Délmagyarország, 1930. október (6. évfolyam, 220-246. szám)

1930-10-12 / 230. szám

1930 október 12. DfiLMAGYARORSZAG 9 Három ianya a csengelei J&omokíengerben (A Délmagyarország munkatársától.) Csengele... Milyen kellemetlen zamata támadt ennek a furcsán csengő szónak az utóbbi esztendőkben. Azok a városiak, akik jól temperált hivatalszobák nyugalmából kíváncsiskodnak néha feléje, lázadó Tiborcot sejtenek minden röghöz tapadt lakójában, homokját veszedelmesebbnek érzik a Szaharáénál. Azt hiszik, hogy a csengelei nyomornak, elégedetlenségnek szüksége van idegen izgatókra, akik »pesti fiskálisok« képében jelennek meg néha a sivár parcellák között és bujtoogatják, Mzitgatják a városi homok különben békés hajlandóságú, engedelmes bérlőnépét... 16 lenne, ajánlatos lenne, hasznos lenne, ha ezek a városi urak néha kimerészkednének hivatalszobáikból, elfogulatlan szivvel járnák végig a csengelei tanyákat, mert rájönnének, hogy Csengelének nincs szüksége idegen bujtogatókra... A lázitás munkáját itt maga a homok végzi el és nagyszerű segítőtársat talált ehhez a munkájához az áldatlan viszonyokban. • Az október-délutáni nap hideg lángnyelveivel cirógatja a csengelel halár szikes homóktengerét. Erőtlenül küzködik azzal a néhány ványadt ákácfával, eltörpült sárguló csalamádé-csomóval, amit véletlenül meghagyott a nyári forróság, ami nem sült hamuvá a kánikula forró kemencéjében. Olyan ez a kép, hogy borzalmas nagyszerűségével megdöbbenti az embert és szörnyű éjszakai tüzek hajnali maradványaira emlékezteti. Rom és pusztulás mindenütt, csonka, kormos falak, a földön végeláthatatlanul üszök és pernye és ha imitt-amott maradt valami, az ellen alattomos támadásokat intéz a lappangó veszedelem. A pusztítás démona telhetetlen. Tökéletes munkát akar végezni. Nem tűri, hogy maradjon valami a nyomában. Az első percekben szinte kihaltnak, néptelennek tetszik a csengelei homok. Mintha a szétszórtan meglapuló, alacsony tanyaházakból elszállt volna minden élet, mintha az ember feladta volna a kilátástalan küzdelmet és fáradtan, reménytelenül menekült volna el innen másfelé, valamerre. De amikor a szem megszokja ezt a végtelennek tetsző mozdulatlanságot, nagy messziről, a sápadt homoktenger közepéből apró, mozgó alakok képe vetitődik eléje. Az ember nem menekült el, csak visszahúzódott a kihaltnak látszó, roskadozó falu, lukas tetejű tanyaházakba és most uj harcra készül a homok ellen, a nyomorúság ellen. Mert még mindig reménykedik és talán ez az örök, meddő reménykedés a végzete. Nem messze a hepehupás úttól, amelyen nagyokat zökken az óvatosan kapaszkodó autó és amelyről finom, fehér porfelhőt ver föl a gummikerék, fehérfalu lanyaház áll. Kerítés nincs körülötte, a kerékfogó homok itt pótolja a kerítést is. Ebben a laza, feketesárga homokban néhány kevéstollu csirke kapirgál, törhetetlen igyekezettel vadásznak az ékes csőrök' kukacok, pondrók után, de a homokból ebben az évben még a féreg is kiveszett. Néhány elszáradt, vékony gyökérdarab, vagy összezsugorodott gabonaszem, amely még csírázni is elfelejtett, minden zsákmány. A nagyobbik ház közelében sovány, hosszúszőrű, nagyon piszkos és nagyon mérges kutya ugat. Más azután nincs is a tanya körül. Legalább is semmi sem látszik. De aztán előkanyarodik mögüle valami. Előbb két lassan, elnyúlt testtel lépő ló — olyan soványak, hogy minden bordájuk kidudorodik sötét bőrük alól, aztán egy rozsdás eke és az eke szarvánál egy hajlotthátu — asszony. Az eke rozsdás vasa könnyen forgatja a száraz homokot, nem igen talál benne ellenállásra, gyökérre. — A gazdát