Délmagyarország, 1930. augusztus (6. évfolyam, 172-195. szám)
1930-08-14 / 182. szám
1930 augusztus 393. OÉLMAGYARORSZAS 11 Mi van a bikával? (Levél a szerkesztőhöz.; Igen tisztelt uram! Nemrégiben rövid hirt olvastam nagyrabecsült lapjában s azőta nincs nyugodalmam. A hir a kővetkező volt az újdonságok rovatában: — Bikaviadal... La Albercából jelentik, hogy egy rögtönzött arénában tartott bikaviadal során az egyik bika áttörte a korlátot és behatolt a közelében levő polgármesteri épületbe. A bika felrohan az első emeleten levő fogadószobába, ahol súlyosan megsebesített egy odamenekült embert, ahol súlyosan megsebesített egy. odaembert Két másik embert is megsebesített, mig végül a palota erkélyén sikerült agyonszúrni. Szörnyen jól tudom, hogy az irő urak keze meg van kötve és nem közölhetik gondolataikat szabadon, miként azt eleink olyan fennen hangoztatták. Ma regényt is csak dicsérő hangon szabad szerkeszteni, magasztalva a közéleti tényezőket s a hősbe, ha legalább a hetedik fizetési osztály élvezetében működik, köteles minden nő beleszeretni, épp ugy ne merjen az iró rosszat gondolni, teszem azt, egy képviselőről, mert ezt mind a haza bölcse s éjt a nappallal tesz eggyé, hogy felvirágzásunkat elősegítse. Mást se csinál, csak elmésségeket mond, állandóan talpon van, jár, bejár, kijár, — na hát. mit mondjak még? Ismerem a legújabb közéleti joggyakorlatot ís, •ímely elütött egy irót egyetlen újság nyilvánosságától, mert regényt készített s annak az alakjaiban magukra ismertek többen, ami már magában véve is oktalanság, hogy finoman fejezzem ki magamat, mert azt is mondhatnám, hogy szatnári cselekedet. Az okos ember ma nem ismer magára. Tessék megpróbálni, hirdesse egy társaságban, hogy mennyi ott a buta fráter s mindenki segítségére siet önnek a kiválogatásukban. De meg aztán méltóztatik ismerni a perronviccet? Már indulóban a gyorsvonat, mikor egy ember izgatottan szaladgál a vagonok előtt. — Kohn ur, Kohn nrl Ebben a pillanatban kidugja valaki a fejét az ablakon s nyomban kap is egy hatalmas nyaklevest Megkapja, visszaül a belyére. — Maga ezt csak igy zsebrevágja? — kérdi az útitársa. A felképelt ember csupa fölény. — Maga nevetni fog. Egem Brammak hívnak, a pofon pedig Kohnnak szólt Hát valahogy igy képzelem én is azt a vidéki regényt, mert végtére honnan vegye az iró a témáját, az alakjait a figuráit, ha nem abból a környezetből, amelyben él és mit tetszik gondolni, ha valaki Szeged mai közéletéből akarna regényt irni, elférne-e az vagy husz kötetben? Ez az érem egyik oldala, a másik azért érdekes, mert az érzékeny érdekeltek annyira mentek bosszúságukban, hogy el akarták vonni a nyüvánosságot is az írótól. Mintha; a Bováry-család egyszerre megszüntette volna Flaubert tehetségét. Folytatólag az érem szegélye is érdekes (harmadik oldala ugyanis nincs), mert egy olyan iró nyújtott ehez az akcióhoz segédkezet, aki maga is feldolgozta a saját életének fontos epizódjait regényben, színdarabban. Engedelmet kérek a nagy kerülőért, de most érkeztem el a bikához. Az a gyanúm ugyanis, hogy önök ezek alapján meg vannak félemlítve, nem merik ugy megírni az eseményeket, ahogyan azok megtörténtek, hanem szimbólumokat, meg allegóriákat alkalmaznak. (Lásd: A madár fiaihoz. A