Délmagyarország, 1930. október (6. évfolyam, 220-246. szám)

1930-10-11 / 229. szám

e DfXMA r.V 4 RORSZ ÍR 1930 október 11. Zsirkay már a választás előtt megbukott Zalaegerszeg, október 10. A pacsai választókerü­letben a választási biztos andaházi Kasnva Béla és Farkas Tibor ajánlásait elfogadta, mig Zsirkay Jánosét, miután a hiányzó ajánlásokat pótolni nem tudta, elutasította. A választási harc tehát andaházi Kasnva Béla és Farkas Tibor között fog lefolyni. Hindenburg elut^itotta a hitlerista tisztek kegyelmi kérvényét Berlin» október 10. A birodalmi törvényszék által elitélt tisztek egyik védője kegyelmi kér­vényt adott be. A birodalmi elnök a kérvényt el­utasította azzal az indokolással, hogy a szolgálati engedetlenség ténye fennforogj mert éppen abban a politikai atmoszférában feltétlenül szükséges do­log volt az engedelmesség és ennek szükséges­sége nem engedheti meg az itélet kegyelmi uton való felfüggesztését és a büntetés enyhítését sem. U kereskedő és a vasutasok (A Délmaggarország munkatársától.) Bőhm Dá­vid Dezső Polgár-uccai vásározó kereskedő január­ban a vásárhelyi országos vásárra utazott árujával. Csomagjait személypoggyászként adta fel, hogy a megérkezés után azonnal kézhez kaphassa. Ami­kor a vonatról leszállott, azonnal a poggyászkocsi­hoz sietett, felmutatta jegyét és kérte poggyászai­nak kiadását Ez azonban nem ment olyan simán és gyorsan, ahogy ő gondolta. Az egyik vasutas kijelentette, ho^y a poggyászokat előbb be kell vinniök a raktárba és csak azután adható ki. A vilára elősietett Tóbiás Péter raktárkezelő is, aki szintén erősítgette, hogy a csomagokat előbb a raktárba kell szállítani. Bőhm feldühösödött: — Ismerem én már az ilyeneket — kiabálta —, bevinni a csomagokat a raktárba, azután megdézs­málni! Nekem is oott már ityen esetem. A vita vége az lett, hogy a csomagok előszór mégis a ralitárba kerültek, Bőhmmel pedig jegy­zőkönyvet vettek fel az -esetről. Tóbiás Péter raktárkezelő ezután feljelentette a kereskedőt, aki ellen felhatalmazásra üldözendő rágalmazás miatt indult meg a bűnvádi eljárás. Ügyét pénteken tárgyalta a szegedi törvényszék VíW-tanácsa. Bőhm védekezésében előadta, hogy csomagját azért adta fel magasabb tarifájú személypogv­pyászként és nem fehéráruként, hogy a megérkezés után azonnal kézhez vehesse az árut. Ez azért is fontos lett volna neki, hogy helyet biztosithasson magának a vásárban. A rágalmazó kijelentést ilyen formában nem tette meg. A bíróság ezután tanukat hallgatott ki, majd Íté­letet hozott, amelyben bűnösnek mondotta ki Bőhm Dávid Dezsőt felhatalmazásra üldözendő rágalma­zás vétségében és az enyhítő körülmények figye­lembe vételével 80 pengő pinzbüntetésre Ítélte. Az itélet ellen Bőhm fellebbezett 13 Pengő havi részletre Standard i Hálózati » n Philips Rádiók Kerékpárok Varrógépek Gramofonok cseVély lészletflzetésre 16 IIAmt /IXiriámK ü/V firamofonlemez ujdoniógok. MßGTy ueparunaz. Nagy tavüö mUhely. "V*, 11 Szombat. Róm. kath. Piacid sz- Pro­testáns Brigitta. Nap kél 6 óra 11 perckor, nyugszik 5 óra 22 perckor. Somogyi-könyvtár nyitva hétköznapon délelőtt 10 órától l-ig, délután 4 órától 7 óráig. A mu­zeum nyílva délelőtt 10-től délután fél 1 óráig. Egyetemi könyvtár (központi egyetem l. eme­let) nyitva délelőtt 