Délmagyarország, 1930. augusztus (6. évfolyam, 172-195. szám)

1930-08-14 / 182. szám

1930 augusztus 14. DftLMAGYAr.ORSZAG 3 l Ki Idény két legszebb filmle : Orvos és az asszony: Schletow ^ Hadak ulia: Olga Csehova Tal szomhat v8s»rnoo Korzó AfOzl. I Komoly balok a városházán a gázgyári döntőbizottság 10.000 pengője körül I városi végrehajtóknak kell működésbe lépni a város ellen, ha nem találnak fedezetet (A Déimagyarország munkatársától.) Kel­lemetlen közigazgatási bonyodalmaknak lett az okozója a gázgyári döntőbizottság legutóbbi Ítélete, amelyben kimondotta, hogy nem lát semmiféle okot a jelenlegi villanyegységárak megváltoztatására és igy érintetlenül fenn­tartja az évekkel ezelőtt megszerkesztett egy­ségárklauzulát. A városházán nem annyira ez az elutasitás hatott kellemetlenül, mint in­liább az Ítéletnek az a része, amelyben a döntőbizottság saját költségeit állapította meg és osztotta fel az érdekelt felek, a város és a gázgyár között. Mint ismeretes, a döntőbi­zottság saját költségeit és tagjainak tisztelet­diját közel negyvenezer pengőben állapította meg és kimondotta, hogy ebből tízezer pengő a várost terheli, a többi pedig a gázgyárat. Mivel a döntőbizottság Ítélete megfellebbezhe­tetlen jogerős végitélet, a költségmegállapitás ellen sincs fellebbezésnek helye. Ezt meg kell fizetni, mert különben a döntőbizottság kö­nyörtelenül végrehajtja az érdekelteket. Sőt — és ez talán a legérdekesebb a dologban — a döntőbizottság követelése közadók módjára hajtandó be, tehát ugyanolyan módon és esz­közzel, mint például a kereseti adótartozás, ivagy. a vizdijhátralék. A hivatalos városnak ez a tizezerpengős kö­vetelés fáj a legjobban, ami — a jelenlegi pénzügyi nehézségek idején — teljes mérték­ben érthető. Tízezer pengő ma még a városi gazdálkodás tág keretei között is nagy összeg, hiszen sokszor néhányszáz pengős kiadás kö­rül is nagy harcok dúlnak, különösen ak­kor, ha nincs rá költségvetési fedezet, mint ahogyan erre a váratlan tizezerpengős kiadási tételre sincs. A számvevőséget nem érheti szemrehányás a költségvetésnek ezért a hiá­nyosságáért, mert nem számithatott rá s mult év őszén, amikor összeirta a város szükség­leteit, hogy ez a tétel is fölbukkanhat ebben az esztendőben. Megbízható helyről nyert értesülésünk sze­rint igen komoly bajok merüllek föl a tízezer pengő körül. Mivel esedékessé vált már a döntőbizottság számlájának kiegyenlítése, a polgármester utasította a számvevőséget, hogy keressen a költségvetés tételrengetegében fe­dezetet. A számvevőség átböngészte az egész költségvetést, de a legjobb akarattal és a leg­nagyobb igyekezettel sem talált felhasználható tízezer pengőket. Az eddigi gazdálkodás kime­ntette már az összeg úgynevezett rugalmas kiadási tételeket A városrendezési alapnak egyetlen szabad fillérje sincs már, a kultu­rális célok megnyirbált előirányzatai sem bir­nak el ujabb csonkításokat, a szociális ren­deltetési alapok pedig vérszegényén tengőd­Bei varost Mozt • Csütörtök, péntek Faramoant különleges hangos filmje: Sors rabjai. Kalandor dráma az alvilági Amerika bűnözök világából. Azonkívül: Schuberí Sfándchen Korzó Most mer édösek vótank, 30 mulatott mindönki, Mér hát máma is. mSg péntökön ntój&ra tartynk bájos föllépésünket a Göre Marisa esete a Zoro Hunival cimfi énekös, táncos micsodába. Szintazonképpen Harry Líedíke i» máma mög péntökön szerepűi a Né fáísz a nőve... védámságáva. nek már kezdettől fogva. A tisztviselők fize­tésére, a lovak zabjára és az egyetemi kölcsö­nök kamataira szánt összegekből pedig nem lehet elvenni egyetlen fillért sem. A számvevőség ezeket a tapasztalatokat be­jelentette a polgármesternek és tőle kér uta­sítást a megoldhatatlannak látszó probléma megoldására. A kérdést súlyosbítja az is, hogy a városnak ebben az évben akárhonnan is ki kell szorítania hatvan-hetvenezer pengőt, eny­nyibe kerül majd a hozzávetőleges, tehát még nem is végleges számitások szerint az októ­beri ünnepségek megrendezése. A végi szenzáció A Belvárost Mozi egyeáUl álló nagy attrakciója: Mámor és bün a budapesti Operett SzInQáz cassaá arabjának film változata A legtökéletesebb éneklő, beszélő és táncos nagy revU film. Szombat, vasárnap A városházán azért tisztában vannak azzal, hogy a polgármesteri