Délmagyarország, 1930. szeptember (6. évfolyam, 196-219. szám)
1930-09-18 / 209. szám
ri '»••• Készül az egyetemi auditórium a Szukováthy-téren, A szlgiligyi bizottság a biróságiioz utasította a szerződés nélkül maradt színészeket (A Délmagyarország munkatársától.) 'A! szinügyi bizottság szerdán délután ülést tartott a városháza tanácstermében dr. Pálfy József polgármesterhelyettes-intendánS elnökletével. A bizottság először a nem szerződtetett színészek kérelmével foglalkozott, de megállapitotta, hogy ezt a kérelmet nem tárgyalhatja, mert nem illetékes rá. Ha a színészete ugy érzik, hogy igazságtalanság történt velüE, forduljanak jogorvoslatért a bírósághoz. Kürthy György ezután bemutatta a szezon első két hetére szóló müsortervezetét, amelyhez. A bizottság hozzájárult. Pálfy intendáns bejelentette, hogy az idén technikai és anyagi akadályok miatt nem építhetik fel a tervezett forgószinpadot. Kürthynek azonban van egy terve, amellyel a felvonásközi szüneteket megrövidítheti. A terv: praktikus diszletezés körföggönvökkel és fényhatásokkal. Tudomásul vette a bizottság azt is, hogy a szinház szombaton kezdi a szezont a »Hunyadi László* operával. Az előadások pontosan háromnegyed 8 órakor kezdődnek, amikor a nézőtérre vezető ajtókat lezárják és felvonásközben senkit sem engednek be a nézőtérre. Végül bejelentette az igazgató, hogy a bérletszerzés kielégítő eredménnyel folyik. Pálfg József tájékoztatója szerint ezek történtek a szinügyi bizottság szerdai zárt ülésén. t A Korsó Mozi HH^ggg megnyitó előadása szeptember 20-én, szombaton Ma éjszaka . • . talán — németül beszélő, éneklő, zenélő pazar vígjátékkal, Jenny Jugúval a főszerepben és Miki, a hangos egér hangos tmktrflimn**Előadások 5, 7, 9 órakor. A hangos gép szerelése miall pénteken nincs előadás!? ••Ilii—W Tovább folynak a tömeges politikai letartóztatások Lengyelországban (Budapesti tudósítónk telefonjelenlése.) Varsóból jelentik: Az ellenzéki sajtó egyre hevesebben támadja a kormányt, amiért még mindig várfogságban tartja Bresztlitovszkban u legutóbb letartóztatott ellenzéki politikusokat. Eddig még azt sem engedték meg nekik, hogy akár szóban, akár Írásban érintkezzenek hozzátartozóikkal. Szerdán megint letartóztattak egy volt ellenzéki képviselőit azzal, hogy megrágalmazta a közigazgatási hatóságokat. Tömegesen folytatódnak a politikai letartóztatások Galíciában is. Rohatynban 16 állítólagos ukrán összeesküvőt tartóztattak le, akiket azzal vádolnak, hogy gyújtogatásokkal, izgatással és egyéb bűncselekményekkel próbáltak zavart kelteni Kelet-Galíciában. Meteor hullott te egy mecklenburgi községben (Budapesti tudósítónk telefonjelentése.) Berlinből jelentik: Beversbuch mecklenburgi községben szerdán délután meteor hullott le. Délután két óra tájban a felhős égen villámszerű fény rohant végig, majd a következő pillanatban óriási detonáció hallatszott. Hatalmas meteor hullott le, amely mélyen belefúródott a földbe. A késő délutáni órákban megtalálták azt a helyet ahol a meteor a földre hullott és megállapították, hogy az eddig ismert meteorok egyik legnagyobbja hullott le. A Margitszigeten agyonlőtte macfát egy budapesti fanagykereskedő (Budapesti tudósítónk telefonjelen tése.) Szerdán, a késő esti órákban a Margit)szigeten agyonlőtte magát Polgár Emil budapesti vagyonos fanagykereskedő, aki a Fáik Miksa-ucca 13. számú