8-l-ig, délután 3—7-ig. Szegeden a gyógyszertárak közül szolgálatot tar­tanak: B^rcsay Károly, Széchenyi tér 12. Franki Antal, Szent György tér 6. Gergely Jenő, Kossuth Lajos sugárut 31. Dr. Löbl Imre, Gizella tér 5 Moldván Lajos, Újszeged, Vedres ucca 1. Selmeczy Béla, Somogyitelep. — A szegedi liberális párt távirata Bassay Ká­rolyhoz. A Nemzeti Szabadelvű Párt szombaton Budapesten a Vigadóban megtartandó monstre gyűlése alkalmából a szegedi párlvezetőség Rassay Károlyhoz táviratot intézett. A távirat a következő: »Rassay Károly, Budapest. Midőn a monstre gyűlés­nek üdvözletünket küldjük az ország súlyos viszo­nyai közepette, minden bizalmunk és reményünk Rassay Károly és vezetése alatti párt irányában összpontosulván, megragadjuk az alkalmat hogy Rassay Károlyhoz ós a pártjához való ragaszko­dásunknak és hűségünknek kifejezést adjunk. A szegedi nemzeti szabadelvű párt el­nöksége.« — A felsőkereskedelmi Iskola igazgatótanácsának ülése. A városi felsőkereskedelmi iskola igazgató­tanácsa pénteken tartotta első ülését a városházán. Az igazgatótanácsnak Nyáry György főigazgató referált a beiratkozásokról és a tanévkezdés ese­ményeiről. — Homokhiány miatt abbahagyták a Somogyi­telep kövezését. Néhány héttel ezelőtt végre meg­kezdték a Somogyi-telepi gyalogjárók kövezését. Széli József telepi plébános pénteken megjelent a polgármesternél és bejelentette, hogy a munkát most váratlanul abbahagyták. Arra kérte a pnlgár­mesteit hogy tekintettel az esős időszak bekövet­kezésére és az egyre fokozódó munkanélküliségre, rendelje el a munka folytatását. A polgármester a mérnöki hivataltól kapott jelentés alapján kö­zölte a plébánossal, hogy a munkát homokhiány miatt hagyták abba. A Maros vízállása ugyanis annyira alacsony, hogy megakadt a kövezéshez szükséges marosi homok szállítása. Megígérte azon­ban a polgármester, hogy a munka folytatását azonnal elrendeli, mihelyt ez az akadály elhárul. x Ha eipő, legyen Del-Ka! Kárász-ucca 14. MPGNVILT ALKALMI RUHAARUHAZ | B BKi^II^ D Ihl Széchenyi tér 2. sz. alatt • a legolcsóbb bevásárlási forrás 131 F érfi-, fiu- és gyermeKruhák, felöltők, ^ <2 4­télíkabálok. nadrágok vásárlásánál »CS-JC*! ott -venni kevés pénzért, »hol fél kap Kárász ucca 6. Több mint 300 drft. eredeíí festmény kiállítva, gyönyörűen beker eteszve. Asz össsses legkiválóbb magyar mes­terek legsikerültebb alkotásai. Ebből a hatalmas anyagból csökkenteni Kívánunk, és ezért hallatlan olcsó árakban bocsátjuk eladásra. — Ezen ritka alkalmat hogy a Jólzlésti középosztály ts kihasználhassa, legminimálisabb részletekben is vásárolhatók és még az a hallatlan előny is meg van, hogy az első részlet csak a fövö évben esedékes. Megtekintés vásárkényszer nélkUL — A »Magyar Hét« legfőbb parancsolata: mindig és mindenki magyar árut vásároljon! A »Magyar Hét« október 18—26-ig tart — »Napsugaras gyermekkor.