Délmagyarország, 1930. október (6. évfolyam, 220-246. szám)

1930-10-11 / 229. szám

s DÉLMAGYARORSZAG Színházjegyek a Délmagyarorizág jegyirodájában. Jegyárusítás d. e. 8—12-ig, d. u. 3 7-ig. M.MM TSIMSUM IITJA IRTA: UMBERTO NOBILE - - ... . 76 Végső meggyőződésűnk' tényleg az volt, hogy majd egy szép napon végül kényelmesen jelentkeznek valahonnan segélykiáltásunkra. Valóban lehetséges, hogy olyan kicsi állomás, mint a mienk is, nem hord elég messze, de nem tudtam elképzelni, hogy a technikusok, akik biztosítottak arról, hogy a készülék hatástávolsága 700 km, egyáltalán nem vizsgálták volna meg azt. És a »Cittá di Milano« még sem hallott bennünket, mert különben biztosan felfogtuk volna, akár töredékesen is, ha válaszolni próbált volna nekünk. Hisz mi mfnden leadásukat hallottuk. Minden hírből, amely eljutott hozzánk, megértettük, hogy ők régen halottként könyveltek el bennünket Csakis igy tudtam megmagyarázni, miért nem próbálkoztak ők, hogy legalább a megbeszélt időben néhány percen át híreinket figyeljék. De nemcsak a »Citti di Milano« nem hallott bennünket, de a többi állomások sem tudtak észrevenni bennünket. És mégis az egész müveit világ figyelt reánk Százával kerestek bennünket a rádiótelegráf állomások és biztosak voltak, hogy mi halljuk őket. ők is biztosan hittek abban, hogy előbb-utóbb hirt 'kell rólunk kapniok. Megfontoltam, hogy segitsünk valahogy helyzetünkön, jobb volna talán S. O. S. jeleinket a mostani tiz perc helyett talán hosszabb ideig, félórán-, vagy egyórán át adni le. Ahogy társaink eltávoztak, az első este megkérdeztem Biagit: »Biztos vagy-e abban, hogy hullámhosszunk tényleg pontosan 32 méter?« — »Igen«, felelte ő. Mindamellett mégegyszer is felül akarta vizsgálni a készüléket. Felvevőnktől száz méternyi távolságban építette fel Biagi leadóját és megvizsgálta hullámhosszunkat. Minden rendben volt szerinte. Rövid izenetet szerkesztettem hamarjában olaszul és franciául a leadás számára. »Holnaptól kezdve, — szóltam hozzá — naponta egy órán át fogjuk ezt közvetíteni.« Biagi szó nélkül engedelmeskedett. Ez volt megmenekülésünk' bevezetése. A Foyn- és Broeh-sz'jjetek. Bizonyára azért, hogy könnyitsünk megkínzott, meggyötört lelkűnkön, az állójégcn töltött első hetekben nagyon igyekeztünk, hogy tájékozódjunk a légköri viszonyokról is. Ót napon át délkeletre űzött bennünket a szél, azután alábbhagyott; helyette gyenge keleti szél támadt, atnely mindig közelebb hajtott bennünket a Foyn- és Broch-szigetekhez. Számitásunk szerint június 3-án csak 4 mérföldnyire voltunk ÉK-re a Foyn-szigettől és 5.5 mérföldnyire ÉK-re a Broeh-szigettől. E_zcn a napon voltunk legközelebb a két kicsiny szigethez. Lassankint jöttünk rá, hogy ide-oda sodródásunk utja az- időjárástól függ és azt figyelembe véve meghatározható. Ila nem láttuk a Napot, ami a leggyakoribb eset volt, csak később tudtuk meghatározni helyzetünket, amikor láttuk, hogy milyen irányban és milyen távol voltak tőlünk a szigetek. Ez volt az egyetlen pont, amelynek segítségével jégtáblánk pillanatnyi helyzetét meghatározhattuk. Reggelenkint, mikor felébredtünk, sőt gyakran éjjel is, ha valaki felriadt álmából, kérdeztük az éjjeli őrt: »Lehet-e látni a szigeteket? Milyen irányban? És milyen távol?« fis napközben is gyakran tettük fel a kérdést egymásnak. , Számunkra a Foyn-sziget volt jelentősebb. Mindig ez volt közelebb hozzánk. A végén már csak egész egyszerűen »a sziget« volt nekünk. Egy álló hónapon át »a sziget« világítótornyunk volt. Érdeklődésünk középpontja, körülötte forgott minden vágyunk és gondolatunk. Minden célunk csak az, hogy elérhessük; mindenféle lehetetlen terveket kovácsoltunk a gyaloglásra vonatkozólag. Minden légvárunknak, amelyeket a remény óráiban építgettünk, a szárazföld partjainak elérése volt az alapja. Álmainkban a jóságos szélirány a partokig sodort, szárazra juttatott bennünket és igy fáradságos gyaloglás nélkül értük el a szárazföldet. Kémleltük a horizontot abban a reményben, hogy egy napon füstfelhőt fedezünk fel valahol, ami a segítség megérkeztét jelentené. »A sziget« volt jókedvünk mértéke. Ez aszerint változott, ahogy közelebb, vagy távolabb voltunk tőle. Ha körvonalait tisztán ki tudtuk venni a horizont határán, vidámak voltunk. Ha eltávolodtunk, szomorkodtunk. Ha egészen eltűnt a horizontról, mindnyájunkat súlyos pesszimizmus szállta meg. Vigasztalan, komor napjaink voltak, mikor nem láttuk a szigetet. Ilyenkor olyan elhagyatottaknak éreztük magunkat! Minden szürke és kietlen volt ilyenkor, minden formátlan és veszélyekkel teli. Hiányzott az élet minden jele. Ellenben, ha közel