Délmagyarország, 1930. október (6. évfolyam, 220-246. szám)

1930-10-26 / 242. szám

SZEGED. SzerketzlOseg: Somogyi ucm 22. JL cm. Telelőn: 13—33. - Kiadóhivatal, kOlotOnkOnyviAi és Jegyiroda : Aradi ucca 8. Telelőn: 30Ö. - Nyomda L»w Lipót ucca 19. Teleion : 16-34. TAvIrall é* levélcím: Délmagyaronzág Szeged. Vasárnap, 1930 október 26 Ara 24 fillér VI. évfolyam, 242. szám ELŐFIZETÉS: Havonta helyben 3-20 vidéken és Budapesten 3-60, kllllOldHn Ö-40 pengő. ^ Egyes >zAm Ara héíkiíznap 16, vasár- és Ünnepnap 2-4 (111. Hirdetések felvétele tarifa szerint. Megjelenik hétltt kivételével naponta regge Ünnep után Szép volt az ünnep. Ami fényt és tündöklést össze lehetett gyűjteni ebben a szegény országban, melyre a bánat sötétje borult s melyet csak a remény csillagtüzei világítanak meg, az mind itt volt a város ünnepén. Ép ország és lerombolt város hallotta a fogadalom szavait, ép város és lerombolt ország ünnepelte a fogadalom beváltását. Fátum talán, hogy drága értékeink közül valaminek mindig romokban kell hevernie. A jó remény s a SZÍVÓS férfiakarat mégis teremt mit ünnepelni: annál szebb az ég kékje, ha romok közül nézünk fel rá, — jegyezte meg naplójában da Vinci. Az ország romjai közül nézünk fel a Templom firmamentumára, talán éppen ezért volt ilyen bensőséges, ilyen ragyogó, ilyen tündöklő fényű ez a kétnapos ünnep. Az ünnepnapoknak azonban végeszakad s a köznapok fáradt fegyencei újra körbe-körbesétálnak életünk börtönudvarán. Az ünneplő szavak, a harangok zúgása, az országló nagyurak jelenléte, a zsolozsmás szavak tömjénfüstös áradata elzsongitották a gondokat. De holnap újra hétfő s hét fő bűne a nyomoruságnak, a munkanélküliségnek, az Ínségnek, a közterheknek, a hidegnek, a ruhátlanságnak,"< a betegséget lehelő lakásnak újra kopogtat ajtónkon és lelkiismeretünkön. S belénk vág a megfelelhetetlen kérdés, a megoldhatatlan probléma: mi lesz holnap? Hallottunk gyönyörű programokat, melyek' Ígéretesen és igézetesen bontották ki nehéz selymeit az alkotások körképének. Tudjuk, hogy mit kell végeznünk, látjuk útjaink végét, csak azt nem tudjuk, hol lábolhatjuk át a gázlót s hol kezdjünk hozzá a láp lecsapolásához. Különös jelenség ez: az öröktől és örökké való feladatainkat ismerjük, pontosan tudjuk, évszázadokra szóló kötelességeink mit kívánnak, tisztában vagyunk azzal, hogy történelmi feladataink mit követelnek tőlünk, csak éppen azt nem tudjuk, hogy holnap mit eszünk ebédre s miből törlesszük a tavalyi adóhátralékunkat. Ez a fényes ünnep, ezek a nagyszerű jelenetek, a magasztos hangok eltávolitottak bennünket a realitástól, ám nincs nagyobb reálpolitikus, mint a gyomor s a gyomor ünnep után épp olyan kétségbeesett bizonyossággal kezdi újra jogait követelni, mint amilyen szavakkal és igérelekkel nem csillapítható könyörtelenséggel követelte ünnep előtt is. £zek az ünnepnapok az ország érdeklődésének központjába állították a várost. A mi kötelességünk most az, hogy ezt a közérdeklődés napsütésében meg is tudjuk tartani. Az áldozatkészség, az ajándékozási kedv, a kívánságaink teljesítésére siető jóindulat a közérdeklődés napsütésében sarjadhatnak ki. Nem közömbös hát a város életére, hogy az ország nagyjai megismerjék és megszeressék a várost. Minél rosszabbak a viszonyok, annál jobban rá vagyunk kényszerítve elismerésre ós szeretetre. Az érzésűnk az, hogy ez a bemutatkozás az ország nagyjai előtt nem maradt sikertelen. Áldozataink heroizmusát, a városnak szinte. csak egy pontjára koncentrált erőfesziléseink eredményeit kell, hogy elismerjék. Hiszen a fejlődés tempójának meglassulásában, a városfejlesztés ütemének megakadásában az egész város megérezte azt, hogy egyetlen pontra, dobnak vezetőink minden munkát, minden anva^i és szellemi erőt. a város életküzd imének minden munícióját. Gyönyörű kirakat épült a Templom körül s nekünk most az az óhajunk, hogy a város szegényes boltjában minden holmi a kirakat szemetvesztegető pompájához hasonlithasson. Most az a kötelességünk, hogy ébren tudjuk tartani a város számára a felkeltett érdeklődést, a megszületett szeretetet, a megforrósodott elismerést és szimpátiát. Okos és tervszerű várospolitikával kell konzerválni a