Délmagyarország, 1930. október (6. évfolyam, 220-246. szám)

1930-10-05 / 224. szám

2 DfiLMAGYAKORSZAG 1930 oRKBer 5. Készülnek az utolsó simítások a fogadalmi templomon Elitélték a német Hitlerista hazaáruló tiszteket Lipcse, október 4. A hazaárulással vádolt ulmi katonatisztek bűnügyében szombaton délelőtt fél. tizenegy órakor hirdetett Ítéletet a legfelsőbb bi­rodalmi törvényszék. A biróság bűnösnek mondja ki Scheringer és Ludin tényleges hadnagyokat és Wendt nyugdíjazott főhadnagyot a büntető tőr­vényszék 86. fába ütköző hazaárutási bűncselek­mény kőzős előkészítésének bűntettében s ezért mind a hárotn vádlottat egyenként másfélévi vár­fogságra és a perköltségek viselésére itéli. A vizsgálati fogsággal mindegyik vádlottnál hat hónapot és három hetet kitöltöttnek vesz a biróság. Scheringer és Ludin vádlottak büntelésképen cL bocsátandók a hadsereg kötelékéből. II cseh sajtó még mindig élénk kommentárokkal kiséri a Masaryk-interjut Prága, október 4. A Vecser feltűnő helyen és fel­tűnő kiállításban állapítja meg, hogy Csehszlovákia egységes abban az értelemben, hogy eggctlen talp­alattnyi földet sem enged át a köztársaság területé* bői. A lap szerint a csehszlovák sajtó mindama kommentárjaiból, amelyekkel Masaryk elnök meg­hamisított interjúját kiérték, kiérezhető az egy­Magyaroraauta legfőbb WrnevU úrAtcége ! BRAUSWETTER JÁNOS » Qról Apponyi Albert (lrtol>) ucca 23. srAm. érteimüség és a ritka egység. A leghatáozottabban kijelentette a sajtó, hogy Csehszlovákia semmi módosításba nem megy bele, sem a határokéba, sem a békeszerződésekébe. Ez az egységesség Cseh­szlovákiában figyelemreméltó. Jó lesz, ha a köz­társaság valamennyi ellensége tudomást szerez róla. Ezek az ellenségek tudják meg, hogy az egész csehszlovák nemzet tántoríthatatlanul védelmezni fogja az annyi áldozatok árán felszabadított föld minden négyzetméterét. A király macskája Irta: Móra Ferenc. Arany János verset Irt a tudós macskajd-rb\ s mostanában egy lelkes fiatal tudós doktori érte­kezést irt arról, hogy mi lehetett a forrása Arany Jánosnak. Elolvastam az értekezést, még pedig kéziratban s annyira megtetszett, hogy gondos­kodom egy uj adatról az ifjú forráskutató szá­mára. Bele veheti a dolgozatába ezt is, azzal a megjegyzéssel, hogy a tudós macskája nélkül nem irtam volna meg ezt a tanulságos mesét a király macskájáról. A királyt Ulászlónak hívták, a másodiknak, a macskája pedig egy bolond nagy oroszlán volt, amit a szultántól kapott ajándékba. Az udvari urak közt volt, aki azt mondta, hogy gúnyból küldte a török az oroszlánt, volt, aki figyelmez­tetést látott benne. A török követ és meghatal­mazott mmhzter, aki kisérte a királyi állatot, azt állította, hogy merő tiszteletből kedveskedett azzal a nagy-ur. — Valódi atlasz-hegyi oroszlán ez, ott is rit­kán látni ilyent, a padisah mingyárt felségedre gondolt, mikor meglátta, — mondta a diplomata s még csak nem is mosolyogta el magát. — Ha jó gondját viselik, elélhet még harminc eszten­deig. Nem is sok kell neki, beéri naponta egy gödölyével. — Dobzse, fiam, dobzse, — hálálkodott szegény Ulászló, de magában azt gondolta, hogy bizory okosabban tette volna a szultán, ha egy gödölyét küldött volna. Mert ez abban az Időben volt már, mikor a budai mészárosok nem akartak kontóra adni őfelségének, se a vargák nem voltak hajlandók isten nevében vetni uj foltot a király bársonycsizmájára, amely sürün kérte a kását. £s — hogy szavunkat ne felejtsük — az is ebben az időben tőrtént, amit, ha igaz, Szerémi György, a pletykás udvari káplán jegyzett fel az ország zászlósairól. Báthorl nádor, Újlaki herceg, Ország bán vacsorára voltak hiva Tamás