Délmagyarország, 1930. október (6. évfolyam, 220-246. szám)
1930-10-01 / 220. szám
1930 október 1. OELMAC.VAHORSZAG 7 AZ IDŐ SZEGED: A szegedi egyetem földrajzi intézetének meleorologiai obszervatóriuma jelenti, hogy kedden Szegeden a hőmérő legmagasabb állása 27.2 fok Cetsiur, legalacsonyabb 15.2 fok Celsius. A barometer adata 0 fokra és tengerszinre redukálva reggel 761.8 mm, este 760 mm. A levegő relativ páratartalma reggel 83 százalék, délben 33 százalék. A szél iránya északnyugat", erőssége 2—4 volt. BUDAPEST: A Meleorologiai Intézet jelenti este 10 órakor: Hazánkban hűvösebb lett az idő, főleg az északi és a nyugati részeken. Délkeleten a lehűlés kevésbé volt érezhető. Szegeden a hőmérséklet még 27, Debrecenben 26 fokig emelkedett. Eső swkhelyütt eset', de Inkább csak kisebb mennyiségben. Prognózis: Változékony, hűvös idő, helyenként esővel. — Dr. Tompa Gyufa a gyulai ügyészség élén. Hétfőn délelőtt a gyula itörvényszéken teljes ülés keretében tette le a hivatali esküt dr. Tompa Gyula, az ügyészség uj elnöke, akit Szegedről helyeztek át Gyulára. Szakolczay Lajos törvényszéki elnök üdvözölte dr. Tompa Gyulát, aki megköszönte az üdvözlést és letette a törvényszék elnökének kezeibe a hivatali esküt. x Mustmérők: Liebmannál, Kelemen-ucca. 117 — Eszperantó tanfolyamok a Munkásotthonban. A munkások eszperantócsoportja a jövő héttől kezdve minden hétfőn kezdő, pénteken haladó és szombaton felsőtanfolyamot tart a Munkásotthonban. (Hétvezér-ucca 9.) A tanfolyamok este 7 órakor kezdődnek, látogatásuk díjmentes. — istentisztelet » zsinagógában. A hosszunapi istentisztelet szerdán délután félhatkor, csütörtökön reggel nyolc órakor kezdődik és hat órakor végződik. A pénteki istentisztelet délután 5 órakor kezdődik. x Ha cipő, legyen Del-Ka! Kárász-ucca 14. — Jubileum. A Pollák Testvérek-cég alkalmazottai a cég két főnökét, a 40 éves kereskedői jubileum alkalmából kedves meglepetésben részesítették. Kedden este zárás után néhány közvetlen szó kíséretében az alkalmazottak egy-egy ezüst koszorút nyújtottak át a cég két főnökének. A Széchenyi-téri üzletben Jakoblevics Emil, a Csekonics-uccai üzletben Löwy Miksa, meleg szavakkal köszöntötte a jubilánsokat és közölte az alkalmazottak hűségét és ragaszkodását. A főnökök meghatott szavakkal mondottak köszönetet az alkalmazottak figyelmességéért. x Ma este 8 órakor kezdődik a Tisza-szálló nagytermében a karpaszományosok tánctanfolyama. 119 x R. Étsy Emília beszélő- és szavalótanfolyamot nyit Jelentkezni lehet 3 és 5 között Kárász ucca 14. II. Telefon 666. 80 aSINGER yírrógéfekI MÉOIS A LEGJOBBAK I • I üjtsön aranyat, drágakövei, mert a szép ékszer mindenkor érték és viselőjének megkülönböztetett külsőt kö!c=önöz. Legolcsóbb árak! óriási választék] Előnyös részletfizetési Mfilhoffernél 120 Szeged, Széchenyi tér 9. — Megállapították az októberi ünnepségek részletes programját. Az októberi ünnepségeket előkészítő bizottság keden délelőtt a városháza bizottsági termében Kertész K. Róbert államtitkár elnökletével ülést tartott, amelyen megjelent dr. A i g n e r Károly főispán, dr. Somogyi Szilveszter polgármester, vitéz dr. S h v o y Kálmán tábornok, dr. P á 1 f y József polgármesterhelyettes, dr. Tóth Béla főjegyző, dr. Buócz Béla főkapitányhelyettes, dr. Muntyán István táblai tanácselnök, dr. Balogh István segédlelkész és mások. Az értekezlet a legaprólékosabb precizitással megállapította az október 25-i ünnepségek teljes programját, a pályaudvari fogadtatás, a templomi mise, az emléktábla és a Pantheon leleplezése, valamint a rókusi elemi iskola ünnepi átadása tekintetében. A diszebédre vonatkozólag a bizottság ugy határozott, hogy tekintettel a súlyos viszonyokra, a város nem ad bankettet, hanem az ünnepi ebéden mindenki a sajátjából fizeti teritékét. A bankett helyett a város a szegényházban fogja aznap megjavítani az ebédek minőségét. Itt említjük meg, hogy a Dohnányimisére, amelyen az előkelőségek vesznek részt, csakis jeggyel lehet bejutni. A jegyek a belvárosi plébánián kaphatók. — Paul Bourget: A lelkiismeret, Bibó Lajos: Kétlelkű szerelem, Johan Bojer: A nagy éhség. A magyar könyvpiac legújabb szenzációi. Délmagyarország kölcsönkönyvtár. — Előadás a modern otthonról. Simon Blanka iparmüvésznő kedden délután rendkívül érdekes előadást tartott a kereskedelmi és iparkamara nagytermében a modern lakás berendezéséről és díszítéséről. A mai ember leegyszerűsített életstandardjára való tekintettel, különös