voltunk »a szigethez«, a madarak csapatostul jöttek felénk s mi szivünkből üdvözöltük a jégsivatagbán az élet hírnökeit. Hozzáütődtek a jégtaskókhoz és a levegő tele volt kiabálásukkal. Nem éreztük oly egyedül magunkat, ha itt voltak a közelünkben. Megint életet láttunk magunk körül, amellett láttuk, hogy mégis megvan a lehetősége, hogy táplálékról gondoskodhassunk, ha élelmiszereink elfogynának. Itt az állójégen a mindennapi kenyérről való gondoskodás létkérdés volt. E világtól távoli, jeges pusztaságban a természet féktelen ereje uralkodott rajtunk és felelevenedtek, elharapóztak bennünk az ember ősi ösztönei: Vadászni akartunk, növelni élelmiszerkészletünket a zsákmánnyal, hogy életünket néhány nappal megtoldhassuk. Erre volt nyomorúságos létezésünknek legfőbb szüksége. A katasztrófából kimenekedtünk. Most csak" az volt minden gondolatunk, igyekezetünk, hogy amennyire lehet, biztosítsuk' exisztenciánkat. . i Mikor a közelünkben lévő rianás még nyilt volt, egyik nap mindnyájan kint üldögéltünk a napon. Mi, sebesültek is valahogy kivonszoltuk magunkat. Hirtelen egy fóka vetődött a csatornából jégtáblánkra, hogy hozzánk hasonlóan a napsütést élvezhesse. Biagi éppen 1930 október lí. elhatározta, hogy elejti, amikor a kecses állat, szerencséjére, eltűnt a soha viszont nem látásra. Ekkor jött a rádiótelegráfistának az a gondolata, hogy a rianásban halásszon. Cecioni készített horgokat. De minden kísérlete hiábavaló volt, ezért később fel is hagyott vele. Több reményűnk volt abban, hogy a medvék meg-megjelenése révén szaporíthatjuk élelmiszereinket. Egyaránt féltünk tőlük, de óhajtottuk is jövetelüket, ötször látogattak meg bennünket egy hónapon belül, mindig olyankor, amikor a Foyn-sziget közelében voltunk. Valószínűleg a szigetről jöttek át. Második látogatásuk megint éjjel tőrtént, amikor éppen Biagi volt őrségen és azzal töltötte az időt, hogy segélyhívásunkat küldözte szét a világba. Egyedül én voltam a sátorban, aki nem aludt, hanem ugy magamban tűnődve virrasztottam. Biagi hirtelen a sátor bejáratához rohan: »Egy medve! Hol a pisztoly?« A pisztoly a sátorban függött épp a Madonna-kép alatt. A sátorrudat még másfélékkel is tele aggattuk; a pisztoly alatt függött egy naptár, amelyen bekrétáztuk a jégen töltött napokat. Száradó finskoink is a sátorrudon függtek és igy Viglieri, Behounek és Trojani könnyen elérhették azokat, ha rájuk került az őrségben a sor, anélkül, hogy a többiek álmát zavarták volna. Mikor hallom, hogy Biagi elkiáltja magát: »Hol a pisztoly?«, egy lökéssel felültem ég megpróbáltam, elérem-e. E pillanatban azonban rettenetes fájdalmat éreztem lábamban, amelyre hibásan támaszkodtam, mikor karomat kinyújtottam. Biagi kisietett Két-három lövést hallottunk és rögtön utána Biagit, amint kiáltozott: »És elszaladt!« Pár perccel később elmesélte, hogy csak véletlenül vette észre a medvét. Ugyanis leejtette a rádió egyik drótját. Éppen ezt akarta megkeresni Biagi, amikor észrevette, hogy az ellenkező oldalról egy medve közeledik. Csak pár lépésnyire volt a sátortól, egészen annak a sátorfalnak közelében, amely mellett az én ágyam feküdt. Alig félméter választotta el fejemet hatalmas karmaitól. Ez az epizód ismét megerősítette azon nézetünket, hogy meglehetős jámbor állatok ezek, hisz alig merészkednek támadni bennünket, minthogy mi is ismeretlen teremtmények vagyunk számunkra. Egy pillanatig sem kételkedtem abban, ha a véletlen ugy kivánná, még Titina is képes lenne egy medvét megszalasztani. Mikor ezt a gondolatomat elmondottam társaimnak, nevetésbe törtek ki; pedig már megéltem Nomcban, hogy a kis támadásrakész Titina egész falka eszkimókutyát maga menekülésre késztetett. Nemsokára azonban itt volt az alkalom, hogy bebizonyítsam feltevésemet. Mikor éppen valamennyien összegyültünk', hogy elköltsük ebédünket, halljuk, hogy kint Titina dühösen ugat. Társaim kisietnek és látják, hogy a kis kutya vakmerő bátorsággal üldöz egy medvét, amely kíváncsian közeledett hozzánk. Jutalmul, mivel épsége kockáztatásával ilyen bátran szembeszállt a medvével, a derék kis állatka megkapta a csontokat és husadagom jó részét is neki adtam. Kivételesen kapott Tiiina egy kis cukrot is ezért az eseményért, kis nyalánkságot, amit bizony ritkán látott mostanában. (Folyt, köv.) Vigyázat! Mielőtt vásárol nézze meg a legújabb rendszerű rádiókat. Megérkeztek a CSEPEL és R, G. varrógépek, kerékpárok rendkívül olcsó áron kaphatók. Amerikai írógépek nagy választékban. Áruimat 6—12—18 havi részletre beszerezheti. Nagy javítóműhely. 49 Díjtalan bemutatás. Kelemen Más-t®^ Kelemen il 11. HB8 Telefon: 13-22.