Délmagyarország, 1930. október (6. évfolyam, 220-246. szám)

1930-10-05 / 224. szám

Gombos Péter 1030 október 5. Biró Kakus Janek Jucika Df.rM ir.VAnrm<57 SZEGEDI GYEREKEK GALÉRIÁJA A szellemi munkái is meg kell fizelni Irta: TonelU Sándor. Nehogy valaki egy pillanatig is kétségben legyen a mai cikkem tartalmáról, a tételt, amelyről írni akarok, cim formájában illesztem a cikk élére. Nehogy valaki is azt higyje, hogy erról az ügyről beszélni felesleges, elöljáróban mindjárt megmondom, hogy speciális magyar közéletünknek ez az egyik legfájóbb kérdése. A kérdés pedig annál fájóbb és mardosóbb, mert az érdekelteket az álszemérem, vagy a helytelenül értelmezett büszkeség majdnem mindig visszatartja, hogy róla nyiltan beszéljenek. Én is nagyon jól tudom, hogy bizonyos ódiumot vállalok magamra, ha feszegetem ezt a problémát. De ugy hiszem, jogom van hozzá, mert ami nálunk ezen a téren történik, az már túlhaladja azt a mértéket, hogy egyszerűen hallgatással lehetne elmenni mellette. A mult vasárnap két nagyon tekintélyes és tiszteletreméltó iparos beszélgetését volt szerencsém végighallgatni. Az egyik nagyon fel volt háborodva, hogy egy szellemi munkát végző ember, — a nevét, minthogy tisztán elvi kérdésről van szó, elhallgatom, — honoráriumot, magyarán megmondva fizetséget mert kérni a végzett munkájáért. A másik iparos, aki nemcsak Szegedet ismeri, hanem más városokat is, sőt külföldön is gyarapította a tapasztalatait, a munka megfizetését egészen természetesnek tartotta és azt mondta, ha a lakatosnak meg kell fizetni a kilincset, az asztalosnak a politurozást, akkor a szellemi munkásnak is meg kell fizetni az irását, vagy az előadását. Az első ennek ellene vetette, hogy az iparos abból él, amit dolgozik, az illető szellemi munkásnak azonban »megvan a megélhetése* a hivatali fizetés formájában, méltánytalan tehát, ha még külön jövedelmet is akar magának biztosítani. Végezetül méghozzátette: »Különben is, hogy lehessen kulturát (erjeszteni, ha még egy egyszerű előadást is meg kell fizetni!* Ez az a felfogás kedves olvasóm, amiről nyiltan beszélni kell. A kulturát terjeszteni kell, de a kultura az a valami, amit megfizetni nem kell. A kultura legyen égi manna, ami felülről lepotyog és szemérmetlenül követelődző fráter az, aki kulturális munkájáért ellenszolgáltatást mer követelni. Súlyosbító körülmény, ha netalán fizetése is van, ami máris biztosítja a megélhetését. A gondolatmenet olyan érdekes, hogy érdemes egy kissé elemezni. Mit jelent ennek a felfogásnak a gyakorlatba való átültetése? Nézzük először a kérdést a két fél szempontjából, aki adja és aki kapja a kulturát. Tegyük fel, hogy az adó egy tanár, aki husz esztendőt beleölt a tanulásba és ma a művészettörténetben tekintélynek ismerik. Ezidőszerlnt a hetedik fizetési osztály szerinti javadalmazást élvezh, tehát megvan a megélhetése. Ezt a tanárt felkérik, hogy kurzuson tartson öt előadást a magyar festészet múltjáról. Természetesen ingyen és bérmentve. Akik kapják a kulturát, nagyon különböző társadalmi körökből rekrutálódnak. Van közöttük egy többszörös háztulajdonos, akinek egyik házában a tanár is lakik, van egy gyárigazgató és felesége, egy posztónagykereskedő, egy fűszeres, akinek azelőtt jól ment az üzlete, de ma válsággal küzködik, ott van az én két iparos barátom, egy