walesi bárdok, stb.) Kérem, kérem, nekem nagyon gyanús ez a bika, főleg azáltal, hogy a városházára rohant és betört a polgármesteri hivatalba. Pláne, a korlátokat is áttörve I Hol itt a szimbólum? — kérdezem én mindig szimatoló orral. Vájjon nem törnek-e be minduntalan a mi polgármesterünkhöz is bikák, akik azonban csak első látszatra tetszenek eme fajfentartó elemnek, mert az idők folyamán és kedvezmények elérése reményében megfosztatván egyéniségük jellegétől, épp csak a formaság kedvéért fújnak tajtékot Mihelyt azonban kinyitják a szájukat, nyomban kiderül, hogy csak izé... na igen. A bikaság az állati életben az első felvonás. Van második is. Kérdem továbbá, hogy ez a nagy polgármesteri megrohanás a múltra vonatkozik-e, amikor az összes hivatali szobákban állandóan ott turódott egynéhány ál-példány, vagy igy méltóztatnak finoman kifejezni azt az inditványtömeget, amellyel a közgyűlést ostromolják meg korlátot nem ismerve. (Ugy-e, mondom? A közölt hirben is át vannak törve a korlátok!) Azzal végzem soraimat, amivel kezdtem: nem tudok addig aludni, amig meg nem tudom, hogy mi a valóság? Mi van a bikával? Tisztelettel hive. (Aláirás.; Bágyadf, leveri, dolgozni képfelen egyéneknél a természetes „Ferenc József keserűvíz szabaddá teszi a vérkeringési és emeli a gondolkodó- és munkaképességei. Beható kórházi kísérletek folyamán bebizonyult, hogy a Ferenc József viz szellemi munkásoknál, neuraszténiás embereknél és betegeskedő asszonyoknál rendkivfll Jótékony hatású gyomor* és béltisztiló szer. A Ferenc József keserűvíz gyógyszertárakban, drogériákban és füszerüzleiekben kapható. B. — Állatvédő táblák- A Szeged és Vidéke Állatvédő Egyesület Lantos Béla elnök javaslatára elhatározta, hogy a város terein figyelmeztető állatvédő táblákat helyez el. Ezek a fehér alapon kék betűkkel készített zománoos táblák már elkészültek és azokat az egyesület szertárosa, Hammer Dezső az ujszegedi népkertben, a Stefániasétányon, a Dugonics-, a Szentgyörgy-, a Mátyás király- és a Kolozsvári-tereken, valamint a Somogyi-telepi ligetben felállíttatta. A táblák felállításával kapcsolatban az egyesület arra kéri a város közönségét, hogy támogassa az egyesületet törekvéseiben. Az egyesület csak a közönség segítségével felelhet meg hivatásának. Egyre szélesebb körre terjed ki az a propaganda, amit az egyesület az állatvédelem terén végez. Az idén is számos tanulót jutalmazott meg, akik iskolai feladatukban helyesen foglalkoztak az állatvédelem gondolatával. — 1590 nyomorebéd.., A nagy nyomorra jellemző, hogy a városi népkonyhán, dacára a nyári hónapoknak, 1500 ebédadagot főznek az apácák. Ez a szám nem csökken, sőt napról-napra nő, a polgármesteri hivatal állandóan adja ki az utalványokat a népkonyhai étkezésre. — Megkezdték az iparostanoncotthon építkezését. A nagy munkahiányban némi enyhülést hozott, hogy a csanádi egyházmegye csütörtökön megkezdte a városi árvaház mellett az iparostanoncotthon építését. Aa építkezési költségek kétszázezer pengőrn rognak. Az nj tanonootthonban azok a tanoncok nyernek elhelyezést, akiket a mesterek a mai nehz időkben képtelenek eltartani, ruházni. Kétszáz férőhelyre rendezik be az nj tanoncotthom, amely egy éven belül elkészül. Az otthon fentartásához a csanádi