város számára az országos elismerés értékét. Emberek jönnek és emberek mennek, az uralom gyakorlói egymás kezébe adják a kilincset. A városnak okosnak és előrelátónak kell lennie s nem a nagyurak előzékenységére, de az építő, alkotó és áldozó város nemzeti köztudattá lett értékeire kell alapítania igényeit és jogait az államhatalom erőforrásaival szemben. Nemzeti köztudattá kell tenni Szegednek elsőségéi, jogcímei kétségbevonhatatlanságát, kérései mellőzhetet!wiségét, nemzeti köztudattá kell tenni ennek a városnak teremtő áldozatkészségét, mely víszonozhatatlan nem maradhat, kulturképességét, mely »e torz világban« építészeti csudákat varázsolt a Tisza partjára, nemzeti köztudattá kell tenni a városnak hivatottságát a nemzeti erők összeterelésére és vezetésére. Az ünnepi szavak elhangzanak, az ünnep tömjénje gyorsan szertefoszlik, de maradjon örök a város számára az ünnep erőforrása s maradjanak soha el nem erőtlenithetőek a városnak ezzel az ünneppel igazolt jogcímei. A kormányzó diizei katonai pompa között vette át a Mars-téri laktanyában szegedi ezredét Fénye» külsőségek, Ünnepi beszédek az állomási fogadtatáson — A kormányzó beszéde a szegedi ezredről (A Délmagyarország munkatársától.') A vigasztalan őszi eső után szombaton reggelre meghasadt az ég szürke-fekete kárpitja és kicsillant alóla az őszi nap. Hét órakor már talpon volt a város. Ezrek, gyalogosan, autókon vándoroltak az állomás felé, a kormányzó elébe Az útvonalon fegyveres katonák, diákszázadok, kíváncsiak, öregek, fiatalok állottak. Az állomás épülete virág- és zászlódiszbe öltözött. Még egy teljes óra múlva robog be a különvonat, de a közönség már megszállta a járdákat. Az épület elé egymásután gördültek a fényesre lakozott magánfogatok, autók és öntötték magukból a diszmagyaros. cilinderes méltóságokat. A perron előli feszes vigyázzban állott a rohamsisakos díszszázad. A perrontól a kijáratig feketeruhás vitézek állottak sorfalat. Egymásután érkeztek az előkelőségek, legnagyobbrészt diszmagyarA kormányzó honvédezredesi uniformisban megérkezése után az állomáson. Dr. Aigner Károly főispán üdvözli. ban: báró Wlassíts Gyula, a felsőház, Almássy László, a képviselőház elnöke, majd Aigner Károly főispán feleségével, Purgly Emil főispán, dr. Somoaui Szilveszter noleármester, azután egy csoportban: gróf Klebelsberg Kunó és Scitovszkg Béla miniszterek, dr. Szlranyavszky Sándor államtitkár, Szalag József főkapitány, Várhelyi József prelátus, Rassay Károly, vitéz bádoki Soós volt honvédelmi miniszter, Kun Béla képviselő, Bencs Kálmán nyíregyházai polgármester, azután egy méltóságteljes, taláros csoport, az egyetem tanácsa, élén dr. Kováts Ferenc rektorral, Back Bernát, Csergő Károly alispán, Farkas Béla főispán, odébb báró Urbán Béla, Shvoy és Haász püspökök, Bokor Pál, Fodor Jenő ny. helyettes polgármesterek, Wimmer Fülöp, Körmendy Mátyás, dr. Láng-Miticzky a Tábla, dr. Konczwald Endre a törvényszék, dr. Boross Dezső a főügyészség, dr. Zobay Ferenc az ügyészség elnöke, a város tanácsa, a törvényhatósági bizottsági tagok csoportja, az ügyvédi kamara, a kereskedelmi és iparkamara, az Orvosszövetség, a Kereskedők Szövetsége, az ipartestület, a nőegyletek, a Lloyd, a KANSz, MANSz, a Gazdasági Egyesület, NyUKOSz, közjegyzői kamara, Gyógyszerész Egylet kiküldöttei, szines csoportban az idegen törvényhatóságok képviselői. A főispán mellett csoportosultak a vallásfelekezetek lelkészei, az egyetemi tanács, az iskolák főigazgatói, a pénzügyigazgatóság, a postások, vasutasok, iparfelügyelőség, erdőigazgatóság, folyammérnökség. Nyolc óra előtt néhány perccel megérkezett dr. Shvoy Kálmán vegyesdandárparancsnok. Az aranysisakok, csákók, kalpagok, menték, talárok, reverendák szines tömege lepte el a pályaudvart. Ahogy az óra mutatója a 8 felé közeledett, előkerültek a csokrok, a magyarruhás lánvok előreléptek. Pontban 8 órakor felharsant a kürt, majd a zenekar a Himnuszt játszotta. A kormányzó különvonata begördült az állomás épülete elé. A különvonatból elsőnek Samorjay, a Máv. elnöke ugrott le, majd Gömbös Gyula honvédelmi miniszter és Vérlcssy kabinetirodai főnök, Koós alezredes szárnysegéd kíséretében kiléoett a