alezredes, két pénzügyi tisztviselő és még mások, akiket nem tudok felsorolni. Mit szólnának ezek, ha a tanár azt mondaná: — Rendben van. Az én megélhetésemet a hetedik fizetési osztály szerinti javadalmazás biztosítja. Én nem kérek pénzt az előadásaimért De közületek is mindenki mondjon le a he tedik fizetési osztály javadalmazását mégha ladó jövedelméről, mert hiszen azzal a ti meg élhetéstek is biztosítva van. Akkor kvittek vagyunk. Vájjon mit szólnának ehhez a felfogáshoz? A lakást, a ruhát, a füszerszámlát nem lehet ingyen kivánni, de a kulturát igen? Van azonban egy másik tanár, aki soha nem foglalkozott művészettörténettel, sőt egyáltalán semmivel se foglalkozott, ami kivül esik a legszorosabban vett kötelességtel jesitésének körén. Ezt természetesen nem kérik fel előadások megtartására. Már most, ha helyes a megélhetési teória és ha nem tarthat igényt díjazásra az, aki külön fáradsággal és külön munkával többlet-értékeket produkál, akkor felvetheti az első számú tanár a kérdést, hogy mi a fenének töröm én magamat és mért vagyok értékesebb a kollégámnál, ha ezt nekem senki se hajlandó rekompenzálni? És most nézzük kizárólag a kulturát terjesztő szellemi munkás szempontját. Közgazdasá-. gi szempontból mi reá nézve az emiitett előadás? Husz esztendő munkájával ósszegyuj-: tött bizonyos fsmeret-mennyiSéget, azt rendszerezte, önmagában feldolgozta és értékké tette. Ez az ismeret-mennyiség neki nagyon sok álmatlan éjszakájába, még több nappalt nélkülözésébe került, nem is beszélve arról, hogy könyvek, folyóiratok beszerzése, muzeumok, képtárak tanulmányozása alkalmával készkiadásai is voltak, hogy tudását megszerezze. Amit a háztulajdonos házba, a posztókereskedő posztóba, a fűszeres fűszerbe fektetett, ő a tudásba fektette bele. Ez a tudás neki a tökéje. Amíg tehát kapitalisztikus társadalmi rendben élünk, miért legyen ő az egyetlen ember, akinek a tőkéjét nem szabad kamatoztatni? Igaz, hogy a szellemi munkások nem egyformák. Az egyik tehetségesebb, okosabb, ügyesebb, mint a másik. De ez az a különbség, ami a gyakorlatinak nevezett foglalkozásoknál is megvan és abban jut kifejezésre, hogy az egyik a megélhetésen felül többet, a másik kevesebbet tud magának biztosítani. Ezek után nézzük, hogy a probléma miként fest a gyakorlatban, összeül néhány jól öltözött hölgy vagy szépen vasalt nadrágu ur, valami társadalmi akció végrehajtására. Tegyük fel hogy jótékonyság cimén rendeznek valamit. A be nem vallott cél esetleg még az is lehet, hogy elismerést kapjanak érte. Megkezdődik a »rendezés«. A termet, a világitást, a kárpitost, a jegyszedőt, a takaritóasszonyt, a tombolatárgyakat megfizetik. Senkinél se keresik, hogy mije van a megélhetésen felaL Azután elmennek egy úrhoz és kérnek tőle Ingyen előadást. Esetleg elmennek a művésznőhöz és kérik, hogy adjon elő a jótékonyság nevében ingyen egy énekszámot, vagy szavalatot A befektetés az egyik oldalon az akció megindítása, több nem, mert aki rendez valamit, az a legritkább esetben szokott beléptidijat fizetni, a másik oldalon az előadás elkészítésének, vagy az előadandó műsorszám betanulásának, próbálásának egy heti munkája. Kifelé az elismerés azt illeti meg, aki rendezett, jótékonykodott, szerepeltette a nevét a lapokSMVflTORFORRHS a vese, hólyag, ríicusna ggéfjvize Kapható minden Uxleíben.