélet ellen a vádlottak fellebbeztek. — Vizsgálat indult a debreceni »nevetőszekta« ellen. Debrecenből jelentik: Megirtuk, hogy a deb­receni külvárosban néhány asszony különös, uj vallási szektát alapított amely a biblia tanítását ugy magyarázza, hogy »nevetve kell tisztelni az Urat«. A rendőrség engedélye alapján a furcsa szekta vezetője, volt a prédikátor. A kiküldött ha­magának gyorsan híveket, rendszeres istentisztele­teket is tartott, amelyeken Fülöp András, a szekta vezetője, volt a prédikáto.r A kiküldött ha­tósáp közegek most legutóbb arról szereztek meg­győződést* hogy ezek az összejövetelek nem fér­nek össze a vallás komolyságával és ezért betiltot­ták azokat* sőt vizsgálat is indult meg a szekta vezetői ellen. Érdekes, hogy a vizsgálatba a rend­őrség egyházi funkcionáriusok bevonását is kérte* akik mint szakértők fognak szerepelni az ügyben. ILehullott a rezgő nyárfa előadás utáni [reggel 4-ig szórakozhat a Premierben.| Szabadalmazott fotel ágyaik, ottománok, matracok 3» készen és rendelésre legolcsóbban vllé* SUveqh Dezső kárpitosmnsternél kaphatók, Batthyány nooa 2. — Telefon 20—28. homokfutó, hajtókocslk 91inVOK| é«aa7dasáql kocsi ^készítését, javítását és fényezését Jutányos árért vállalja Hodács Andor autókarosszeria- és kocsioyártó Kossuth Lafos sugárul 20- n Állandó kész kocsiraktár, aranyéremmel kitüntetve. ttMrtiii L2 Az uf XXV. osztálysorsiáték Legnagyobb nyeremény szerencsés esetben 500.000 pengő pengő Jutalom és nyeremények: 300.000 200.000 100.000 .50.000 I 25.000 40.000 | 20.000 30.000 | 13.000 stb. pengő, összesen közel S millió peng« készpénzben 84.000 sorsjegy közül 42.000 kihúzatik, tehát minden második sorsjegy ! 1. osxlályu »orategyele Glvaialos ara: Egész Fál 1 Negyed 1 I Nyolcad I 24 P 1 12 P 1 O P 1 1 3 P 1 Az első oSztélv húzása 1030 október 17 és 20-ón

Next

/
Thumbnails
Contents