Délmagyarország, 1930. augusztus (6. évfolyam, 172-195. szám)

1930-08-05 / 174. szám

4 DfiLMAGYARORSZAG Í930 augusztus 5. A magánlíszívíselők és a szervezettség | Képes tefttalógm dljtaliun] Dll&Q őlrnevét ^ranBo1 fotolemez ^GMs t és film minősége ^f & <> révén szerezte. Kapható: ^ JCiebmann KS22KS 55 (A Délmagyarország munkatársától) Egyik olvasónk a következő levelet intézte hozzánk: Tisztelt -Szerkesztőség! Azt hiszem, a közérdeknek' tennének' nagy, szolgálatot, ha soraimat leközölni szíveskednének, Már régen töprengek azon, hogyan lehetséges az, hogy Szegeden, az ország második városában nincs a magántisztviselőknek, ennek a mindenkor nagyon kiszolgáltatott osztálynak, megfelelő, érdekteslülete. Az iparosok, a kereskedők, a köztisztviselők, a munkások egyesületbe, vagy szervezetbe tömörültek s több-kevesebb eredménnyel hangot tudnak adni, ha bármily közös, egyetemes gazdasági érdekükről van sző, sőt kezdeményező lépésektől sem riadnak vissza. De ki törődik itt, Szegeden a magántisztviselőkkel? Itt, ebben a városban, ahol legalább 2000—3000 magántisztviselő lakik, nem hiszem, hogy mostanában készült volna statisztika arról, hány magántisztviselő van állás, munka és kenyér nélkül? Elgondolni is nehéz, mi lesz ezzel a sokszáz kenyér- és munkanélküli magántisztviselővel a közelgő télen. Bizonyára van közöttük nagyon sok többgyermekes családfentartó is. Azoknak, akik állásban vannak még elsősorban lenne a feladatuk — azt is mondhatnám kötelességük' — összefogni, hogy, a várható nélkülözésektől legalább némileg megkíméljék munkanélküli kartársaikat, akik magukra hagyatva mihez kezdeni sem tudnak a mai rettenetes gazdasági viszonyok közt. Bizonyára már az is őrömmel töltené el ezeket, ha ilyen irányban a legcsekélyebb kezdeményezés is történne végre ezeknek' az érdekében is. Szívességét hálásan köszöni. Tisztelettel: Kiss Nándor. Ez a levél égető problémát boncolgat. Kérdést intéztünk hát Berényi Nándorhoz, aki Szegeden a magántisztviselők ügyével a legtöbbet foglalkozik és megkértük, hogy mondja el, mi az oka annak, 1t|ogy a hatalmas szegedi magántisztviselő tábor szervezetlen és hogy ennek egyik következménye gyanánt az állásnélküli magántisztviselők teljesen magukra vannak hagyatva. Serényi Nándor a következőket mondotta:: Az, hogy Szegeden a magántisztviselőknek nincs megfelelő érdekképviseletük, csak az érdekeltek hihetetlen közömbösségén múlott és múlik ma is. Egyáltalán nem törődnek sorsukkal. Mindegyik él a mának s nem gondol arra, ami gyakran eléri ma az alkalmazottakat, hogg jöhet idő, amikor a biztosnak gondolt állást jel mondják. Nincs akkor hova fordulni, nincs kire támaszkodni. Azaz, hogy mégis van valami, mert ilyenkor igen gyakran eszükbe jut a magántisztviselők szövetsége s megkeresik, hogy ha már pénzbeli segélyt nem kaphatnak, hát legalább segitsék állásba őket — Most sem késő még az alkalmazottaknak összefogni. Az állásban lévőknek s az állásnélkülieknek egyaránt. Közös erővel a közös célért I Ez azonban csak ugy lehetséges., ha csak magántisztviselői érdekeket tartva szem előtt, a vezető tisztviselőktől a gyakornokig mindenki tömörül szövetségünkbe. Ezesetben tudunk majd segíteni a nélkülöző kartársainkon is. Addig azonban, mig egypáran vagyunk csak, kik ezért minden áldozatot meghozunk, nem lehet számitani arra, hogy a szegedi magántisztviselők sorsa jobbra forduljon. — A gondolkodó magántisztviselők vessenek számot lelkiismeretükkel s akkor hiszem, hogy, megértik s mindenkivel megértetik, hogy közös érdek diktálja a magántisztviselők szövetségében való tömörülést. Hogy hány állásnélküli alkalmazott