keressük. — Benn van a házban, beteg. — Mi baja van? — Nem tudom. Betegek vagyunk mind a négyen. Az uram is, én is^ meg a két gyerek is. De szántani kpll, mert hétfőn elvetjük a rozsot. Én birom még magamat a legjobban. A kisgyerőknek forrósága is van. — Volt-e nála orvosi — Dehogy is vót. Pénz köllene arra, kérőm, az pedig nincs. • A további kérdésekre ez volt a felelet: Nyolc évvel ezelőtt, 1922-ben vették ki ezt a tiz hold homokot, amiből csak őt és fél hold a szántó, a többi terméketlen s?ik, gyérfüvü rét. A bére akkor 220 kiló liszavidéki buza tőzsdei ára volt holdankint. A bérlet huszonöt éves, tehát még tizenhét esztendő van belőle hátra. 1928-ig nagynehezen kifizették mindig a bért, de akkor kezdődtek a csapások. Először, amikor rátelepedtek erre a darab homokra, amit csak áz elfogultság, vagy a tájékozatlanság nevezhet földnek, saját kezűleg vert vályogból kis kunyhót építettek rá. A kunyhó két részből állt, az egyikben a fiatal bérlőpár lakott, az asszony itt szülte meg mind a két gyerekét. Ha megeredt néha az eső és a hideg viz átcsurgott a ritka szalmatetőn, az egyik apróságot az asszony teste, a másikat az emberé védte a hideg viztől. A kunyhó másik részében kapott hajlékot a malac, meg a ló. Az asszony néhány évvel ezelőtt megkapta app.i jussát. Néhány sfcáz pengő volt az egész. Felépítették a végleges tanyát. De adósság maradt utána. A búzának, rozsnak akkor még jó ára volt, gondolták, majd kifizetik egy-két esztendő termésfeleslegéből. 1928-ban azután elverte minden reménységüket a szörnyű jég. A termés teljesen tönkrement. Aztán lemorzsolódtak a terményárak. Életre sem jutott a termésből, nem hogy földbérre jutott volna. Most már ezernégyszáz pengővel tartoznak a városnak, két év óta egyetlen fillért sem fizettek. Az asszony ugy mondja el ezeket a szörnyűségeket, mintha mindennapi imádsága lenne.' Beszéd közben öregnek, nagyon öregnek látszik. Talán ötven esztendősnél is többnek. — Hány esztendős? - — Most tőtőttem be a huszonhetediket. — Mi lesz a télen ? — Az lönne az okos embőr, aki ezt mőgmondaná. — Van-e télire való a kamrában? — Nincs abba kérőm sömmi. Ami rozs vót, azt már föléltük, mert hát alig termött valami az idén. Magnak se igen maradt. — Hát mégis, mondja, miből élnek majd meg? — Talán lösz valahogy. Talán adnak valami kis pézt még a házra... Bekanyarodunk az egyik oldalutra. Pestmegye határa felé járunk. Hatalmas szántóföld nyúlik el az ut mellett, rajta hosszú barázdákat szánt egy legény. A friss barázdában három tarkatollu tyúk követi az eke vasát, lesi a homokkal kiforduló férgeket. Messziről, a hosszura nyúló barázdák túlsó oldaláról idősebb magyar közeledik, ő a gazda. A csengelei homok egyik legtekintélyesebb bérlője. Hatvan éves, de ötvennek se látszik. Hét gyereke van és harminckét hold homokot bérel a várostól. Negyvenkét pengőt fizet holdjáért. Tizen, hal holdon nem terem semmi, mert ennyi a bérletén a sn e^ fe'tőretlen legelő. Birkákat legeltet rajta. Nyugodt, indu'alnélkűü a beszéde. Nem panaszkodik, csak megállapít. Tiz esztendeje bérlő. Amikor megszámoltatjuk, kiderült, hogy a szikkadt homok annyit sem termett az idén, amennyiből a földbért kifizethette volna. Mégis csak a legutóbbi fertályra eső bérrel tartozik. — Hogy csinálta? — Amikó kifogtuk ezt a fődet, vót négy lovam, két tehenem, meg száz birkám. Most van két ló, egy tehén, meg harminchat birka. Hát igg esi. nátam ... Harminckét hold földre két ló, egy tehén, meg harmincöt birka. A homoknak sok trágya kellene, de trágya helyett csak száraz szalmát kap. Azt is csak azért, hogy a szél el ne