gonddal fog. lalkozott a kislakásokkal, a dolgozó férfi és nő egyszerű lakásának célszerű beosztásával és modern szellemű felékesítésével. Az előadást, amit Lengyel Vilma vezetett be néhány szóval, szép közönség hallgatta végig nagy figyelemmel és zajos tetszésnyilvánítással honorálta. x Ha a jó kávét szeret;, tegyen kísérletet a Vincze-féle kávékülönlegességgel. Naponta friss pörkölés. Vincze Lipót, Aradi-ucca. Tel. 4-60. x »Dóczv fotelágy«, ottomán, matrac. Hid-u. tg — Halálozás. Régi szegedi család utolsó tagja költözött ma el az élők sorából: özv. Rosens t o c k Adolfné, született Herczel Etel. Az elhunyt úrinő néhai dr .Herczel Fülöpnek, az ismert szegedi orvosnak volt nővére, aki a közelmúlt napokban lépett életének 100-ik évébe és utolsó napjáig korát megcáfoló friss képességekkel rendelkezett. Temetése pénteken délután lesz a cinteremből. s Gondos szülő gyermekének Del Ka iskolacipőt vásárol. Kárász-ucca 14. 47 — A szegedi iparosok vására. Körmendy Mátyás ipartestületi elnök megjelent keden délelőtt dr. Aigner Károly főispánnál, akinek bejelentette, hogy a szegedi iparosok nagyon szeretnék, ha az október 19-én megnyíló ipari vásárt szegedi látogatása alkalmával a kormányzó is megtekintené. A főispán megígérte, hogy az ipa. rosok kívánságát fölterjeszti a kabinetirodához azzal a kéréssel, hogy a kormányzó, ha lehetséges, illessze szegedi programjába a kiállítás megtekintését. Körmendy Mátyás egy kamarai tag társaságában rövidesen felutazik Budapestre, hogy az ipari vásárra meghívja Klebelsber g Kunó, B u d János minisztereket és K á 11 a y Miklós államtitkárt. Rassay Károlyt és Peidl Gyulát, mint a város országgyűlési képviselőit, az ipartestület levélben hivja meg. A vásárra eddig 120 szegedi iparos jelentkezett. Jelentkezett sok vidéki is, akiknek jelentkezését azonban nem fogadták el. — »Vígan menjünk az Ur elé!«... Bebreceni jelentés szerint özv. Fülöp Jánosné uj szektát alapitolt, amelynek tagjai kacagás és tréfálkozás közepette végzik vallási szertartásaikat. Az uj szekta jelszava: »Vígan menjünk az Ur elé«... x UJ tánctanfolyamok Tiszában, Révész és Deérnél. 118 — Hadirokkantak jelentkezése. Kaptuk a következő sorokat: A »Magyar Hadviseltek Országos Gazdaságpolitikai Pártjának« szegedi csoportja felhívja mindazokat a szegedi és környéki igényjogosultakat, akik a legutolsó felülvizsgálaton hadL rokkantságuk nyilvánítását kérték, de iratok hiányában elutasították őket, hogy a csoport hivatalos helyiségében (Dáni-ucca 3.) jelentkezzenek, — A Regdon-fürdő vezetősége értesiti a közönséget, hogy az előrehaladott szezon dacára a légés napfürdő a férfivendégek rendelkezésére áll. A fürdőt a hölgyközönség is használhatja. x Armentano Ede vivótanár október 1-én a hivatalos tanítást megkezdi. Jelentkezések minden nap 3—5-ig. Dugonics-tér 12. Napló-ház. 90 99 ELIT" 93 9 № cipói Formában Minőségben Árban vezetnek — Halálos ítélet Székesfehérváron. Székesfehérvárról jelentik: A székesfehérvári tábla Horváthtanácsa Falusi Sándort, a sárkereszturi gyilkost halálra Ítélte. Az elitélt felebbezett, mire a bíróság kegyelmi tanáccsá alakult át, amelynek határozata titkos. x Hadirokkantak, hadiözvegyek, hadiárvák reszére. Az évenkint kiadott hasznnbéres földek f, hó 7-től kezdődőleg 26-ig ismét egy évre a HONSz irodában kiadatnak. Felhívjuk tehát tagjainkat, hogy a fenti irodában délelőtt 8—1 óráig, tagsági igazolványukkal és régi földigazolványukkal anynyival is inkább jelentkezzenek, mert az ezen idő alatt nem jelentkezők ugy tekintetnek, mint akik földet bérelni nem akarnak. HONSz elnökség. 102 — Móricz Zsigmond: »Forr a bor« című uj regényének közlését kezdi meg a Nyugat október 1-i száma. A regény, amely az érettségiző diákok életét irja, a »Légy jó mindhalálig« folytatása és befejezése. Az uj Nyugat számból kiemeljük Pap Károly »Osvát és Mikes« cikkét, Komor András és Móricz Virág novelláit, Erdélyi József, Bárd Oszkár, Illyés Gyula verseit, stb. — A Színházi Élet legújabb számában elmondja a Rio de Janeiro-i szépségkirálynőválasztás részletes lefolyását. Miért nem engedi előadni Vajda Ernő legújabb vígjátékát? Gyönyörű képekben mu. tatkoznak be az uj színinövendékek. Interjú a mulatók sztárjaival, akikről a Csodabárt irták, stb. ,stb. Ne higyje, hogy nem lehet részlet: i : i i! fizetésre főt olcsón beszerezni. ^ Tegyen csah Dlaunál egy kisérleleí s mindig BLAUruhál fog vásárolni. K elcmen-ii. 5. Telefon: 20—53. »nimilHHHWHMMMMMMMMMMMMMWMMMMMMMMW