püspök, de a népjóléti minisztérium is hozzájárni. Glattfelder Gyula püspök, mint ismeretes megvette a várostól a rókusi elemi iskola épületét, amelyben most az egyetem anatómiai intézete van elhelyezve. Ha az intézete', kiürítik, ugy a püspök ezt az épületet is tanonootthon céljaira alakittatja át • — Tüz a tanyán. A szegedi rendőrség jelentése szerint Kozinczky Mihály, fábiáni földbirtokos majorjában tüz ütött ki Két hatalmas pajta és egy teherautó, összesen 61 ezer pengő értékben teljesen leégett. A csendőrség megállapította, hogy a tüzet a majorban a gyermekek okozták, akik a pajtában játszadoztak, galambfiókákat és azok fészkeit keresték. Ecélból. mivel a pajtában sötét volt, gyufát gyújtottak, majd az égő gyufát eldobták, ami az olt összerakott zsindelycsomóra esett és tüzet fogott. <tHHWHHHHHff HWHHHHH WHnr-tTiJliHHWHHWPftil A világhírű Mes-seiiz szemöSy- és teherautók és a M. kir. fflL Vas-, Acél- és Gépgyárak által gyártott teüeraiatök, autúbuszok es küiüníeges autm vezérképviselete és elad&sl kBzpontjas MERCEDES-BENZ AUTOMOBIL R.-T. Budapest, IV., Vád nem H.i | Körzetképviselet: Automobil Eladási Vállalat { Szeged, TUndér ucca 7. « — Gyümőlcstolvajok. A kihágási bírósághoz naponta öt-tiz feljelentés érkezik dinnyelopások miatt. A gazdasági viszonyokra jellemző tünet ez is. A kihágási biróság azonban sok ügyet kénytelen ad acta tenni, mert a tettest nem tudják kinyomozni. Az Algyő körüli földekről érkezik különösen sok feljelentés, sokan egész heti szükségletüket szerzik be ilyen nton. Az elmúlt napokban Várhelyi József prelátus ujszegedi gyümölcsösének barackfáit koppasztották meg a tolvajok. Napokig figyelték, hogy kik lehetnek a tettesek, de_ nem tudták megállapítani. x Nyári Idénycipőárusltásunk soha vissza nem térő előnyöket nyújt. Belső kirakatunk ezt meggyőzően igazolja. Del-Ka Ilók, Kárász-u. 14. 100 SWOBODR-káSyhát vásároljon. Gyér: Budapest, AndrAssy ut 14. Kapható. BRVCKNER TESTVÉREK SZEGED. 14 MA TÁNC a Kasskávéilázban! u MMMMyMMWWWUWMMWUWWMWWMWyUMMUMWMi Sport A Bástya pénteken két szegedi csapattal látszik tréningmérkőzést Teljes erővel folyik az előkészítés munkája a Bástyában az őszi szezonra. A szisztemáikus tréningek közé egyre több meccset iktalnak, de Jönnek majd komolyabb barátságos jellegű mérkőzések is, a hó végén pedig egy nemzetközi meccs, hogy azután végül néhány hét múlva újból megkezdődjék a küzdelem a pontokért. A pénteki ünnepnapon ismét fréningmeccset látszik a Bástya, egyszerre két ellenféllel. Az amatőrbajnokságra készülődő két szegedi csapat a SzAK és a Zrinyi-KAC lesz a Bástya ellenfele, még pedig ugy, hogy az első félidőben a SzAK játszik a Bástyával, a másodikban a Zrinyi-KAC. Természetesen a Bástya ez alkalommal is szerepelteti minden játékosát, ezúttal már Possákot is, aki meggyógyult, valamint Puzsint is A Bástyának minden vasárnapra és ünnepnapra esik most már mérkőzése augusztusban. Vasárnap a szentesi válogatottal Játszik Szentesen, Szent István-napján Orosházán az OMTK vendége lesz. Auguszlus 24 én Jöa a MlLL válogatott és augusztus 31-én azi eszéki Gradjanszky. NAGYON MELEGE VAN ? Vegyen ventillátor1 Jani Andrásnál Príma áru, olcsó Arak! IrodAJa és lnHAío kellemet hUvös lesz. Üzlete S-íérhenyl tér S. Telefon 1»-2S