« Vasárnap délután fél 7 órakor a kereskedelmi és iparkamara nagy­termében dr. Rapaport Samu előadást tart »Napsugaras gyermekkor« cimen. Az előadáson sorra veszi a gyermektársadalom lelki bajait és rámutat azokra az ismeretekre, melyekre a lelki­ismeretes nevelőkne'.: szükségük van. — A volt 5-ös honvédek ezrednapja Csongrá­don. A volt 5-ös honvédek bajtársi szövetsége vasárnap, 12-én ezrednapot tart Csongrádon. A szövetség elnöksége felhívja a volt bajtársakat^ hogy minél nagyobb számban menjenek át Csong­rádra. Indulás a reggeli 6 28-as gyorssal. x Gondos szülő gyermekének Del Ka tskoM­elpőt vásároL Kárász-ucca 14. «7 — Görögkalolikus mise. Vasárnap délelőtt fél 10 órakor görög szertartású katolikus szentmisét mond dr. Torna László makói görögkatolikus esperes-plébános a Lechner-téri kápolnában. — 0lézer kirakat versenye. Az október 18—28. között lezajló Magyar Hét méretei már teljes egészében kibontakoztak. A városokban és közsé­gekben mindenütt lázas készülődés folyik. A Ma­gyar Hét alatt megrendezett kirakatversenyen a szegedi kamara területén mintegy 3000 cég vesz részt 5000 kirakattal. A kirakatokban kizárólag magyar áru fog diszleni és felhivja a közönség figyelmét arra, hogy at ország gazdasági jövője érdekében állítson szigorú erkölcsi véd vá­mot a külföldi cikkek behozatala ellen. x »Dóezy fotelágy«, ottomán, matrac. Hid-n. ts — Emelkedett az idei szőlőexport. Az állami exportintezet két-három fillér prémiumot ad az exportőröknek minden kiló szőlő után, amelyet külföldre szállítanak. Ennek a prémiumnak igen jó hatása volt, amennyiben az idén sokkal több szőlőt exportáltak Szegedről és a szegedi szőlők­ből, mint a mult években. Különösen Szatymaz­ról szállítottak a külföldi piacokra tekintélyes mennyiségeket. Minden nap körülbelül két-három vagon az export. — Háztulajdonosok gyűlése. A háztulajdonosok egyesülete vasárnap délelőtt 11 órakor a Kass­szálló emeleti termében taggyűlést tart, amelyre a háztulajdonosokat meghívja az elnökség. — Vásároljatok magyar árut, hogy az ország­ban maradjon a pénz és munkához jusson min­den magyar. Ezt akarja a »Magyar Hét«, mely október 18-án kezdődik és 26-ig tart. — Előadás a repülőterek világításáról. György, Vilmos gépészmérnök pénteken este érdekes elő­adást tartott a kamara termében a repülőterek világításáról. Az előadáson sokan vettek részig György Vilmos érdekes előadásában beszámolt a világitásnak a repülés kifejlesztésére gyakorolt ha­tásáról, a különböző fényszóróknál, világítótor­nyoknál, amelyek mind a repülés biztonságát szol­gálják. Külön foglalkozott a repülőterek helyes világításának technikájával is. Az előadót a hall­gatóság megtapsolta. x Ma, szombaton vendégest az ipartestületi tánciskolában. Tánctanár: Révész Béla. 229 — A Hunyadi Levente Egyesület 12-én, délután 6 érakor tartja október 6. méltatását a Madách­uccai polgári fiúiskola tornatermében. Az ünnepély beszédét dr. Kószó István mondja. — Szerencsétlenség. Pénteken reggel a Tisza­pályaudvaron a Beregi Lajos cég raktárában egy, deszka Pataki Bertalan lábára esett és eltörte a bokáját A mentők a közkórházba szállították. x Ha a Jé kávét szeretfj tegyen kísérletet a Vincze-féle kávékülönlegességgel. Naponta friss pörkölés. Vincze Lipót, Aradi-ucca. Tel. 4-60L — A szegedi ipari vásáron több, mint 100 sze­gedi iparos vesz részt az összes szakmák képvise­letében. A vásár 19-étől 28-áig lesz nyitva. x L. PiUich Gica tánciskolája október 11-én, szombaton 5 és 8 órai kezdettel qyilik mqg Szent­mihály-ucca 3. szám alatti modern termél^p min­den karnak, gyermekeknek, serdülő leányoknak, ifjaknak, felnőtteknek. Tisztviselői tanfolyam» 145

Next

/
Thumbnails
Contents