Délmagyarország, 1930. október (6. évfolyam, 220-246. szám)

1930-10-29 / 244. szám

4 UELM AO k Auoi.^-U. 1'JóU október 29. Főbelőtte magát Rákosi Tóth Pál, a Hitelbank igazgatóia közben személyes kérdésben szólal fel. Kogu­towitz Károly szavaira reflektál. Kijelenti, hogy a szociáldemokraták a béki és a test­vért egyetértés hivei, ellen« vannak mindzn háborúnak. Ha a szociáldemokraták akarata győzött volna, akkor nem tör ki a háború, akkor nem következtek volna be a mai álla­potok. Túlzott hazafiságnak nevezi azt, ami­kor egy tanitó puskát, kardot igér az első elemistáknak. A közgyűlés többsége ezután a kisgyűlés javaslatát fogadta el, amely 40.000 pengővel dotálta a testnevelési téléit. A' polgármester tizenkét óra előtt félbesza­kította az ülést és folytatását szerdán délután 4 órára tűzte ki. Nyugtalanság a budapesti egyetemen (Budapesti tudósítónk telefonjelentése.) Az egyetem környékén néhány nap óta nyug­talanság mutatkozik. Az orvosegyetemen pár nappal ezelőtt kisebb incidensek voltak, ked­den délelőtt a műegyetemen támadtak meg egy diákot. A délután folyamán olyan hirek terjedtek cl Budapesten, hogy a műegyete­men a délután is voltak incidensek, ezek a hirek azonban — a rektori hivatal közlése sze­rint — nem feleltek meg a valóságnak, II szegedi Gyefvai második lett a szlovenszkói marathoni futó­bajnokságban Kassa, október 28. Kedden futották le a szlo­venszkói marathoni bajnokságot 42.200 mé­teres távon. A' verseny esős időben, felázott talajon folyt le, ami nagy feladat elé állította a versenyzőket. A 79 benevezett közül csak 40 Jelent meg a startnál és ezek közül csak 28 futotta végig a távot. A' bajnoki versenyt, annak ellenére, hogy Galambos a 31-ik kilo­méternél lábgörcs miatt feladta, a magyar szí­nek képviselője, a salgótarjáni Zelenka nyer­te meg, ideje 2 óra 50 perc 58.2 mp. Második Gyetvay, 2 óra 55 perc 32 mp., harmadik a cseh Bena, 2 óra 57 perc 05 mp., negyedik a lett Mottmüller. Galambos a 20-ik kilomé­ter után az élre vágott, a 31-ik kilométernél azonban feladta. Zelenka csak a táv végén tőrt előre. Gyetvai a Szegedi MTE versenyzője, aki már több marathoni versenyen ért el szép sikereket. Adófelszólamlási tárgyalások Oklóber 30-án a szegedi 111. számú adófelszólamlási bizottság a következő tételeket tárgyalja: (A tárgyalás kez­dete reggel fél 9 órakor.) Ifj. Kósző Jözsef paprikaklkészitő Röszke-Szent­mihálytelek 91. Takó András paprikakikészitő Fa­ragó-ncca 18. Német István paprikakikészitő Pász­tor.ucca 3. Hódi Józsefné paprikakikészitő Pász­lor-ucca 5. Nyári Imréné paprikakikészitő Kecskés­telep 35. Bőrcsők István paprikakikészitő Pálfy­ucca 67. Hódi Lajos paprikakikészitő Bálvány­ucca 14. Ozv. Kovács Lajosné Alsóvárosi fekete­földek 18. Zombori Ferenc paprikakikészitő Bál­vány-ucca 6. Wéber János szatócs Világos-ucca 1. Bus Lajos szatócs Kecskéstelep II. 14. Ammer Ferenc szatócs Alsóvárosi feketeföldek 102. Molnár Jolán szatócs Klebelsberg-telep 113. Szolga Zoltán szatócs Cserepes-sori lakás VIII. Rosner Sándor szatócs Szabadsajtó-ucca 23. Schwarz János szatócs ("lólva-ucca 9. Csonka Vince szatócs és pék Petőfi Sándor-sugárut 43. Pálinkás Gyula szatócs Petőfi Sándor-sugárut 67. ördögh Antal szatócs Kálvária­sor 9. Markó Miksa szatócs Nemestakács-ucca 27. Halász Jenő szatócs Csendes-ucca 18. Pticsér Gusztáv szatócs Röszke 586. Wen Sándor szatócs Szatymaz 271. özv. Tóth M. Istvánné Szatymaz 270. Költözködéseket 2&s kocsikon lutényosan eszközöl Kálmán szállító, "zent Mihály ucca 6. szám. Telefon 588. 