Délmagyarország, 1930. október (6. évfolyam, 220-246. szám)

1930-10-12 / 230. szám

1930 október 12. UftLMAGYARORSZAG 19 Miért használ háziasszony ,.Hápé Mert: (huspénztár) Szegeden csaknem minden szappant? Mentes minden káros anyagtól, nem iarialmaz fölösleges lúgot, a fehérneműt nem rongálja, jól habzik és ezáltal mosóereje 203 minden igénynek megfelel! MIMLM ftZAKSAHl LTJA IRTA: UMBERTO NOBILE 77 Ismét délkeletre sodródunk. Erkölcsi ellenállóképességünknek juníuS 3. 6. között igen erős próbát kellett kiállania. Ujabb északnyugati szél támadt és fujt szakadatlanul s hajtott maga előtt délkeleti irányban bennünket. A Broch-szigetet nagyon hamar nem láttuk már. A Foyn-sziget is mindjobban eltűnt előlünk. Ez volt az az északnyugati szél, amely — véleményünk szerint — a katasztrófa utáni első napokban szárazföld közelébe hajtott bennünket. Most meg a legfélelmesebb ellenségünk lett, mivel elvitt bennünket az Északifok környékéről, pedig ezt tekintették a segélyakciók zónája végső határának. Meddig tart még ez a heves szél? Nekünk máris tul hosszúnak tetszett. A jó Biagi leesett drótdarabjait keresgélte a sátor előtt s halkan dörmögve cammogott ide-oda; de elnyomta dühét és érthetetlenül halkan szitkozódott bajusza alatt és csak néhanéha lehetett egy-egy hangosabb szót megérteni az »ostoba* szél miatt. Ha ez az »ostoba szél* nagyon erősen fujt, a sziget igen gyorsan eltűnt szemünk elől. »A szél lélektani hatásának« óhajtom nevezni azt, amit éreztünk. Ez az érzésünk csak fokozódott még, amikor sátrunk falait ádázul csapkodta a szél, értésünkre adva, hogy hevessége csak fokozódott. Mintha csak vitorlással hajóztunk volna! Alapjában véve pedig a következő volt a helyzet: az állójég a szélerősség arányában mozgott tova, mintha csak hallgatag megegyezés lett volna köztük. A sátor falai ilyenkor kiduzzadtak és ide-oda csapódtak; ritmusuk kinosan fészkelte magát agyunkba s még keserűbbé tette lelkünk hosszú, vigasztalan, gyászos óráit. Biagi szinte gépiesen adta le még mindig céltalanul segélyhívásunkat, de ilyenkor csak hosszabb időközökben, ő is ideges és ingerlékeny volt. Majdnem ugy tünt fel, mintha saját képességeiben is kételkednék. A rádió hallgat és mi mindinkább délkeletre sodródunk! Mintha lidércnyomás nehezedett volna ránk. Gyakran visszaemlékeztem Malmgren jóslatára. Mintha csak látnám, milyen taglejléssel mutatott a térképre, amikor útirányunkat magyarázta nekünk, amely szerint mindenhogyan csak a Ferenc Józsefföld felé közeledünk. Megpróbáltam, hogy bátorságot öntsek társaimba, mikor láttam, hogy ezek milyen lehangoltak. Rá kell fciznunk magunkat az Isteni Gondviselésre. Majd csak megment bennünket könyörületessége az utolsó órában, amint eddig is csodálatos módon megmaradtunk. Mert nemcsak a lezuhanáskor mentett meg, hanem két hónapi élelemhez is juttatott bennünket a jó Isten; s ezzel csak meghosszabbította volna haláltusánkat, hogy azután nyomorultul elpusztuljunk? Nem volt-e még millió ember a világon, akik még imádkoztak érettünk? A magam részéről mindig hittem az imádság erejében. Mindenekelőtt a gyermeki imában bíztam erősen s el is meséltem társaíifcnak, hogy magam, mint kilenc éves kisfiú, sírva, szivemből könyörögtem a Szüzanyához, hogy édesanyám, kit operálni kellett sulvos betegsége miatt, ismét meggyógyuljon. Erős meggyőződésem volt, hogy most is teljesülnie kell az ilyen esengő kérésnek, ahogy akkor is valóban teljesedett az ártatlan gyermeklélek kérése. Most is erősen hittem, hogy milliók és milliók szívből fakadó, bensőséges imája, amellyel megmenekülésünkért ostromolják az Egeket, nem maradhat meghallgatatlanul. Ez a szilárd hitünk segített át bennünket sok keserves órán s azt hiszem, elsősorban az érzékenylelkü Cecioni volt igy hasonjóképpen. De láttam Viglierit és Biagit is imádkozni, mikor nagyon kétségbe voltak esve. Csupán a pesszimista Trojanit nem láttam imádkozni sohasem s egyi künknek sem sikerült egyetlen mosolyt is csalni az arcára. Kötelességeit