érsekhez, aki nagyon mentegette magát, hogy csak egy kis hirtelen-hamar jóval tudja őket megvendégelni. — De hát tudják kelmetek, — biztatta őket az őzgerinccel, — csak szegényesen traktálódz­hatunk ebben a drága világban. A nádor fölhajtotta a velencei billikomot, amely, ben a még akkor nem sokra tisztelt tokaji gyön­gyözött — a világ csak ötven esztendő múlva jött rá az izére, a tridenti zsinaton — és moso­lyogva törölgette meg a bajuszát. — Bizony, annak muszáj takarékoskodni, aki­nek nincs olyan nagy kára. mint nekem. Ma is négy véka ezüstöt láttam én ebből a kárból. Tudniillik nádor őkegyelmének Somogyban volt hatalmas dommiuma, aminek Kár volt a nevo. Erre aztán Újlaki herceg is kifeszítette a mel­lét: — Azért mégis csak én vagyok akkora ur, hogy nekem még a kutyáim is gyöngyösön járnak. Amá megint ugy értendő, hogy az övé volt az időben Gyöngyös városa egész gazdag határával. — Az már igaz, — ütött az asztalra a bán, — de nekem meg egyetlen parasztom két tarisznya aranyait adózik ebben az Ínséges esztendőben Is. Ennek meg az volt az értelme, hogy a jó urnák, aki minden békekötésnél és minden tör­vény-kiadásnál szerepelt — nyilván azért, mert nem tudött se Írni, s© olvasni s igy semmiért se volt felelős — a Dráva-menti óriási birtokát hív­ták ugy, hogy Parasztya. Utoljára Bakács Tamás ú megsokalta a ven­dégei dicsekvését a oda szólt nekik szép csön­desen: — Hanem azért mégis csak nekem van akkora kemencém, hogy mind a hármatokat bele rak­újlaki* n minöSÉGE.GAZDRSAGOSSAGfl FELÜLmŰLHRTflTLRn nnűVBúTonv^uJLRKi EGYESÜLT IPORmŰVEK FTF BUDflPE5r,V.YlLfT105-CSA5ZAR-ÜT 32 Képviselő: Erdélyi András és Fia ép. vAlL, Szeged. SZEGSZÁRDY BÖRÖND JÓ! M. 2 3 OKOS | SZÓ • 75 Órák, ékszerek 6 havi részletre Alpakka evőszerek 12 „ „ vxik <5rA»nAl, KOlosey noca 7. Napy Javitómflhely 1 TOrt lOlll arany, ezüst, régi rénz bevAItAs. A. B. C. boMor»«g. hatnálak minden nyeregszerszámostól. Ezt is színigaznak kellett elismerni, mert volt Hontban Tamás érseknek akkora birtoka, hogy) reggeltől estig a maga földjét kerülhette s annaÜ a neve volt Kemence. Hát az istenadta Ulászlónak se parasztja, sal kemencéje nem volt, a nagy macskában is csaki az ablakon keresztül merte örömét találni, mégis jó képet vágott az ajándékhoz. S mivel mégis csak király volt, kiadta az ordrét Hampó püsi pöknek, az ország kincstárosának, hogy ne eresszel el üres kézzel az oroszlánhozó török követet Amire Hampó püspök mingyárt fogta is a könyv­tárkulcsot. (Tudniillik a készfizetéseket akkoriban ugy teljesítették, hogy a Corvinákról törtek W hol egy ezüst-sarkot, hol egy arany-kapcsot. Ne­hogy pedig Scultéty Sándor barátom nekiörüljön; hogy ez milyen jó eszme, sietek hozzátenni, hogy a Somogyi-könyvtárban nem őrzünk Corvinákat-) — Hát ezzel a döggel mit csináljak? — pislo­gott le aztán a király az oroszlánra. — Mépia csak örülnöm kell neki, mert végre lesz vala­mim, amit senki se mer ellopni tőlem. Kikereste az udvari cselédjei közül a legein­gárabbat és megkérdezte tőle, minek hívják? ' — Karó Péternek. — No, fiam, Karó Péter, éppen te kellesz ne­kem. Nagy méltóságba jutsz, te leszel az udvari oroszlánetető. Már csak azért is, mert olyan so* vány vagy, hogy terád nem támad gusztusa annaK a bestiának, akármilyen közel jársz hozzá. A gödö« lyét minden reggel helyedbe küldetem. No az igaz, hogy Karó Péter paszulykarónaS mehetett volna el a hosszúságával, meg a zörgőfl csontjaival. Nézték Is egymást a fenevaddal na­gyon. Mind a ketten arra gondoltak, melyikük eszi meg előbb a másikukat. Az oroszlán irgalmatlan győzte étvággyal. AW korákat mordult fel a várkertből a palotába, mini

Next

/
Thumbnails
Contents