266 Budapest, október 28. A Magyar Altalános Hitel­bank igazgatója, Rákosi Tóth Pál öngyilkossági szándékból lakásán főbelőtte magát A bankigaz­gató haldoklik, de ha felgyógyulna, mind a két szemére megvakul. A bank altisztje, aki az igazgató lakását takarítani szokta, ma a hall ajtaját zárva találta. A lezárt ajtó mögül hörgést hallott, azon­nal orvosért sietett. Egyik közeli szanatóriumból hoztak orvost, kinyitották az ajtót, ahol nagy vértócsában találták Rákosi Tóth Pál igazgatót eszméletlen állapotban. Azonnal szanatóriumba szállították, ahol megállapították, hogy a revolver golyója a jobb halántékon hatolt a koponyába és a balszemen jött ki, összeroncsolva a szemidegeket. A rendőri bizottság egyetlen búcsúlevelet sem talált, sőt minden jel arra mutat, hogy az igaz­gató ma délelőtt hivatalába készülődött, amikor i hirtelen elkövette tettét. Az a vélemény alakult ki, hogy a bankigazgatónak az utóbbi esztendők lázas munkája annyira felőrölte Idegzetét, hogy fegyverhez nyúlt. A bankigazgató a szanatóriumi« ban halállal vívódik, az orvosok nem hiszik, hogj» megmenthetik az életnek. (Budapesti tudósítónk telefonjclentése.) Tóth Pál az utóbbi időkben idegbajban szenvedett és emiatt a tőzsdei osztályból áthelyezték egy másik osz­tályba, ahol adminisztratív ügyeket kellett volna intéznie. Tóth azonban nem tudott megválni régi beosztásától, tovább is oda járt be. Közben kezeli tette magát, de betegsége egyre súlyosbodott Az igazgató a Pajor-szanatóriumban kedden estfl anélkül, hogy eszméletét egy pillanatra Is vissza« nyerte volna, meghalt.. A lakásépítő javaslat nem alkalmas a munkanélküliség enyhítésére Gál Jenő élesen támadta a lakásépítő Javaslatot a parlament keddi Qlésén Budapest, október 28. A képviselőház keddi ülé­sén Tabódy Tibor napirend előtt a hadirokkant­kérdést tette szóvá. A 25, 50 és 75 százalékos hadirokkantak olyan csekély ősszegeket kapnak, hogy azokból megélni nem tudnak; ugyanilyen el­enyészően csekély a hadiözvegyek és árvák ellá­tása is. A rokkantak kórházi ellátása nem meg­felelő. Részükre ingyenes gyógyítást, vagy ha ezt nem is, de ingyenes gyógyszert kellene biztosítani. A hadirokkantak erkölcsi megsegítését ugy kép­zeli el, hogy a 25 és 50 százalékos rokkantaknak mindenki mást megelőzően kellene munkát adni. Ernszl Sándor népjóléti miniszter válaszolva, hangsúlyozta, hogy a százszázalékos rokkantakon mindenképen següe i kell és elő kell segíteni azok nyugodt életét. A hadirokkanttörvény tervezetet mihelyt lehet, a lláz elé fogja terjeszteni. A napirendre áttérve a mentelmi ügyek foly­tatólagos tárgyalása következett. Farkas István mentelmi jógáit nyolc esetben felfüggesztenék, egy esetben aa felfüggesztés ellen foglaltak állást. Ez­Hó- és sárcipőjét X^ll leflo!' an tafitta a lIADAEl" autógumi és gumiáruk Rb javító Üzeme 430 Kossuth Lafos sugárul 5. (Udvarban.) Nyilttér. Olcsó ruhaszövet akció • cikkei az alábbi szegedi kereskedőknél J kaphatók: Kamgarn 140 cm. széles . 