hallgatagon és nagy lelkiismeretességgel teljesítette és sokszor meglepett bennünket buzgóságával. Mennyire örültem, hogy éppen őt is kiszemeltem társaságunk tagjául; ő is mindent megkísérelt, hogy több lehetőséget teremtsen számunkra, de nem azért, mintha azt gondolta volna, hogy ezáltal több kilátásunk van a megmenekülésre. Csupán erkölcsi kötelességből. Természetes, hogy bajtársaimat közelről sem sújtotta le annyira az eset, amilyen érzékenyen érintett engemet. Bár ismételten szemük elé tártam és megmagyaráztam valamennyiüknek, hogy egy ilyen kutatóut mennyi veszélylyel és kockázattal jár, egyikük sem látta olyan tisztán a katasztrófa eshetőségeit, mint magam. Alkalmi beszélgetéseinkből ezt az impressziót nyertem és ezek a kockázatok végtelenül nyugtalanítottak.is engem. Éppen ezért a katasztrófa nem ért engem készületlenül. Pontosan tisztában voltam minden eshetőséggel. A legnehezebb volt még arra az elhatározásra jutnom, hogy menjek, vagy ne menjek egyáltalán erre az expedícióra. Napokig vergődött lelkem, egyszer mellette, egyszer ellene; s hányszor kérdeztem magamtól, melyik' mellett döntsek hát?! Nem tudtam azt sem igazolni magam előtt, miért döntöm ilyen aggodalomba és gondba családomat. De mégis minden megfontolásom arra vezetett, hogy nyugodt lelkiismerettel mehetek az expedícióra. Ezután minden ügyemet ugy rendeztem, mintha biztosan tudnám, hogy nem látom többé viszont kedveseimet. Mert a halál egyáltalán nem tartozott a lehetetlenségek közé, sőt ellenkezőleg nagyon is lehetséges volt. Valahányszor Kingsbayben a starthoz készülődtünk, igy szóltam magamhoz: »No, talán ebből a repülésből nem térek többé vissza.« És lelkemben egyáltalán nem tartottam természetellenes lehetőségnek ezt. Sőt vállakózásunk kockázatossága különös inger erejével hatott reám. »Ha meg kell itt halnunk, — szóltam bajtársaimhoz — abban a nyugodt tudatban haljunk meg, hogy megtettük kötelességünket. A programot, amelyet magunk elé tűztünk", majdnem teljességében beváltottuk. 134 órán át repültünk a sarki jégvilág felett és csaknem mindig eddig ki nem kutatott területeken jártunk. Expedíciónk volt az első léghajóval végrehajtott, szigorúan tudományos jellegű vállalkozás. Tudományos megfigyeléseink és kutatásaink eredményei biztosítva vannak akkor is, hogy megmaradnak, ha mi el is pusztulunk. A Kereszténység Fejének megbízatását hiven teljesitettük; elvittük Krisztus Keresztjét a Föld legészakibb pontjára. Vele hazánk trikolórját is. És ezt tudják egész Olaszországban... ...Igaz, hogy csak szimbólumok ezek, de szent szimbólumok; és ezek a szimbólumok szépséget és poézist kölcsönöznek vállalkozásunknak.« Igy beszéltem társaimhoz akkor, amikor sebesülésem a sátor belső sarkában annak falához láncolt. Szivem legmélyén átéreztem az élet minden poézisét, amelyet az aggodalmak és veszedelmek váltottak ki belőlem a legutóbb átélt két hónapon keresztül. Poézis volt repülésünkben, poézis Pontremoli és Behounek türelmet követelő munkájában, kik az egész repülés alatt fáradhatatlanul tevékenykedtek, poézis a Keresztben, amelyet áhítatos lélekkel vittünk a Sarkra, hisz ez kétezeréves vallásunknak szent szimbóluma, ez az emberi Kárász ucca 6 Több mint 300 drb. erede/í festmény kiállítva, gyönyörűen bekeretexve. Asz össxes legkiválóbb magyar xnesterek legsikerültebb alkotásai. Ebből a hatalmas anyagból csökkenteni kívánunk és ezért hallatlan olcsó árakban bocsátjuk eladásra. - Ezen ritka alkalmai hogy a fótzlésU középosztály is kihasználhassa, legminimálisabb részletekben is vásárolhatók és még az a hallatlan előny is meg van, hogy az első részlet csak a fövő évben esedékes. - Megtekintés vásárkényszer nélkül. Nagy összeget takarít meg, ábevAVAÍI els5 kézf>51 a készítőtől veszi vagy rendeli. Készítek minden fazonban minCndACiCII dennemll ékszert, Mr ezüst tálcát stb. Aranyozás és ezUstözés. F. Molnár Béláné aranyműves Kölcsey u.7. I* Javításokat szakszezQen végzem,drága» kövek befoglalása megvárhaté. ui