van a városban, azt bizony nem tudom, de szépszámmái lehetnek. A szegedi szociálpolitika még a köngöradoiriángggüjtéseknél tart. Mikor lesz az, amikor lakóiról, ugy mint Budapest, szociális célú összeírást készít. Előbb jön a y>rálátás<t, névleges külföldi hercegek szives vendéglátása, állami hivatalok elhelyezése s berendezése s mindezek után, ha kultuszminiszterünk is ugy kivánja, ez az összeírás abból az összegből, amit a színházra előirt deficitből megtakarítanak. FöWlflf éSf ' levc^Gzöhi^okat 9|eno|ro^ób:)^ ÍCII|HG|JGEilSly SIMGMYt fényképésznél, Széchenyi tér & lerney-házban. Korz^ Mozival szemben, első sorokban: Schalk, Németh Mária, Fleischep Antal, Bruno Walter és még mennyi arc, meny. nyi név a világhasábokról 1 Most mindenki fel. áll és mindenki gukkerez: most Emil Janningt érkezett szürke ruhájában, fiatalos fölhajtással aj kalapján és széles friss mosolygással a barna arcán. Ahány masina, Kodak, Goerz és Eraemann van itt a riporterhad kezében, mind fölfut a nézők feje fölé, mind kattog, exponál, dolgozik. Jannings arca e fotografus-tüzben: Jannings érkezik, Jannings leült Jannings lélekzik!.., • öt órát kongatnak a harangok, minden élnémult, minden mozgás megszűnt. A szürke deszka szinpad üres, nincs egy kellék, ami enyhítené^ És e percben háromemelet magasban, a környező falak peremén megszólal a heroldok kórusai Soha elragadtatottabb csöndet. És egy láthatatlan orgona a Dom falai közül és egy láthatatlan kórus a pódium mélységéből, — a játék elkezdődött Még egy perc, aztán feldobban a mélységekbőt Alexander Moissi, — mintha sülyesztőn érkezne, vagy liften, pedig csak a lépcsőkön ugrott fel, a deszkák mögül. Egy csodálat, egy moraj és Jedermann beszél. Hofmannsthal rimei csobognak Moissi régi ajkán és minden hang eleven itt á szabad ég alatt, a nézőtér mozdulatlan. Nagy élmény ez, látni Moissi Jedermannját, aí önfeledt vőtkes gazdagságot, a bűnös lakomát a Halál döbbent víziójában és az összeroppanást a lelkiismeret harangjaiban. Micsoda skála, micsoda fiatalság, milyen felelőtlenség és milyen megdöbbenés, milyen felismerés, vivódás és összeroppanás!; Mind Moissi ez, szinte schafbergi magaslat Reinhardt alpesei között És a többiek: a nemes Darvas LiH tökéletes németsége (öröm hallani és mégis fájó), Helene Thitnig fölséges dikciója, és Louis Rainer megrázó Halálja és Friedrich Kühne és Wilhelm Dieglmann a két rokon figurájában, — csupa eleven kép, Hofmannsthal szimbólumai. Reinhardti diadal és reinhardti ajándék ez a produkció. Kicsit cirkusz, kicsit hatáskereső a környezetben és a keretben, — mégis jelentős esemény, maradandó emlék. Nincsenek kellékek, díszletek, szufiták' és rivaldák, — mégis Reinhardt idevarázsolja a Iegreidhardtibb képeket Ahogy elvonul az elitélt árván hagyott négy gyermekével, ahogy bevonni az aszszony (Dagny Servaes), táncol a gyermekmenet, ahogy a mélységekből szinte varázslatosan előtűnik (ki vette észre honnan és mikor?) a dus Iakomás asztal a gyerekfal mögött, ahogy fölmerül a halál viziója az énekek ritmusában, ahogy hegyek, falak, egek, tornyok, messziségek, poklok és angyalok kiáltják Jedermann zugó nevét és ahogy elvonul a tragikum döbbenetében a halottas menet a templom alatt és minden ahogy eltűnik a Dom mögött: — gazdag reinhardti varázslat a régi eszközökkel, de a régi gazdasággal. _ ES mindenek fölött a fojtogató, riadt, valóságos öszszeomlás, ahogy az ember és Moissi mindenkitől, baráttól, rokontól, asszonytól egyedül és egészed magában maradt, csak a vízióval és a félelemmel' Itt zengenek még a képek, döbbent zenéve1, lakodalmas kacagással, — egy egész