leleményesség megta­lálja majd a kivezető utat és nem kerül sor a döntőbizottság követelésének közadók mód­jára való behajtására. Mert ha sor kerülne rá, igen fura helyzetbe keveredne a város. A köz­adók módjára való behajtás végrehajtól ugyan'.s — a városi adóvégrehajtók és igy ne­héz elképzelni, hogy a várost — saját végre­hajtói hajtanák végre. A szerdai piacrazzián 17 emberi vett őrizetbe a rendőrség Amíg a rendőrség razzlázott, zsebíolvafok négy zsebtolvajlást követlek el (A Délmagvarország munkatársától.) Né­hány hete nem múlik el hetipiacos nap anél> kül, hogy egy-két, sőt néha több zsebtolvaj­lás, vagy lopás ne fordulna elő. A rendőrség valószínűnek tartja, hogy ügyes zsebtolvajok ütöttek tanyát Szegeden és azok {osztogatják a hetipiac közönségét. A zsebtolvajok azon­ban nemcsak a piacokra, de minden forgal­masabb helyre ellátogatnak. Igy a lezajlott nagyforgalmu havibucsun is négy esetben operáltak sikerrel. A szegedi rendőrség már tóval a zsebtol­vajlások kezdete előtt piacrazziákat rendsze­resített. Minden szerdán és szombaton de­tektívek cirkálnak a piacokon. Ennek az ellen­őrzésnek minden esetben volt eredménye, mert minden alkalommal sikerült egy-egy tolvaft ártalmatlanná tenni. A zsebtolvajok azonban oly ügyesen dolgoztak, hogy nem sikerült a nyomukra akadni. Az elmúlt szom­baton négy zsebtolvajlást követlek el a pi íco­kon A károsultak egyetlen esetben sem tud­tak személyleírás! adni, igy a rendőrség nehéz feladat előtt állott. A bűnügyi osztály ekkor e'határozta, hogy szerdán nagy razziát tart a zsebtolvajokra. Szerda reggel ez egész detekiivtestület és 41 rendőr vonult ki a városba. A Rudott-téri helipiacon kezdődött a razzia, innen a rend­őrök a Tisza Lafos'köruton, a Mars-térre, a Valéria-térre vonultak. A defektivek 16 férfti és egy nőt szólitottak fel igazolásra, azokat azután elő is állították. A gyanús embereket a kihágási bíróságra vitték, ahol lefolytatták az igazoltatási eljárást. Ennek során 11 gya­núsított igazolta magát, 6 azonban fogoa maradi. A rendőrségnek az a gyanúja, hogy közülők került ki a piad tolva). Az őrizetbe vett emberek ellen lefolytatják a nyomozást. Amig a rendőrség a piacon razziázott, négy zsebtolvajlás történt. Négy nőtől loptak el kisebb-nagyobb összegeket a Rudolf-téren és a Tisza Lajos-köruton. Hogy a zsebtolvajok milyen ügyesen dol­goznak, bizonyítja az az eset is, ami az egyik károsult uri asszonnyal történt. Az uri asz­szonytól a Réti-áruhuz előtt a retikülben levő pénzét és az egyik tisztiió-intézeti cédulát lopták el. Az uri asszony azonnal a tisztitó­in tézetbe sietett, mert attól tartott, hogy a tolvaj kiváltja az értékes ruhát. Az üzletben azzal fogadták az uriasszonyt, hogy pár perc­cel azelőtt egy nő jelentkezett, de gyanús­nak találták a dolgot és nem adták ki a ruhát, mire a nő indignállan a pulira csapta a cédu'át és eltávozott. Az úriasszony feljelen­tést tett a rendőrségen, ahol most remélik, hogy a tisztító-intézet alkalmazottainak sze­, mélyleirása alapján sikerül kézrekeriteni az I egész társaságot. Egy év alatt felére csökkent a húsfogyasztás Szegeden (A Déimagyarország munkatársától.) A közvágóhídon mért a szigorú háborús hústa­lan napokon sem volt olyan kis forgalom, mint mostanában. Amióta a közvágóhíd fenn­áll, kedden vágtáh le a leakevesebb marhát: mindössze nyolc darabot. Erre még nem volt példa a szegedi vágóhídon és szomorú fele ez a nagymértékben lecsökkent húsfogyasztás­nak. A mult évben, augusztusban, ugyan­ezeken a napokon husz marhát vágtak le, tehát a mult évihez viszonyítva lőbb, mint a felére csökkent a húsfogyasztás, a téli hó­napok fogyasztásával szemben pedig egye­nesen ijesztő mértékű a csökkenés, télen hetven-nyolcvanra tehető a levágott marhák száma. Hasonló a helyzet a sertésvágásoknál is. Egész héten ^ös^zesen nyolcvan sertést vág­tak le a vágóhídon, de ebből a nyolcvanból hatvan darabot külföldre ekszDOrtállak. Most tizenhat-husz sertést vágnak le naponta, ennek meg a fele az úgynevezett Bacon­ekszportra megy, tehát a közfogyasztásra alig jut tiz darab. Ezzel szemben a lóhusfogyasz* tás semmivel sem csökkent. AZ ANGOL SE LTON A" Jll^*1 Kézikönyv difialm. Kapható: 99 önszinező papír ttt Eiebmann lütszerésznél Kelemen ncca m

Next

/
Thumbnails
Contents