9'— Pengő Bekecsszövet 140 cm. széles 8 60 » Lódén 140 Strux 130 Cájg 128/130 Az árak készpénzfizetéssel, adóval értődnek. 740 2 50 1 75 + 2% forg. Blau Cászló Csillag Józsnt Halmi József Hol íze r S. és Fial detail Iritz Tollán Kelling Catos Kovács Károly Keíiing János Klein Márton Klein Ferenc Cévai Henrik Kurucsev Sándor Szabó £. és Társa Héti AIdolt Kék Csillag Szalma Ferenc Tabár Péter 439 után még több más képviselő mentelmi ügyébe« döntöttek vita nélkül, részben a kiadatás mellett, részben ellene. Áttértek ezután a vármegyék nevében felveendő törlesztéses kölcsön kötvényeinek óvadékképessé­géről szóló törvényjavaslat tárgyalására. Szilágyi Lajos kérte a pénzügyminisztert, gon­doskodjék arról, hogy a most tárgyalás alatt álló vármegyei törlesztéses kölcsönhöz hasonlóan a községek ls hozzájuthassanak törlesztéses kölcsö­nökhöz. Wekerle pénzügyminiszter válaszában kifogá­solta. hogy Szilágyi Lajos helyi jelenségeket álta­lánosít. A javaslatot ezután vita nélkül elfogadták. Az építkezések előmozdítását célzó s az Orszá. gos Lakásépítő Hitelszövetkezetről szóló törvény, javaslatot Temesváry Imre előadó IsmertetiB, A javaslathoz elsőnek Gál Jenő szólalt fel s kifogásolta, hogy a pénzügyminiszter bankcsoport­tal létesített megállapodást, mert szerinte inkább az építkezőkkel kellett volna megegyezni. A ban­kok csak hirdetik, hogy 30 millió pengőt dobnak be a közgazdasági életbe, mert hiszen tulajdon­képen csak 6 millió pengőről van szó. Ilyen kölcsön felvétele helyett a kormány Inkább bo­csásson ld külföldi kölcsönt. A szövetkezettel csu­pán uj állásokat létesítenek. Az akció mögött « bankok érdeke húzódik meg. Élesen támadta ezután a javaslat egyes rendelke­zéseit. amelyek szerinte nem alkalmasak a munka­nélküliség enyhítésére. Arra kérte a kormányt, hogy vonja vissza a javaslatot, azután pedig távoz, zék helyéről. A javaslatot nem fogadta el. Bárdos Ferenc azt fejtegette, hogy a javaslat nem egyéb, mint szemfényvesztés. A rendelkezésre bocsátott összeget nem a munkanélküliség enyhí­tésére, sem a lakásínség megszüntetésére nem tartja elégségesnek. A javaslatot nem fogadta el. Az ülés két óra után ért véget. A& olvasó rovata Levél a Belvárosi Mozi igazgatóságához Igen tisztelt Szerkesztő ur! Onők, tek. Szerkesztő ur, számos ízben tanújelét adták, hogy a közönség köréből jött panaszoknak helyet adtak b. lap­jukban. Ezúttal sok mozilátogató nevében kérünk e pár sornak kis helyet Arra akarjuk a mozi vezetőségét kérni, Kogy a filmek élvezhetősége érdekében azokat lassabban pergessék le, mert sokszor oly gyorsan pereg, hogy lehetetlen a filmeket végigkísérni. Ha hosszú a film, inkább hagyják ki a burleszkeket és ad­janak több időt a jó nagy filmeknek. Kérésünk most azért is aktuális, mert a héten bemutatásra kerülő »Jazz király« cimü színes film a bemu­tatott képek után ítélve igen szép lesz és bizony, ha ezt is gyorsan pergetik le, nem lehet majd kellő­leg végignézni. Igen sok mozilátogató nevében kérjük ezt Tisztelettel: (Aláírások.) viiianyszereiő-váiiaiatomaf átheluezem "MfLs&AjBi 4 Gábor József f. éfl november l ével Arany János ucca 7. szám alól "»»VlSjVttVJII Telefont 12-76. Szives párifoflást kér UVfilŰVl

Next

/
Thumbnails
Contents