hordja a beléje vetett magot. — Az nem lönne baj, hogy nincs ára a rozsnak — mondja az öreg juhász, — az a baj, hogy annál nagyobb ára van a csizmának, az istrángnak, a kötőféknek. Azelőtt adtak egy pár csizmát másfél mázsa buza árába, most éppen három mázsa buza árát kell odaadni érte. • Nem szid, nem vádol senkit. Tudomásul veszi a dolgokat, van valami nyugodt, bizakodó derültség a tekintetében. Majdnem negyven évig volt juhász, negyven évig vigyázott a birkákra ... • — Lakositott-e ki sok bérlőt errefelé a város? — Hát bizony őleget kitöttek. — Mi lesz ezekkel? Az öreg juhász vállat von.. Mintha nem tartozna rá a dolog. Elbucsuzunk tőle és már elérjük az utat* amikor halljuk, hogy utánunk szól: — Földönfutó betyár lösz itt a télön nagyon sok embör... • Indulni akartunk hazafelé, mert a nap már nagyon közel járt a homokhoz és rózsaszínűre festette meg szintelenségét, amikor megláttunk a közelben egy másik szomorú tanyát Tetején nagyon megritkult a szalma, a fekete gerendák csúnyán kilátszottak alóla. Az udvaron néhány birka kapkodott a száraz fűcsomók után, a megláncolt kutya körül két vézna malac okvetetlenkedett és a kapuban egy fakó arcú öregaszszony körül három még véznább gyerek. — Hét családunk van. A legidősebb tizenhat éves. A négy legöregebb, három gyerök, meg egy, lányj szógál. Itthun nincs mibül tartani üket Ezt a kislányt a télön operálták a klinikán. Kivették az egyik bordáját, mert möggenyesödött az egész tüdeje.. Valami csővet is töttek bele. A nyáron a sebe háromszor is kifakadt. — Voltak-e vele doktornál? — Dehogy is vótunk kérőm. Nincs nekünk arra pénzünk. — Mennyi bérrel tartoznak? — Majd kihozom az írásokat. Először egy fizetési meghagyást mutatott. Ezeket az adatokat jegyeztük le róla: Bértartozás 125.45, meg 122.76, meg 112 67, utfentartási dij 10.—, adótérités 11.02, összesen 381 pengő 90 fillér. Ehhez jön még 17.60 fillér perköltség, amiért kiküldte az ügyészség ezt a fizetési meghagyást. Most az a kis könyv került sorra, amely az árendáról szól. Az utolsó alkalommal, talán még 1928ban fizettek a városnak 172.68 fillért félévi bér címén. Ez az összeg így alakult ki: Haszonbér 125.45, végrehajtás 7.25, közigazgatási költség 1Q, adótérités 11.02, késedelmi kamat 17.16, illeték 1.80. Tehát igy lesz a 125 pengő negyvenöt filléres földbérből a legjobb esetben 172 pengő hat. vannyolc. fillér. A különbözet majdnem ötven pen. gő, legalább hát mázsa rozs ára. És ezeken a földeken az idén nem igen termett három mázsánál több rozs. A kislány, akit a télen operáltak és akinek a sebe háromszor kiujult már anélkül, hogy orvos látta volna, köhögni kezdett. Száraz, csúnya köhögése megijesztette az udvaron tévelygő birkákat. — Eregy má be, aztán vögyé rád valamit — szólt rá az anyja. — Miért nem veteti fel vele a cipőjét, hiszen nagyon hűvös már a föld. — Vötetném én kérőm, de ha nincs neki cipője! — Ha eladna egy birkát, annak az árából talán kitelne a cipő. — Másét nem adhatom el. Nem a mienk ez a birka. Uüy vannak itt, legelni csak. Legelnek, azlán közben megtrágyázzák kicsit a homokot Ezér vannak itt • — Hát a lukas tetővel mi lesz? ' — Nád kéne hozzá ... • Az autónk nehezen vergődött ki a gödrös csengelei utak közül, de végre elérte a sima pesti országutat és nyolcvan kilométeres sebességgel menekült a város felé a sivatagból, amelyre már egészen ráborult a nap és véresen beleharapott a szélébe. Magyar László. ^ok családnak egy a vágya, Hogy Rubintól legyen ffotelágya! Kossuth Lajos sugárul S. ALAPÍTVA 1876 157 Telefon 14-65. Valódi bécsi diókoksz ismét kapható. Kelenbank.