kaleidoszkóp, amit Reinhardt adományozott gazdag bőkezű* séggel, A Konoertekre partiturával járnak a bécsi nw zsikahallgatók. Ide is igy jöttek, a tizedik salzburgi Jedermannhoz, — a hofmannsthali partitúrával^ A kávéház előtt megveszem ezt a partituratlehetetlen még egyszer el nem olvasni ez es után. Jedermann, das Spiel vom Slerben des reichen Mannes. Hofmannsthal. Beinhardt. Moissi. Vér György Reinhardt és Moissi tizedik diadala a salzburgi Jedermannal A nap csodája a domplaizi színpadon. Salzburg, augusztus 1. (A Délmaggarország ki. kü'dött munkatársától.) Itt állok a Dóm márványfrontja előtt és itt zug körülöttem a tizedik salzburgi Jedermann ünnepi és nyelvzavaros premierje. Magyar foltok és magyar rangok az angol és francia förgetegben. Csupa boldogság, aki itt lehet Reinhardt uj diadalán. Ez a mai, a tizedik Jedermann a Dömplatz lezárt falai és szabad ege alatt És tizedik diadala Max Reinhardtnak, aki elhozta ide kulisszák és reflektorok nélkül Hugó Hofmannsthal misztériumát. És kettős diadalra, mert a szinjátszási és szinrendezői szenzációt: tömegszenzációvá tette (ha olykor felhangzik is a festspielek cirkuszi attitűdé je). Barokk falak zárják le a Dömplatz zárt nézőterét. Elől a Dom márványfrontja a fehír táblákkal és kőrül-körül az ódon falak (és az ablakok megtömve öreg papokkal, tonzúrás franciskánusokkal). És mindenek fölött a magasban Hohensalzburg, a festung bástyái. E tér kétszer is belefér a Templom-tér négyszögébe és az árkádok is kisebbek itt, de öregek és mesélők. önkénytelen az összehasonlítás: Szeged és Salzburg, Dömplatz és Templom-tér, — de oly nehéz végig vinni e hasonlítást. Minden barokk itt és minden öreg. És körül hegyek e remek ég alatt, — remek nézőtér és remek szinpad a teljesen körülfogó falak között. És sehol egy piros tégla, egy furcsa front, ami megütné és szétütné e harmóniát és e hangulatot... • A templomi fronttal szemben festetlen padsorok: a tribün, a nézőtér, amit megostromoltak a nézőhadseregek. És a Dom bejárata előtt: a szinpad. Szürke deszkák, szürke pódium. Hátul láthatatlan lépcsők, oldalt közlekedő hidak, hidlejárók, rámpák. És sehol semmi több. Se egy díszlet se egy kellék, se egy reflektor. A Dom itt a sziníal, a háttér és mindössze három lila selyem a bejárók rácsain. És Reinhardt elővarázsolja ide a legmegejitőbb, a le^rnegfogóbb misztériumot. Akárki: játék a Gazdag Ember haláláról. Külön fejezet kell ide: a legnagyszerűbb re®lei-torról, amit láttam, a napról. Délután ötkor, ahogy kezdik a játékot a szabad ég alatt, a nagyszerű augusztusi nap ideömlik a hegyek közül. Rá a Dom márványára, rí> Reinhardt színpadára. És megaranyoz, megfürdet mindent — játékot rímeket embereket. Most kezdődik a játék, ahogy a ragyogó napban kiömlik a Gazdag Ember játszi boldogsága, könnyelmű élete, vétkes vidámsága. Sehol egy folt ami befelhőzné ezt a kezdetet Aztán, ahogy jön a szegény ember, a fogoly, a halál és az ördög, — ahogy egyre bontakozik a Jedermann megrázó misztériuma, sápadni kezdenek a sugarak, tűnik az aranyfürdő, végül elbukik a hegyei: mögött" Jedermann ott áll tragikusan 'és összeroppanva, kiömlik az egész hofmansthali gondolat, — és a nap eltűnt és nincs egy folt ami megenyhítené e döbbent percet e fojtogató csöndet. Ez a legmegrázóbb reflektor^ amit láttam: a nap. És Reinhardt itt is mester: megkereste ezt a reflektort és azt a délutánt, amikor munkások és diszletezők nélkül ráömlött az aranyfürdő és meg' halt a Jedermann misztériumán. • Egy futó pillanat ,\ padok fölött Egész tenger, ahogy hullámzik ez ünnepi premier beteljesülésében, És arcok és nevek egymás mellett az