házban lakik. Az öngyilkosság okát senki sem tudja, mert Polgár kedvező vagyoni viszonyok kőzött élt, üzletmenete is kielégítő volt, családi körülményei sem adtak okot az öngyilkosság elkövetésére. Az öngyilkosság budapesti kereskedői körökben nagy feltűnést keltett, a rendőrség a nyomozást megindította. Veszedelmes gyári tüz Budapesten CBudapesti tudósítónk telefonjeirnlésc.) A Textilianum szövőgyár Gizella-uti épületében este 7 óra tájban, amikor a munkások éppen távózóban voltak, veszedelmes tüz ütött ki. A füst és a lángnyelvek elzárták a II. emeleti folyosókat, ahol még tiz külonórázó munkás tartózkodott. A munkások rémülten rohantak vissza az égő gyárépületbe, hojjy munkástársaikat megmentsék. A II. emeletet azonban nem tudták megközelíteni, mert közben az első emeleten felhalmozott több vagon vatelin is tüzet fogott. Végre is a munkások az udvarra nyiló ablakokon, az úgynevezett tüzlépcsön keresztül menekültek meg A tűzoltók azután lokalizálták a tüzet. A kár jelentékeny, rengeteg nyersanyag pusztult el. Megoperálták Zita egyik fiát (Budapesti tudósítónk telefonjelentése.) Bécsből jelentik: A Herczeg-ügynökség je. lentése szerint Zita ex királyné és a királyi család elutazását el kellett halasztani, mert az exkirályné Rudolf nevü fiát vakbélmütétnek kellett alávetni. A királyi család Belgiumba készült. Nagyarányú vasúti jegyíiamisftás Berlinben (Budapesti tudósítónk telefonjelentése.) Berlinből jelentik: A berlini rendőrség és a birodalmi vasutak ellenőrző közegei nagyarányú jegycsalást lepleztek le. A jegyhamisitó banda két vezérét kedden este letartóztatták. EgyL kük egy Debielzieg nevü mérnök, a másik egy, Breutfeíd nevü kereskedő. A birodalmi vasutak igazgatósága már régóta észrevette, hogy igen sok utas hamis jeggyel utazik. A rendőrség a nyomozás során megállapitotta, hogy a hamis jegyek Debielzieg mérnök lakásán készültek. A két gyanúsítottat éppen akkor fogták el, amikor megneszelvén a dolgot, Parisba akartak szökni. A lakásukon tartott házkutatáskor megtalálták a hamis jegyek gyártására szolgáló gépeket és sok ezer darab kész hamis vasúti jegyet. I minöSÉGE,GRZDRSAGOSSAGFI F E LÜ im Ú LH RT RTL RTI nncvBATonv-ujiRKi EGYESÜLT IPRRmÜVEK FPF BUDflPE5T,V.yiimOS:CSA5ZAR'lJF3a í Képviselő: Erdélyi András és Fia ép. véJL, Szeged. zék mostani formájában az egyezményhez. Ezután a részletes vitára tértek át. Minthogy az első és az ezzel összefüggő második szakasznál nagy ellentétek mutatkoztak, az elnök a vita folytatását holnapra halasztotta. Apponyi Albertné elnöki megnyitója a szociális főbizottságban 1930 szeptember 18. Genft szeptember 17. Az V. szociális főbizottság mai első ülésén gróf Apponyi Albertné a bizottság tagjainak élénk ünneplése közben foglalta el az elnöki széket. — Meghatottan foglalok helyet az elnöki székben — mondotta —, melyet elsőizben bírtak női delegátusra. Hálásan köszönöm az irántam megnyilvánult bizalmat és rajta leszek minden erőmmel, bogy e bizalomnak megfeleljek. Kifejezte ezután Apponyiné, hogy számit a bizottság valamennyi tagjának közreműködésére. A napirenden szereplő problémák megvitatása körül különösen kiemelte azt a feladatot, hogy az ártalmas kábítószerek gyártását korlátozzák, illetve, hogy az erről tárgyaló értekezlet mielőbbi egy be ülését előkészítsék. A főbizottság meleg ünnepléssel fogadta Apponyiné szavait. 'rr-m